logo  
 
 

FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2017.11.21.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Leány U16 - Monor SE (2:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U16-os leány csapatának vezetőedzője a Monor elleni mérkőzésüket követően az alábbiak értékelést közölte:

" Lezárult az őszi szezon. November 11-én, szombaton, hazai pályán a Monor csapata ellen játszottuk a szezon utolsó bajnoki mérkőzését. Tudtuk, ha teljes kerettel tud hozzánk érkezni a Monor, igen csak komoly mérkőzésre számíthatunk. így is lett.

Szinpatikus, stabil, egységes, jó erőt képviselő ellenfél, jó iramú mérkőzés, helyzetek itt is ott is. A 8. percben Gendur Gina gyönyörű találatával megszereztük a vezetést. Az egy gólos előnyünket a második félidőre is megtartottuk, de lehetett látni, hogy ellenfelünk - ha csak egy kicsit is lankad a figyelmünk - kiegyenlíthet, mi több, megszerezheti a vezetést. A 65. percben Horváth Vivien talált a kapuba, így 2:0, de még mindig nem pihenhettünk. A Monor csapata egy pillanatra sem adta fel, nagy veszélyt jelentettek a kapunkra. Itt említeném meg kapusunkat, Rónyai Gabriellát, aki a mostani mérkőzésen megmutathatta, mit tud. Fantasztikus védéseivel hozzásegítette csapatunkat a győzelemhez.

Ez a mérkőzés minden tekintetben kiemelendő és emlékezetes lesz minden játékosunknak és nekem is! Minden játékosunktól egytől egyig elképesztő játékot, kitartást, akarást láthattunk... mondhatom azt, hogy most játszottunk a legjobban. Egységesek voltunk. Tudtuk mit akarunk.

Elképesztő volt a szurkolótáborunk is. Nagyon sok szülő kilátogatott erre a mérkőzésre, és olyan töltetet adtak a lányoknak...hatalmas taps és éljenzés közepette sétálhattunk le a pályáról. Köszönjük Nektek!

És amitől számomra még különlegesebb volt ez a mérkőzés, és milyen érdekes, hogy pont az utolsó lett a szezonban, hogy a Monor csapatának az edzője Pirót Tercsi barátnőm. Nagyon jó munkát végez a csapatával, és elismerést érdemelnek, igazán jó mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen.

Szeretnénk megköszönni a vezetőségnek, illetve Basa Zsuzsinak és Basa Attilának, hogy elkészítették a vacsoránkat. Nagyon finom volt!

Külön gratulálok csapatkapitányunknak, Horváth Viviennek, aki az őszi szezonban 29-szer talált ellenfeleink hálójába, ezzel magasan vezeti bajnokságunk góllövőlistáját. Gratulálok az egész csapatnak, kitartásuk, akarásuk meghozta az őszi szezonban a 2. helyet. Elképesztőek vagytok lányok, minden elismerés a tiétek!

Hajrá Dabas! "

FC Dabas U16 - Monor SE 2:0 (1:0)
Gól: Gendur G A (8'), Horváth V E (65')

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2017.11.21.
www.fcdabas.hu
KLUB
Dabasi GÓL-helyzet *
 

Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványát az alábbi linkre vagy a címlapra kattintva Online formában is megtekintheti.

Dabasi GÓL-helyzet - II. évfolyam, 15. szám

Ízelítő a tartalomból:

- FC Dabas Leány U16 (Nagyon jól zártuk az őszi szezont...)
- Alközponti tábor - Dabas (Kun István, régiós szakmai vezető válaszolt kérdéseinkre az U12/U13-as korosztály (2005-2006-os születésűek) táboroztatásáról)
- Alközponti tábor - Dabas (A résztvevő játékosokat kérdeztük...)
- Csapataink hírei (Erős Károly, az FC Dabas NB III vezetőedzője
nyilatkozik az elmúlt két bajnoki forduló után)

- Csapataink hírei (Dabas II - Csúszós a banánhéj)
- Amerikai Futball (SPARKS)

 
 
2017.11.11.
www.fcdabas.hu
NŐI
Eredmények: Női
 

Az FC Dabas U16-os Leány csapata lejátszotta utolsó idei bajnoki mérkőzését. Schilingerné Budai Zsuzsanna tanítványai 2:0 arányban diadalmaskodtak a középmezőnyben helyet foglaló Monor SE-vel szemben.

Lányaink remekül teljesítettek az őszi szezonban (5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), aminek köszönhetően az igen előkelő második helyről várhatják majd a tavaszi folytatást.

Gratulálunk lányok! Hajrá Dabas!

Leány
FC Dabas U16 - Monor SE
2:0 (1:0)
 
Gól:
- Gendur G A (8')
    - Horváth V E (65')
     

 
 
2017.10.29.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas: Utánpótlás eredmények
 
Leány
FC Dabas U16 - Békéscsabai LAK
11:1 (6:0)
 
Gól:
- Horváth V Zs (7')
    - Horváth V Zs (9')
    - Horváth V Zs (14')
    - Horváth V Zs (25')
    - Horváth V Zs (32')
    - Horváth V Zs (38')
    - Országh Zs (57')
    - Horváth V Zs (64')
    - Horváth V Zs (68')
    - Horváth V Zs (78')
    - Horváth V Zs (79')
     

 
 
2017.10.16.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Vác VLSE - FC Dabas Leány U16 *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U16-os leány csapatának vezetőedzője Vác VLSE elleni idegenbeli mérkőzésüket követően az alábbiak értékelést közölte:

" Velünk számolni kell... U16-os Leány csapatunk Vácra látogatott vasárnap a soron következő bajnoki fordulóra. Tájékozódtunk ellenfelünkről, aki a tabella második helyén áll és felborítva eddigi játékstílusunkat kicsit inkább védekezésre álltunk be.

Nagyon parázs meccsnek ígérkezett, kiegyenlített játék, helyzet itt is ott is. Ellenfelünk a 38. percben megszerezte a vezetést, de tudtuk itt még semmi nem dőlt el. Nem a saját játékunkat játszottuk ugyan, de ez kellett, hogy lassítani tudjuk a Vác csapatát. Így fordultunk.

A félidőben átbeszéltünk minden lehetőségünket a csapattal, és úgy döntöttünk, most kell változtatnunk és a mi játékunkat játszva kiugrani, ami nagyon jól sikerült. Csapatkapitányunk mesterhármasával 7 perc alatt 3:1-re fordította a mérkőzést. Persze ehhez az egész csapat kellett. Óriásit fociztak a Lányok. Egytől egyig mindenki elképesztően odatette magát. Nagyon jó meccs volt.

És itt kell megemlítenem ellenfelünket. Ilyen csapattal már régen találkoztunk. Végre valóban a fociról szólt minden. Elhoztuk a 3 pontot Vácról és így Lányaink a dobogó 2. helyéről várják a következő fordulót, ahol a Békéscsaba csapatát fogadjuk hazai pályán.

Hajrá Dabas! "

Vác VLSE - FC Dabas U16 1:3 (1:0)
Gól: Horváth V E (55'), Horváth V E (58'), Horváth V E (62')

MLSZ Jegyzőkönyv

További képek

 
 
2017.10.14.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas: Leány U16
 
U19
Vác VLSE - FC Dabas U16
1:3 (1:0)
 
Gól:
- Horváth V E (55')
    - Horváth V E (58')
    - Horváth V E (62')
     

 
 
2017.10.12.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Leány U16 *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U16-os leány csapatának vezetőedzője az első négy bajnoki fordulót követően az alábbiak beszámolót közölte:

FC Dabas - Jászberény 9:1

Megfogyva bár, de törve nem... Vasárnap délelőtt 10 órás kezdettel hazai pályán U16 Leány csapatunkkal lejátszottuk első bajnoki mérkőzésünket. Tavalyi szezonunkhoz képest nagyon sok minden változott. Létszámban igen csak megfogyatkoztunk, sajnos iskolaváltás miatt sok játékostól búcsúznunk kellett, ezért jelen pillanatban a keretünk 11 főből áll. A bajnokságban is történtek változások. Keresztpályából háromnegyed pályára léptünk, 1*20 perces játékidőből pedig 2*40-be. Számítottunk erre és így is készültünk. A felkészülésünket is ennek tükrében állítottuk össze.

Tudtuk hogy nem lesz egyszerű dolgunk, kis létszámmal dolgoztunk végig, de a lányok becsülettel végigcsinálták a felkészülést, aminek első mérkőzésünkön a Jászberény ellen meg is lett az eredménye. 9:1-es fölényes győzelmet arattunk (Horváth Vivien 6 gól, Gendur Gina 3 gól).

Azt gondolom, kondícionálisan meg vagyunk a háromnegyed pályára, illetve játékban is rengeteget fejlődtünk. Kimagaslónak mondhatom az egyéni fejlődést a Lányoknál. A mai mérkőzésen olyan egyéni megoldásokat láthattam több játékosunknál, ami mindenképpen dicséretet érdemel.Látom a Lányokon, hogy egy adott szituációban már látják, hogy több lehetőségük van, és megpróbálják a lehető legjobb döntést hozni. Már nem szabadulunk a labdától, hanem megjátszuk! 

Gratulálok Mindenkinek! Hajrá Dabas!

FC Dabas - Szeged 0:4

Szeptember 16-án idegenben, Rúzsán léptünk pályára a Szeged ellen. Számunkra ismeretlen csapat volt, nem tudtuk, mire számíthatunk. Most mondhatnám azt, hogy fizikálisan, felépítésileg nem voltunk sehol ellenfelünkhöz képest, de ez szinte minden csapattal szemben így van. 1-2 fejjel alacsonyabbak vagyunk, mint a velünk szemben álló játékosok általában. Mivel mindig tudjuk, mire számíthatunk törekszünk arra, hogy ne jussunk el a mérkőzésben addig, hogy fizikálisan kelljen egy párharcot megnyernünk, sok passzos játék - gyorsaság.  

Sajnos erről a mérkőzésről sok mindent nemtudok leírni. 4:0-ra kikaptunk, de végig álltuk a sarat, én azt mondom, ha a játékvezető nem az ellenfelünk edzőjének bemondásaira fúj, a partjelző pedig nem az említett Kollégával és padon űlő játékosaival beszélget, nevetgél,  és nem fújják szét a meccset, akkor akár egy döntetlen is lehetett volna. Mindettől függetlenül ellenfelünk szépen játszott és szimpatikus jó játékstílust képviselő csapattal ismerkedhettünk meg.

Hajrá Dabas!

FC Dabas - Cegléd 9:1

Szeptember 23-án, az első fordulóban elhalasztott mérkőzésünket játszottuk le idegenben a Cegléd csapata ellen. Nagyjából tudtuk mire számíthatunk, hiszen előző szezonban egy bajnokságban voltunk a Cegléd csapatával. Szép játékkal, fölényes győzelmet arattunk. Ugyan nagy gólkülönbséggel zárult a mérkőzés, mégis azt mondhatom, hogy jó mérkőzés volt, nagyon sokszor volt ellenfelünk veszélyes a kapunkra, de a gólok nálunk jöttek.

Csapatunk egyre jobban összekovácsolódik, nagyon nagy az összetartás a pályán is, amit nagyon jó kívülről is látni. Megbíznak egymásban, egyre több a játék. Menetelünk előre, cél a dobogó.

Hajrá Dabas!

FC Dabas - Dorog  4:4

Október 1-én hazai pályán fogadtuk a Dorog csapatát. Ismét egy olyan mérkőzés várt rank, ahol nem tudhattuk mire számíthatunk. Ismeretlen ellenfél. Mit mondhatnék erről a mérkőzésről.sokkoló volt mindannyiunk számára. Olyan csapattal találkoztunk most a pályán, akiktől mást sem láttunk-hallottunk, mint a káromkodást, a verekedést. Elfogadhatatlan volt a stílus, 15 éves Leány játékosok, minősíthetetlen volt.  Pszichésen megtörtek minket, és látszott hogy ez nagyon nehéz mérkőzés lesz.

Az első félidő nagyon rosszul sikerült, a félidőben kicsit sikerült a fejekben rendbe tenni a dolgokat és felrázni a Lányokat, így már a második félidőben mi domináltunk. Nem vagyunk ehhez a stílushoz hozzászokva, nálunk ez nem megengedett. Minden esetben Tiszteld Ellenfeled! Hát ez itt most nagyon nehéz feladat volt. Szakmailag rettenetesen nehéz lenne értékelni ezt a mérkőzést. Küzdöttünk a túlélésért. Nagyon büszke voltam a csapatra, a legdurvább helyzetben sem hazuttolták meg önmagukat és méltón viselték a Dabas mezt.

Hajrá Dabas!

 
 
2017.02.18.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas Téli Teremtorna - Női Felnőtt
 

Női felnőtt csapatunk is megmérettetett

Az urak mellett a hölgyeknek is megadatott a lehetőség, hogy az OBO Arénában, remek körülmények között részt vegyenek egy remekül megszervezett, téli labdarúgó tornán. Schilingerné Budai Zsuzsanna által irányított FC Dabas felnőtt női csapán kívül hat klub képviseltette magát a rendezvényen. Név szerint a Hevesi Diákfoci Club, a Monor SE, a Pilisi LK, a Szajol, a Szalkszentmárton KSE és a ZKSE Pinkbull.

A végső győzelmet a TASKE zsebelhette be a ZKSE Pinkbull elől. Lányaink igaz csupán a hatodik helyen végeztek, a különdíjak közül azonban párat így is sikerül megkaparintanunk. Szőke Marietta a legjobb kapus, Horváth Vivien a legjobb mezőnyjátékos, míg Gendur Gina a legjobb hazai játékos kitüntető díját vehette át.

Rendező: FC Dabas Sportegyesület
Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2017. február 12. (vasárnap)

Végeredmény - Női Felnőtt
1.
TASKE
2.
ZKSE Pinkbull
3.
Szalkszentmárton KSE
4.
Hevesi Diákfoci Club
5.
Szajol
6.
FC Dabas
7.
Pilisi LK

Díjazottak:
-
legjobb kapus: Szőke Marietta (FC Dabas)
-
legjobb mezőnyjátékos: Horváth Vivien (FC Dabas)
-
gólkirály: Krascsenics Petra Zsuzsanna (TASKE)
-
legjobb HAZAI játékos: Gendur Gina (FC Dabas)

 

 

 

1. helyezett - TASKE

2. helyezett - ZKSE Pinkbull

3. helyezett - Szalkszentmárton KSE

4. helyezett - Hevesi Diákfoci Club

5. helyezett - Szajol

6. helyezett - FC Dabas

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2017.02.18.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas Téli Teremtorna - Leány U15
 

Remekül szerepeltek lányaink

A női felnőtt teremtornát megelőző napon U15-ös lányaink vehették birtokba az OBO Arénát. Schilingerné Budai Zsuzsanna fiataljai remekül szerepeltek az öt csapat részvételével megrendezett hazai rendezésű viadalon. A TLASE mögött az előkelő második helyet szereztük meg, ami mindenképpen remek eredménynek számít.

A különdíjasok közül a legjobb kapusnak járó elismerést Rónyai Gabrialla vehette át, míg a legjobb hazai játékosnak Szőke Rékát választották.

Rendező: FC Dabas Sportegyesület
Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2017. február 11. (szombat)

Végeredmény - Leány U15
1.
TLASE
2.
FC Dabas
3.
Jánoshalma - Soroksár
4.
Ceglédi VSE
5.
Dunaharaszti MTK

Díjazottak:
-
legjobb kapus: Rónyai Gabriella (FC Dabas)
-
legjobb mezőnyjátékos: Kis Bianka (Jánoshalma - Soroksár)
-
gólkirály: Tóth Eszter Adél (TLASE)
-
legjobb HAZAI játékos: Szőke Réka (FC Dabas)

 

 

 

1. helyezett - TLASE

2. helyezett - FC Dabas

3. helyezett - Jánoshalma - Soroksár

4. helyezett - Ceglédi VSE

5. helyezett - DMTK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2016.10.16.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas Lány U15 *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U15-ös lány csapatának vezetőedzője a bajnokság 4.fordulóját követően az alábbi értékelést adta:

" U15-ös Lány csapatunk megkapta az első pofont. Maximálisan a mi hibánk volt. Már az első meccsen láttam, hogy valami nagyon nem stimmel. Tudtam, hogy nagy ellenfelünk a Cegléd ellen ez a játék nagyon kevés lesz.

Az első meccsbe is belealudtunk, de talán még az volt a legelfogadhatóbb, viszont a másik két mérkőzés gyalázat volt, teljesen szétestünk. Nem volt középpályánk, a védelmünk is széthullott, a játékunk minősíthetetlen lett. Talán nem is baj ez a pofon a lányoknak, még így a csoportmérkőzések alatt, mert picit talán elszálltunk az eddigi eredményektől.

Sajnos az edzésmunka is nagyon gyatra volt a héten, de ezekkel tisztában van mindenki és így legalább változtatni is tudunk rajta. Hozzá kell tennem, rengeteg helyzetünk kimaradt, pár centire lőttük a kapu mellé, illetve az utolsó meccsünkön a Cegléd kapusa hatalmas ziccert fogott. Ha most ez a vereség kellett ahhoz, hogy az a kicsi plusz kijöjjön a lányokból és hogy megtanulják azt, hogy a győzelem nem csak úgy az ölünkbe hullik, hanem sokszor kúszni mászni kell azért az egy bizonyos gólért és szó szerint meg kell halni EGYMÁSÉRT és a CSAPATÉRT a pályán, hát akkor legyen!

Hajrá Dabas! "

U15 Lány Országos Bajnokság (4.forduló)
2016.10.15 (vasárnap)

FC Dabas - Jászberény 4:0
FC Dabas - Dabas Gyón 2:0
Cegléd - FC Dabas 1:0

 
 
2016.10.11.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női Felnőtt *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a bajnokság 2.fordulóját követően az alábbi értékelést adta:

" Női felnőtt csapatunk soron következő bajnoki mérkőzésére utaztunk Karcagra. Két mérkőzésünkön, Kisújszállás és Karcag volt ezúttal az ellenfél. Igazából túl sok mindent nem tudok elmondani ezekről a mérkőzésekről. Nagyon ki-ki meccs volt mind a kettő. Már az elején lehetett látni, hogy maximum egy gólos meccsek lesznek. Ami tőlünk telt azt beletettük. Mind a két oldalon nagyon kevés helyzet adódott, gyakorlatilag a középpályán járt a labda oda-vissza. A csapattal maximálisan meg voltam elégedve, méltó ellenfelekkel kerültünk szembe. Ez a játék most két döntetlenre volt elég.

Hajrá Dabas! "

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Női Bajnokság (2.forduló)
2016.10.09 (vasárnap)

FC Dabas SE - Kisújszállási SE
Karcagi SE - FC Dabas SE 0:0

Gól: -

 
 
2016.10.04.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Lány U15
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U15-ös lány csapatának vezetőedzője a bajnokság 3.fordulóját követően az alábbi értékelést adta:

" Túlvagyunk a 3. fordulón. Kilenc mérkőzés és csapatunk veretlenül, sok ponttal, sok góllal áll a tabella elején. Sőt a mi játékosaink vezetik a góllövőlistát is igen csak magasan.

Ismét nagyon szép játékot láthattam a lányoktól. Sok passzból játszottunk, de nagyon sok gyönyörű egyéni megoldást is láttam. Három szituációt emelnék ki.

Az elsőnél Gólvágónk Horváth Vivien volt az "elkövető". Félpályánál kapott egy ívelt labdát, megtolta, átemelte a szemből érkező védőn, majd átemelte a kapuson. Hát igen, nem volt csúnya.

A második szituáció főszereplője Ország Zsófia volt. Vivien indított egy kőkemény lövést, felső kapufa, Zsófi érkezett a kipattanóra és úgy bevágta, hogy a kapusnak mozdulni sem volt ideje. Gyönyörű!

A harmadik leányzó, akiről beszélni szeretnék Windberg Evelin. Evi ellenfeleihez képest alacsonyka, mellkasukig sem ér és emellett kis vékonyka is. Evi július óta a nagyokkal edz, technikailag rengeteget fejlődött. A kitartása duplájára nőtt. Nem fél belemenni a helyzetekbe. A Dabas-Gyón elleni mérkőzésünkön történt, hogy szembe került ellenfelünk legügyesebb és legmagasabb játékosával. Minden túlzás nélkül a kislány kétszer akkora volt. A pálya szélén kialakult egy egy-egy elleni párharc, kb. 20-25 másodpercig tartott, majd a Gyón játékosa már a földön feküdt, Evi pedig beindult a labdával az ellenfél kapuja felé. Gyakorlatilag öröm ujjongásba tört ki a pályán belül és kívül is mindenki. A Gyóni kislány is csak ült a földön, mosolygott és nem értette a helyzetet.

Nagyon büszke voltam az egész csapatra. Nagyon jól játszott Mindenki!

Hajrá Dabas! "

U15 Lány Országos Bajnokság (3.forduló)
2016.10.02 (vasárnap)

FC Dabas - Jászberény 7:0
FC Dabas - Dabas-Gyón 4:0
FC Dabas - Cegléd 2:0

Gól: Horváth Vivien (8) Ország Zsófia (5)

 

 

 
 
2016.10.03.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női Felnőtt
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a bajnokság 1.fordulóját követően az alábbi gondolatait osztotta meg oldalunkkal:

" Női Felnőtt csapatunknak is elindult a Bajnokság. Jász-Nagykun Szolnok megyébe neveztünk idén. Felnőtt csapatunk ugyanolyan rendszerben játszik, mint U15-ös fiatalok.

Azt gondolom, viszonylag jól kezdtünk az első fordulóban. Három mérkőzésünk volt, 2 győzelem és 1 vereség. Első két mérkőzésünkön az erőviszonyok mondhatni kiegyenlítettek voltak. Itt is ott is adódott helyzet, értékesíteni mi tudtuk. A harmadik mérkőzésünk tudtuk, hogy nehéz lesz. A Szajol csapata nagyon szép, sok passzos futballt játszik. Mégis azt mondom a mérkőzést mi nyertük meg nekik. Kaptunk egy gólt és a lányok teljesem visszaálltak védekezni a kapunk elé. Teljesen magunkra húztuk az ellenfelünket. Nem sikerült ebből az ijedtségből kihúzni a csapatot. Akár nyerhettünk volna, a Szajolnak a védő sora nem volt ellenfél a mi támadó játékosainknak. Az egész mérkőzés alatt egy támadást indítottunk abból gól lett. Kívülről tökéletesen láttam a problémát, de kirángatni nem bírtam a gödörből a lányokat. Ilyenkor sajnálom, hogy itt nincs félidő, picit helyre lehetne rakni a fejekben a dolgokat. Ettől eltekintve csüggedni nem csüggedünk. Átbeszéltünk meccs után mindent, és megyünk tovább előre.

Jelenleg a Bajnokságunkban a 3. helyen állunk, újoncként ez nem rossz eredmény.

Hajrá Dabas! "

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Női Bajnokság (1.forduló)
2016.09.25 (vasárnap)

FC Dabas - Tiszaszentimrei SE 2:1
Jászberényi FC - FC Dabas 0:1
FC Dabas - Szajol Klub 1:4

Gól: Tóth Bettina (2) Gattyán Fanni (1) Czakó Klaudia (1)

 

 

 
 
2016.09.26.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Lány U15 *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U15-ös lány csapatának vezetőedzője a bajnokság 2.fordulóját követően az alábbi értékelést adta:

" Dabason az OBO Arénánál léptünk pályára a 2.fordulónkon, ahol a Dabas-Gyón csapata volt a házigazda. Sajnos a Jászberény csapata nem jött el, így csak két mérkőzés várt ránk.

Első meccsünket a Dabas-Gyón ellen játszottuk. Ugyanúgy, mint a múlt héten, most sem csalódtam a lányokban. Összeszedett szép játékkal, Ország Zsófia triplázásával (aki kihagyta az Iskolai kötelező osztálykirándulást, hogy tudjon jönni bajnokira, és ezért nagyon büszke volt rá az egész csapat) és Horváth Vivien duplázásával 5:0-ra nyertük a mérkőzést.

Majd jött a Cegléd elleni mérkőzés. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Néztük a lányokkal a Dabas-Gyón elleni mérkőzésüket és szépen, összeszedetten játszottak. A 3. percben Horváth Vivien góljával megszereztük a vezetést, ami sajnos nem tartott sokáig, mert ellenfelünk egy szép támadásból gólt szerzett. És itt jött a fekete leves. Összetörtünk, szétestünk, egyáltalán nem volt középpályánk. Próbáltak a lányok túlélni, de nem sikerült összekapnom őket. Tudjuk mi az, amin dolgoznunk kell a héten. Végül egy perccel a mérkőzés vége előtt Vivien ismét az ellenfél kapujába talált, így 2:1 lett ide.  Az utolsó öt másodpercet gyakorlatilag el sem hiszem. Büntetőt ítéltek öt másodperccel a mérkőzés vége előtt ellenünk egy kezezés miatt. Hogy mennyire volt ez a büntető jogos, ebbe inkább bele sem megyek. A Futball nagyon sok esetben egy igazságtalan játék. Vagy azzá teszik...hát igen. Ellenfelünk berúgta a büntetőt, 2:2 és ezzel vége is lett a mérkőzésnek.

Nem csüggedünk, hiszen továbbra is csoportelsők vagyunk, 5 győzelem, 1 döntetlen igen csak jó arány. A héten még keményebben készülünk a jövő heti fordulóra (Jászberény). Javítjuk a hibáinkat és szépen menetelünk előre!

Hajrá Dabas! "

U15 Lány Országos Bajnokság (2.forduló)

FC Dabas - Dabas-Gyón 5:0
FC Dabas - Cegléd 2:2

Gól: Horváth Vivien (4), Ország Zsófia (3)

További képek

 
 
2016.09.25.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Lány U15 *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas U15-ös lány csapatának vezetőedzője a bajnokság 1.fordulóját követően az alábbi értékelést adta:

" Vasárnap hazai pályán léptünk pályára bajnokságunk 1.fordulójában. Amit tudni kell erről a bajnokságról, hogy keresztpályán 7+1-ben, Torna rendszerben játszunk. Minden fordulóban három mérkőzésünk van. A mi csoportunkban a Jászberény, a Cegléd és a Dabas-Gyón szerepel!

Ellenfeleink közül eddig még senkivel sem találkoztunk a pályán, ezáltal az erőviszonyok is ismeretlenek voltak. Mérkőzéseink sorrendben Jászberény, Dabas-Gyón, Cegléd.

Összességében a mérkőzések képei igen csak megnyugtatóak voltak számomra. Szép és összeszedett játékkal fölényes győzelmeket arattunk. Gyakorlatilag ellenfeleink alig tudtak átjönni a felezővonalon. Itt megemlíteném, hogy emberfogásos védekezést játszik csapatunk egy söprögető játékossal, aki név szerint Szőke Réka. Szeretném kiemelni a játékát, gyakorlatilag hiba nélkül, tökéletesen megoldotta a feladatát. Szintén szeretném kiemelni Horváth Vivient és Ország Zsófiát. Mindketten támadó poszton játszanak és elképesztő teljesítményt nyújtottak. Vivien is, de Zsófi még inkább, minden túlzás nélkül, gyakorlatilag fele akkora, mint ellenfeleink, de ez sem okozott számukra problémát. Viszont nem csak a kiemelt három lányt illeti a dicséret, hanem az egész csapatot, hiszen a győzelmekhez ők is kellettek. Minden játékos kétszáz százalékot nyújtott. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Az edzéslátogatottsággal maximálisan meg vagyok elégedve, szinte minden edzésen teljes létszámmal dolgozunk és ez most vissza is köszönt a mérkőzések képében. A sok munka végre meghozta az eredményt is. Ettől persze egy pillanatra sem ülünk le, ugyanolyan keményen készülünk a következő fordulóra, ami most szombaton lesz az OBO Arénánál, ahol a házigazda a Dabas-Gyón csapata lesz!

Hajrá Dabas! "

U15 Lány Országos Bajnokság (1.forduló)

FC Dabas - Jászberény 4:0
FC Dabas - Dabas-Gyón 3:0
FC Dabas - Cegléd 3:0

Gól: Horváth Vivien (7), Ország Zsófia (2), Varga Szilvia

 
 
2016.04.05.
www.fcdabas.hu
NŐI
MLSZ Edzőképzés - Schilingerné Budai Zsuzsanna
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas Női csapatának vezetőedzője a közelmúltban sikeres "MLSZ Grassroots "C" labdarúgóedző" minősítést szerzett, amihez természetesen gratulálunk neki.

A képzésről és a jövőbeli terveiről az alábbi információkat közölte:

" Az első lépést úgy érzem megtettem a Grassroots C tanfolyam elvégzésével azon az úton, amit kitűztem magam elé, de a megmérettetések és a tanulás még korán sem ért véget!

Sikeres felvételi vizsgát tettem, és további képzésemet április 11-én Felcsúton folytathatom az UEFA B tanfolyamon.

A Grassroots C tanfolyam minden tekintetben kimondottan hasznos volt. Rengeteg új képzési módszerrel ismerkedhettünk meg, amit már a saját edzéseinkbe be tudok építeni. Kivételesen jó Mentorunk volt a tanfolyam során Sárközi István személyében, nagyon sokat elleshettünk-tanulhattunk Tőle! "

 
 
2016.03.23.
www.fcdabas.hu
NŐI
Díjazás és Interjú - Palásti Enikő *
 

Márciusban lesz két éve, hogy Palásti Enikő az FC Dabas Női labdarúgó csapatának a tagja. Ez idő alatt minden bajnoki mérkőzésen részt vett és az edzés látogatottsága szinte száz százalékos.

Enikő hozzáállása példaértékű, amelyet az FC Dabas edzői stábja is elismer. Jutalma a Feczesin testvérek közreműködésével Dabasra kerülő Gyurcsó Ádám által felajánlott focicipő.

Csak így tovább Enikő! Hajrá Dabas!

Az alábbiakban pedig a Schilingerné Budai Zsuzsanna közreműködésével készített Palásti Enikő Interjút tekinthetik meg:

Kedvenc focicsapatod és focistád?

Kedvenc csapatommal az egyesületünk elég szoros kapcsolatban áll, vagyis az Fc Barcelonaval. Ebből kifolyólag a kedvenc játékosom is ennek a csapatnak a színeiben játszik, aki nem más, mint Lionel Messi.  Eszméletlen tehetségesnek tartom és elég sokat tett azért, hogy elérje azt, ahol most tart, ezért egyben ő a példaképem is.

Miért kezdtél el focizni?

Focizni először hobbi szinten kezdtem el, de ez azóta már fontosabb szerepet tölt be az életemben. Minden magamtól telhetőt megteszek, amennyiben azt az időm es energiám engedi.

Mit vársz a magyaroktól az EB-n?

Mivel még nem volt szerencsém nemzetközi labdarúgó tornán látni a magyar válogatottat, ezért most nagyon jó érzés lesz ezt átélni. Bízom benne hogy, kis szerencsével és a norvégok ellen mutatott játékkal a csoportból továbbjutunk. Hajra magyarok!

 

 
 
2016.03.09.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
FC Dabas Téli Teremtorna - Női felnőtt *
 

A TASKE győzelmével zárult az FC Dabas női teremtornája

A női felnőtt korosztályban két csapattal indultunk a hazai rendezésű treremtornán. Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai az ötödik és hatodik helyet szerezték meg a végelszámolásnál. A tornát a TASKE nyerte, második a Törökbálinti LASE lett, míg a dobogó legalsó fokára a Pilisi LK állhatott fel.

A különdíjak közül a legjobb kapusnak járó kitüntetést Rónyai Gabrielle vehette át, míg a legjobb hazai játékos Matolcsi Hanna lett.

Rendező: FC Dabas Sportegyesület
Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2016.február 28. (vasárnap)

Végeredmény - Női felnőtt
1.
TASKE
2.
Törökbálinti LASE
3.
Pilisi LK
4.
Isaszeg
5.
Dabas II
6.
Dabas I

 

Díjazottak:
-
legjobb kapus: Rónyai Gabrielle (FC Dabas)
-
legjobb mezőnyjátékos: Rónai Viktória (Isaszeg)
-
gólkirály: Kenderes Kinga (TASKE)
-
legjobb HAZAI játékos: Matolcsi Hanna
   

További képek

FC Dabas Női - Edző: Schilingerné Budai Zsuzsanna

 
 
2016.03.09.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas Téli Teremtorna - U16 Lány *
 

Ötödik helyen végeztek lányaink a hazai rendezésű U16-os teremtornán

Február 28-án a hölgyek vehették birtokba a dabasi OBO Arénát. Délelőtt az U16-os lányok, majd utánuk a női felnőtt korosztály léphetett pályára .

Schilingerné Budai Zsuzsanna fiataljai (a Szigetszentmiklóst megelőzve) az ötödik helyet szerezték meg a hat csapat résztvévetével megrendezett U16 lány teremtornán. A győzelmet az FC Hatvan kaparintotta meg a Ceglédi VSE elől, a harmadik helyen pedig a Törökbálinti LASE végzett.

A legjobb hazai játékosnak Horváth Vivient választották meg.

Rendező: FC Dabas Sportegyesület
Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2016.február 28. (vasárnap)

Végeredmény - U16 Lány
1.
FC Hatvan
2.
Ceglédi VSE
3.
Törökbálinti LASE
4.
Vasas
5.
FC Dabas
6.
SZTK-Erima

 

Díjazottak:
-
legjobb kapus: Mészáros Júlia (Törökbálinti LASE)
-
legjobb mezőnyjátékos: Magyari Noémi (Ceglédi VSE
-
gólkirály: Tóth Adrienn (FC Hatvan)
-
legjobb HAZAI játékos: Horváth Vivien
   

További képek

 
 
2016.02.19.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas Téli Teremtorna - Női felnőtt
 

Rendező: FC Dabas Sportegyesület

Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2016.február 28. (vasárnap)
A torna tervezett időtartama: 14:30-20:00

-
játékos létszám: 5+1 (maximum 14 fő nevezhető)
-
játékidő: 2x12perc
-
labdaméret: 5-ös labda
-
pályaméret: 20x40m
-
kapuméret: 3x2m

Csoportbeosztás - Női felnőtt

A
csoport:
-
TASKE
-
TLASE
-
FC Dabas I
B
csoport:
-
Pilis
-
Isaszeg
-
FC Dabas II

Sorsolás és részletes menetrend (Női felnőtt)

Részletes lebonyolítási rend

OBO Aréna - Dabas

FC Dabas Női - Edző: Schilingerné Budai Zsuzsanna

 
 
2016.02.26.
www.fcdabas.hu
NŐI
FC Dabas Téli Teremtorna - Lány U16
 

Rendező: FC Dabas Sportegyesület

Helyszín: OBO Aréna Dabas, 2370. Dabas Iskola utca 5.
Időpont: 2016.február 28. (vasárnap)
A torna tervezett időtartama: 8:30-14:00

Korosztály: 2000.01.01. után születettek

-
játékos létszám: 5+1 (maximum 14 fő nevezhető)
-
játékidő: 2x12perc
-
labdaméret: 5-ös labda
-
pályaméret: 20x40m
-
kapuméret: 3x2m

Csoportbeosztás - Lány U16

A
csoport:
-
SZTK-Erima
-
Ceglédi VSE
-
FC Hatvan
B
csoport:
-
TLASE
-
Vasas Kubala
-
FC Dabas

Sorsolás és részletes menetrend (Lány U16)

Részletes lebonyolítási rend

OBO Aréna - Dabas

 
 
2016.02.18.
www.pmlsz.hu
NŐI
Ócsán egyeztettek a női bajnokság képviselői
 

Február 9-én Ócsán, a polgármesteri hivatal tanácstermében tartotta programegyeztető értekezletét az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság a női 3/4 pályás bajnoksággal kapcsolatban.

A megbeszélésen több témát is érintettek a 12 jelenlévő alakulat küldöttjei, nevezetesen Dabas, Gyöngyös, Heves, Környe, Monor, Ócsa, Péteri, Pilis, Szigetszentmiklós, Tárnok, Tatárszentgyörgy, valamint a Törökbálinti LASE delegált küldöttet a konzultációra. Az igazgatóságot Benkő Tamás igazgató, Adamcsek András versenyszervezési csoportvezető, valamint Antalics Ádám grassroots koordinátor képviselte, a házigazda szerepét pedig Ócsa város polgármestere, egyben az ÓcsaVSE elnöke, Bukodi Károly töltötte be.

A tanácskozást amiatt kezdeményezték az alakulatok, mert az eredeti lebonyolítási rendszerrel szemben felmerült egy új tervezet, végül azonban egyhangú szavazással állapodtak meg abban, hogy a jelenleg futó bajnokságot az előzetesen kiírt versenykiírás szerint (az alapszakasz oda-visszavágós meccseit követően alsó- és felsőházi rájátszásban) fejezik be. A következő szezontól viszont nem kizárólag területi elven, hanem az erőviszonyoknak megfelelően szeretnének majd csoportokba kerülni, I. és II. osztályú besorolásban.

Szóba került továbbá a Pest Megyei Női Kupa küzdelme is, melynek kiírása az előző évekhez képest nem változik; a jelentkezők létszámától függően lesznek oda-visszavágós, vagy csak egymeccses párharcok. A játéknapok az eddigiekhez hasonlóan szerdán, vagy csütörtökön lesznek, a döntő pedig - már megszokott módon - a férfi Pest Megyei Kupa-döntő előmérkőzése lesz, melynek tervezett időpontja június 8. (szerda).

Több klub jelezte továbbá, hogy a bajnokságban szereplő alsó korhatár a 14 évről kerüljön módosításra, és a betöltött 13. életév legyen a pályára lépés feltétele. Ezzel kapcsolatban igazgatóságunk megpróbál egyeztetni az MLSZ versenyigazgatójával, az ilyen változtatáshoz ugyanis az ő engedélye szükséges.

A Pest megyei női 3/4 pályás bajnokság a március 19-20-ai hétvégén folytatódik, a versenyiroda döntésének értelmében addig minden őszről elhalasztott mérkőzést le kell játszani.

További képek

 

klubunkat Schilingerné B. Zsuzsanna és Kucsák István képviselte

Teljes cikk
 
2015.12.18.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas női
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, a törökbálinti Mikulás Kupa végeztével az alábbi nyilatkozatot adta:

" Törökbálinton Mikulás kupán vettünk részt a Lányokkal! Korosztályba nagyon vegyes csapattal mentünk. Egész fiatal Lányokat is vittem. A kapunkban Sponga Netti állt, aki most tért vissza térd műtétből, de meg kell mondjam, a kihagyott idő egyáltalán nem látszott a teljesítményén, rendkívül higgadt, magabiztos és nyugodt volt a kapuban.

Hat csapat indult a Tornán, két darab hármas csoportban játszottunk, majd az első két helyen keresztbe játszás volt. A Mi csoportunk Törökbálint, Isaszeg, és Dabas.

Első meccsünket a hazai csapattal játszottuk, nagyon hajtós jó játék volt. A csapatunk még az első meccsén mutatott egy kis bizonytalanságot, de így is megadtuk a munkát ellenfelünknek! Sajnos a 18.percben bekaptunk egy gólt, és az idő szűkössége miatt már nem tudtunk megfordítani, így 1:0-ra nyert a hazai csapat. A második meccsünk Isaszeg csapatával volt, ezen az összecsapáson magabiztos 2:0-ás győzelmet arattunk Horváth Vivien (12 éves kis újoncunk) két gyönyörű góljával, így csoport másodikként jutottunk tovább.

A döntőbe jutásért a másik csoport I.helyezettjével Tatárszentgyörggyel játszottunk. Sajnos ez a meccs már nagyon nagy falatnak bizonyult, itt ellenfelünk aratott magabiztos győzelmet felettünk. A hazai csapat is kikapott, így ismét szembe kerültünk egymással a 3.helyért.

Tudtuk hogy rendkívül nehéz meccs lesz, hiszen az első is nagyon szoros volt, de annyival előrébb voltunk, hogy most már mindenki tudta a helyét-dolgát a pályán. Nagyon hajtott mind a két csapat, de a gólok kimaradtak, így az eredmény 0:0 lett. Jöttek a büntetők. Egyet bevágva az ellenfél részéről, majd erre Szőke Réka (szintén 12 éves újonc csapatunknál) rögtön válaszolt, és egy tökéletes lövéssel 1:1. Ellenfelünk jött, középre lőtte a labdát, amit kapusunk azonnal megfogott. Tőlünk a válasz ez esetben elmaradt, sajnos nem találtunk kaput, még mindig 1:1. Ellenfelünk utolsó játékosa jött, sajnos ő sem talált kaput. Majd jött a Mi utolsó játékosunk Palásti Enikő, a teher még nagyobb volt, hisz rajta múlt ez esetben minden. Nyomás alatt is tökéletes teljesítményt nyújtva, bevágta, így büntetőkkel meg lett a III. hely!

Nagyon büszke vagyok a Lányokra! Elképesztő játékot mutattak Felnőtt csapatokkal szemben! 12-14-16 éves lányok megállták a helyüket felnőttek között!

Kapu: Sponga Netti (14)
Horváth Vivien (12), Szőke Réka (12), Medve Réka (14), Matolcsi Hanna (14), Incze Debi (15), Palásti Enikő (16), Kapcsos Ivett (16), Podoba Erika (17), Balogh Petra (17), Zammat Miren (22)

Hajrá Dabas "

 
 
2015.12.15.
www.fcdabas.hu
NŐI
Mikulás Kupa III.hely
 

Női csapatunk Schilingerné Budai Zsuzsanna vezérletével teremtornán vett részt a hétvégén. A T-Balint Labdarúgó Akadémia SE által megrendezésre került III.Mikulás Kupán az előkelő harmadik helyezést kaparintották meg lányaink, ami a hat résztvevő csapat tükrében mindenképpen dícsérendő teljesítmény.

Végeredmény:

1. Tatárszentgyörgy
2. Metis
3. FC Dabas
4. Törökbálint
5. BVSC
6. Isaszeg

Gratulálunk Lányok! Hajrá Dabas!

 

 

 
 
2015.11.29.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Halásztelek FC (0 : 7)
 

Lejátszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését női felnőtt csapatunk

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai a Halásztelek FC-t fogadták vasárnap délelőtt Dabason.

A pontszerzés reménye sajnos elég hamar elillant, a vendégek ugyanis már a 7.percben vezetéshez jutottak. A folytatásban bekapott újabb két gól következtében az első negyed óra végére pedig lényegében el is dőlt a mérkőzés sorsa. A félidei szünetre a Halásztelek már négy gólos előnnyel vonulhatott. A második játékrészben sem sikerült feltartóztatni a vendégeket, aminek újabb három bekapott találat lett a következménye. A mérkőzés így hét gólos vendég sikerrel végződött.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.11.29 (vasárnap, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Halásztelek FC 0 : 7 (0:4)

FC Dabas: Nagy, Schilingerné, Zammat, Palásti, Podoba, Kalmár, Incze, Matolcsi, Kapcsos

Csere: Harmincz, Kiss, Naszvadi

Gól: - ill. Németh (7'), Lőrincz (14'), Tászler (17'), Marcsányi (33'), Németh (42'), Váliné (76'), Hudák (79')

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2015.11.26.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: Szigetszentmiklósi TK - FC Dabas Női (2 : 0) *
 

Két gólos vereséget szenvedett női csapatunk a Szigetszentmiklós otthonában

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai csütörtök délután (előrehozva) lejátszották második tavaszi mérkőzésüket is. Mint ismert, az első három 2016-os forduló még idén lebonyolításra kerül.

Az ellenfél ezúttal a középmezőnyben elhelyezkedő Szigetszentmiklósi TK női csapata volt. Az egy gólos félidei SZTK előnyt követően végül sajnos 2:0-ás dabasi vereséggel zárult a összecsapás.

Sok pihenőjük nem lesz lányainknak, mivel a hét utolsó napján ismét bajnoki mérkőzés vár rájuk. A záró fordulóban vasárnap délelőtt 10 órától a Halásztelek vendégszerepel Dabason.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.11.26 (csütörtök, 18:00)
Helyszín: Szigetszentmiklós

Szigetszentmiklósi TK - FC Dabas Női 2 : 0 (1:0)

FC Dabas: Tóth, Schilingerné, Zammat, Palásti, Podoba, Naszvadi, Incze, Matolcsi, Kapcsos

Csere: Harmincz, Kiss

Gól: Gyüre (18'), Tóth (41') ill. -

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2015.11.19.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Törökbálinti LASE (0 : 1) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hétvégi Törökbálint elleni hazai mérkőzésüket követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Vasárnap a tabella 8.helyén álló Törökbálint csapatát fogadtuk hazai pályán. Ugyanazokkal a problémákkal küzdöttünk még mindíg, mint az előző mérkőzéseken. Betegség-Sérülés-Munkahely és még egy jó nagy lapáttal rátett az is, hogy a Baracs elleni mérkőzésen megsérült két meghatározó játékosunk, akik sajnos hetekre el lettek tiltva egészségi állapotuk miatt a játéktól. Ismét két játékos ült a hazai padon, de harcosan indultunk neki a mérkőzésnek.

Két viszonylag egyenlő erőviszonyokkal rendelkező csapat lépett pályára. A mi csapatunk a védekezésre fektetett nagyob hangsúlyt, mig az ellenfelünk a támadó játék mellett döntött! Ebből kifolyólag gyakorlatilag az egész mérkőzés alatt alig adtunk az ellenfelünk kapusának lehetőséget arra, hogy mozognia kelljen a kapuban. A mérkőzés meghatározó része, a mi térfelünkön zajlott. Amit a játékosaimtól kértem, azt maximálisan teljesítették. Ezen az összecsapáson rengeteg párharcot sikerült megnyernünk, de sajnos kapuig jutnunk már nem sikerült, ellenben igazán jó volt viszont látni a pályán, az edzéseken gyakorolt elemeket. Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk az elmúlt edzéseken, az egy-egy elleni párharcokra, illetve a létszámfölényes kisjátékokra. Sajnos a mérkőzés utolsó két percében rés nyílt a pajzson, és a 78. percben kapuba talált az ellenfelünk!

Gratulálunk a Törökbálint csapatának, és köszönöm a dabasi lányoknak ezt a hatalmas akarást, amit ezen a mérkőzésen mutattak nekünk!

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.11.16.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Törökbálinti LASE (0 : 1) *
 

Lejátszotta első előrehozott tavaszi mérkőzését női felnőtt csapatunk

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányainak a Baracs elleni mérkőzéssel ugyan az őszi szezon már november elején véget ért, azonban mivel az első három tavaszi fordulót még idén lejátsszák a csapatok, így mégsem ért véget a tétmérkőzések sorozata.

Az első "tavaszi" fordulóban a Törökbálinti LASE látogatott Dabasra. Lányaink sokáig nagyon jól tartották magukat, 0:0-ás első félidőt követően már-már úgy tűnt az egy pont szinte biztosra vehető a hármas sípszót követően is. A 78.percben azonban jött egy apró hiba és máris az előny az ellenfélnél. Természetesen a válaszra idő és lehetőség már nem maradt, így minimális különbséggel ugyan, de alulmaradt női csapatunk a Törökbálinttal szemben.

A tervek szerint még további két forduló kerül megrendezésre a november folyamán. Első alkalommal jövő csütörtökön a Szigetszentmiklósi TK-hoz utaznak lányaink, majd zárásként a Halásztelek FC női csapata látogat Dabasra a hónap végén.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.11.15 (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Törökbálinti LASE 0 : 1 (0:0)

FC Dabas: Gáspár, Nagy, Schilingerné, Zammat, Palásti, Podoba, Kalmár, Naszvadi, Balogh

Csere: Kiss, Svébisné

Gól: - ill.Nagy ( (78')

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2015.11.15.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Baracs SE (0 : 9) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a listavezető Baracs elleni bajnoki mérkőzésükről az alábbi értékelést adta:

" Előző hétvégén a tabella első helyén álló Baracs csapatát láttuk vendégül. Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk és ismételten a sérülések-betegségek-munkahelyek miatt kis létszámmal tudtunk csak jelen lenni. A kispadra két játékost tudtam ültetni, ami sajnos nem tartott túl sokáig, mert a mérkőzés 5.percében Rizmajerné Csiszárik Sarolta egy rossz mozdulat következtében megsérült és el kellett hagynia a pályát és sajnos a későbbiekben sem tudott már pályára lépni. Részleges szalag szakadás a térdben, jó sok hét kényszer pihenő..... Jobbulást Neki!

Viszont ez az állapot sem tartott sokáig, mert szintén egy alap játékosunknak Incze Debórának sikerült úgy másfél méterről belenéznie egy igencsak szépen megindított labdába, így neki is el kellett hagynia a pályát. (Ezen sérülés következménye egy jó kis agyrázkódás lett...szerencsére azóta már jobban van!) És akkor oda jutottunk, hogy el is fogytak a cseréink.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ebben a mérkőzésben nem volt ennyi gól, de volt, sőt! A Baracs csapata minden tekintetben előttünk jár! Tökéletesen járatták a labdát, nem volt felívelgetés, szinte csak labdakihozatal. Nem volt elveszett labda. Szép játék volt. Eleve védekező játékkal készültünk erre a mérkőzésre, de sajnos amikor a védősorból két meghatározó játékos kiesik, akkor felborúl minden.

Nem tudok többet mondani, mint azt, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt és mint minden mérkőzésből, ebből is tanultunk.

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.11.07.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Baracs SE (0 : 9) *
 

Túl nagy falatnak bizonyult az éllovas Baracs SE női csapatunk számára

Schilingerné Budai Zsuzsanna a záró fordulóban nagy gólarányú vereséget szenvedtek az éllovas Baracs SE-val szemben. Ellenfelünk a nyolc mérkőzéséből hetet megnyert és a maradék egy találkozóján sem szenvedett vereséget, így kimagaslóan jó teljesítményt nyújtva vezeti a tabellát.

Lányaink mindössze a 9.percig tudták tartani magukat az éllovassal szemben. Ezt követően a góllövőlistát 22! szezett találattal immáron toronymagasan vezető Bozsik Brigitta percei következtek. A baracsi csapat vezére mesternégyest elérve lényegében 23 perc alatt eldöntötte a találkozó sorsát. A félidő végéig még egy találatot jegyeztek a vendégek, így öt gól előnnyel vonulhattak pihenőre.

A folytatásban Bozsik Brigitta még kétszer betalált, valamint Süveges is duplázott, így végül kilencig jutott a Baracs SE.

A záró fordulón vannak túl lányaink, azonban a Környe SE elleni összecsapásuk elmaradt, így még egy tétmérkőzést biztosan játszanak az idei évben.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.11.07 (szombat, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Baracs SE 0 : 9 (0:5)

FC Dabas: Tóth, Nagy, Rizmajerné, Zammat, Incze, Balog, Podoba, Naszvadi, Palásti

Csere: Kapcsos, Schilingerné

Gól: - ill. Bozsik (9', 13', 14', 32'), Gyöngyösi (39'), Süveges (49'), Bozsik (54'), Süveges (60'), Bozsik (70')

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2015.10.30.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Ócsa VSE (1:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hétvégi Ócsa elleni győztesen megvívott bajnoki mérkőzésüket követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Hétvégén az Ócsa csapatát láttuk vendégül. Sajnos most sem tudtunk teljes csapattal kiállni, sok volt a hiányzónk illetve három játékosunkat nem engedtek pályára lépni szemüvegben.

Jó iramú mérkőzés volt! Mondhatom azt, hogy végig mi domináltunk és az ellenfél térfelén zajlott a játék, csak sajnos a gólok nem jöttek.

A második félidőben változtattam kicsit a felállásunkon, lazítottunk a védelmen és nagyobb hangsúlyt fektettünk a támadásra, így sikerült is a 63. percben Palásti Enikő remek gólpasszával és Gáspár Brigitta bravúros góljával megszereznünk a vezetést. Előnyünket a mérkőzés végéig sikerült megtartanunk, így Csapatunk behúzhatta első győzelmét!

Menetelünk továbbra is előre! Hajrá Dabas! "

 
 
2015.10.30.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Halásztelek FC - FC Dabas Női (5:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hét elején bepótolásra került Halásztelek elleni mérkőzésükön nyújtott teljesítményüket az alábbiak szerint értékelte:

" Hétfőn Halásztelek csapatához látogattunk el, az elhalasztott bajnoki mérkőzésünket lejátszani. Sajnos még egy front emberünk (Rizmajerné Csiszárik Sarolta) lesérült a hétvégén játszott Ócsa elleni Bajnokin, így a védelmünk erősen megcsappant.

A mérkőzésnek úgy indultunk neki, hogy tudtuk, hogy egy igazán rutinos csapattal állunk majd szembe, de megteszünk mindent, hogy megnehezítsük a dolgukat. Ami azt mondhatom sikerült is. Elképesztően nagyot küzdöttek és harcoltak a Dabasi lányok. Kapusunk Nagy Zsuzsanna olyan bravúrokat védett, amit azt gondolom, bármilyen korosztályban bármelyik kapus megirigyelhet! De ugyanezt elmondhatom minden mezőnyjátékosról is.

Ebben a mérkőzésben sokkal több gól volt, de egytől egyig minden játékos szó szerint meghalt a pályán, hogy megakadályozza ezt. Hatalmas fej hajtás a csapat előtt ezért a mérkőzésért, és gratulálok mindenkinek!

Gáspár Brigitta, Nagy Zsuzsanna, Zammat Miren, Palásti Enikő, Podoba Erika, Incze Debóra, Balogh Petra, Balog Dominika, Gattyán Fanni, Naszvadi Regina, Kapcsos Ivett, Harmincz Dóra!

És azt még halkan megjegyzem, hogy amikor a pályáról úgy jön le a csapatunk, hogy az ellenfél gratulál és megköszöni a küzdelmet, akkor az igazán jó visszaigazolás arra, hogy igenis nekünk itt van helyünk, csinálnunk kell tovább amit eddig is és megjön majd a várva várt győzelem is! Fejben már eldőlt, itt mindenki győzni akar és nem adja fel SENKI!

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.10.25.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Ócsa VSE (1 : 0) *
 

Megszerezte első bajnoki győzelmét női felnőtt csapatunk

Schilingerné Budai Zsuzsanna tanítványai egy góllal jobbnak bizonyultak az Ócsa VSE-nél, így megszerezték első találatukat, pontjaikat és egyben győzelmüket.

Az első félidő gól nélküli tapogatózása után a 63.percben Gáspár Brigittának sikerült bevennie az ócsai kaput, amivel az idényben először előnyhöz jutatta a FC Dabas női felnőtt csapatát. (1:0). A lányok eddig is minden tőlük telhetőt megpróbáltak megtenni a siker érdekében, de innentől kezdve duplázott erővel csúsztak, másztak előnyük megtartása érdekében.

A kemény munkának végül meg is lett az eredménye, az ócsai hölgyek ugyanis a hátralevő időben már nem tudtak betalálni a dabasi kapuba, így mindenki nagy örömére bajnoki győzelmet ünnepelhettek lányaink a mérkőzés végén.

Ócsa VSE elleni sikerével megszerezte első pontjait Schilingerné Budai Zsuzsanna csapata és egyből egy helyet előrelépve, immáron a kilencedik pozícióból várhatja a jövő hétvégén esedékes nyolcadik fordulót.

Gratulálunk Lányok! Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.10.24 (szombat, 12:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Ócsa VSE 1 : 0 (0:0)

FC Dabas: Rizmajerné (Harmincz - 41'), Nagy, Zammat (Balogh P - 41'), Incze, Podoba (Balog D - 41'), Gáspár (Svébisné - 71'), Palásti, Schilingerné (Kiss - 1'), Naszvadi (Kapcsos - 51')

Csere: Harmincz, Balogh P, Kiss, Balog D, Kapcsos, Svébisné

Gól: Gáspár (63') ill. -

Sárga lap: Podoba (26'), Naszvadi (42') ill. Konyicsák (26'), Ruttkai (66')

Kiállítás: -

MLSZ Jegyzőkönyv

 
2015.10.21.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Százhalombattai LK - FC Dabas Női (3:0)
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hétvégi bajnoki mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta:

" Vasárnap a Százhalombatta csapatához látogattunk el. Nagyon kevesen sikerült elmennünk, rengeteg betegségünk volt sajnos. Egy rettentően rossz minőségű játéktér fogadott minket. Brutális sár - víz mindenhol. A pálya nem volt túl nagy, majdnem olyan széles volt, mint amilyen hosszú. A két kapu előtt műanyag kb. 20 cm-es csatorna fedélszerű állt ki a pályából, jeleztem is hogy talán ez így "picit" baleset veszélyes.mondták, hogy nagyon óvatosan kell mozogni. Hát igen, a foci az olyan sport, ahol rettentően oda tud figyelni az ember, hogy hova lép. Szerencsére nem lett baleset belőle. A büntetőterület rosszul volt kimérve, csupán 5 méter hiányzott, ezt második félidőre sikerült rendbe tenni.

Az ellenfél szurkoló táborának viselkedés rettenetes volt. Oly módon becsmérelték a játékosainkat, ami egyszerűen nem tűr nyomdafestéket. Mindezektől függetlenül az ellenfelünk sportszerű játékot játszott és egy szimpatikus csapatot ismerhettünk meg.
Védekező játékot játszottunk, de sajnos jött a szokásos rövidzárlat és egymás után megkaptunk a már szintén szokásosnak mondható három gólunkat. A játék maga mégis kiegyenlített volt. Nem volt ebben a mérkőzésben ennyi gól!

A csapatomra most sem mondhatok mást, mint hogy megtettek mindent, harcoltak az utolsó másodpercekig. Továbbra is előre nézünk és harcolunk tovább!

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.10.18.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: Százhalombattai TC - FC Dabas Női (3 : 0)
 

Három gólos idegenbeli vereséget szenvedett női felnőtt csapatunk

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányainak az elmúlt héthez hasonlóan továbbra is várniuk kell első pontjaik megszerzésére.

Női felnőtt csapatunk ezúttal Százhalombattán vendégszerepelt. Az ellenfél a középmezőnyben foglal helyet, így papíron ezen az összecsapáson sem a dabasi csapat volt az esélyes.

Az első fél órában ugyan remekül tartotta magát csapatunk, a 27. és a 39.perc között azonban ismét jött a szokásos rövidzárlat és tizenkét perc alatt a hazaiak lerendezték a találkozót. A bő tíz perc alatt bekapott három találat sajnos döntőnek bizonyult.A második játékrészben több gólt nem kaptak lányaink, viszont sajnos lőni sem tudtak, így végül három gólos vereséggelzárult az összecsapás.

Jövő hétvégén az eddig mindössze egy döntetlent elérő Ócsa VSE látogat Dabasra, így szombaton végre eljöhet a lehetőség az első pontok begyűjtésére.

Hajrá Lányok! Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.10.18 (vasárnap, 10:00)
Helyszín: Százhalombatta

Százhalombattai TC - FC Dabas Női 3 : 0 (3:0)

FC Dabas: Rizmajerné - Nagy, Zammat (Harmincz - 28'), Incze, Podoba, Balog (Balogh - 52'), Palásti, Schilingerné, Kapcsos (Pereszlényi - 37')

Csere: Harmincz, Balogh P, Pereszlényi

Gól: Rupa (27'), Ferenczi (29'), Mutafisz (39') ill. -

MLSZ Jegyzőkönyv

 
 
2015.10.11.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Tárnok KSK (0 : 3) *
 

Hazai pályán szenvedett három gólos vereséget női felnőtt csapatunk

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányainak továbbra is várniuk kell első pontjaik (és egyben góljaik) megszerzésére.

Ezúttal a tabella második felében elhelyezkedő Tárnok KSK látogatott Dabasra. Az első félidei gól nélküli döntetlen még bizakodásra adhatott okot, a folytatásban azonban jött egy rövdzárlat, aminek nyomán ellenfelünk az 56. és 58.perc között két találatot is jegyzett, így szinte el is döntötte az összecsapás sorsát. Lányaink ugyan becsülettel tették a dolgukat, azonban ez a mai napon még a pontszerzésre sem volt elegendő. Ráadásképp a 75.percben Pap révén a Tárnok még a kegyelemdöfést is bevitte, így három gólos különbséggel zárult a bajnoki mérkőzés.

Továbbra is előre kell tekinteni, dolgozni kell keményen, mert nincs megállás, jövő hétvégén ismét forduló. A következő ellenfél a Százhalombattai TC lesz, akiktől idegenben kellene végre pontot vagy pontokatrabolni.

Hajrá Lányok! Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.10.11 (vasáranp, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Tárnok KSK 0 : 3 (0:0)

FC Dabas: Tóth (Kiss - 46p (Palásti - 76p)) - Nagy, Rizmajerné, Zammat (Balogh - 41p), Gáspár, Incze (Hugyecz - 56p (Kapcsos - 68p)), Podoba, Tiba, Balog D

Csere: Palásti, Kapcsos, Harmincz, Balogh P, Kiss, Hugyecz

Gól:- ill. Sulai (56p), Gál (58p), Pap (75p)

 
 
2015.10.01.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: Tatárszentgyörgy SE - FC Dabas Női (14 : 0) *
 

Előrehozott mérkőzésen szenvedett vereséget női felnőtt csapatunk.

Schilingerné Budai Zsuzsanna tanítványai szerda este játszották le a Tatárszentgyörgy SE elleni bajnoki mérkőzésüket. Az összecsapásnak a villanyvilágítással ellátott dabasi műfüves pálya adott otthont, így papíron idegenben, a valóságban azonban mégis odahaza játszhattak lányaink.

Sajnos a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt várhattuk, ellenfelünk ugyanis már a 7.percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész végéig még négy további találatot szerzett a Tatárszentgyörgy, így öt gólos különbséggel fordultak a csapatok.

A folytatás sem sikeredett jobbra, folyamatosan, percről percre jöttek az újabb bekapott gólok. Ellenfelünk végül tizennégynél ált meg, így egy igen súlyos FC Dabas vereség lett a szerdai nap hozománya.

Mi mást mondhatnánk, mint fel a fejjel lányok, gyorsan felejtsétek el ezt az összecsapást, tegyétek tovább a dolgotokat becsülettel és akkor higgyétek el meglesz az eredménye...akár már jövő hétvégén.

Hajrá Lányok! Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.09.30 (szerda, 18:00)
Helyszín: Dabas

Tatárszentgyörgy SE - FC Dabas Női 14 : 0 (5:0)

FC Dabas: Nagy - Trapp, Zammat, Gáspár, Incze, Podoba, Tiba, Balog D, Palásti

Csere: Naszvadi, Balogh P, Kiss, Hugyecz

Gól: Kancsár (7p), Kancsár (27p), Béres (32p), Durkó (38p), Kancsár (39p), Bartha (45p), Kreisz (53p), Urbánszki (56p), Kancsár (58p), Kancsár (60p), Kancsár (61p), Fekete (71p), Pörge (73p), Béres (75p) ill. -

 
 
2015.09.24.
www.fcdabas.hu
NŐI
Pillanatképek - FC Dabas Női
 

Ezúttal a Schilingerné Budai Zsuzsanna által trenírozott női csapatok hétközi felkészülésébe nyerhetünk némi betekintést. A képek tanúsága szerint az edzések remek hangulatban telnek, néha egy kis fodrászkodás, pózolás is belefér, sőt...olykor az edző cipője is a magasban köt ki...

A lányok klubon belüli mindennapjai ezentúl a www.fcdabas.hu honlap mellett "FC Dabas Női Focicsapat" néven a Facebook-on is nyomon követhetők, ahol friss információk, beszámolók, képek és videók színesítik majd a repertoárt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.09.24.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Szigetszentmiklósi TK (0:1) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hétvégén lejátszott első hazai bajnoki mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta:

" Második bajnoki mérkőzésünkön (2015. szeptember 19.) hazai pályán fogadtuk a Szigetszentmiklós csapatát! Ugyanazzal a problémával álltunk szembe ezen a mérkőzésen is, mint ahogy az első bajnokinkon, a hiányzóink ugyanúgy megmaradtak.

Mivel meghatározó játékosok hiányoztak a csapatból, ezért úgy döntöttem egy picit felborítom a megszokott felállást és a biztos védelmet beáldozva támadó játékba kezdtünk. Azt mondhatom nagyon sok helyzetünk volt, de sajnos nem sikerült gólra váltani.

Az 51. percben ellenfelünknek sikerült megszerezni a vezetést. Feljebb toltuk a védekezést, sajnos a középső védőinknek nem sikerült visszaérni és egy jól indított lövés betalált! Itt sem adtuk fel, talán az első félidőhöz képest még erősebb támadó játékba kezdtünk, de nem sikerült a mérkőzést megfordítanunk.

Azt gondolom így sem mondhatjuk az eredményről hogy elkeserítő a rutinos Szigetszentmiklós csapata ellen.

FC Dabas - Szigetszentmiklós (0:1)

Hajrá Dabas!!! "

 
 
2015.09.19.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Szigetszentmiklósi TK (0:1) *
 

Első hazai fellépésén egy gólos vereséget szenvedett női felnőtt csapatunk.

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai a törökbálinti szezonkezdet után a második fordulóban az SZTK női csapat fogadták szombat délelőtt Dabason.

Az első félidő gól nélkül döntetlennel végződött, azonban a tipikusan egy gólos mérkőzésből végül nem mi jöttünk ki kedvezően. Staskó Barbara az 51.percben ugyanis megszerezte az SZTK-nak a vezetést, amire már nem sikerült válaszolni, így ha csak minimálisan is, de vereséggel zárta női csapatunk a összecsapást.

Az első győzelem tehát még várat magára. Reméljük jövő hétvégén a Halásztelek otthonában sikerül megszerezni az első bajnoki pontokat, ami már önmagában nagy fegyvertény lenne a jó erőkből álló éllovas ellen.

Hajrá Lányok! Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.09.19 (szombat, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Szigetszentmiklósi TK 0 : 1 (0:0)

FC Dabas: Tóth - Nagy, Zammat, Gáspár, Rizmajerné, Incze, Podoba, Fajt, Balog D

Csere: Palásti, Naszvadi, Kapcsos, Kalmár, Kiss, Schilingerné

Gól: - ill. Staskó (51p)

 
 
2015.09.14.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Törökbálinti LASE - FC Dabas Női (3:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a vasárnap lejátszott első bajnoki mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta:

" Első bajnokinkra a Törökbálint csapatához látogattunk el! Sajnos elég hiányosan sikerült kiállnunk, a kezdő csapatomból rögtön öt ember hiányzott! A fiatalabb korosztályból fellépő új játékosokkal indultunk neki a csatának!

Az első 35 percig azt mondhatom tökéletesen kivédekeztük a mérkőzést, nem is volt más a cél, a lányok azt csinálták, amit kértem. Voltak szép helyzeteink, voltak gyönyörű indítások, de sajnos a csatárunknak, Tóth Bettinának egyedül esélye sem volt befejezni. Amint kapu közelbe került azonnal rázártak az ellenfél védősorából hárman és mivel a megszokott társak hiányoztak a pályáról, így a labda elveszett. Sajnos a 35. percben egy pillanatra lankadt a figyelmünk, átjutottak a védelmünkön és megkaptuk az első gólt! Ez a találat valahogy annyira megzavarta a lányokat, amit a szemfüles Törökbálint nagyon jól észre is vett és kihasználva a helyzetet azonnal rúgtak még kettőt. Így pontosan 5 perc zavarodottság elég volt arra, hogy eldőljön a mérkőzés!

Félidőben átbeszéltük a lányokkal a három kapott gólt, hol volt a hiba, visszamentek és ugyanúgy, mint az első 35 percben tökéletesen levédekezték. Sajnos ebben a meccsben most ennyi volt...mégis, annak ellenére, hogy kikaptunk, azt mondom, nagyon büszke vagyok a Csapatra, mindenki a maximumot kihozta magából és a három gól után is visszaálltak ugyanazzal a lelkesedéssel és törekedtek arra, hogy megfordítsák a mérkőzés kimenetelét!

Továbbra is megyünk előre! Hajrá Dabas"

 
 
2015.09.13.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: Törökbálinti LASE - FC Dabas Női (3:0)
 

Vereséggel kezdte bajnoki szereplését női felnőtt csapatunk.

Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai Törökbálinton kezdték a szezont. Több hiányzó következtében nem a legerősebb kezdőcsapatával tudott kiállni női csapatunk, ami úgy fest döntőnek bizonyult.

A lányok mindent megtettek a pontszerzés érdekében, a mérkőzés túlnyomó részében remekül megoldották a rájuk bízott feladatokat, azonban egy öt perces rövidzárlat megpecsételte a sorsukat. A Törökbálint a 35. és 40.perc között három gólt is szerzett, amiből már sajnos nem volt visszaút. Ettől függetlenül kijár a tisztelet a lányoknak, hogy végig kűzdötték, harcolták az összecsapást, nem adták fel még három gólos hátrányban sem. Erre a mentalitásra lehet majd építeni a jövőben is, így elkeseredésre semmi ok.

Jövő hétvégén a Szigetszentmiklós látogat Dabasra, így hazai közegben is bemutatkozhat slsőszámú női csapatunk.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.09.13 (vasárnap, 10:00)
Helyszín: Törökbálint

Törökbálinti LASE - FC Dabas Női 3 : 0 (3:0)

FC Dabas: Tóth - Palásti, Podoba, Naszvadi, Incze, Gáspár, Rizmajerné, Zammat, Nagy

Csere: Balogh P, Gattyán, Balog D, Kapcsos, Kiss

Gól: Sitku (35p), Sitku (36p), Sitku (40p) ill. -

 

 

 

 

 

 
 
2015.09.11.
www.fcdabas.hu
NŐI
Beharangozó: Törökbálinti LASE - FC Dabas Női *
 

Hétvégén kezdetét veszi a Pest megyei Női labdarúgó bajnokság. Az FC Dabas női felnőtt csapata a "nyugati" csoportba kapott besorolást. Schilingerné Budai Zsuzsanna lányainak a 10 csapatos bajnokságban kell majd bizonyítaniuk rátermettségüket.

A nyitó fordulóban a Törökbálinti LASE fogadja majd lányainkat. Mi mást kívánhatnánk, mint minél jobb szereplés és Hajrá Lányok!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.09.13. (vasárnap, 10:00)
Helyszín: Törökbálint

Mérkőzés: Törökbálinti LASE - FC Dabas

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas felnőtt női csapatának vezetőedzője a felnőtt csapat játékoskeretének átalakulásáról és a bajnoki szezonkezdetről a közelmúltban az alábbiakat nyilatkozta:

" Felnőtt korosztályunk is négy fővel gyarapodott a nyári időszak folyamán. Átigazolt hozzánk az Ócsa csapatából Nagy Zsuzsanna illetve Gáspár Brigitta, valamint két új játékos csatlakozott hozzánk, Bezjian Zsanett és Babos Boglárka.

Csapatkapitányunk Szőke Marietta egy rövid időre megvált csapatunktól és a Csapatkapitányi Karszalagot Tóth Bettinának adta át, a kapuban pedig a helyét Nagy Zsuzsanna veszi át a jövőre nézve.

Teljes erőbedobással folyik a munka és készülünk a következő szezonra. A csoportbeosztások már kialakultak, és várjuk a sorsolást. A Női felnőtt korosztálynál a bajnokság szeptember 12-én veszi kezdetét.

Hajrá Dabas! "

FC Dabas Női Felnőtt

 
 
2015.09.03.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női Felnőtt
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas felnőtt női csapatának vezetőedzője a játékoskeret átalakulásáról és a bajnoki szezonkezdetről az alábbiakat nyilatkozta:

"Felnőtt korosztályunk is négy fővel gyarapodott a nyári időszak folyamán. Átigazolt hozzánk az Ócsa csapatából Nagy Zsuzsanna illetve Gáspár Brigitta, valamint két új játékos csatlakozott hozzánk, Bezjian Zsanett és Babos Boglárka.

Csapatkapitányunk Szőke Marietta egy rövid időre megvált csapatunktól és a Csapatkapitányi Karszalagot Tóth Bettinának adta át, a kapuban pedig a helyét Nagy Zsuzsanna veszi át a jövőre nézve.

Teljes erőbedobással folyik a munka és készülünk a következő szezonra. A csoportbeosztások már kialakultak, és várjuk a sorsolást. A Női felnőtt korosztálynál a bajnokság szeptember 12-én veszi kezdetét.

Hajrá Dabas! "


EDZÉSINFORMÁCIÓK

Edzésnapok (2015.09.07-től): Hétfő, Szerda, Csütörtök
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Dabas, ÉKÜ pálya

a csapatkapitányi karszalag átadása 3 lépésben

 

 
 
2015.09.03.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női U12-U16
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas középső (U12-U16) női korosztályának vezetőedzője a nyári felkészülésről és az előttük álló kihívásokról az alábbi információkat közölte:

" Jelenleg a két nagyobb korosztályunk a nyári szünetre való tekintettel közösen edzett.

Szeptember hónaptól visszaállunk a rendes kerékvágásba, és az edzéseket külön tartjuk. Sajnos a középső korosztályból elég sokan abbahagyták a focit a tanulás, illetve iskola-váltás miatt, de szerencsére új játékosok is érkeztek.

A fiatalabb korosztályunk 4 új fővel gyarapodott a nyári időszakban, Szőke Réka, Incze Naomi, Horváth Vivien, Simári Erika. 

A középső korosztályban lévő lányok versenyeztetése szintén Bozsik tornák keretein belül zajlik majd, illetve a 14. életévét betöltött játékosok pedig a Felnőtt Női korosztályba játszanak fel.

Hajrá Dabas! "


EDZÉSINFORMÁCIÓK

Edzésnapok (2015.09.07-től): Hétfő, Szerda, Csütörtök
Időpont: 17:00-18:30
Helyszín: Dabas, ÉKÜ pálya

 
 
2015.09.03.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női U6-U11
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas legkisebb (U6-U11) női korosztályának vezetőedzője a felkészülésről és az előttük álló őszi feladatokról az alábbi nyilatkozatot adta:

" Augusztus 01-én 7 fővel vettem át a kislányok edzését. Azóta 4 új lányka csatlakozott hozzánk, és jelenleg 11 fővel edzünk. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az edzésen, és játékosan tanuljunk. Sok új kislány van, ezért ismételten mindent az alapoktól kezdtünk.

Augusztus hónapban játékosan kezdtük a szezont és a lányokkal kimentünk a Gyóni strandra. Pici edzés a homokban és kis játék a medencében!

A lányokkal a nyári szünetben heti 3 alkalommal edzettünk, iskola időszakban pedig visszaállunk a heti 2 edzésre. Kemény munka folyik, készülünk a hamarosan induló Bozsik tornákra, ahol a Lányok a Dabasi fiúkkal közösen fognak szerepelni, de azért a nagy munka közepette is fordítunk időt egy kis kikapcsolódásra is.

Hajrá Dabas! "


EDZÉSINFORMÁCIÓK

Edzésnapok (2015.09.07-től): Hétfő, Csütörtök
Időpont: 17:00-18:00
Helyszín: Dabas, ÉKÜ pálya

 

FC Dabas U6-U11

 

Edzés közben

 

 

 

 

 

 

 

Fagyizás és séta a városban

 

 

 

 

 

Strandolás

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.08.18.
www.fcdabas.hu
NŐI
Szakmai beszámoló: FC Dabas Női *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női részlegének vezetője a mögöttünk álló szezont az alábbiak szerint értékelte szakmai beszámolójában:

 

ELŐZMÉNYEK

2014. Február hónappal Dabason elkezdődött a toborzás lány-női football beindításával kapcsolatban. Március 14-el elkezdtük az edzéseket a Tűzoltóság mögötti Pályán. Mivel elég hamar kiderült, hogy nagyon sok lányt-hölgyet érdekel a football, így rögtön az első héttől 3 csapattal edzünk. Az edzések látogatottsága megfelelő, bár a nyári időszak kicsit akadozva halad. A Kicsiknél 8 fővel kezdtünk, jelenleg 12 fővel edzünk, a két nagyobb csapatban 15– és 17 fővel kezdtünk, jelenleg 9 és 21 fő van 2 átigazolás még folyamatban, a fiatalabb korosztályból 2 főt átraktam a felnőttbe! Augusztus – szeptember hónapban gőzerővel elkezdjük a toborzást, sajnos a létszámunk egy kicsit megcsappant, mert elég sok lánynál, illetve inkább a szülőknél problémát okoz a rendszeres sportolás és a tanulás párhuzamosan. A középső korosztályból 2 fő fejezte be a focit iskola váltás miatt. Mind 3 csapatnál az alapoknál kezdtük a munkát, a tavaszi szezonban a kicsik heti 2x1 órában, a két nagyobb korosztály pedig heti 2x1,5-2 órába edzettek, ezt az edzés számot augusztustól heti 3 alkalomra szeretnénk mindenképpen növelni.

 

SZAKMAI KÉPZÉS

U6-U11

A csapatokkal heti 2 nap edzünk, nyáron a Tűzoltóság mögötti ÉKÜ pályán, illetve a Sári football pályán felváltva alkalmanként  1 órában. Téli időszakban a Gyóni Iskola tornatermében és a Sári iskola tornatermében tartjuk edzéseinket alkalmanként 1 órában. Edzés napok: kedd – péntek volt, augusztustól hétfő, szerda és csütörtöki napokra fog változni. A legfiatalabb korosztály edzője augusztus 01-ig  Czárák Csaba volt.

Czárák Csaba (Női U6-U11)

U14-U15, FELNŐTT

Nyári időszakban 90-120 perces foglalkozásainkat hétfőnként a Sári pályán, Csütörtökönként pedig a Dabasi Tűzoltóság mögötti pályán tartjuk. Téli időszakban a Sári iskola és a Gyóni iskola tornatermében tartjuk edzéseinket heti két alkalommal 60 – 60 percben. November elejétől Czárák Csaba edzőtársammal megosztottuk az edzéseket egymás között, oly formában, hogy a legfiatalabb korosztályt teljes mértékben Ő edzi, a középső korosztályt közösen edzük, a felnőtt csapatot pedig én edzem. Természetesen adott esetben bármelyik korosztálynál helyettesítjük egymást.

Az alábbi játék stílust és elgondolást próbálom átadni és tudatosítani a játékosaimban:
- Labdabirtokláskor, a teljes játékterület használata szélességében és mélységében, labda megtartása.
- Labdakihozatal és támadás építése a kapustól a pálya széle felé, 1:1 játék szélen való kezdeményezése, üres területek megjátszása, 2:1 játék kialakítása és alkalmazása.
- Labdavesztés esetén, azonnali védelmi rendszer kialakítása, területszűkítés után minél hamarabb labdaszerzés, majd azonnali visszatámadás.
- Ellenfél labdabirtoklásakor területvédekezés, egymás biztosítása (a beszéd nagyon fontos), területszűkítés szélességben és mélységben, azonnal a labdás felvétele.

Schilingerné Budai Zsuzsanna (Női Felnőtt és Női U12-U16)

 

VERSENYEZTETÉS

U14-U15

A középső korosztály versenyeztetése jelenleg edző meccsek, valamint tornák keretein belül történik, de terveim között szerepel, hogy a középső korosztályt felkészítsem annyira, hogy a következő szezonban Ők is indulhassanak a Pest megyei bajnokságban, vagy esetleg egy U15-ös keresztpályás Bajnokságban. Jelenleg a középső korosztályból kerül feltöltésre a felnőtt csapat betegség vagy sérülés esetén az adott Bajnoki mérkőzésre. Jelenleg a középső korosztályban 13 fővel dolgoztunk, ami sajnos most a nyári időszakban 9 főre csökkent az iskola váltások miatt. Amennyiben a következő szezonban a Bajnokságban el tudjuk indítani mind a két csapatunkat, abban az esetben a középső korosztály létszámát a felnőtt korosztályból szeretném feltölteni, így viszonylag mindenkinek tudok lehetőséget adni a megmérettetésre.

Felnőtt korosztály

Pest megyei 3 pályás Női Felnőtt Bajnokság Nyugati csoport. A 2014/2015-ös szezonban Dabas  Felnőtt Női csapata is elindult a Pest megyei bajnokságban. A Nyugati csoportban 11+1 csapat szerepel, és a mezőny igen erős (Pénzügyőr SE, Tárnok-Bia SE, Hidegkúti Angyalok, Metis NFC Green, Halásztelek FC, Ürömi SC, Dabas-Gyón FC, T-Bálint LA SE, Ócsa VSE, Szigetszentmiklósi TK, Százhalombatta versenyen kívül). A tavaszi szezonban Csapatunk eredményei megmutatják a fejlődést. A Bajnokság második fele május 31-én lezárult. A Tabella első 4 helyén álló csapatoktól kikaptunk, ellenben az összes többi ellenfelünk ellen győzelmet arattunk vagy döntetlent játszottunk velük.  Erős és rutinos csapatokkal állunk szemben, mégis megálljuk a helyünket. A tavaszi szezont ha csak önmagában nézem, az erős középmezőnybe sikerült pár hónap alatt felküzdenünk magunkat.

FC Dabas női felnőtt

Pest Megyei Női Ligaválogatott

A tavaszi szezonban a Bajnokságon kívül még két olyan dolog történt, ami igen csak említésre méltó. Május hónapban megalakult a Pest Megyei Női Ligaválogatott stábja, amiben jómagam is szerepet kaptam mint az alakuló félben lévő csapat egyik edzője. Elkezdődött a toborzás és 2 hét kemény munka következett, hogy a csapat helyt álljon a Június 13-14-én Budafokon megrendezésre kerülő 5 megye Tornáján. A Pest Megyei Női Ligaválogatott nem kezdett rosszul 2 vereség és 2 győzelem után a III. helyen végeztünk. Az FC Dabas SE Női csapatából 2 játékos is szerepet kapott a Ligaválogatottban, akikre nagyon büszkék voltunk. Tóth Bettina és Szőke Marietta. A Lányok helyt álltak és nagyon jól szerepeltek, Szőke Marietta kapusunk külön büszke lehet magára, hiszen a 2 győztes meccset a Ligaválogatottnak Ő védte le. Fantasztikus élmény és lehetőség volt ez a megmérettetés, mint a lányoknak mint pedig nekem. Nagyon sokat tanulhattunk-tanulhattam én is Monori edző kollégámtól Fehér Tamástól a felkészülés folyamán, mely tudást most kamatoztatni tudom majd a mi kis csapatunknál.

Pest Megyei Női Ligaválogatott

United World Games

A másik említésre méltó esemény ami történt velünk a tavaszi szezonban, az az hogy a Törökbálinti Labdarúgó Akadémia megkeresése által lehetőségünk nyílt a fiatalabb korosztályból 7 leányzóval kijutni Ausztriába és megmérettetni magunkat egy Nemzetközi rendezvényen - United World Games. Ezen neves esemény Klagenfurtban került megrendezésre, és nevezetesen a Worthersee Stadion adott „otthont” neki.  Nagyon sok Ország képviseltette magát a játékokon, rengeteg sportágban. Sajnos a szerencse nem nekünk kedvezett, mert egy fiatal lányokból álló csapatot állítottunk össze közösen a Törökbálintiakkal és U17-es korosztályban neveztünk, de sajnos ebben a korosztályban kevés nevezés érkezett, és így felraktak minket U21-be, ahol igen csak rutinos foci sulis csapatokkal találtuk szembe magunkat. Azt mondom az élmény így is hatalmas volt, a lehetőség fantasztikus és itt is rengeteg új dolgot tudtunk ellesni másik országok csapataitól amit a saját edzéseinkbe be tudunk építeni, és hasznosítani. A helyünket itt a magasabb korosztályban is szépen megálltuk, 2:1 és 1:0-ás vereségeket szenvedtünk. Rengeteg élménnyel tértünk haza.

United World Games

 
 
2015.06.19.
www.fcdabas.hu
NŐI
United World Games 2015 - Klagenfurt am Wörthersee
 

Az FC Dabas női csapatának hat ifjú labdarúgója és edzője Schilingerné Budai Zsuzsanna a Törökbálinti LA közreműködésével egy nem mindennapi eseményen vehet részt. Az ausztriai Klagenfurtban 2015.június 18-21 között kerül megrendezésre a UNITED WORLD GAMES 2015 rendezvény, melynek keretein belül a lányok is megmérettetik magukat a női labdarúgó tornán.

További információ: United World Games 2015

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a külföldi túrát megelőzően az alábbi informácókat osztotta meg oldalunkkal:

" A Törökbálinti LA SE Lányaival közösen az FC Dabas SE Lányai (Fajt Petra, Palásti Enikő, Incze Debóra, Balog Dominika, Medve Réka, Naszvadi Regina) kiegészülve a Monor SE tehetséges játékosával (Pünkösd Katalin) útra kelnek, közösen kiállnak és megmérettetik magukat egy igazán komoly rendezvény keretein belül.

Köszönjük a lehetőséget Törökbálinti Labdarúgó Akadémiának és Kiss Jánosnak! "

úton Ausztria felé


megérkezett az FC Dabas delegációja is

 

Wörthersee Stadion - Klagenfurt

 

lassan kezdődik a megmérettetés

 
2015.06.15.
PMLSZ - Pest Megyei Labdarúgó Szövetség
FÉRFI/NŐI
Női / Férfi Válogatottak Tornája - Budafok
 

A férfi tornán Kóbor Csaba (egykori játékosunk), míg a lányoknál Schilingerné Budai Zuzsanna szövetségi edző, valamint Tóth Bettina és Szőke Marietta személyében FC Dabas kötődése is volt a budafoki megmérettetésnek.

A Pest megyei lányok a harmadik, a fiúk pedig immáron "jó szokásukhoz híven" az első helyet szerezték meg a hétvégi, budafoki "5 megye válogatott nagypályás tornán".

Bravó, Pest megye!!!

forrás: PMLSZ


 

 

 
2015.06.14.
PMLSZ - Pest Megyei Labdarúgó Szövetség
NŐI
Női Válogatottak Tornája - Budafok
 

Az MLSZ Budapesti Igazgatóságának szervezésében "5 Megye Női és Férfi Válogatottak Tornája" megnevezéssel nagypályás labdarúgótorna zajlik ezen a hétvégén Budafokon. A rekkenő hőséget hozó szombati nap után a hölgyek versengésében a Pest megyei ligaválogatott két vereséggel - jobb gólkülönbségével - a 4., míg a férfiaknál a Pest megyei amatőrválogatott egy győzelemmel és egy döntetlennel - szintén jobb gólkülönbségével - a csoport első helyéről várja a vasárnapi folytatást.

A szombati nap eredményei, NŐK: Fejér megye - Veszprém megye 1-0; Komárom-Esztergom megye - Budapest 0-2; Pest megye - Fejér megye 1-2; Veszprém megye - Komárom-Esztergom megye 0-1; Budapest - Pest megye 1-0. A mieink gólját Schnierer Fanni szerezte.

További képek

 

 

Fotók: Gyetvai Andrea

 
2015.06.03.
www.nemzetisport.hu
FELNŐTT
Pest megyei női ligaválogatott, kiválasztóedzés, Dabas
 

Történelmi eseménynek adott otthont tegnap délután 18.00 órától az FC Dabas sporttelepe, első ízben állt össze ugyanis a Pest megyei női ligaválogatott.

A csapat egy barátságos tornára kezdte meg a felkészülést, melyet a Budapesti Igazgatóság szervez június 13-án és 14-én. A Pest megyei, valamint a fővárosi válogatott mellett Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye legjobbjai képviselik majd magukat a kétnapos megmérettetésen.

A Pest megyei csapat szakmai munkájáért a Pénzügyőrt irányító Laczkó Róbert, a Dabast trenírozó Schilingerné Budai Zsuzsanna, valamint a Monor edzője, Fehér Tamás felel.

Az edzők és csapatvezetők javaslata alapján a szakmai stáb az alábbi játékosokat jelölte a bő keretbe:

Gomola Vivien – Dabas-Gyón FC
Horog Mónika – Dabas -Gyón FC
Kátai Lili – Dabas-Gyón FC
Pálinkás Réka – Dabas-Gyón FC
Schnierer Fanni – Dabas- Gyón FC
Szőke Marietta – FC Dabas SE
Tóth Bettina – FC Dabas SE
Schermann Dóra – Gödöllői SK
Hudák Marianna – Halásztelek FC
Lőrincz Teréz – Halásztelek FC
Tóthné Czuczor Krisztina – Halásztelek FC
Vörösné Károly Diána – Halásztelek FC
Pári Emese – Hevesi DFC
Kis Viktória – Hidegkúti Angyalok
Szabó Anett – Hidegkúti Angyalok
Gazda Mónika – Monor SE
Karanyicz Szandra – Monor SE
Kókai Krisztina – Monor SE
Manev Fanni – Monor SE
Nagy Viktória – Monor SE
Pirót Terézia – Monor SE
Pünkösd Katalin – Monor SE
Teleki Borbála – Monor SE
Bajkor Evelin – Pénzügyőr SE
Bozsik Nikolett – Pénzügyőr SE
Ferenczi Anna – Pénzügyőr SE
Linke Nikolett – Pénzügyőr SE
Matisz Bettina – Pénzügyőr SE
Nyeste Sára – Pénzügyőr SE
Tóth Beatrix – Pénzügyőr SE
Peszeki Katinka – Péteri KSK
Dorner Dóra – Tápiószecső FC
Janik Vivien – Tápiószecső FC
Kiss Stefanie – Tápiószecső FC
Papp Adél – Tápiószecső FC
Fábián Dóra – Tatárszentgyörgy
Kancsár Evelin – Tatárszentgyörgy
Kreisz Zsanett – Tatárszentgyörgy
Hamrik Vivien – Törökbálint LA SE
Gáspár Anikó – Vác-Deákvár SE
Lajkó Nikolett – Vác-Deákvár SE

Teljes cikk
 
2015.05.31.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Dabas-Gyón FC Női (0 : 6) *
 

Vasárnap délelőtt ugyan vereséggel zárt női felnőtt csapatunk a Dabas-Gyón FC elleni városi rangadón, lányaink mégis büszkék lehetnek tavaszi szereplésükre.

Őszi önmagukhoz képest rengeteget fejlődve, pontokat, győzelmeket gyűjtve mindenképpen kijelenthető, remek tavaszi szezont produkáltak lányaink.

Schilingerné Budai Zsuzsanna tanítványai ugyan 3:0-ás félidőt követően hat góllal kikaptak a második helyezett Dabas-Gyón FC-től, ez azonban mit sem von le idén nyújtott teljesítményükből. Reméljük ősszel még előrébb jut majd női csapatunk és szépen lassan egy stabil középcsapattá válhat.

Esemény: Bajnoki mérkőzés (22.forduló)
Időpont: 2015.05.31. (vasárnap, 12:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Dabas-Gyón FC Női 0 : 6 (0 : 3)

FC Dabas: Szőke - Tóth B (Palásti - 41p), Zammat (Bielevic - 41p), Podoba, Pereszlényi, Incze, Tiba, Trapp (Tóth V - 41p), Rizmajerné (Kalmár - 41p)

Cserék:Palásti, Bielevic, Tóth V, Kalmár

Gól: - ill. Kátai (12p), Kátai (31p), Gálik (36p), Kátai (47p), Pálinkás (62), Pálinkás (75p)

 
 
2015.05.23.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Halásztelek FC Női - FC Dabas Női (2:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a 2015.május 16-án Halásztelken lejátszott bajnoki mérkőzésüket az alábbiak szerint értékelte:

" A Tabella 4.helyén álló Halásztelek csapatához látogatott el csapatunk. Ősszel a halásztelki lányoktól csapatunk 10:0-ás vereséget szenvedett el. Tudtuk, hogy erős, rutinos csapattal állunk szemben, de egy pillanatig sem adtuk fel.

Maximális védekezéssel álltunk fel, de sajnos ellenfelünk talált egy kis rést a "pajzson" és ezt kihasználva a 14.percben megszerezték a vezetést, 1:0 nem ide, így jöttünk le félidőre.

Nem hajtottuk le a fejünket és kitartottunk, de sajnos rögtön a második félidő elején megkaptuk a második labdát is a kapunkba. Azt gondolom a csapat maximálisan megtett mindent a győzelemért, de ebben sajnos most ennyi volt. Ami viszont lelkesítően hathat a csapatra, az az, hogy igen is megadtuk a munkát rutinos ellenfelünknek, nem volt könnyű győzelem, küzdeniük kellett azért a két gól előnyért. Azt gondolom szépen menetel kis csapatunk előre, amit eredményekkel is alá tudunk támasztani!

A tavaszi fordulóban a tabella első négy  helyezettjétől eltekintve (A Dabas-Gyónnal még nem játszottuk le mérkőzésünket) senkitől nem kaptunk ki. Három győzelem és három döntetlen mérkőzés van a hátunk mögött... és míg az őszi fordulóban négy gólt lőttünk, addig a tavaszi fordulóban 14 gólt sikerült ellenfeleink hálójába helyezni.

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.05.23.
www.fcdabas.hu
NŐI
Képgaléria: Edzői értékelés: Halásztelek FC Női - FC Dabas Női (2:0)
 

A 2015.május 16-án szombaton megrendezésre került Halásztelek FC - FC Dabas női bajnoki labdarógó mérkőzésről készült képeket az alábbiakban tekinthetik meg. Az összecsapás 2:0-ás halásztelki sikerrel zárult.

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek
 
2015.05.23.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Törökbálint LA SE (3:3) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a 2015.május 13-án bepótolt bajnoki mérkőzésükről az alábbi észrevételeket osztotta meg:

" Május 13-án szerdán hazai pályán játszottuk le elmarad mérkőzésünket a tabella 11.helyén álló Törökbálint csapatával. Fiatal és ügyes lányokból álló ellenfelünk szintén rengeteget fejlődött az őszi találkozó óta.

Igazán kiegyenlített játék folyt a pályán, helyzetek itt is ott is, ami mindkét csapatnál kimaradt a 33.percig. Ekkor ellenfelünk egy szép góllal megszerezte a vezetést, amire Tóth Bettina két perc elteltével válaszolt és csapatunk egyenlített, majd rá két percre Tiba Szilvia góljával megszereztük a vezetést. A félidőre 2:1-el léptünk le a pályáról!

A Törökbálinti lányok egy pillanatra sem hajtották le a fejüket és erős letámadásba kezdtek, ami meg is hozta az eredményét és egyenlíteni tudtak az 52.percben, amire Tiba Szilvia válaszolni tudott és a vezetést megint csak mi vettük át. Tizenegy perccel a mérkőzés vége előtt ellenfelünk ismét egyenlített és sajnos ez után már nem találtunk rést rajtuk.

Tiba Szilvia duplázásával és Tóth Bettina góljával az eredmény végül 3:3 lett. Nagyon nagy küzdelem folyt a pályán, és igazán büszke lehet mind a két csapat magára!"

 
 
2015.05.23.
www.fcdabas.hu
NŐI
Képgaléria: Edzői értékelés: FC Dabas Női - Törökbálint LA SE (3:3)
 

A 2015.május 13-án szerdán bepótolásra került FC Dabas - Törökbálinti LA SE női bajnoki labdarógó mérkőzésről készült képeket az alábbiakban tekinthetik meg. Az összecsapás 3:3-as döntetlennel zárult.

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek
 
2015.05.20.
www.pmlsz.hu
NŐI
Megkezdi a felkészülést a Pest megyei amatőr- és a női ligaválogatott
 

Május 14-én, csütörtökön délelőtt a Megyei Amatőrválogatottak Országos Tornája 2014-es sorozatát veretlenül megnyerő Pest megyei amatőr-, valamint az alakulófélben lévő Pest megyei női ligaválogatott szakmai stábjának részvételével tartott egyeztető értekezletet az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága. A megbeszélésre - akárcsak tavaly novemberben, az amatőrválogatott újraszervezésének idején - ezúttal is az újpesti Külvárosi Kávéház és Étteremben került sor.

Az igazgatóságot Benkő Tamás megyei igazgató, Németh Antal szakmai igazgató, valamint a hivatali apparátusból a hölgyek csapatának technikai vezetői feladatait ellátó Antalics Ádám, illetve az amatőrválogatott mellett tavaly ilyen feladatkörben már - közmegelégedésre - tevékenykedő Bokros János képviselte.

A címvédő amatőrválogatott szakmai vezetésével megbízott Limperger Zsolt (Érdi VSE), Schindler Szabolcs (Viadukt SE-Biatorbágy) - ők ketten tavaly ősz vége óta felelnek a válogatott munkájáért - és Lengyel Roland (Üllő SE) mellett a szaktanácsadóként a válogatottat mostantól segítő Jurácsik Mátyás volt jelen. Természetesen nem hiányozhatott az eszmecseréről Csank János korábbi szövetségi kapitány, mesteredző sem, aki jelenleg az NB III, Közép-csoportjában listavezető Vác FC trénere, s nem mellesleg ő irányította tavaly év végén a Pest megyei amatőrválogatottat.

Ami az alakuló női ligaválogatottat illeti, az igazgatóság Laczkó Róbertet (Pénzügyőr SE), Fehér Tamást (Monor SE) és Schilingerné Budai Zsuzsannát (FC Dabas) kérte fel a csapat kialakítására - ők hárman ugyancsak részt vettek az egyeztetésen.

Az összejövetel aktualitását az adta, hogy az MLSZ Budapesti Igazgatóságának meghívására mind a hölgyek, mind a férfiak Pest megyei válogatottja részt vesz június 13-án és 14-én Budafokon az öt-öt megyei válogatott - Pest megyén kívül Budapest, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye - részvételével sorra kerülő felkészülési tornán.

Lapunk érdeklődésére Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója foglalta össze a válogatottakkal kapcsolatos tudnivalókat: - A férfi amatőrválogatott stábjában két szakember váltja Csank Jánost, akivel tavaly eleve úgy állapodtunk meg, hogy csak a 2014-es sorozatra vállalja el a felkérést. A két kiszemeltünk Jurácsik Mátyás és Lengyel Roland voltak: utóbbi ambiciózus, fiatal A-licences edzőreménység, míg Jurácsik Mátyás neve sem a honi élfutballban, sem a Pest megyei labdarúgóberkekben nem ismeretlen. Mindketten első hívásra, bizonyítási vágytól fűtve csatlakoztak a stábhoz, nagy örömünkre. Ami a szebbik nem képviselőiből alakítandó ligaválogatottat illeti, a csapatvezetés összeállításakor kollégáimmal több szempontot is figyelembe vettünk: fontos volt, hogy jóllehet alapvetően Pest megyei bajnokságról van szó, a válogatás elveinek figyelembe kell vennie, hogy a kétcsoportos mezőnynek bizony remek fővárosi tagjai is vannak, nem beszélve a Pest Megyei Női Kupa tavalyi győzteséről, a Hevesről. Nagyon pozitív tapasztalat volt számomra - és egyúttal megtiszteltetés az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának -, hogy amikor az elmúlt hetekben a két válogatott szakmai stábjának kialakítása körüli egyeztetéseket, tapogatózó megbeszéléseket, információgyűjtéseket folytattuk le, számos, az amatőr és a női labdarúgásban tevékenykedő sportvezető - klubelnök, edző, szakember - volt segítségünkre tanácsával, tapasztalatával, véleményével. Őszintén bízom abban, hogy mind a megyei férfi bajnokságainkban, mind a női ligában résztvevő sportszervezetek irányítói és trénerei a tavalyihoz hasonló korrekt, valódi segítséget jelentő együttműködést tanúsítanak majd válogatottjaink felkészítése és szereplése során.

A női és férfi válogatott stábjának kialakításában a megyei igazgató támasza volt Németh Antal, az MLSZ Pest megyei szakmai igazgatója, edzőképzésért felelős instruktor. A fiatal, mégis nagy tapasztalatokkal bíró elismert szakember megkeresésünkre kifejtette: - Tökéletes egyetértést tapasztaltam a Csank János "háttérbe vonulása" következtében kiegészített szakmai stáb régi és új tagjai, valamint a mesteredző álláspontjában. Ezen a kötetlen megbeszélésen kialakított állásfoglalásunk, vagyis a szakma javaslata ráadásul tökéletesen egybecseng az igazgatóság célkitűzésével, jelesül: az idei ősszel immár harmadik kiírásához érkező megyei amatőrválogatottak tornájára való felkészülésünk és az azon való részvételünk szolgálja azt a célt, hogy a megyei csapatainkban szereplő tehetséges fiataloknak ezzel a tornával teremtsük meg a valós feltételeit annak, hogy felhívják magukra a figyelmet, s ezáltal magasabb osztályú csapatba, fejlődésüket elősegítő, jobb körülmények közé kerülhessenek.

 
 
2015.05.19.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: FC Dabas Női - Hidegkúti Angyalok (2:0) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője az elmúlt hétvégi Hidegkúti Angyalok ellen aratott 2:0-ás hazai győzelmüket követően az alábbi értékelést adta:

" Végre hazai pályán is győzelmet arathatott Csapatunk! Tóth Bettina duplázásával 2:0-ra nyertük bajnoki mérkőzésünket a tabella 7.helyén álló Hidegkúti Angyalok ellen.

Sikerült megtalálnunk rögtön a helyünket a pályán és meglepetést okozva ellenfelünknek, akiktől ősszel egy laza hatost kaptunk, letámadtuk őket. Nem számítottak tőlünk támadó játékra, így ez láthatóan sokkolta is őket és beszorultak saját kapujuk elé, ami szinte az egész mérkőzés alatt így is maradt!

A Lányok fegyelmezetten játszottak és összeszedetten. Hozzáteszem halkan, hogy a szokásos kezdő csapatomból három játékos is hiányzott ezen a mérkőzésen, de a többiek olyat mutattak és bizonyítottak, hogy az valami elképesztő.

Nagyon büszke voltam a Csapatomra! "

 
 
2015.05.14.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: T-Bálint LA SE - FC Dabas Női (3 : 3) *
 

Szerda délután pótolta Női felnőtt csapatunk a 14.fordulóból elhalasztott T-Bálint LS SE elleni mérkőzését. Az összecsapás 3:3-as döntetlennel ért véget, gólszerzőink Tiba Szilvia (2) és Tóth Bettina voltak.

A tizenegyedik T-Bálint LA SE ellen lépett pályára Schilingerné Budai Zsuzsanna csapata szerda késő délután. Az első fél óra gólcsendjét követően beindult a gólgyártás mindkét oldalon. A vezetést a hazai szerezték meg a 33.percben, azonban nem sokkal később Tóth Bettina révén sikerült egalizálni, majd újabb két percre rá Tiba Szilvia első góljával már a dabasiaknál volt az előny. Az 52.percben sikerült ugyan egyenlíteniük a hazaiaknak, örömük azonban mindössze pár percig tarthatott, mivel Tiba Szilvia ismét gólt szerzett, amivel 3:2 arányban ismét női csapatunk állt győzelemre. Sajnos lányaink nem tudták kihúzni a maradék játékidőt kapott gól nélkül, így végül 3:3-as döntetlennel és egy szerzett ponttal kellett vigasztalódniuk.

Szombaton folytatás, ismét idegenbe utazik a csapat. Az ellenfél a negyedik helyezett Halásztelek FC női gárdája lesz.

Esemény: Bajnoki mérkőzés (14.forduló)
Időpont: 2015.05.13. (szerda, 19:00)
Helyszín: Dabas

T-Bálint LSA SE - FC Dabas Női 3 : 3 (1 : 2)

FC Dabas: Szőke - Tóth B, Zammat (Naszvadi - 41p), Palásti, Pereszlényi, Incze (Podoba - 41p), Tiba, Trapp (Gattyán - 75p), Rizmajerné

Cserék: Naszvadi, Gattyán, Podoba

Gól: Sevella (33p), Vellner (52p), Sevella (69) ill. Tóth (35p), Tiba (37p), Tiba (55p)

 
 
2015.05.13.
www.fcdabas.hu
NŐI
Képgaléria: FC Dabas Női - Hidegkúti Angyalok (2 : 0)
 

A 2015.május 10-én vasárnap megrendezésre került FC Dabas - Hidegkúti angyalok női bajnoki labdarógó mérkőzésről készült képeket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg. Az összecsapást Schilingerné Budai Zsuzsanna lányai nyerték 2:0 arányban.

Teljes képgaléria: FC Dabas - Hidegkúti angyalok

 

További képek
 
2015.05.10.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Hidegkúti Angyalok (2 : 0) *
 

Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan most is győzelmet ünnepelhetett Schilingerné Budai Zsuzsanna női csapatával. A Hidegkúti Angyalok ellen megvívott mérkőzés főhőse ezúttal Tóth Bettina volt, aki két góllal járult hozzá a bravúros eredményhez.

A mérkőzést megelőzőleg hatodik helyezett Hidegkúti Angyalok látogattak vasárnap Dabasra. Schilingerné Budai Zsuzsanna játékosai az Ócsa elleni győzelmet követően önbizalommal telve készülhettek soron következő hazai fellépésükre.

Jól kezdtek lányaink, a 15.percben Tóth Bettina megszerezte a vezetést, ami a félidő végéig ki is tartott. A második játékrészben sikerült tovább növelni a megszerzett előnyt. Az 59.percben Tóth Bettina saját és csapata második gólját megszerezve lényegében behozhatatlan előnyhöz juttatta az FC Dabast. Az eredmény a hátralevő időben már nem változott, így 2:0-ás összesítéssel megszerezte harmadik bajnoki győzelmét női csapatunk.

Esemény: Bajnoki mérkőzés (19.forduló)
Időpont: 2015.05.10. (vasárnap, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas Női - Hidegkúti Angyalok 2 : 0 (1 : 0)

FC Dabas II: Szőke - Tóth B, Zammat, Palásti (Tóth V - 41p), Pereszlényi, Incze (Bielevic - 64p), Tiba (Gattyán - 73p), Trapp (Naszvadi - 52p), Rizmajerné

Cserék: Naszvadi, Gattyán, Tóth V, Bielevic

Gól: Tóth B (15p), Tóth B (59p) ill. -

Kiállítás: - ill. Kurcz (70p)

 
 
2015.05.06.
www.fcdabas.hu
NŐI
Pillanatképek - Gyorsasági felmérés
 

A keddi napon Feczesin István közreműködésével gyorsasági felmérésen vehettek részt női és utánpótlás játékosaink. A fotocellás műszer segítségével 10 és 30 méteres távon is vizsgálni illetőleg elemezni tudják az edző kollégák játékosaik robbanékonyságát, sebességét.

A klub részéről ez egy remek kezdeményezés és lehetőség is egyben, amit remélhetőleg folytatás is követ majd. A közeljövőben elvégzendő ismételt mérés segítségével pedig össze is lehet majd hasonlítani az egyes játékosok régi és új eredményeit, így könnyen kivehető, ki mennyit fejlődött az adott hónapok alatt.

A csapatok méréseiről hamarosan számszerű eredményt is közlünk, addig azonban pár fotó, ami a lányok gyorsasági mérése közben készült.

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.05.05.
www.fcdabas.hu
NŐI
Képgaléria: Női csapatok
 

Május elejétől immáron az FC Dabas női részlege is szerves képét képezi a www.fcdabas.hu honlapnak, azonban a galéria rész eddig csak minimális mennyiségben tartalmazott kép-csomagokat a hölgyek edzéseiről, mérkőzéseiről.

Az alábbi felsorolásban mind a jelenből, mind a közelmúltból előkerül pár pillanatkép, így még jobban betekintést nyerhetünk a Schilingerné Budai Zsuzsanna és Czárák Csaba által irányított női csapatok mindennapjaiba.

Képgaléria:

Női vegyes válogatás a közelmúltból

Bajnoki mérkőzés: FC Dabas Női - Pénzügyőr SE Női

Edzéslátogatás: Női U11-U16 és Női Felnőtt

Bajnoki mérkőzés: Ócsai VSE Női - FC Dabas Női

Funny moments

További képek
 
2015.05.04.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzői értékelés: Ócsa VSE Női - FC Dabas Női (1 : 7) *
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas női felnőtt csapatának vezetőedzője a hétvégi Ócsa elleni 7:1-es győzelemmel végződő bajnoki mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta:

" A Lányokkal hétvégén a Bajnokságban a kilencedik helyen álló Ócsa csapatához látogattunk el! Nagyon készültünk erre a meccsre! Az őszi fordulóban 4:0-ra kaptunk ki az ócsai csapattól, most nagyon szerettünk volna bizonyítani, hogy méltó ellenfelek vagyunk! 4-3-1-es felállást játszunk a lányokkal, de most úgy beszéltük meg, hogy kimondottan támadó játékot játszunk és a védekezést teljesen feltoltuk.

Az első félidő nagyon nyögvenyelősen ment, viszonylag kiegyenlített volt a játék, helyzet itt is ott is, ami mindkét oldalról kimaradt! Szőke Marietta kapusunk ismét hatalmas bravúrokat védett! Elképesztő volt! Szakadó esőben játszottunk végig, Marcsinál a kapuban hatalmas sár volt....de megmutatta nekünk, hogyan véd egy igazi kapus és hogy kell kinéznie meccs végére ilyen időben! Nehezen indultunk el, a védekezésünk szétesett, nem találtuk a helyünket a pályán! Majd a 36.percben helyzetünk adódott és végül az ellenfél segítségével a kapuba is került a labda.de mint tudjuk az öngól is gól, mi nagyon örültünk és a lányok teljesen felvillanyozódtak! Így félidőre 1:0-al jöttünk le a pályáról!

Félidőben átbeszéltük a problémákat és hogy hogyan tudnánk változtatni rajta! Nagyon harcosan léptünk újra pályára! Igazán látszott mindenkin, hogy mi Ócsára győzni mentünk! Tökéletes helyzeteket teremtettünk magunknak és a kapussal szembeni egy-egyes helyzetet kihasználva Tóth Bettina a 44.percben egy gyönyörű gólt lőtt! Ettől a perctől kezdve az ellenfelünkön látni lehetett az elkeseredést mi pedig szárnyaltunk! A 66.percben egy állítólagosan elkövetett szabálytalanság miatt, amit mi kintről nem észleltünk az ellenfél helyzethez került, amit be is lőtt, itt már viszont 4:1-re vezettünk! Viszont ez a gól nem az ellenfelünket, hanem minket tüzelt fel jobban, és három perc alatt lőttünk még további három gólt! Így a mérkőzést 7:1-el zártuk!

A hétvégén aratott győzelmünkkel egy helyezéssel feljebb lépett csapatunk a Tabellán! Gól lövőink: Tóth Bettina (4), Tiba Szilvia (1).

 Jövő héten hazai pályán várjuk a Hidegkúti Angyalokat! Sajnos a kezdő csapatból két játékos is hiányozni fog, de nagyon készülünk, hogy végre hazai pályán is bizonyíthassunk!

 Hajrá Dabas!!! "

 
 
2015.05.03.
www.fcdabas.hu
NŐI
Bajnoki mérkőzés: Ócsa VSE Női - FC Dabas Női (1 : 7)
 

Megszerezte második győzelmét női felnőtt csapatunk. Az Ócsa ellen idegenben aratott 7:1-es fölényes győzelem főhőse Tóth Bettina volt, aki négy találatig jutott.

A bajnokság éllovasa után ezúttal a kilencedik helyen álló Ócsai VSE női csapatával mérkőzött Schilingerné Budai Zsuzsanna felnőtt női kerete. Az egy gólos félidei előnyt követően a második játékrészben hengereltek a dabasi lányok. Tóth Bettina négy találatig jutott, rajta kívül pedig Tiba Szilvia volt még eredményes. A végeredmény mégsem 5:0 lett, mivel az ellenfélnél Konyicsák Nóra elég szerencsétlen napot kifogva kétszer vétett öngólt, így összességében hét találatig jutva magabiztosan nyerte idegenbeli fellépését az FC Dabas felnőtt női csapata.

A győzelemnek hála egy helyezést javítva, immáron a tízedik pozícióból várhatja soron következő mérkőzését Schilingerné Budai Zsuzsanna csapata.

Esemény: Bajnoki mérkőzés (18.forduló)
Időpont: 2015.05.02. (szombat, 10:00)
Helyszín: Ócsa

Ócsa VSE Női - FC Dabas Női 1 : 7 (0 : 1)

FC Dabas II: Szőke - Tóth, Fajt (Zammat - 24p), Podoba, Pereszlényi, Matolcsi, Incze, Tiba, Trapp

Cserék: Zammat, Naszvadi, Gattyán, Palásti

Gól: Gáspár (66p) ill. Konyicsák (öngól - 66p), Tóth (44p), Tóth (51p), Tóth (51p), Konyicsák (öngól - 58p), Tóth (70p), Tiba (71p), Tóth (73p)

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.05.02.
www.fcdabas.hu
UP
Pillanatképek - Női U12-U16 és Női Felnőtt *
 

Folytatódik "Pillanatképek" sorozatunk, melyben az érdeklődők az FC Dabas utánpótlásának és immáron női csapatainak dolgos hétköznapjaiba nyerhetnek egy kis betekintést pár fotón keresztül.

Ezúttal a Schilingerné Budai Zsuzsanna által irányított FC Dabas Női U12-U16, majd a Női Felnőtt csapat műfüvön elvégzett heti gyakorlásába pillanthatunk bele.

Schilingerné Budai Zsuzsanna és fiataljai

FC Dabas Női U12-U16

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.05.02.
www.fcdabas.hu
UP
Pillanatképek - Női U6-U11 *
 

Folytatódik "Pillanatképek" sorozatunk, melyben az érdeklődők az FC Dabas utánpótlásának és immáron női csapatainak dolgos hétköznapjaiba nyerhetnek egy kis betekintést pár fotón keresztül.

Az alábbi összeállításunk a legkisebb női korosztály felkészülését mutatja be. A Czárák Csaba vezérletével készülő ifjú hölgyek az FC Dabas Női U6-U11-es korosztályának tagjai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
2015.05.01.
www.fcdabas.hu
NŐI
Női csapatok a terítéken...
 

2015.május 1-től kibővül a www.fcdabas.hu internetes oldalunk. A férfiak mellett immáron az FC Dabas Sportegyesület női labdarúgó szakosztályának mindennapjait is nyomon követhetik honlapunkon keresztül.

A három női csapat játékoskeretén kívül pedig természetesen bajnoki sorsolásokat, folyamatosan frissülő tabellákat illetőleg mérkőzés eredményeket is megtekinthet majd újdonsült részlegünkben.

Schillingerné Budai Zsuzsanna és Czárák Csaba jóvoltából pedig (heti rendszerességgel) beszámolók, képgalériák és edzői értékelések színesítik majd női hírfolyamunkat...

Schilingerné Budai Zsuzsanna (Női Felnőtt és Női U12-U16)

Czárák Csaba (Női U6-U11)

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
A kezdetek ...
 

2014.február hónappal Dabason elkezdődött a toborzás lány-női futball beindításával kapcsolatban.

Március 14-én elkezdődtek az edzések a Tűzoltóság mögötti (ÉKÜ) pályán. Mivel elég hamar kiderült, hogy nagyon sok lányt/hölgyet érdekel a futball, így rögtön az első héttől három csapat/korosztály létesült.

Az edzések látogatottsága kiemelkedő. A Kicsiknél a kezdeti 8 fő 11-re növekedett, a két nagyobb csapatban 15 és 17 fő volt az induló létszám, ami mostanra 13 és 24 főre módosult, de a fiatalabb korosztályból már két játékos átkerült a felnőtt keretbe!

Mindhárom csapatnál az alapoknál kezdődött a munka és jelenleg a kicsik heti 2x1 órában, a két nagyobb korosztály pedig heti 2x1,5-2 órában edz.

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Edzés helyszínek és szakmai képzés ...
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas Női felnőtt és Női U12-U16 csapatának vezetőedzője a szakosztályukban folyó szakmai képzésről az alábbi információkat osztotta meg:

Női U6-U11

A csapatokkal heti két nap edzünk, nyáron a Tűzoltóság mögötti ÉKÜ pályán, illetve a Sári futball pályán, felváltva alkalmanként egy-egy órában. Téli időszakban a Gyóni Iskola tornatermében és a Sári iskola tornatermében tartjuk edzéseinket alkalmanként egy órában. Edzés napok: Kedd - Péntek A legfiatalabb korosztály edzője Czárák Csaba.

Női U12-U16 és Felnőtt

Nyári időszakban 90 - 120 perces foglalkozásainkat hétfőnként a Sári pályán, csütörtökönként pedig a Dabasi Tűzoltóság mögötti pályán tartjuk. Téli időszakban a Sári iskola és a Gyóni iskola tornatermében tartjuk edzéseinket heti két alkalommal 60-60percben.
November elejétől Czárák Csaba edzőtársammal megosztottuk az edzéseket egymás között, oly formában, hogy a legfiatalabb korosztályt teljes mértékben Ő edzi, a középső korosztály felkészülését közösen irányítjuk, a felnőtt csapatot pedig én edzem. Természetesen adott esetben bármelyik korosztálynál helyettesítjük egymást.

Szakmai képzés

Az alábbi játék stílust és elgondolást próbálom átadni és tudatosítani a játékosaimban:

- Labdabirtokláskor, a teljes játékterület használata szélességében és mélységében, labda megtartása.

- Labdakihozatal és támadás építése a kapustól a pálya széle felé, 1:1 játék szélen való kezdeményezése, üres területek megjátszása, 2:1 játék kialakítása és alkalmazása.

- Labdavesztés esetén, azonnali védelmi rendszer kialakítása, területszűkítés után minél hamarabb labdaszerzés, majd azonnali visszatámadás.

- Ellenfél labdabirtoklásakor területvédekezés, egymás biztosítása (a beszéd nagyon fontos), területszűkítés szélességben és mélységben, azonnal a labdás felvétele.

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Versenyeztetés...
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna, az FC Dabas Női felnőtt és U12-U16 csapatának vezetőedzője 2014.II.félévi szakmai beszámolójában a csapatok versenyeztetéséről és elért eredményeiről az alábbi értékelést adta:

Női U12-U16

A középső korosztály versenyeztetése jelenleg edző meccsek, valamint tornák keretein belül történik, de terveim között szerepel, hogy a középső korosztályt felkészítsem annyira, hogy a következő szezonban Ők is indulhassanak a Pest megyei bajnokságban. Jelenleg a középső korosztályból kerül feltöltésre a felnőtt csapat betegség vagy sérülés esetén az adott Bajnoki mérkőzésre. Jelenleg a középső korosztályban 13 fővel dolgozunk, a létszám folyamatosan változik, mert mindig vannak új érdeklődök. Amennyiben a következő szezonban a Bajnokságban el tudjuk indítani mind a két csapatunkat, abban az esetben a középső korosztály létszámát a felnőtt korosztályból szeretném feltölteni, így viszonylag mindenkinek tudok lehetőséget adni a megmérettetésre.

Női Felnőtt

A 2014/2015-ös szezonban Dabas  Felnőtt Női csapata is elindult a Pest megyei bajnokságban. A Nyugati csoportban 11 csapat szerepel, és a mezőny igen erős. (Pénzügyőr SE, Tárnok-Bia SE, Hidegkúti Angyalok, Metis NFC Green, Halásztelek FC, Ürömi SC, Dabas-Gyón FC, T-Bálint LA SE, Ócsa VSE, Szigetszentmiklósi TK)

Számunkra a Bajnokság rögtön halasztással indult, melyet nekünk kellet kezdeményezni az igazolások hiányossága miatt. Első meccsünket az Ürömi SC ellen játszottuk volna hazai pályán Szeptember 13-án. Így a Metis NFC Green ellen kezdünk szeptember 20-án idegenben. Számunkra a Bajnokság első fele november 28-án lezárult. Sajnos minden mérkőzésünk vereséggel végződött, de a fejlődés így is látható. Erős és rutinos csapatokkal állunk szemben. Azt gondolom, hogy mi sem bizonyítja jobban, hogy csak a rutintalanságunk és a kezdő mivoltunk miatt maradunk alul ellenfeleinkkel szemben, mint az, hogy a szintén kezdő Törökbálinttól 1-0-ás vereséget szenvedtünk. Itt nem döntött más, mint a szerencse. Az ellenfél berúgta a helyzetét, míg nálunk sajnos kimaradt. Alakul a csapat és a létszám is. Sikerült tavaly év végén 2 rutinos játékost szerezni a csapat erősítése érdekében. A lányok átigazolása folyamatban van. Tavaly év végén Kunszentmiklóson voltunk Mikulás kupán a csapattal, ahol is II. helyen végeztünk, illetve egyik újonnan igazolt játékosunk Hornyák Klaudia a Torna legjobb játékosa lett.

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Szakmai képzés...
 

Czárák Csaba, az FC Dabas Női U6-U11 csapatának vezetőedzője az általuk hétről-hére elvégzendő feladatokról ejtett pár szót:

Női U6-U11

Az edzéseken a fő hangsúly a futball megszerettetése játékos formában, fogócska, kidobós és sok futás. Minden edzésen gyakoroljuk a pontos passzolást, bolyázást, labdavezetést és a végén egy egymás elleni focival zárjuk a foglalkozást.

Az edzések időpontja:
Kedd: 17:15 - 18:15
Péntek: 17:00 - 18:00

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Sikereink...
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna a kezdeti nehézségek és kudarcok mellett a reményt és kitartást jelentő sikerekről is beszélt:

Meg kell említenem Szőke Mariettát, a Felnőtt Csapat Csapatkapitányát, Kapusát, aki 2014.év végén megkapta Dabas Várostól az Év Sportolója Címet. Azt gondolom a Csapat legszilárdabb embere kapta meg ezt a kitüntető címet, mindannyian nagyon büszkék voltunk Mariettára, Ő igazán példát tud mutatni a többieknek, a sporthoz való hozzáállásával, kitartásával.

Szintén megemlítendő, hogy szeptember és október hónapban díjazásban részesült a hölgyek között az adott hónap Női labdarúgója. Szeptember hónapban ezen címet szintén Szőke Marietta Csapatkapitány, Kapus érdemelte ki. Október hónapban pedig a Csapat front embere, vezető csatára Tóth Bettina.

Az Év Sportolója Labdarúgás sportágban - Szőke Marietta

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Félévi értékelés...
 

Schilingerné Budai Zsuzsanna beszámolójában csapatai (U12-U16 és Felnőtt) második félévi teljesítményeit az alábbiak szerint értékelte:

Női U12-U16

Még mindig rengeteg idő elmegy a fegyelmezéssel és a büntetésekkel az edzéseken. A csapat fejlődése látványos. Egyre inkább hajtanak és küzdenek, és van az a 3-4 lány, aki igazán viszi előre a csapatot és húzza magával a többieket is. Kezd kialakulni a csapatszellem. Egyre inkább látom a győzni akarást a lányokon. A legnagyobb problémát abban látom, hogy félnek a lányok a labdától, ezáltal félnek a helyzetekbe belemenni, párharc nem tud kialakulni, mert kifordulnak belőle. Illetve ami nagyon nagy hiányossága ennek a korosztálynak, hogy nem tudnak futni. Törekedek arra és próbálok minél több ilyen gyakorlatot beleépíteni az edzéseinkbe, hogy a futással változást érjünk el.

Női Felnőtt

Hatalmas akarás, nagyon nagy terhelhetőség jellemzi a csapatot.  A fejlődés néhány lánynál elképesztő mértékű. Természetesen ehhez azok az adott lányok kellenek, akik ennyire akarnak, és tűzön-vízen átviszik az elhatározásukat, valamint nagyon fogékonyak a tanításra. Sajnos a csapat eredményein még nem annyira látszik ez, de én bízom bennük és a győzelem sem várat magára sokáig. Itt kell megemlítenem a lányok hozzáállását. Nagyon büszke voltam a Csapataimra, senki nem tudta, hogy közülük is fog valaki díjazásban részesülni a Sportgálán, megkértem a Lányokat hogy vegyenek részt ezen az eseményen és szerencsére nem kellett csalódnom, mert mondhatom azt, hogy a két nagyobb korosztálynak a 95 % a kérésemnek eleget tett. Aki nem tudott részt venni, az jelezte felém, hogy betegség vagy munkahelyi elfoglaltság jött közbe. Minden játékosomról tudtam, hogy jött, nem jött és miért. Az edzéslátogatottság változó, sajnos munka miatt többeknek kell edzést kihagyniuk, de még így is azt mondom megfelelő.

 
 
.
www.fcdabas.hu
NŐI
Elérhetőségünk...
 

A női labdarúgó szakosztály online elérhetőségei:

Facebook: FC Dabas Női Focicsapat
e-mail: fcdabasnoifoci@gmail.com

 

Schilingerné Budai Zsuzsanna elérhetőségei:

Csapat: Női Felnőtt, Női U12-U16
Telefon: 0036 (20) 429 8481
e-mail: schilingerzs@gmail.com

 

Czárák Csaba elérhetőségei:

Csapat: Női U6-U11
Telefon: 0036 (70) 458 4409
e-mail: czarak.csaba@upc.hu