FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2019.10.26.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas II - Aranyszarvas SE (18:0)
 

Történelmi győzelem

Kettes csapatunk a sereghajtó Aranyszarvas SE-t látta vendégül szombaton délután. Riesz Péter játékosai számára kiemelt jelentőséggel bírt az összecsapás, mivel az elmúlt mérkőzések közel sem úgy sikerültek, ahogy azt vártuk. Ennek tükrében nem is lehetett más opció a szombati mérkőzéssel kapcsolatban, mint a győzelem.

Játékosaink nem is tétlenkedtek sokáig, már a 3. percben megszereztük a vezetést, majd a 4. percben egy újabb találatot elérve már 2:0 volt az állás. A gépezet tehát elég hamar beindult, a szünetig aztán hétig jutottunk, majd a folytatásban még egy lapáttal rátéve már-már hihetetlen, 18:0 arányú győzelmet arattunk.

Nagy gratuláció jár tehát minden játékosunknak, aki pályára lépett az összecsapáson. A kiütéses győzelemnek és az azzal járó három pontnak természetesen örülnünk kell, de azért helyén kell kezelni ezt a mérkőzést, ilyen könnyű győzelemre ugyanis a továbbiakban már nem igen számíthatunk.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2019.10.26 (szombat, 13:30)
Helyszín: Dabas, FC Dabas Sporttelep

FC Dabas II - Aranyszarvas SE 18:0 (7:0)

FC Dabas II: Petrányi J (1) - Riesz D (6), Holecz D (8), Farkas K (10), Fehér Á (11), Fodor Gergely (12), Danyis A (14'), Gáspár Zs (16), Csepregi R (20), Kiss D (22), Radácsi K (23)

Csere: Prigyeni D (99), Fodor G (3), Horváth K (4), Kovalik R (5), Antal D (17), Béres K (18), Kucsván M (21)

Gól: Csepregi R (3'), Farkas K (4'), Fehér Á (18'), Farkas K (22'), Farkas K (31'), Fehér Á (36'), Farkas K (39'), Fodor G (47'), Riesz D (48'), Danyis A (54'), Riesz D (57'), Holecz D (76'), Holecz D (79'), Antal D (80'), Kucsván M (84'), Holecz D (86'), Danyis A (88'), Holecz D (90')

MLSZ Jegyzőkönyv