FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2019.09.13.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - Rákosmente KSK
 

Hazai pályán javítanánk

Noha az eddigi mérkőzéseken mutatott hozzáállásra és játékra nem nagyon lehetett panasz, az eredmények mégsem úgy jöttek, ahogy azt a keret tudása, rutinja és az edzői stáb által elvégeztetett munka alapján elvárhatnánk.

Ne szépítsük, a hat mérkőzésből megszerzett négy pont egyáltalán nem tekinthető jó bajnoki rajtnak. De emellett azt is tudjuk jól, az előző szezon is nehézkesen indult, majd szépen lassan beindult a gépezet, jöttek az eredmények és végül egy fantasztikus veretlenségi menetelést produkáltunk. Ebben kell most is bízni, hogy előbb-utóbb végre a szerencse is mellénk áll, végre becsurognak azok a labdák, amikből ez eddig nem született találat.

Most vasárnap ismét hazai közegben léphetünk pályára, ami mindenképpen pozitívum. Ezúttal a tabella 8. helyén álló fővárosi RKSK gárdáját fogadjuk. Ellenfelünk két győzelme és három döntetlenje mellé mindössze egyetlen vereség társult, tehát összességében kijelenthető, egy igen masszív csapat ellen lépünk majd pályára a hét utolsó napján Sáriban.

Ami az előző szezont illeti, az őszi 0:0-ás idegenbeli mérkőzést követően tavasszal 3:2 arányú, fájó vereséget szenvedtünk hazai pályán. Van miért törleszteni tehát, nem csupán ellenfelünk miatt, hanem saját magunk miatt is.

Igen fontos mérkőzés előtt állunk tehát, mert minden bizonnyal ez az utolsó olyan összecsapás, amikor még nem a kieső zónából kezdhető meg a felzárkózás a középmezőnybe.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas - Rákosmente KSK

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2019.09.15. (vasárnap, 16:00)
Helyszín: Dabas, FC Dabas Sporttelep

MLSZ Adatbank