FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2019.08.17.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - Szekszárdi UFC
 

Az első győzelem a cél

Két mérkőzés, egy pont. Ezen a nem túl acélos mérlegen kellene vasárnap délután javítania NB III-as első csapatunknak. Erős Károly vezetőedzőnk elmondása szerint játékban mindkét összecsapáson jól teljesítettünk, a szerencse azonban nem igazán állt mellénk. Reméljük most vége kijön a lépés és tudásunkhoz méltó játékkal megszerezzük első szezonbeli győzelmünket.

Soros ellenfelünk egy Pécsett elszenvedett 4:0-ás vereséggel kezdte a szezont, majd odahaza 2:1 arányban legyőzte a Dunaharasztit, ezzel pedig a tabella 10. helyéről várhatja az FC Dabas elleni idegenbeli összecsapását.

Ami a két csapat előző szezonbéli mérlegét illeti, amíg az őszi dabasi összecsapás 2:0 arányú FC Dabas sikerrel zárult, addig a Szekszárdi UFC tavasszal hazai pályán már valamelyest javított, 1:1-es döntetlen lett a két csapat ütközetének hozománya. A tavalyi mérleg tehát számunkra pozitívabb, reméljük az előző szezonhoz hasonlóan most is otthon tudjuk majd tartani mindhárom bajnoki pontot. Nem lesz egyszerű dolgunk, mert nagyon kiélezett a Közép csoport, de bizakodnunk kell, mert minden adott a jó eredmény eléréséhez.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas - Szekszárdi UFC

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2019.08.18. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas, FC Dabas Sporttelep

MLSZ Adatbank