FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2019.04.16.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: SZEOL SC - FC Dabas (1:0)
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a hétvégi SZEOL SC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" A SZEOL volt az eddigi legjobb csapat, mind fizikálisan, mind játékban, akivel eddig a tavasz folyamán találkoztunk. Egy "X"-es mérkőzés volt, ahol végül egy pontrúgás döntött. Partiban voltunk, úgyhogy bosszantó, hogy megint az a pici nűansz, ami kellett volna a győzelemhez, az nem ide billent. Az azért bizakodásra ad okot, hogy ismét minden téren megvoltunk, fizikálisan is bírtuk az iramot, voltak lehetőségeink is, amiket azonban továbbra sem tudunk gólra váltani. Bízunk benne, hogy ezek a dolgok megfordulnak és ezek az 1:0 arányú eredmények ide fognak billenni.

Nézünk előre és készülünk a Budapest Honvéd II elleni összecsapásra. NB I-es egyesület második csapata ellen mindig lutri, hogy hány visszajátszó lesz, akik pedig visszaérkeznek, hogy állnak bele a mérkőzésbe, tehát ellenfelünkre kevésbé tudunk felkészülni, mint saját magunkra.

A mezőny nagyon összeugrott körülöttünk, ráadásul három pozíciót rontottunk, úgyhogy most már kell a jó eredmény, ráadásul ismét hazai pályán mérkőzünk. "

SZEOL SC - FC Dabas 1:0 (0:0)
Gól: Gajág G (54') ill. -

MLSZ Adatbank