FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2018.11.04.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Bajnoki mérkőzés: Péteri KSK - FC Dabas II (4:1)
 

Álomból rémálom

Az elmúlt két bajnoki mérkőzésen szerzett négy pont következtében optimistán várhattuk soron következő bajnoki mérkőzésünket a Péteri KSK ellen. Ellenfelünk ráadásul mindössze két ponttal szerzett többet nálunk, így abszolút optimistán, pontszerzési reményekkel felvértezve készülhettünk a hétvégi rangadóra.

Az összecsapás remekül indult, mivel Nagy József révén már igen korán, a 10. percben meg tudtuk szerezni a vezetést (0:1). Előnyünket a 29. percig meg is tudtuk tartani, innentől azonban már túl sok köszönet nem volt a mérkőzésben. A Péteri előbb kiegyenlített (1:1), majd a fordulást követően az 51. percben átvette a vezetést (2:1). Természetesen megpróbáltunk mindent elkövetni, hogy ismét visszakapaszkodjunk a mérkőzésbe, azonban a gólszerzés innentől már csak a a hazaiak privilégiuma lett. A 64. és a 78. percben is be tudták venni a kapunkat, így végül simának mondható vereséget szenvedtünk.

Fájó a vereség, azonban nem tehetünk mást, előre kell néznünk és készülni a jövő vasárnapi utolsó hazai fellépésünkre a Pereg SE ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2018.11.11 (vasárnap, 13:30)
Helyszín: Péteri, Péteri KSK sportpálya

Péteri KSK - FC Dabas II 4:1 (1:1)

FC Dabas II: Gogolák K (78), Riesz D (2), Danyis A (4), Horváth K (5), Mata P (7), Fehér A (9), Nagy J (10), Babos D (11), Radácsi K (14), Fodor G (19), Mráz M (21)

Csere: Tokics T (6), Györgyövics I (8), Gogolák J (12), Nyerges P (13), Ádám V (16), Nagy L (17), Rutterschmid K (20)

Gól: Hajdú K (29'), Hajdú K (51'), Hajdú K (64'), Vers N (78') ill. Nagy J (10')

MLSZ Adatbank