FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2018.08.07.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: Paksi FC II - FC Dabas (0:3)
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Önmagunkhoz képest egy gyengébb játékot produkáltunk. Jól védekeztünk, helyzeteinket azonban végre gólokra tudtuk váltani, aminek győzelem lett az eredménye. Az NB I-es klubok második csapata ellen mindig nehéz játszani, mert nem tudjuk, milyen kerettel lépnek pályára. Ezúttal sem volt egyszerű a dolgunk, mivel 2-3 játékos az elsőosztályú keretből a pályán volt. A győzelem lehetett volna még akár nagyobb arányú is, mivel a második játékrészben több alkalommal is létszámfölényt kialakítva vihettük kapura a labdát, de azok a helyzetek kimaradtak.

A nagy meleg ellenére tettük a dolgunk becsülettel, szép gólokat lőttünk, így összességében megérdemeltnek tartom a győzelmünket. Idegenbeli győzelemmel kezdtünk, ami nagyon komoly dolog, nagyon örülünk neki. A mostani győzelem akkor fog igazán sokat érni, ha jövő hétvégén, hazai pályán a frissen feljutott Kecskeméti TE-t is le tudjuk győzni. Természetesen nem becsüljük le őket, de azt is tudjuk, hogy a játékbeli tudásfölény a mi oldalunkon áll. "

Paksi FC II - FC Dabas 0:3 (0:1)
Gól: - ill. Szenes B (21)', Szenes B (52'), C Dalibor (60')

MLSZ Adatbank