FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2017.07.31.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas - Jászberényi FC (0:0) *
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a Jászberény elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Az eddigi, talán legerősebb ellenféllel találkoztunk. Nem játszottunk jól, ami azonban egyértelműen az elmúlt négy hét munkájának betudható. A 60. percben hajtottam végre sorcserét, addig teljesen döntetlenszagú volt az összecsapás. Az utolsó fél órára már a fiataloknak is lehetőséget adtam. Ekkor azonban már több komoly helyzete is volt a Jászberénynek. Összességében reális a 0:0-ás döntetlen, bár ahogy már mondtam, a mérkőzés vége már nem a miénk volt. "

FC Dabas - Jászberényi FC 0:0
Gól: -

 
 
2017.07.31.
www.fcdabas.hu
UP
Nemzeti Strandlabdarúgó Liga (NSL) - Bajnoki döntő - Siófok 2017
 

A Final4-ba jutott U19-es csapatunkért az alábbi időpontokban lehet majd szurkolni a jövő hétvégén, Siófokon megrendezésre kerülő NSL döntőn:

2017. augusztus 4. (péntek)

12:00 - U19 I. elődöntő
13:00 - U19 II. elődöntő

2017. augusztus 5. (szombat)

12:00 - U19 bajnoki döntő

 
 
2017.07.31.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - SFC Kalinkovo (4:1) *
 

Magabiztos győzelem a Kalinkovo ellen

A szombati Jászberény elleni döntetlent követően vasárnap is pályára lépett NB III-as első csapatunk, ellenfelünk a szlovák SFC Kalinkovo volt. Erős Károly játékosai 3:1-es első félidőt követően 4:1 arányban diadalmaskodtak külföldi riválisuk felett. Góljainkon Fitos László és Csordás Simon osztoztak. Utóbbi továbbra is kirobbanó formában van, gólerős támadónk ezúttal három találatig jutott, amivel lényegében egy személyben eldöntötte a találkozó sorsát.

Ami a felkészülés további részét illeti, lassan a célegyenesbe érkezünk, a csúcsterhelést követően a frissítés és a bajnokságra való ráhangolódás időszaka következik. Két hét van már csupán hátra a Budapest Honvéd II elleni rajtig. Egy felkészülési mérkőzés vár még ránk, jövő szombaton az Érdi VSE ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.30. (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - SFC Kalinkovo 4:1
Gól: Csordás S (3), Fitos L

További képek

 

 
 
2017.07.30.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Jászberényi FC (0:0) *
 

Gól nélkül döntetlen a Jászberény ellen

NB III-as első keretünk a hétvége első összecsapásán a Jászberényi FC-t látta vendégül. A mérkőzés otthonául az eddig megszokottaktól eltérően már nem az edzőpálya szolgált, hanem a center pálya a Stadionban.

A csapatok a kilencven perc során helyzetek sokaságát dolgozták ki, azonban ezek rendre ki is maradtak. Gól sajnos egyik játékrészben sem született, így összességében, egy igazságosnak mondható döntetlen született a két csapat szombat délutáni összecsapásán.

Vasárnap délután jön a hét zárása, a szlovák SFC Kalinkovo ellen szintén hazai pályán.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.29. (Szombat, 17:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Jászberényi FC 0:0
Gól: -

További képek

 

 
 
2017.07.30.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: Lajosmizsei VLC - FC Dabas II (2:1) *
 

Lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését az FC Dabas II

Kettes csapatunk szombat délután Lajosmizsére látogatott. Soros ellenfelünk szintén a Megye I. osztály tagja, azonban nem Pest megyében, hanem Bács-Kiskunban.

Kucsák István állítása szerint játékosai elég kemény heten vannak túl, ennek megfelelően kissé fáradtan utaztak el az idegenbeli összecsapásra. Közepes játékkal, mégis egy a jó felkészülési mérkőzést sikerült lejátszani a házigazdákkal. Noha az összecsapást végül a Lajosmizse nyerte meg 2:1 arányban, ismét meg kell említettük, hogy az eredmény még most sem igazán fontos, a megfelelő mérkőzés terhelés volt ismét az elsődleges, amit meg kellett szerezniük játékosainknak. Egyetlen találatunkat a klub új nyári szerzeménye, ifj. Danyis János szerezte.

A mérkőzés végeztével pedig még egy közös vacsora szerepelt a programban, majd ezt követően indult haza delegációnk Lajosmizséről.

Következő összecsapásunkat szintén idegenben vívjuk jövő szombaton 14 órától Bugyin.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.29. (Szombat)
Helyszín: Lajosmizse

Lajosmizsei VLC - FC Dabas II 2:1 (1:0)
Gól: ifj. Danyis J

További képek

 

 
 
2017.07.29.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - SFC Kalinkovo *
 

Vasárnap a szlovák Kalinkovo ellen mérkőzünk

A szombati Jászberényi FC elleni összecsapást követően vasárnap sem maradnak futball nélkül az FC Dabas NB III-as első keretének játékosai. Erős Károlyék a szlovák SFC Kalinkovo felnőtt csapatával mérik majd össze tudásukat.

A Pozsony közelében található Kalinkovo településsel amolyan testvérvárosi kapcsolatban áll egyesületünk és Dabas városa. Eddig javarészt az öregfiúk mérkőztek meg egymással, azonban az utóbbi időben már a két egyesület utánpótlása is remek viszonyba került egymással, most pedig már a felnőtt bajnokságokban szereplő első csapatok csatájára is sor kerülhet.

Remek erőpróba lesz ez játékosaink számára is, mivel egy másik országban szereplő, némileg más futballkultúrát képviselő csapattal kell megmérkőznünk. Az összecsapás tervezett kezdési időpontja vasárnap délután 17 óra.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.30. (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - SFC Kalinkovo

 
 
2017.07.28.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - Jászberényi FC *
 

Szombaton újabb mérkőzés vár NB III-as csapatunkra

A hétvége ismételten két felkészülési mérkőzést tartogat Erős Károly játékosai számára, azonban amíg a múlt hétvégén, szombaton volt mindkét összecsapás, addig most szombat-vasárnap az elosztás.

A szombati mérkőzésen a Gelei Károly irányította Jászberényi FC-t fogadjuk. Ellenfelünk a hét közepén 2:0-ás vereséget szenvedett attól a Csepel FC-től, akikkel a közelmúltban mi is megmérkőztünk és 1:0 arányban legyőztünk. Ettől még természetesen nem lehet kijelenteni, hogy három góllal jobbak vagyunk és biztosan mi fogunk diadalmaskodni, de tény, esélyeshez méltóan léphetünk pályára saját közönségünk előtt.
Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.29. (Szombat, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - Jászberényi FC

 
 
2017.07.28.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Pestszentimrei SK (2:1) *
 

Újabb győzelem, ezúttal a Pestszentimre ellen

Kucsák István legénysége csütörtök este lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését. Kettes csapatunk ellenfele a BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimrei SK volt.

Az első játékrészt egy gólos előnnyel zártuk, majd a folytatásban mindkét fél egyszer-egyszer volt eredményes, így végül 2:1 arányban megnyertük harmadik felkészülési mérkőzésünket. Góljainkat Farkas Krisztián és Pribék Tibor szerezték.

Folytatás szombaton a Lajosmizse ellen idegenben.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.27. (Csütörtök)
Helyszín: Dabas

FC Dabas II - Pestszentimrei SK 2:1 (1:0)
Gól: Farkas K, Pribék T

További képek

 

 
 
2017.07.28.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Játékosmozgás az NBIII-as keretben *
 

Az átigazolási időszakból ugyan még pár nap hátravan, az FC Dabas NB III-as felnőtt csapatának játékoskerete azonban már szinte véglegesnek tekinthető.

Ami a nyári játékosmozgást illeti, 10 játékos távozott az első csapat keretéből, 11 labdarúgó pedig frissen érkezett a klubhoz, így Erős Károly több, mint húsz fővel gazdálkodhat majd a 2017/2018-as bajnoki szezon őszi félévében.

Új szerzeményeink és a szakmai stáb (Erős K, Kucsák I, Kerekes B)

Végre minőségi játékosokat sikerült a klubhoz csábítanunk, akik a régi maggal együtt reméljük, egy szép őszi szezonnal örvendeztetik majd meg az FC Dabas szimpatizánsait...

Távozók listája

#
Név
 
1.
Alex Teixeira
 
2.
Dabasi Károly
 
3.
Domonyi Roland
 
4.
Hollauer Balázs
 
5.
Karacs Roland
 
6.
Körmöczy Szebasztián
 
7.
Ladányi Tibor
 
8.
Nádházi Ákos
 
9.
Sós Márkó
 
10.
Török Krisztián

 

Érkezők listája

#
Név
Honnan érkezett
1.
Crkvenjakov Dalibor
Mórahalom VSE
2.
Csepregi Richárd
Dabas-Gyón FC
3.
ifj. Danyis János
Vasas Kubala Akadémia
4.
Fitos László
Rákosmente KSK
5.
Földes Milán
Szigetszentmiklósi TK
6.
Fritz Attila
Szigetszentmiklósi TK
7.
Kiss Dávid
Puskás Akadémia FC
8.
Sándli Márk
Újpest FC
9.
Sebestyén István
Ferencvárosi TC
10.
Szűcs László
SK Novohrad Lucenec
11.
Treiber Gergő
Grosics Akadémia FC
     

Felső sor: Fitos L, Földes M, Szűcs L, Dalibor C, Fritz A
Alsó sor: Treiber G, Kiss D, Sebestyén I, Sándli M, Csepregi R

 
 
2017.07.27.
www.fcdabas.hu
KLUB
FEDETT-ZÁRT EDZŐPÁLYA *
 

Július hónap elején kezdetét vette a TAO-Program keretében megvalósuló FC Dabas "FEDETT-ZÁRT EDZŐPÁLYA" projekt kivitelezési munkálata.

Az Utánpótlásközponthoz hasonlóan itt is először az I. ütem munkálatai vették kezdetüket, amik előreláthatólag november végéig le is zárulnak. Ezt követően pedig reményeink szerint nem lesz akadálya a II. ütem mielőbbi elkezdésének és kivitelezésének sem. Az építkezés tervezett befejezési időpontja jövő tavasz vége - nyár eleje (2018. II. negyedév).

2017. július 4-én az épület kitűzésével vették kezdetüket a munkafolyamatok, majd másnap már az alapot is elkezdték ásni a szakemberek. Július hónap végét írjuk, az alap betonmunkálatai elkészültek és jövő héten, vagyis augusztus elején már a szerkezetépítés fázisa veszi kezdetét.

Az építkezés fontosabb munkafolyamatait az Utánpótlásközponthoz hasonlóan honlapunkon (www.fcdabas.hu) is nyomon kísérheti majd egészen az ünnepélyes átadásig...

Tervezők / kivitelezők:
  - Zahorszki Sándor (tervező)
  - 12 Raszter Kft. (generálkivitelező)
  - Tamáskovics Károly (felelős műszaki vezető)
  - Fabók Ferenc (műszaki ellenőr)
 
Letölthető alaprajzok / vázlattervek:
  - Fedett-zárt edzőpálya alaprajz
  - Fedett-zárt edzőpálya oldalsó metszet

 

kivitelezési plakát

szerkezeti tervrajz (külső nézet)

szerkezeti tervrajz (belső nézet)

oldalsó metszet

alaprajz

 
 
2017.07.25.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Elkészült az NB III-as bajnoki sorsolás *
 

A Honvéd ellen, hazai pályán indítjuk a szezont

Elkészült az NB III Közép csoport 2017/2018-as bajnoki évadjának őszi sorsolás tervezete. Az első fordulóban (augusztus 13.) hazai pályán, a Magyar bajnok Budapest Honvéd FC második csapatával mérkőzünk. Ezt követően Paksra utazunk, majd ismét hazai közegben, a Megye I. osztályból frissen felkerülő Vecsést fogadjuk. A további menetrendet az alábbi listában, illetőleg az alatta lévő linkre kattintva tekinthetik meg...

Az első öt forduló tervezett menetrendje:

1. Forduló: FC Dabas - Budapest Honvéd FC II (2017.08.13. vasárnap, 17:30)
2. Forduló: Paksi FC II - FC Dabas (2017.08.19. szombat, 17:30)
3. Forduló: FC Dabas - Vecsési FC (2017.08.26. szombat, 17:30)
4. Forduló: Hódmezővásárhelyi FC - FC Dabas (2017.09.02. szombat, 17:30)
5. Forduló: FC Dabas - Szentlőrinc SE (2017.09.09. szombat, 16:30)

Teljes menetrend

 
 
2017.07.26.
igazgatosagok.mlsz.hu
FELNŐTT
Elkészült a Pest megyei I. és II. osztályok (csoport)beosztása
 

A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2017/2018. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságokban.

Az elmúlt szezon kiírása és eredményei alapján az I. osztályból feljutott a Vecsés, illetve kiesett a Halásztelek és a Pilisszentiván. Helyükre felkerültek a másodosztály bajnokai, így a Szentendre, a FÉMALK-Dunavarsány és a Sülysáp - s ezúttal mindhárom bajnok vállalta a szereplést. Igen ám, de kiesett ide az NB III-ból a Dabas-Gyón és a Diósd FC Kft. Utóbbi azonban egyáltalán nem jelentkezett, helyette azonban csak a "megye-egyre" adta be nevezését az NB III, Közép-csoportjának bronzérmese, a Szigetszentmiklós. Mindezek pedig azt jelentették volna, hogy - a szabályok értelmében - a Százhalombattának és még a Nagykőrösnek is búcsút kell intenie a Pest megyei élvonalnak. De csak volna... Történt ugyanis, hogy először a Kisnémedi módosította I. osztályú nevezését II. vonalbelire (igaz, amatőr licencengedély hiányában eleve kétségessé vált az első osztályban való indulása), majd - kissé váratlanul - a Tura mondta vissza felnőtt csapata valamennyi nevezését. Így pedig a 'Kőrös és a 'Batta is megmenekült. A turaiak nem várt és rendkívül sajnálatos története következtében az egyébként július végére tervezett Pest Megyei Szuperkupa-döntőt nem rendezi meg igazgatóságunk; játék nélkül kerül majd a Vecsés birtokába a vándorserleg, amely a szuperkupa 2005-ben kezdődő története során már a 12. alkalommal talál gazdára.

Az SZTK Futball Kft. életében nem mindennapi történések zajlottak a közelmúltban: a klub a 2015/2016-os versenyévben még az NB II-ben szerepelt, és 2016/2017-ben sokáig harcolt az NB III-ból való feljutásért, végül a szezon végén bronzérmet szerzett. Ezt követően június 26-án - nem várt fordulatként - az MLSZ versenybizottsága elutasította a sportszervezet NB III-as nevezését, majd a klub határidőben, az induláshoz szükséges nevezési feltételeknek eleget téve leadta dokumentációját a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokságra. Tekintettel arra, hogy a sportvállalkozás életében jelentős változások - NB II helyett végül csak a negyedik vonalban indította felnőtt csapatát; komoly infrastrukturális beruházást bonyolít utánpótlása körülményeinek javítása érdekében - mentek/mennek végbe, az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a hatályos Amatőr Licenc Szabályzat 10. § (1) a) pontja alapján vizsgálatot indított a szervezet amatőr licence érvényességét illetően. A vizsgálat a klub megyei I. osztályú nevezésének elfogadására nincs befolyással, hiszen a nevezési feltételeknek az SZTK Futball Kft. eleget tett.

A II. osztály mezőnyének kialakulása sem volt teljesen papírforma szerinti. A kiírás és az eredmények alapján feljutott a fentebb már említett három bajnok, míg kiesett mindhárom csoport utolsó két helyezettje, azaz Északról a Leányfalu és a Vácduka, Délről a Táborfalva és a Gyáli BKSE, míg Keletről a csoport két korábbi visszalépője, az Ecser és a SURBER. Ez összesen kilenc csapat. Helyükre a két I. osztályú kieső mellett a "megye-három" hét bajnoka - jött volna... Az Erdőkertes, a PILE-Szántó, a Pilis II., a Diósdi TC, a GEAC és a Tápiószőlős nevezett is, azonban a Püspökhatvan csak a III. osztályra. Akárcsak az a Zsámbok, amelyik a pályán egyébként kivívta a bennmaradást. Az így kialakult két üres hely egyikét a visszább lépő Kisnémedi töltötte be, míg a másikat - a fellebbviteli bizottság feltöltésről való határozata alapján eljárva - a versenybizottság. A hatályos Labdarúgás Versenyszabályzat /19. § (1)c) bekezdés A2. pont 1) alpontja/ értelmében elsőnek azt a százalékosan legjobb megyei III. osztályú, 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek (up.-csapatszám stb.). Ez a gárda pedig a Monor II. volt, mely élt is a kínálkozó eséllyel. (Csak a rend kedvéért a III. osztály 2. helyezettjeinek sorrendje: 1. Göd II. 86,11% - de elsőszámú csapata miatt nem mehetett feljebb; 2. Monor II. 83,33%; 3. Kistarcsa 80,77%; 4. Kiskunlacháza 72,22%; 5. Csővár 71,21%; 6. Perbál 68,33%; 7. Abony 64,81%.)

A megyei első és másodosztályú mezőny fentebbiek szerinti kialakulását követően az igazgatóságon - a földrajzi elhelyezkedés figyelembe vételével - elkészült a "megye-kettes" csoportbeosztás, amelyet szintén a lentebbi linkekre kattintva tekinthetnek meg. A hatályos Labdarúgás Versenyszabályzat II. fejezet, 18. § (1) bekezdés c) pontja - amely a csoportbeosztást szabályozza - szerint "a csoport (verseny) besorolás végleges, ellene jogorvoslatnak helye nincs."

A Pest megyei III. osztály csoportjainak kialakítása legkésőbb a jövő hét elejére várható.

Kapcsolódó anyagaink:

- a 2017/2018-as szezon Pest megyei I. osztályának mezőnye ábécésorrendben;

- a 2017/2018-as szezon Pest megyei I. osztályának mezőnye térképre tűzve;

- a 2017/2018-as szezon Pest megyei II. osztályának mezőnye csoportonkénti bontásban ábécésorrendben;

- a 2017/2018-as szezon Pest megyei II. osztályának mezőnye csoportonkénti bontásban térképre tűzve;

- a nevezéssel kapcsolatos versenybizottsági határozatok tára.

Teljes cikk
 
2017.07.25.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Elkészült az NB III-as bajnoki sorsolás *
 

A Honvéd ellen, hazai pályán indítjuk a szezont

Elkészült az NB III Közép csoport 2017/2018-as bajnoki évadjának őszi sorsolás tervezete. Az első fordulóban (augusztus 13.) hazai pályán, a Magyar bajnok Budapest Honvéd FC második csapatával mérkőzünk. Ezt követően Paksra utazunk, majd ismét hazai közegben, a Megye I. osztályból frissen felkerülő Vecsést fogadjuk. A további menetrendet az alábbi listában, illetőleg az alatta lévő linkre kattintva tekinthetik meg...

Az első öt forduló tervezett menetrendje:

1. Forduló: FC Dabas - Budapest Honvéd FC II (2017.08.13. vasárnap, 17:30)
2. Forduló: Paksi FC II - FC Dabas (2017.08.19. szombat, 17:30)
3. Forduló: FC Dabas - Vecsési FC (2017.08.26. szombat, 17:30)
4. Forduló: Hódmezővásárhelyi FC - FC Dabas (2017.09.02. szombat, 17:30)
5. Forduló: FC Dabas - Szentlőrinc SE (2017.09.09. szombat, 16:30)

Teljes menetrend

 
 
2017.07.24.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas - Csepel FC (1:0) *
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a Csepel elleni felkészülési mérkőzésről az alábbi észrevételeit közölte:

" A Csepel ellen már egy jóval pörgősebb mérkőzést produkáltunk. Ismét magas labdabirtoklás mellett tettük a dolgunkat, aminek nagyon örültem. Megérdemelten arattunk győzelmet, ez nem kérdéses.

A csúcsterhelést elértük, a héten még hasonló edzések leszek, majd hétvégén két újabb mérkőzés, szombaton a Jászberény, míg vasárnap a Kalinkovó ellen. Ezt követően már a frissítés időszaka következik és egyben ráhangolódás a bajnoki rajtra. "

FC Dabas - Csepel FC 1:0
Gól: Csordás S

 
 
2017.07.24.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas - Pilisi LK (2:2) *
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a Pilis elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" A Pilis ellen egy vegyesebb összetételű csapattal játszottunk. Volt egy-két játékosom, aki fizikálisan még némileg le van maradva, így a kilencven perces terhelés jól szolgálta az fejlődésüket is. A nagy meleg sem könnyítette meg a feladatunkat, azonban az ellenfelünknek is ugyanolyan időjárás közepette kellett teljesítenie.

Összességében reálisnak tartom a döntetlent, a csapat hozzáállásával nem volt probléma, ettől függetlenül természetesen jobban örültünk volna a győzelemnek, de az alapozás ezen szakaszában még nem ez az elsődleges. "

FC Dabas - Pilisi LK 2:2
Gól: Huszti Á, Kiss V

 
 
2017.07.23.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Csepel FC (1:0) *
 

Győzelem a Csepel ellen

A szombati nap második összecsapása a Pilis elleni mérkőzés után, 18 órától vette kezdetét. A szintén harmadosztályban szereplő Csepel FC volt NB III-as csaapatunk második felének az ellenfele.

A Pilis elleni összecsapástól eltérően itt négy gól helyett mindössze egyetlen találatot láthattak a mérkőzésre kilátogató szimpatizánsok. A győztes gól Csordás Simon nevéhez fűződött, aki már zsinórban harmadik összecsapásán is volt eredményes.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.22. (Szombat, 18:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Csepel FC 1:0
Gól: Csordás S

További képek

 
 
2017.07.22.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Pilisi LK (2:2) *
 

Döntetlen a Pilis ellen

A szombati napon két mérkőzést játszott NB III-as első csapatunk. Erős Károly két részre osztotta játékoskeretét, majd így vágtak neki a Pilis és Csepel elleni felkészülési mérkőzéseknek.

Az első összecsapás 16 órától vette kezdetét a Pilisi LK ellen. Ellenfelünk, mint ismert, az FC Dabas II csoportjában szerepel a Megye I. osztályában, így papíron szállítanunk kellett a győzelmet. Huszti Ádám és Kiss Viktor révén kétszer sikerült is bevenni ellenfelünk kapuját, mindez azonban kevésnek bizonyult, mivel a Pilis is szerzett két gólt, így végül 2:2-es döntetlennel zártuk a szombati nap első felkészülési mérkőzését.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.22. (Szombat, 16:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Pilisi LK 2:2
Gól: Huszti Á, Kiss V

További képek

 
 
2017.07.21.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas - Rákosmente KSK
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője az RKSK elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Mivel egy újabb olyan csapattal mérkőztünk meg, akik velünk egy bajnokságban szerepelnek, így ismét meg kellett keverni a kártyákat. Természetesen ez igaz az ellenfelükre is, aki el sem hozott minden keretben lévő játékost. Ennek megfelelően vegyes összetétellel egy-egy félidőt játszottak játékosaim.

A hét elején igen komoly terhelést kaptak a fiúk, valamint a nagy meleg sem könnyítette meg a feladatunkat, ennek ellenére a látottakkal elégedett voltam, a felkészülés ezen szakaszában ez egy teljesen megfelelő teljesítmény volt a részünkről. Magas labdabirtoklási mutatónknak külön örülök, hiszen akkor tudunk építkezni, ha nálunk van a labda és úgy fest, végre játszós csapat leszünk.

A hét további részében egy kis átmozgató edzés szerepel a programban, majd szombaton a Pilis és a Csepel ellen egy-egy összecsapás, amin játékosaim az eddigi félidők helyett már egy teljes mérkőzésnyi terhelést fognak kapni. "

FC Dabas - Rákosmente KSK 1:0 (0:0)
Gól: Csordás S

 
 
2017.07.21.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - Csepel FC *
 

A Csepel FC ellen zárjuk a csúcsterhelés hetét

A 16 órától kezdődő FC Dabas - Pilisi LK elleni felkészülési mérkőzést követően 18 órától még egy összecsapásnak ad otthont az FC Dabas Sáriban található impozáns Sportkomplexuma. A szombati nap második mérkőzésén a hozzánk hasonlóan szintén harmadosztályban szereplő Csepel FC-t látjuk vendégül. Ez az összecsapás már nagy valószínűséggel, egy jóval komolyabb erőpróba lesz, mint az azt megelőző, Pilis elleni mérkőzés.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.22. (Szombat, 18:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - Csepel FC

 
 
2017.07.21.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - Pilisi LK
 

A Pilis ellen mérkőzéssel indítjuk a szombati programot

Erős Károly szavaival élve, a csúcsterhelés időszakába lépett NB III-as első keretünk. A szerdai RKSK elleni edzőmérkőzést követően szombaton két összecsapást is játszik majd csapatunk. Amíg a hét közepén közel egy félidőnyi játéklehetőség állt rendelkezésre labdarúgóink számára, most teljes mérkőzésen kell bizonyítaniuk, hogy ott a helyük a jövendőbeli kezdőcsapatban. Igen komoly terhelés ez az alapozás ezen időszakában, de emellett remek lehetőség egyben az edzői stábnak is, hogy felmérjék, ki milyen állapotban van, ki mennyire képes maradandót alkotni teljes 90 perc alatt.

A 16 órától kezdődő összecsapáson a Dabas II-vel egy bajnokságban (Megye I.) szereplő Pilisi LK ellen lép pályára az NB III-as keret, Erős Károly által kiválogatott egyik fele.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.22. (Szombat, 16:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - Pilisi LK

 
 
2017.07.21.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Törökbálinti FC (6:2) *
 

Magabiztos győzelem a Törökbálint ellen

Kucsák István csapata csütörtök este lejátszotta második felkészülési mérkőzését. Amíg a keddi, Tököl elleni összecsapást idegenben voltak kénytelenek lejátszani labdarúgóink, addig a Törökbálint elleni edzőmérkőzésen már hazai közegben léphettek pályára játékosaink.

Sima győzelemmel ért véget az összecsapás, Gáspár Tibor kétszer, míg ifj. Danyis János, Kovacsik Tibor, Farkas Krisztián és Varga Balázs egyszer-egyszer volt eredményes. Mindkét félidőben 3:1 arányban diadalmaskodtunk, így összesítésben 6:2-es végeredménnyel zártuk második felkészülési mérkőzésünket.

A következő erőpróba jövő csütörtökön következik, az ellenfél akkor a Pestszentimrei SK csapata lesz.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.20. (Csütörtök, 19:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas II - Törökbálinti FC 6:2 (3:1)
Gól: Gáspár T (2), ifj. Danyis J, Kovacsik T, Farkas K, Varga B

 
 
2017.07.20.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Rákosmente KSK *
 

Az RKSK sem állhatott utunkba

Harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta NB III-as első keretünk. Ellenfelünk ezúttal egy fővárosi alakulat, a Rákosmente KSK volt. A szerda késő délutáni összecsapáson mindössze egy dabasi gól született, az azonban egyben győzelmet is ért csapatunk számára, így a Tiszakécske után egy újabb jövendőbeli csoport-ellenfelünket sikerült két vállra fektetnünk. A győztes találat Csordás Simon nevéhez fűződik. Támadónk a hétvégi összecsapást követően ismét betalált, reméljük ezt a gólerős formáját a bajnokságra is át tudja majd menteni.

Folytatás szombaton délután hazai pályán a Pilis és a Csepel ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.19. (Szerda, 18:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Rákosmente KSK 1:0 (0:0)
Gól: Csordás S

További képek

 
 
2017.07.19.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: Tököl VSK - FC Dabas II *
 

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését kettes csapatunk

Kucsák István legénysége szerdán Tökölre látogatott, ahol a helyi Tököli VSK ellen lépett pályára. A hazaiak két találatára mindössze Varga Balázs révén sikerült válaszolnunk, így végül 2:1-es vereséggel nyitottuk felkészülési mérkőzéseink sorozatát. Ebből azonban messzemenő következtetéseket felesleges levonni, ugyanis, mint tudjuk az alapozás ezen időszakában az eredmény és a mutatott játék még csupán másodlagos dolog.

Folytatás csütörtökön, immáron hazai pályán. 18:30-as kezdéssel a Törökbálint ellen mérkőzik kettes csapatunk.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.18. (Kedd, 18:30)
Helyszín: Tököl

Tököl VSK - FC Dabas II 2:1 (2:1)
Gól: Varga B

 
 
2017.07.18.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - RKSK
 

Ismét hazai közegben láthatjuk első csapatunkat

Erős Károly csapata szerdán újabb felkészülési mérkőzésen lép pályára. Ellenfelünk ezúttal a Rákosmente KSK lesz, akik a Tiszakécskéhez hasonlóan szintén a mi NB III-as csoportunkba szerepelnek majd a 2017/2018-as bajnoki szezonban. Ennek megfelelően szinte borítékolható, hogy egyik fél szakmai stábja sem szeretné felfedni leendő taktikáját és összeállítását, így az összecsapás minden bizonnyal csak és kizárólag egy remek fizikai terhelésnek lesz betudható, ami a felkészülést azonban remekül szolgálja majd.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.19. (Szerda, 18:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - RKSK

 
 
2017.07.17.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas (1:2) *
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Mivel ellenfelünk szintén a mi csoportunkban szerepel majd az idei szezonban, így vegyes összetételű csapattal léptünk pályára. Játékosaim hozzáállásával teljesen meg voltam elégedve, motiváltak voltunk, azonban az is vitathatatlan, hogy látszott a héten elvégzett munka, némi fáradtság és tompaság volt felfedezhető. Ettől függetlenül helyenként kimondottan jól futballoztunk, ami bíztató.

Szerethető kis csapat kezd összeállni, minőségi játékosokat sikerült igazolnunk, akik úgy érzem, át tudják venni azt a mentalitást, amit szeretnénk kialakítani a keretben.

Felkészülésünk megfelelő ütemben halad, a héten várható a csúcsterhelés. A szerdai edzőmérkőzést követően szombaton két összecsapásunk is lesz ugyanazon a napon, így mindenki teljes mérkőzést fog játszani, ami azért jelentős terhelés lesz a fiúk számára. "

Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas 1:2 (0:1)
Gól: Csordás S, Kiss V

 
 
2017.07.16.
TVSE
FELNŐTT
Videó összefoglaló: Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas (1:2)
 

A TVSE által készített felvételnek köszönhetően NB III-as csapatunk szombati felkészülési mérkőzésének rövid, videó összefoglalóját is közzé tudjuk tenni...

 
 
2017.07.16.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas (1:2) *
 

Sikerrel vettük második akadályunkat

Erős Károly csapata a szombati nap folyamán, Tiszakécskén lejátszotta második felkészülési mérkőzését. Ellenfelünk a 2017/2018-as szezonban szintén a harmadosztályban szerepel, ráadásul pont a mi csoportunkba nyert besorolást, így több dolog miatt is érdekes összecsapásnak néztünk elébe.

A hazai csapat jóvoltából a mérkőzés rövid összefoglalója már az Interneten is megtekinthető, így a párharcról elég annyit megemlítenünk, hogy Kiss Viktor és Csordás Simon góljainak köszönhetően 2:1 arányban győzelmet arattunk egy jó erőkből álló TVSE ellen.

A folytatásra sem kell túl sokat várni, szerdán ugyanis az RKSK ellen ismét pályán láthatjuk alakulófélben lévő NB III-as csapatunkat.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.16. (Szombat, 10:00)
Helyszín: Tiszakécske

Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas 1:2 (0:1)
Gól: Kiss V, Csordás S

 
 
2017.07.14.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas *
 

Idegenben játsszuk második felkészülési mérkőzésünket

Erős Károly kerete lényegében kialakult, így a szombati edzőmérkőzésre már a szinte véglegesnek mondható játékosanyaggal utazik NB III-as csapatunk.

Soros ellenfelünk az a Duna-Aszfalt Tiszakécske VSE lesz, aki szintén a harmadosztályban szerepel a 2017/2018-as szezonban, ráadásul hozzánk hasonlóan szintén a Közép-csoportba nyert besorolást. A TVSE egyébiránt a héten már túl van egy Puskás Akadémia II elleni felkészülési mérkőzésen is, amit 3:1 arányban megnyert.

Az összecsapás az előre meghirdetett 17 óra helyett mégis délelőtt 10 órától kerül megrendezésre.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.15. (Szombat, 10:00)
Helyszín: Tiszakécske

Mérkőzés: Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE - FC Dabas

 
 
2017.07.14.
www.fcdabas.hu
UP
Strandlabdarúgás - U19 *
 

Hibátlan mérleggel lett bajnok az FC Dabas U19-es csapata!

A Korozmán Krisztián és Csopaki István által irányított társaság 100%-os teljesítménnyel nyerte meg a Pest megyei U19-es strandlabdarúgó bajnokságot.

Első körben Nagykátán voltak megrendezve az FC Dabas csoportjának mérkőzései, ahol az Újhartyánt 7:3 arányban magabiztosan verve kvalifikálták magukat a következő körre, ami már Százhalombattán volt megrendezve.

Itt elsőnek a Göd együttesével találkoztak a fiúk, ahol 10:3-ra nyertek. Utána jöhetett a csoport döntője az Aramis ellen. Az előjelek nem mellettünk szóltak, mert csere nélkül vágtunk neki a mérkőzésnek, ami nagy hátránynak számít strandfociban, de a megfelelő taktikát alkalmazva, fegyelmezetten játszva, végig kontrolálva a meccset büntetőkkel vertük meg a jó erőkből álló Aramis gárdáját, így elsőként jutottunk a Final4-ba.

A négyes döntő Budakalászon lett megrendezve a Lupa Beachen található pályán. Itt az elődöntőben a Kistarcsa csapatával mérkőztünk meg es vertük meg őket 12:4-re. Következhetett a döntő, ahol újra az Aramissal találtuk magunkat szembe. Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, azonban az elején még elég dekoncentráltan kezdtünk és semmi sem jött össze. Ahogy lenni szokott az ellenfél 2:0-ás előnybe került, de "Koro" és "Zeze" rendbe rakta a srácok fejét és utána sikerült is fordítani 3:2-re, amivel egyben fel is tettük az i-re a pontot.

Végeredmény:

1. FC Dabas
2. Aramis
3. Kistarcsa
4. Pestszentimre

Pest megye bajnoka lett az FC Dabas. Irány az országos döntő, ahol már a csapat nagy része tavaly szerepelt, hisz bajnokságot nyertek!

Játékoskeret:

- Isztolyka Ádám
- Haála Kada
- H.Zováthi Bendegúz
- Katona Balázs
- Mányi Domonkos
- Pethő Bence
- Pap Zsombor

Edzői stáb:

- Csopaki István "Zeze"
- Korozmán Krisztián "Koro"

 
 
2017.07.13.
www.nemzetisport.hu
FELNŐTT
NB III: íme, az augusztusban rajtoló idény csoportbeosztása!
 

Az MLSZ versenybizottsága elkészítette a 2017-2018-as NB III-as idény csoportbeosztását. Az előző szezonnal ellentétben nem 18, hanem 16 csapatos csoportokat alakítottak ki.

A bajnokság augusztus 12-én rajtol és 2018. június 3-án ér véget.

A három első helyezett feljut az NB II-be, ahonnan a 18-20. helyezett kiesik.

Csoportonként a 14-16. helyezett, valamint a legrosszabb mutatóval záró 13. helyezett (összesen 10 csapat) kiesik a megyei I., illetve a budapesti I. osztályba.

Az MLSZ kiírása szerint azonos pontszám esetén az alábbiak szerint rangsorolják a csapatokat:
1. a bajnokságban elért több győzelem;
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
8. sorsolás.

KELETI CSOPORT
KÖZÉP CSOPORT
NYUGATI CSOPORT
Balassagyarmat
Cigánd
DEAC
Diósgyőri VTK II
ESMTK
Füzesgyarmat
Gyöngyös
Jászberény
Monor
MTK Budapest II
Nyírbátor
Putnok
Salgótarján
Tállya
Tiszafüred
Tiszaújváros
Dunaújváros
FC Dabas
Kozármisleny
Hódmezővásárhely
Budapest Honvéd-MFA II
Iváncsa
Makó
Mórahalom
Paksi FC II
Pécs
Rákosmente
Szekszárd
Szentlőrinc
SZEOL
Tiszakécske
Vecsés
III. kerületi TVE
Ajka
BKV Előre
Csepel
Csorna
Dunaharaszti
Érdi VSE
Gyirmót FC Győr II
Kaposvár
Pápa
Pénzügyőr
Puskás Akadémia FC II
Tarr Andráshida
THSE-Szabadkikötő
Veszprém
Videoton FC II

 

Teljes cikk
 
2017.07.12.
www.mlsz.hu
KLUB
IFAB: Szabályváltozások a labdarúgásban
 

Az International Football Association Board (IFAB), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Szabályalkotó Testülete bejelentette a 2017/2018-as labdarúgó-bajnokságban érvénybe lépő szabályváltozásokat.

Az alábbiakban a főbb szabályváltozások és magyarázatok vázlata olvasható.

1. szabály - A játéktér
- A vonalak jelölésére műgyep is alkalmazható természetes borítású játéktéren, amennyiben ez nem jelent veszélyt.

3. szabály - A játékosok
- A nemzeti labdarúgó szövetségek legfeljebb 5 cserejátékost engedélyezhetnek (kivéve a legmagasabb szintet).
- A nemzeti labdarúgó szövetségek engedélyezhetik a visszatérő cserejátékosokat ifjúsági, veterán, és fogyatékkal élő labdarúgók mérkőzésein.
- A játékoscsere folyamatának egyértelműbb megfogalmazása.
- A félidőben, a játékvezető tájékoztatása nélkül, történő játékoscsere nem figyelmeztetendő (sárga lappal járó) szabálytalanság.
- A félidőben, a játékvezető tájékoztatása nélkül, történő kapuscsere nem figyelmeztetendő (sárga lappal járó) szabálytalanság.
- A játékos, aki a játékvezető engedélye nélkül lép a játéktérre (amennyiben szükséges) és beavatkozik a játékba közvetlen szabadrúgással büntetendő.
- A csapat, amelyik gólt szerez amikor egyéb személy tartózkodik a játéktéren közvetlen szabadrúgással büntetendő.

4. szabály - A játékosok felszerelése
- A kapus sapkája nem szerepel a fejfedőkre vonatkozó korlátozások felsorolásában.
- Az elektronikus teljesítménymérő és megfigyelő rendszereket (EPTS) kivéve a játékosok számára nem megengedett semmilyen elektronikus vagy kommunikációs eszköz viselése/használata. A technikai személyzet csak biztonsági/testi épséget érintő esetekben alkalmazhat kommunikációs felszerelést.
- Minden EPTS felszerelésen fel kell tüntetni a minimális biztonsági előírás jelzést.

5. szabály - A játékvezető
- Fontos utasítás, hogy a mérkőzés hivatalos személyeinek döntéseit mindig tiszteletben kell tartani.
- A nemzeti labdarúgó szövetségek engedélyezhetik az ideiglenes kiállítás (büntetőpad) alkalmazását néhány/az összes szabálytalanság esetén az ifjúsági, veterán, fogyatékkal élő, valamint grassroots labdarúgók szintjén. (A két rendszerre vonatkozó útmutatások kiadásra kerülnek)
- Az egészségügyi személyzet azon tagja, aki kiállítással járó szabálytalanságban vétkes maradhat/elláthat játékosokat, amennyiben a csapatnak nem áll másik egészségügyi végzettséggel rendelkező személy a rendelkezésére.

7. szabály - A mérkőzés időtartama
- A hosszabbítás félidejében rövid ivószünet engedélyezett.

8. szabály - A játék kezdete és újraindítása
- A kezdőrúgást elvégző játékos az ellenfél térfelén is állhat.

10. szabály - A mérkőzés kimenetelének meghatározása
- A hosszabbításnak két egyenlő hosszúságú, legfeljebb 15 perces, időtartamból kell állnia.

Büntetőpontról végzett rúgások
- A játék folytatására alkalmatlanná vált kapusra vonatkozó megfogalmazás javítása.
- Kizárt játékos is helyettesítheti a kapust akkor is, ha a csapat kimerítette az összes engedélyezett cserelehetőséget.
- A rúgójátékos nem játszhatja meg másodszor a labdát.
- A kapust, aki szabálytalanságot követ el, és emiatt a büntetőrúgást meg kell ismételni, figyelmeztetésben kell részesíteni. (sárga lap)
- Amennyiben a rúgójátékos követ el szabálytalanságot, a rúgás elveszik ('kihagyottként' kell rögzíteni).
- Amennyiben a kapus és a rúgójátékos egy időben követnek el szabálytalanságot:
+ a rúgást meg kell ismételni és két figyelmeztetést (sárga lap) adni, ha nem születik gól
+ ha gól születik a rúgójátékost figyelmeztetésben kell részesíteni (sárga lap) és a rúgást 'kihagyottként' kell rögzíteni

11. szabály - A les
- A leshelyzetben lévő játékos büntethető, amennyiben a labda az egyik játékvezetőről pattan le/változtat irányt.
- A 'védés' definíciója kiegészül a 'megkísérel' szóval.
- Útmutatás a leshelyzettel kapcsolatban:
+ a leshelyzetben lévő játékost, aki akadályozza ellenfelét büntetésben kell részesíteni
+ amennyiben a leshelyzetben lévő játékossal szemben azelőtt követnek el szabálytalanságot, mielőtt les miatt vétkes lenne, akkor a szabálytalanságot kell büntetni
+ amennyiben a leshelyzetben lévő játékossal szemben azután követnek el szabálytalanságot, amikor les miatt már vétkesnek bizonyult, akkor a lest kell büntetni

12. szabály - Szabálytalanságok és sportszerűtlen viselkedés
- A szavakkal elkövetett szabálytalanságot közvetett szabadrúgással kell büntetni.
- Amennyiben előnyszabályt alkalmaznak kiállítással (piros lap) járó szabálytalanság esetén, és a játékos egy másik szabálytalanságot követ el, akkor azt a szabálytalanságot büntetni kell
- A játékost, aki 'ígéretes támadást állít meg' a büntetőterületen belül nem kell figyelmeztetésben részesíteni (sárga lap), ha a szabálytalanság a labda megjátszására tett kísérlet volt
- A figyelmeztetések (sárga lap) felsorolása kiegészül az olyan 'nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozása' (DOGSO) szabálytalansággal a büntetőterületen belül, amely a labda megjátszásra tett kísérlet volt
- Figyelmeztetés (sárga lap) a gól ünnepléséért, amennyiben az testi épséget/biztonságot veszélyeztető helyzetet okoz
- Amennyiben a játékos átlós irányban halad el az utolsó védőjátékos/kapus mellett, akkor az még mindig lehet nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozása.
- A büntetőterületen belül a labda megjátszásra tett kísérlettel megakadályozott nyilvánvaló gólhelyzet egyértelműbb megfogalmazása.
- Az engedély nélküli pályára lépés és gól vagy nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozása kiállítással jár.
- Egy játékos által/vele szemben a játéktéren kívül elkövetett szabálytalanságot, amelyben az ellenfél egyik játékosa/cserejátékosa/csapatvezetője is érintett (vagy egy játékvezetővel szemben követtek el) a határolóvonalról elvégzendő szabadrúgással kell büntetni, amennyiben a labda játékban van
- Közvetlen szabadrúgás labda/tárgy játéktérre való bedobása vagy berúgása amennyiben ez beavatkozás a játékba/valaki akadályozása miatt történt.
- Közvetlen szabadrúgás a határolóvonalról a játéktéren kívül tartózkodó személy labdával/tárggyal történő megdobása vagy megrúgása

13. szabály - Szabadrúgások
- A támadójátékos, aki azelőtt tartózkodik ott vagy lép a büntetőterületre, mielőtt a védő csapat által elvégzett szabadrúgás során a labda elhagyja a büntetőterületet, nem játszhatja meg a labdát, illetve nem hajthat végre szerelést annak megszerzéséért, amíg azt másik játékos nem érinti.

14. szabály - A büntetőrúgás
- A rúgójátékost egyértelműen kell azonosítani.
- Amennyiben a kapus és a rúgójátékos egy időben követnek el szabálytalanságot:
+ a rúgást meg kell ismételni és két figyelmeztetést (sárga lap) adni, ha nem születik gól
+ ha gól születik, a rúgójátékost figyelmeztetésben kell részesíteni (sárga lap) és a rúgást 'kihagyottként' kell rögzíteni (lásd 10. szabály)
- Külső beavatkozás esetén gól ítélhető akkor, ha a labda a kapuba kerül

16. szabály - A kirúgás
- A büntetőterületre belépő játékos nem játszhatja meg a labdát, vagy nem hajthat végre szerelést annak megszerzéséért, amíg azt egy másik játékos nem érinti

Teljes cikk
 
2017.07.11.
www.fcdabas.hu
KLUB
DABASI ÚJSÁG - XVII. évfolyam - 7. szám *
 

A "DABASI ÚJSÁG" július havi számának címlapján az FC Dabas NB III-as csapatának oszlopos tagja, a csapat elmúlt szezonbeli házi gólkirálya, Takács Kornél szerepel.

Ezúttal azonban nem az FC Dabas került előtérbe, hanem az idén másodjára megrendezésre került FC Barcelona Soccer Camp, ahol a klub edzői stábjának egy részével Kornél is jelentős részt vállalt a tábor sikeres lebonyolításában. További részletek a linkre kattintva érhetők el...

Dabasi újság (PDF)

 
 
2017.07.10.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői stáb - FC Dabas NB III
 

Amint arról már korábban beszámoltunk, az FC Dabas NB III-as első keretét a 2017/2018-as bajnoki szezonban már egy öt fős edzői stáb irányítja majd.

Erős Károly vezetőedzőt és Kucsák István szakmai vezetőt nem nagyon kell bemutatnunk, azonban a stáb további tagjaival már nem mindenki lehet teljesen tisztában.

Ennek tükrében az alábbi összeállításunkban Kerekes Barna pályaedzőt, Fehér Ádám erőnléti edzőt és Monok Viktor kapusedzőt mutatjuk be röviden a Dabasi Gólhelyzet újságban megjelent bemutatkozó anyagok segítségével.

Kerekes Barna - pályaedző

" Gyermekkoromat Erdélyben, Székelyudvarhelyen töltöttem. Az általános iskola 2. osztályától kezdtem el futballozni, és ma is büszkeséggel tölt el, hogy az akkori Romániában, erdélyi magyarként korosztályos válogatott lehettem. Főiskolás éveim kezdetéig Székelyudvarhelyen futballoztam a helyi Sportiskola, majd a "B" osztályos Hargita csapataiban. A székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképző elvégzése után Szegeden szereztem főiskolai, majd Pécsen egyetemi testnevelő tanári diplomát. Egyértelművé vált számomra, hogy az edzői munkára is hivatásként tekintek. Fontosnak éreztem, hogy e területen is képezzem magam.

Öröm számomra, hogy 2015 májusától UEFA Elite A edzői diplomával rendelkezem. 1998-tól dolgozom a labdarúgó-utánpótlásban. Edzői pályafutásom döntő többségét a Ferencvárosnál töltöttem edzőként és szekciós szakmai vezetőként. Ez év januárjától kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy az FC Dabas U 7, U13-as szekcióját irányíthatom az U 11-es csapat edzői feladatainak az ellátása mellett.

"Ha mindent beleadtál, és közben megőrizted a méltóságodat - akkor már biztosan győztél, az eredménytől függetlenül." (Pep Guardiola) E szellemben kívánok magunknak tartalmas munkát, szép eredményeket. "

 

Fehér Ádám - erőnléti edző

" Gyermekként a Ferencváros előkészítő-csapatában kezdtem el ismerkedni a labdarúgással. Végigjártam a lépcsőfokokat és hat mérkőzésen az NB I-es csapatban is szerepelhettem. Az U19-es válogatott tagja voltam 2001-ben. Sajnos 21 évesen egy súlyos sérülés törte ketté játékos pályafutásom. Ezután alsóbb osztályú csapatokban játszottam. 2011-ben a Ferencváros utánpótlásában kezdtem el dolgozni az U8, U9, U10, U11 és U14-es csapatok mellett, egészen 2016 decemberéig.

Az évek múlásával nagy érdeklődéssel tekintettem a sportolók fizikai, technikai felkészítésére, és ez irányban képeztem magam tovább. Napjainkban egy budapesti fitness-teremben is dolgozom a labdarúgás mellett. Jelenleg egy fővárosi klub és a megye II-es Újlengyel felnőtt csapatánál játékosedzői feladatkört látok el. "

 

Monok Viktor - kapusedző

" Monok Viktor vagyok, kapusedzőként tevékenykedem a Dabas FC háza táján, és én kaptam a megtisztelő feladatot, hogy pár mondat erejéig bemutassam a dabasi kapusközösség munkáját.

A labdarúgó kapusok sokszor érezhetik magukat egyedüli, utolsó harcosként a "ketrec" előtt. Minden döntésüknek súlya és következménye van, egy mozdulat eldöntheti az egész mérkőzés kimenetelét negatív és pozitív irányban egyaránt. Éppen ezért hatalmas jelentősége van a taktikai, technikai elemek elsajátításán túl a mentális felkészültségnek, amellyel sikeresen oldhatja meg egy kapus az elé kerülő feladatokat, vagy lendülhet át gyorsan egy rossz megoldáson akár mérkőzés közben is.

Korunk labdarúgása az imént említett kompetenciák mellett alapként követeli meg a tökéletes lábtechnikai megoldásokat és az alaptaktikai elemek tökéletes ismeretét is a kapusoktól, ezért ezen irányvonalakat figyelembe véve szükséges az edzésprogramot összeállítanunk. A többes szám használata nem elírás, ugyanis huszonnégy kapusunkkal hárman foglalkozunk egyesületünknél, hat csoportra bontva.

Az első csoport a legkisebbeké, akik az U9-es, vagy az alatti korosztályokból járnak az edzéseimre. Ennél a csoportnál még nem beszélhetünk a hagyományos értelemben vett kapusedzésről, inkább, mint egy előkészítőt kell elképzelni, ahol az alapfogalmakat és egyszerűbben kivitelezhető technikai elemeket kell a kimondottan játékos hangvételű edzésekbe csempésznem.

A második csoport már kicsit összetettebb, itt az U11-13-as gyerekeket Ledő
Laci kollégám pallérozza. E korosztályoknál az alaptechnikák elsajátítása mellett már teret nyer a dinamika és sebesség fejlesztése is. Fontos továbbá, hogy a labda megjátszása és az alap taktikai elemek ismertetése is belekerüljön az edzésprogramba.

A következő két csoport talán a legfontosabb a korosztályok között, kapusképzés tekintetében. Az U14-16, és az U17-19-es csoportok edzéseit ezért egy ízig-vérig szakemberre bíztuk, Hegedűs Gyula trenírozza e két korcsoportot, aki többek között a magyar utánpótlás válogatottak és a Ferencváros felnőtt csapatának kapusedzőjeként is tevékenykedett színes pályafutása során. E korosztályok edzései felépítésüket tekintve már inkább a felnőtt kapusok munkájához hasonlítható, természetesen a játékosok fizikai adottságainak figyelembevételével. "Hege Bá" edzésein nemcsak kellemesen elfáradnak a gyerekek, hanem rengeteg tapasztalatot is szerezhetnek a részletes magyarázatokból, esetleges hibajavításokból.

Az utolsó a sorban, de csak a felsorolást tekintve a felnőtt kapusok edzése. A felnőttek edzésprogramjának, edzéseik felépítésének összeállítása az én feladatom a klubnál. Itt már kész játékosokkal kell foglalkozni, és talán ezért is nehezebb egy-egy rossz beidegződést "kidolgozni" a már érett személyiséggel rendelkező kapusok esetében. Nagyon fontosnak tartom a jó kapcsolatot a kapus és edzője között, mert így olyan információkat kaphatok játékosaimtól, amelyek segítségével könnyebben találunk megoldást a nehézségek kezelésére. A kapusposzt szerepe a labdarúgással együtt fejlődik, változik. Szükséges ezért a kapusedzéseket is a mai futballnak megfelelően összeállítani. Kellenek a programba a mérkőzésszerű szituációk, a kapus figyelmének, gondolkodásának kizökkentésére irányuló gyakorlatok, hogy ne csak a már bevált mozdulatok jöjjenek elő, hanem mérkőzésen is kipattanjon a váratlan szituációban való jó döntés. A játék sebességének fokozódása miatt sokkal nehezebb az oldalról érkező magas labdák, beadások hárítása, vagy a labdakihozatalokban való magabiztos részvétel, ez is a gyakorlások fő témája. A felnőtt kapusnak korunkban sokkal jobban tisztában kell lennie a csapattaktikával mint valaha, a "csak rúgjunk eggyel többet" elv szerinti játékfelfogásnál. Egy jó kapus nemcsak a csapat vezére, de edzőjének meghosszabbított keze is lehet a pályán.

Remélem, labdarúgásunk újra megtelik Király Gabikkal, Disztl Péterekkel vagy Mészáros Bubukkal! Ehhez jó erőt és kitartást kívánok minden kollégámnak! "

 
 
2017.07.09.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas - III. kerület TVE (1:1) *
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője aIII. kerület TVE elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" A szerdai napon elkezdtük a munkát, a héten három edzés és egy mérkőzés szerepelt a programban, amolyan rávezető jelleggel. A kiszemelt játékosok egy része már munkába is állt, 1-2 emberrel folynak még tárgyalások és szintén 1-2 labdarúgó érkezése várható még esetlegesen. A keret szépen körvonalazódik a fejemben, egy teljesen más szemléletű csapat van alakulóban, mint ami tavasszal volt.

Egy jó erőkből álló III. kerülettel játszottunk szombat délelőtt. Az első félidőben öt új igazolás is a kezdőcsapatban volt, ennek ellenére elég összeszokottan mozogtak a srácok. Az első játékrész egyértelműen a miénk volt, vezettünk is. Játékban és labdabirtoklásban is igen erősek leszünk, úgy vélem. Az edzői stáb is átalakult, a játékosállomány is jelentős változáson ment keresztül, így természetesen némi időre van még szükség a teljes összecsiszolódásra, de szerintem ez nagyon hamar be fog következni.

A jövő hetünk már teljes lesz, öt edzéssel és egy Tiszakécske elleni mérkőzéssel folytatjuk a felkészülést. A hét elején még 1-2 próbajátékost tesztelünk, akiknek a hét közepéig eldől a sorsuk, így a hét második felében már a szinte véglegesnek mondható kerettel szeretnék dolgozni. "

FC Dabas - III. ker TVE 1:1 (1:0)
Gól: Erős R

 
 
2017.07.08.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - III. ker TVE (1:1) *
 

Döntetlennel nyitottuk felkészülési mérkőzéseink sorozatát

Szombaton délelőtt alakulófélben lévő NB III-as első keretünk lejátszotta első edzőmérkőzését. Ellenfelünk a Tóth András irányította fővárosi egyesület, a III. kerület TVE volt. Idei első gólunkat Erős Ronald jegyezte, aminek köszönhetően egy gólos előnnyel zártuk az első játékrészt. A második félidőben sajnos ellenfelünk is betalált, így végül 1:1-es döntetlent hozott az NB III-as csapatok küzdelme.

Az eddigiekhez hasonlóan a következő napokban is a munka kerül majd főszerepbe, majd a hét végeztével (ismét a szombati napon) Tiszakécskére látogatunk, ahol második felkészülési mérkőzésünket játsszuk az immáron szintén NB III-ban vitézkedő Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.08. (Szombat, 10:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - III. ker TVE 1:1 (1:0)
Gól: Erős R

További képek

 
 
2017.07.07.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - III. ker TVE *
 

A III. ker TVE csapata az első ellenfelünk

Erős Károly alakulófélben lévő NB III-as keretét már most szombaton pályán láthatjuk felkészülési mérkőzés keretein belül. Első ellenfelünk az a fővárosi III. kerület TVE lesz, akik szintén a harmadosztályban, de a nyugati csoportban szerepeltek az elmúlt szezonban.

Hétvégi ellenfelünk edzői stábja sokak számára ismerősen csenghet, a TVE vezetőedzője a Vasas egykori ikonja, a volt válogatott Tóth András, míg segítője az a Filó Tamás, aki egykoron az FC Dabas színeiben is szerepelt.

Csapatunkra térve a távozók mellett már sikerült megállapodni több játékossal is, Erős Károly állítása szerint fejben már nagyjából össze is állt neki az első csapat kerete, de természetesen az átigazolási piac még nyitva, így új játékosok érkezése sem kizárható még.

Ahogy lenni szokott, az első felkészülési mérkőzésből még messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, így az eredmény alighanem ezúttal is másodlagos lesz. Ettől függetlenül mivel hazai pályán, saját közönségünk előtt lépünk pályára, így szeretnénk győzelemmel indítani a 2017/2018-as évadot.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2017.07.08. (Szombat, 10:00)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas - III. ker TVE

 
 
2017.07.06.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Elkezdődött a felkészülés *
 

NB III-as keretünk elkezdte nyári alapozó munkáját a soron következő 2017/2018-as bajnoki szezonra.

Erős Károly csapata a szerdai napon megtartotta első foglalkozását. A keret természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott némi változáson ment és megy keresztül, a csapat magja azonban megmaradt, így vezetőedzőnk optimistán tekinthet az előttük álló feladatokra. Van olyan játékos, akivel már sikerült megállapodnia a klubnak és természetesen olyan is, akivel már előrehaladott tárgyalások folynak. Pontos névsorral azonban csak a közeljövőben tudunk szolgálni.

A szerdai napot követően csütörtökön egy egymás közötti játék szerepelt a programban, ahol a jelentkező próbajátékos mutathatták meg az edzői stábnak, hogy esetlegesen érdemesek az FC Dabas mezének viselésére.

További képek

 
 
2017.07.05.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
FC Dabas III (Megye III) - Felkészülési mérkőzések *
 

Az első és második csapathoz hasonlóan az FC Dabas III is hamarosan nekivág a nyári felkészülési munkának. Ledő László játékosai ugyan valamelyest kevesebb edzéssel és mérkőzéssel hangolnak a bajnoki rajtra, azonban munka nélkül még ebben az osztályban sem megy, így a hármas keret játékosai is kemény edzésekre számíthatnak az elkövetkezendő hetekben.

A felkészülés tervezett programját az alábbiakban tekinthetik meg:

2017.07.18. Kedd 19:00 Felkészülés kezdete
2017.07.27. Csütörtök . FC Dabas III - Taksony II
2017.08.01. Kedd . FC Dabas III - Sülysáp
2017.08.11. Péntek . FC Dabas III - Kakucs
2017.08.17. Csütörtök . FC Dabas III - ???

 

 

 
 
2017.07.04.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
FC Dabas II (Megye I) - Felkészülési mérkőzések *
 

Az FC Dabas II egy héttel az első csapatot követően, július 11-én (jövő kedd) kezdi meg felkészülését a soron következő 2017/2018-as bajnoki szezonra. Kucsák István legénysége immáron második Megye I. osztályú szezonjára készülhet, ahol a minimálisan kitűzhető cél egy hasonlóan jó szereplés, mint az elmúlt bajnoki évben, kis szerencsével pedig még a dobogó elérése sem lehet hiű ábránd. Ennek megfelelően természetesen egy komoly alapozási munka előzi majd meg az augusztus közepén rajtoló bajnoki szezont.

A kettes csapat tervezett felkészülési programját az alábbi táblázat tartalmazza:

2017.07.11. Kedd 18:30 Felkészülés kezdete
2017.07.15. Szombat . FC Dabas II - FC Dabas III
2017.07.18. Kedd . Tököl - FC Dabas II
2017.07.20. Csütörtök . FC Dabas II - Törökbálint
2017.07.21-23. P-SZ-V . Edzőtábor
2017.08.27. Csütörtök . FC Dabas II - Pestszentimre
2017.07.29. Szombat . Lajosmizse - FC Dabas II
2017.08.05. Szombat . FC Dabas II - Bugyi (helyszín még kérdéses)
2017.08.12-13. SZ / V . 1. Bajnoki mérkőzés

 

 

 
 
2017.07.03.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
FC Dabas (NB III) - Felkészülési mérkőzések *
 

A hét közepén NB III-as első keretünk Erős Károly vezérletével nekikezd nyári alapozó munkájának. A 2017/2018-as bajnoki szezonra való felkészülést előreláthatólag nyolc edzőmérkőzés fogja elősegíteni.

Az első edzést követő napon, csütörtökön a próbajátékosoké lesz a főszerep. A klub és a szakmai stáb ugyanis ekkor biztosít majd játéklehetőséget azoknak a labdarúgóknak, akik az FC Dabas NB III-as vagy Megye I-es csapatában szeretnének szerepelni a következő szezonban. A programban egy egymás közötti játék szerepel majd, jelenlegi FC Dabas játékosokkal kiegészülve.

Ezt követően az első valódi felkészülési mérkőzésre sem kell majd sokat várni, ugyanis már szombaton pályán láthatjuk (alakulófélben lévő) első keretünket. A további menetrendet az alábbi táblázatban tekinthetik meg:

2017.07.05. Szerda 17:30 Felkészülés kezdete
2017.07.08. Szombat 17:00 FC Dabas - III.ker
2017.07.15. Szombat hamarosan... Tiszakécske - FC Dabas
2017.07.19. Szerda hamarosan... FC Dabas - RKSK
2017.07.22. Szombat hamarosan... FC Dabas - Csepel
2017.07.23. Vasárnap hamarosan... Pilis - FC Dabas
2017.07.29. Szombat hamarosan... FC Dabas - Jászberény
2017.07.30. Vasárnap hamarosan... FC Dabas - Kalinkovo
2017.08.05. Szombat hamarosan... FC Dabas - Érd
2017.08.12-13. SZ / V hamarosan... 1. Bajnoki mérkőzés

 

 
 
2017.07.02.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
NBIII - Szerdán kezdetét veszi a felkészülés *
 

Július 5-én szerdán megkezdi nyári felkészülés munkáját az FC Dabas SE NB III-as felnőtt kerete. Az már a szezon végeztével napvilágot látott, hogy továbbra is Erős Károly irányítja majd az első csapat szakmai munkáját, segítőinek száma azonban némileg kibővül.

A 2017/2018-as bajnoki szezonban öt főre bővült szakmai stáb irányítja majd az NB III-as keret mindennapjait. Erős Károly vezetőedzőként, Kucsák István szakmai vezetőként, Kerekes Barna pályaedzőként, Monok Viktor kapusedzőként, míg Fehér Ádám erőnléti edzőként munkálkodik majd az FC Dabas minél jobb szereplése érdekében.

Az átigazolási időszak július 1-én (szombaton) kezdetét vette. Az NB III-as első keretben természetesen lesznek változások a minél jobb szereplés érdekében.

Ahogy megszokhatták, a játékosmozgásokról és a felkészülési mérkőzések időpontjairól, eredményeiről honlapunkon keresztül szerezhetnek majd hivatalos információkat.

Hajrá Dabas!

 
 
2017.07.01.
igazgatosagok.mlsz.hu
FENŐTT/UP
MLSZ - 2017/18. évi nyári átigazolási időszak információk
 

FONTOS TUDNIVALÓK A 2017/2018-AS ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAKOKRÓL

- Hivatásos labdarúgók: 2017. június 15 - augusztus 31. éjfélig
- Felnőtt, amatőr labdarúgók: 2017. július 01 - július 31. éjfélig
- Felnőtt, amatőr labdarúgók (amennyiben az átadó sportszervezet hozzájárul az átigazoláshoz): 2017.augusztus 01 - augusztus 31. éjfélig

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Igazolási és Átigazolási Bizottsága ezúton tájékoztatja a megyei sportszervezetek vezetőit és képviselőit, hogy a 2017/2018-as bajnoki szezonban az átigazolási időszakok az alábbiak szerint alakulnak.

NAGYPÁLYÁS ÉS CSÖKKENTETT PÁLYAMÉRETŰ LABDARÚGÁS
Amatőr labdarúgók: U6-tól U19-es korosztályokig és a felnőtteknél: július 1-től július 31. éjfélig, illetve augusztus 1-től augusztus 31. éjfélig (amennyiben az átadó sportszervezet hozzájárul az átigazoláshoz), továbbá szeptember 1-től szeptember 30-ig (oktatási intézmény váltásakor, amennyiben lakcímváltozást eredményez és az oktatási intézmény, valamint a sportszervezet székhelye ugyanott van).

Télen január 15-től február 14. éjfélig
(amennyiben az átadó sportszervezet hozzájárul az átigazoláshoz).

Öregfiú, old boy, veterán bajnokságok labdarúgóinak: július 1-től augusztus 31. éjfélig, illetve január 15-től február 14. éjfélig.

Hivatásos (profi) labdarúgók belföldi átigazolása esetén június 15-től augusztus 31. éjfélig, illetve január 15-től február 14. éjfélig.

FUTSAL
Utánpótlás és felnőtt: július 1-től augusztus 31. éjfélig, illetve január 15-től február 14. éjfélig (amennyiben az átadó sportszervezet hozzájárul az átigazoláshoz).

FELHÍVJUK A FIGYELMÜKET, HOGY FUTSAL SZAKÁGBAN TÖBB PEST MEGYEI SZERVEZÉSŰ VERSENY (FELNŐTT REGIONÁLIS BAJNOKSÁG, U11-ES, U13-AS ÉS U15-ÖS PMF7VÉGÉK STB.) VALÓSZÍNŰLEG MÁR ŐSSZEL ELRAJTOLNAK, EZÉRT AZOKNAK A JÁTÉKOSOKNAK, AKIKET OTT SZERETNÉNEK SZEREPELTETNI, MÁR MOST NYÁRON EL KELL INTÉZNI AZ IGAZOLÁSAIKAT!

STRANDLABDARÚGÁS
A versenyévad megkezdését megelőző napig minden játékos szabadon igazolható, de egy versenyévadban csak egy sportszervezetben (csapatban) szerepelhet.