FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
2014.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények
 

Megkezdte tavaszi szereplését az FC Dabas U21-es és U17-es utánpótlás csapat is. Egy győzelem és egy vereség lett a hétvégi szezonkezdő mérleg.

Remekül indult a Gyöngyös AK elleni párharc, mivel a Farkas Roland irányította U17-es gárda 4:2-es győzelmet aratott. A hazai Nagy József "nagy" napja volt ez, az FC Dabas fiatal játékosa ugyanis három góllal járult hozzá csapata magabiztos győzelemhez. A negyedik hazai gól a felkészülés során szintén jó formát mutató Mata Péter nevéhez fűződött.

FC Dabas U17

Ezt követően azonban érkezett a nem várt hidegzuhany. Ledő László U21-es csapata ugyanis 2:0-ás félidőt követően végül 4:1-es kiábrándító vereséget szenvedett. Egy szépítő gólt ugyan sikerült szerezni Tihany Dániel révén, azonban azt is csak a 76.percben négy gólos hátrányt követően.

Sajnos a csapat mérkőzésre való ráhangolódását morális problémák is nehezítették, amelynek sajnos meg is lett az eredénye (a 4:1-es hazai vereség képében). Ledő Lászlónak és játékosainak minél előbb rendezniük kell soraikat, hogy a jövő hétvégén esedékes második tavaszi fordulóban már emelt fővel fejezhessék be a találkozót.

U-21
FC Dabas U21 - Gyöngyös AK
1 : 4 (0:2)
 
2015.02.28.
Gól:
- Tihany D (76p)
     
U-17
FC Dabas U17 - Gyöngyös AK
4 : 2 (2:1)
 
2015.02.28.
Gól:
- Nagy J (10p)
      - Mata P (32p)
      - Nagy J (69p)
      - Nagy J (89p)
       

 

 
 
2015.02.28.
www.harmadikvonal.hu
FELNŐTT
Közép 16. forduló, szombati eredmények - Frissítve
 

Szombaton hat mérkőzéssel rajtolt a Közép-csoport tizenhatodik játéknapja.

Közép-csoport 16. forduló, szombati eredmények:

12:30 Várfürdő-Gyulai Termál FC - FC Dabas 1-2
Gólszerzők: Okos 45.p ill. Takács 33.p, Csák 65.p 

14:00 Bölcskei SE - Bajai LSE 7-0
Gólszerzők: Miskovicz 16.p, Szili 23.p, Szalánczi 37.p, Tóth J. 52.p, Tóth T. 62.p, Farsang 67.p, 91.p 

14:00 Monori SE - REAC 1-1
Gólszerzők: Horváth D. 70.p ill. Csiszár 57.p 

14:00 Maglódi TC - Kozármisleny 3-2
Gólszerzők: Csendom 21.p, Aranyos 31.p, Budafai 34.p ill. Nagy M. 82.p, 90.p 

14:00 Orosháza FC - Szentlőrinci SE 1-1
Gólszerzők: Juhász 90.p ill. Gránicz 85.p 

14:00 SZEOL SC - ESMTK 2-1
Gólszerzők: Puskás 13.p, Beretka 85.p ill. Sebestyén 28.p 

 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 16.Forduló - Szombati mérkőzések
 

Hat mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon. A nyitó mérkőzést 12:30-as kezdéssel a FC Dabas vívja a Gyulai TFC-vel. 14:00-tól a tizedik Bölcske az utolsó előtti Baját, míg a negyedik Monor a nyolcadik REAC-ot fogadja hazai pályán. A sereghajtó Maglód egyből egy nagy hallal kezd, a második helyezett Kozármisleny látogat hozzájuk. Az alsóházban Orosháza - Szenlőrinc ki-ki rangadót rendeznek, valamint a tizenkettedik SZEOL az ötödik ESMTK-t látja vendégül Szegeden.

Szombat - 2015.02.28.
V-Gyulai TFC
-
FC Dabas
1 : 2
Bölcskei SE
-
Bajai LSE
7 : 0
Monori SE
-
REAC
1 : 1
Maglódi TC
-
Kozármisleny FC
3 : 2
Orosháza FC
-
Szentlorinc SE
1 : 1
SZEOL SC
-
ESMTK
2 : 1
 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-21 *
 

Ledő László, az FC Dabas U21-es csapatának vezetőedzője a felkészülési időszak végeztével csapata téli edzésmunkájáról az alábbiakat nyilatkozta:

" Az U21 téli felkészülése január 13-án kezdődött heti 3 edzéssel. Húsz fős létszámmal kezdtük meg az alapozást, azonban sok betegség, sérülés és egyeseknél a tanulmányi rossz eredmény hátráltatta felkészülésünket. Ennek tükrében is majd 75%-nyi volt a edzésre járás a felkészülés alatt.

Három új fiúval bővült a csapat. Az eltervezett edzéstervet nagyrészben megvalosítottuk a felkészülés során. A felkészülési mérközéseken a begyakorolt és megbeszélt játékstilust kisebb nagyobb sikerrel sikerült megvalositani, de sajnos visszaütött a sok hiányzó.

Örömmel tölt el ,hogy a Dabas II-nél készülhetett Ubornyák Józsi és Kiss Ádám. A felkészülés alatt élni tudtak a lehetőséggel, lehetett látni rajtuk a fejlődést, mind magabiztosságban, mind gyorsaságban az egyes játékszituációk során.

Hiányérzetem azért van egy kicsit a srácok futball iránti alázata miatt, de nagyon remélem, hogy rámcáfolnak majd a fiúk a bajnokikon. A téli felkészülés alatt sokat beszélgettünk a csapat helyezéséről a bajnokságban. Mindenki elmondta hogy mit is kellene tenni, hogy feljebb léphessünk a tabellán vaamint fejlődhessünk a játék terén. Remélem a szóban elhangzottakat a tavasszal visszalátom majd a pályán is.

Hajrá Dabas!!! "

 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-17 *
 

Farkas Roland, az FC Dabas U17-es csapatának vezetőedzője az alábbiak szerint értékelte a játékosai által elvégzett téli felkészülési munkát:

" Az FC Dabas U17-es csapata szintén január 13-án kezdte meg a tavaszi felkészülést. A közel két hónapos időszakot nagyjából három szakaszra lehet bontani, amik természetesen egymásra épülnek.

Az első két hét az erőnlét megszerzésére koncentrálódott 1200-800-600-400 m-es futásokkal. Részt vettünk kettő teremtornán, ahol az eredményekkel ugyan adósak maradtunk, de mi a nagy pályás szezonra készültünk. Sikerült igazolni egy mezőnyjátékost és a megsérült kapus Gogolák Kristóf helyettesítése is megoldódott.

A második szakasztól kezdődően minden a labdáról szólt. Labdakontroll, labdabirtoklás, sok passzos gyakorlatok, talán kevesebb kimondottan kapura lövéses gyakorlattal. Erről azt gondolom, hogy az un. faljátéknál jobb gyakorlat nem is kell 2-2, 3-3, 4-4, elleni játékkal. Beléptek a programba az edzőmérkőzések, ahol folyamatosan próbáltuk javítani hiányosságainkat. Az eredmények másodlagossága mellett lehetett látni, hogy a labdakihozatalokban és labdabirtoklásban még sajnos nem vagyunk pontosak, kapkodva, szinte mindig az előre játékot erőltetve akarunk, támadást vezetni, gólt szerezni. Szinte unalmasnak tűnő, közel azonos gyakorlatokat végeztettem edzésen, hogy a passz rögződjön a fejekben, azonban néhány ember betegség és "egyéb" gondok miatt kevesebbszer vett részt a felkészülésben és ez látszik is a játékukon és a csapat játékán is mikor hozzájuk érkezik a játék.

A harmadik utolsó szakaszban átvettünk néhány szöglet és szabadrúgásvariációt, beszélgettünk játékszituációkról, a 4-2-3-1 rendszer támadás és védekezés formációiról, tolódásról......... letámadásról és visszatámadásról. Sok nézőnek és szülőnek feltűnhetett, hogy igen veszélyes, un. csines helyzetek alakultak ki a kapunk előtt, de ezeket én kértem, hogy igen is bízzunk magunkban és a csapattársunkban, hogy merjük neki odapasszolni még ha az ellenfél közel is van hozzá. Oldja meg, legyen kreatív, álljon be testtel, harcoljon, küzdjön, szabálytalankodjon ha kell és minden mérkőzésen úgy jöjjön le a pályáról, hogy elégedett magával, merjen tükörbe nézni és mondani........ ÉN MEGTETTEM MINDENT!!! "

 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-15 *
 

Farkas Krisztián, az FC Dabas U15-es csapatának vezetőedzője játékosainak a téli felkészülési időszakban elvégzett munkáját az alábbiak szerint értékelte:

"Felemás alapozáson vagyunk túl. Sajnos sorban sérültek meg a játékosaim. Erős ellenfelekkel játszottunk. Passzjátékban sokat fejlődtünk, ez leginkább az utolsó két edzőmérkőzésen mutatkozott meg. Az U14-ből felhozott játékosok bizonyitották, hogy lehet rájuk számítani. Sajnos Mráz Mátéra még nem számíthatok, de remélem csapatként pótolni tudjuk. Riesz Dávidot sikerült elhoznunk az MTK-tól, ő minőségi erősítés.

Erős Károly technikai edző idehozatala nagyon nagy sikernek számít. Látszik a csapaton azóta a fejlődés (természetesn Feczesin Pisti is jó munkát végez). Ezen az úton megyünk tovább, sok passzos edzések, sok labdatartás. Márciustól több edzés és konditerem.

Jövő héten a Hatvan csapatával kezdődik a szezon. Van elszámolni valónk az őszi vereség miatt, de bízok a csapatomban. Összességében a sérülések és a betegségek miatt nem tudtuk elvégezni azt a munkát, amit szerettem volna, de a fejlődés így is kézzel fogható!

Hajrá Dabas!"

 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-14 *
 

Körmöczy Szebasztián, az FC Dabas U14-es csapatának edzője a felkészülési időszak végeztével csapata téli munkájáról az alábbiakat nyilatkozta:

"Az U14-nek is véget ért a felkészülés. Heti négy edzéssel készültünk, ami úgy gondolom elegendő volt arra, hogy elvégezzük a kellő munkát. A fránya influenza hátráltatni próbálta a csapatot, de megküzdöttünk vele. Három edzőmeccsünk volt, amelyeken a csapat feladatai mellett, az is nagyon fontos volt, hogy az U13-asokat beépítsem a csapatba, ami azt gondolom, hogy jól sikerült.

A felkészülésünk változatossága érdekében szerveztünk a csapatnak egy teremtornát az impozáns OBO Arénában melyen a második helyet szereztük meg.

Mivel a tavaszi első forduló mérkőzését halasztás miatt később játszuk le így az első találkozót hazai pályán a Hatvan csapatával vívjuk meg. Úgy gondolom, hogy felkészülten és bizakodva várjuk ezt a meccset és szeretnénk visszavágni az idegenbeli 4:2-es vereségért!

Hajrá Dabas!"

 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-13 *
 

Bukovszki Balázs, a Bozsik Programban szereplő FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője az elmúlt hetek felkészülési munkáját az alábbiak szerint értékelte:

"Az U13-as csapat téli felkészülése heti három edzésből állt, amiből egy kinti és két terem edzés volt. Az gyakorlások legnagyobb részét a labdatartós, labdás gyakorlatok töltötték ki, de heti rendszerességgel tettünk a foglalkozásokba mozgáskoordinációs, erőnléti és erősítő gyakorlatokat is.

Lehetőségünk volt rendezni egy teremtornát, ahol a nagy létszám miatt két csapattal indultunk. Szerettünk volna mindkét csapatunkkal a képzeletbeli dobogóra állni, sőt megnyerni a tornát, de erről egy hajszállal lecsúsztunk!

A téli időszak pozitívumaiként említeném meg, hogy 4-5 új játékos kezdte el a karrierjét nálunk, és sokan próbálhatták ki magukat U14-es felkészülési mérkőzéseken, ahol remekül helytálltak a srácok!

Terveink szerint a tavasz során a 2002-es születésű játékosok nagy része edzéseken és bajnoki mérkőzéseken is részt fognak venni az U14-es korosztálynál. Az ősszel jó teljesítményt nyújtottunk a Bozsik tornák során, ezt szeretnénk folytatni tavasszal is!

Hajrá Dabas!"

 
 
2015.02.28.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U-9 *
 

Fodor Gergő, az FC Dabas U9-es csapatának edzője az elmúlt hetek felkészülési munkáiról, valamint az elkövetkező időszak eseményeiről az alábbi tájékoztatást adta oldalunknak:

"Az U9-nél a bajnoki rajt hiányában tovább haladunk a megkezdett úton. Az edzéseken továbbra is a különböző technikai elemeket gyakoroljuk és próbáljuk a passzjátékunkat fejleszteni.

A mérkőzések pótlása érdekében tornákon veszünk részt a Bozsik Programon kívül is, következő tornánk március 8-án lesz Vecsésen."

 
 
2015.02.27.
radiodabas.hu
FELNŐTT/UP
Rádió Dabas 93.4
 

A szezonkezdet előtti napokban Pucsinszki Miklós, az FC Dabas egyesületi koordinátora tájékoztatta a Dabas Rádiót a klub életében történt aktuális eseményekről. Az alábbiakban az értékelőt mind hanganyag, mind nyomtatott formában meghallgathatják ill. megteknthetik:

Hanganyag: Dabas Rádió - 2015.02.25

"Február 21-én Szombaton 8 hazai játékos hiányzása mellett játszottunk a megyei első osztályú, jó erőkből álló Pilis csapatával. Az első harminc percben négy egyszerű a saját kapunk előtt eladott labdából 4 gólt szerzett az ellenfelünk. Ezután kisse csendesebb mederben folyt az edzőmérkőzés. Nem játszottunk alárendelt szerepet, de mindkét kapu előtt nagyon erőtlen teljesítményt nyújtottunk. A pálya közepén játékban nem játszottunk rosszul, de ez kevésnek bizonyult a gólszerzéshez. A végén kaptunk még egy gólt, így alakult ki a végeredmény, azaz a 0-5 nem ide."

A hétfői nappal kezdetét vette a felkészülés utolsó hete szinte minden FC Dabas keretnél. Az NBIII-as és a Megye II.-es csapataink mellett az utánpótlás nagy része is nekivág hétvégén a tavaszi szezonnak. Az átigazolási időszak a hét első napján éjfélkor lejárt, a keretek így véglegesnek tekinthetők.

A Dabas II-ből 5 ember befejezte aktív labdarúgó pályafutását, 2 játékosunk pedig a Bugyi SE-hez igazolt. Visszatért azonban a csapathoz Újhartyánból Nyúl Ferenc, valamint a kapusposzton Ledő László személyében erősítettünk, emellett pedig az U21-ből egyre több lehetőséget kapnak az ifistáink. Gondolok itt Ubornyák Józsira vagy Kiss Ádámra.

Ahogy már említettem, az utánpótlás bajnokságok is a 7végén elrajtolnak, ami bár igen korai kezdésnek mondható, azonban úgy érezzük, hogy csapataink teljes mértékben felkészültek - köszönhető ez annak is, hogy nemrégiben egy újabb országosan elismert szakembert vettünk fel, aki Feczesin mellett szintén az egyéni képzésért felel.

Szombaton az U21 és U17-es csapatunk Gyöngyös ellen játszik hazai pályán, az U14 és U15-ös korosztály pedig a honvédhoz látogat. Vasárnap a Sári sporttelepen a Dabas II az igen erős Délegyházát fogadja. Bár jelenleg talán túl sok sérülés és betegség tizedelte a játékosokat, bizakodóan indulunk neki a tavaszi szezonnak, hiszen jól felkészült és erős csapatunk van."

 
2015.02.27.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: Várfürdő-Gyulai TFC - FC Dabas *
 

Idegenben kezdi tavaszi menetelését az FC Dabas első kerete. Honti József legénysége Gyulára látogat, ahol szombaton, 12:30-as kezdéssel a forduló nyitó mérkőzését játsza a helyi Várfürdő-Gyulai TFC csapatával.

Az augusztusi találkozó remekül sikerül a dabasiaknak, hazai pályán elért 5:0-ás győzelmükkel máris a dobogón találhatták magukat, amit az őszi szezon végéig meg is tudtak tartani, így remek pozícióból, bizakodva várhatják a tavaszi rajtot.

A Várfürdő-Gyulai TFC a tizenegyedik helyen telelt húsz szerzett pontjával, így még egy esetleges győzelemmel sem tudják beérni Honti József csapatát. Természetesen vereségre még gondolni sem szabad dabasi részről, a cél a dobogó megtartása, így mindenképpen a három megszerezhető bajnoki pontért utazik a csapat.

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2015.02.28. (szombat, 12:30)
Helyszín: Gyula

Mérkőzés: Várfürdő Gyulai TFC - FC Dabas

 
 
2015.02.27.
bmsextra.hu
FELNŐTT
Indul a tavaszi zsongás az NB III-ban
 

Eljött a tavaszi rajt ideje az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A szombati nyitányon mindkét viharsarki alakulat idehaza lép pályára. A Termál FC - hogy elkerülje az ütközést a szintén otthon szereplő Szeged 2011 csapatával - előrehozta a Dabas elleni kezdést 12.30 órára, az Orosháza viszont a többi párharccal azonos időben kezd az újonc Szentlőrinccel a Mátrai-stadionban, 14 órától. A tavaszra vonatkozó tervekről és a hétvégére mérkőzés elképzeléseiről a két együttes edzőjét kérdezte a Sport Extra.

- Hogyan minősítik meg a felkészülési időszakban elvégzett munkát?
Szekeres Lajos: - Január elejétől nyolchetes felkészülést végeztünk el. Az eltervezett munka jelentős részét sikerült megvalósítanunk, csupán egy-két dolog hátráltatta a munkát. Az egyik nehézséget az jelentette, hogy meglehetősen későn állt össze a végleges játékoskeret, a másik problémát pedig az influenzajárvány okozta. Az elvégzett munka mellett bizakodásra adnak okot a tesztmeccseken tapasztalt előrelépés. Azt láttam, hogy a korábbi hiányosságainkat az új játékosokkal sikerült orvosolnunk.
Makra Zsolt: - Tartalmas időszak volt az felkészülés egészen addig, amíg ki nem szivárogtak azok a hírek, mely szerint a város jelentősen csökkenti a sportra szánt támogatást. Mindez átírta az előzetes forgatókönyvet. Valójában minden munkát el tudtunk végezni, a körülmények ideálisak voltak, az edzőmérkőzések is hellyel-közzel elérték a céljukat, hiszen rávilágítottak a hibáikra, amiket megpróbáltunk korrigálni.

- Komoly személyi változások történtek mindkét csapat háza táján a téli holtidőben!
Szekeres Lajos: - Az alapkeretből Bagyinszki Attila, Belényesi Csaba, Bondár Attila, Bozó András, Kristóf Gergő, Purguly Edgár és Péchy Tamás távozott más klubhoz. Helyükbe öt új játékos került a csapathoz. Az őszi tapasztalatokból kiindulva, célirányosan próbáltunk igazolni, és a támadósort igyekeztünk megerősíteni. Úgy vélem eredménnyel jártunk, hiszen Kovács Balázs és Furár Róbert vérbeli csatár és a középpálya bal oldalán otthonos Pászka Lóránt is támadó szellemben futballozik. Az Orosházáról érkező Szélpál Tamás ugyancsak a középpályán jelenthet erősítést, Pataki Zsoltra pedig bal oldali védőként számítunk a kezdőben. Összességében azt mondhatom, hogy erősödött a keretünk és bizakodva várjuk a tavaszi szezon rajtját.
Makra Zsolt: - Az ismert körülmények hatására öt kezdőemberünk távozott a csapattól, akiket lehetőségeink szerint orosházi nevelésű fiatalokkal kényszerültünk pótolni. Két hét állt a rendelkezésünkre, hogy teljesen új csapatot rakjunk össze az itt maradókból, illetve az OMTK-tól csatlakozó ifjúsági korú játékosokból. A keret átalakítása természetesen csapattaktikailag és szerkezetileg is sok változást hozott magával.

- Mik a tavaszra vonatkozó konkrét helyezésbeli tervek?
Szekeres Lajos: - Szeretnénk minél előbb végezni a tabellán. Minimális elvárás első tíz közé jutás, de a mezőny annyira kiegyensúlyozott, hogy senki nem mehet senki ellen biztosra.
Makra Zsolt: - Tervünk a tisztes helytállás, és a bennmaradás kiharcolása. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen erőt képviselünk, ennek megfelelően próbáltuk a csapatjátékot összerakni. A keretünk sajátosságából adódóan, zárt védekezésre alapul a felállásunk, ebből próbálunk kontrákkal eredményesek lenni. Szeretném, ha mindezt fegyelmezett játékkal és küzdeni akarással vinné véghez a csapat az egész idény során.

- Mit kell tudni a hétvégi ellenfélről, milyen kilátásokkal várják a mérkőzést?
Szekeres Lajos: - A Dabas ősszel masszív benyomását keltette, most pedig négy új emberük is van, igaz hárman eligazoltak tőlük. Szinte minden csapatrészben van egy-egy kiemelkedő tudású játékosuk, ennek megfelelően nehéz mérkőzésre számítotok. Mivel nekünk elsődlegesen itthon kell a céljaink eléréséhez szükséges pontokat megszereznünk, ezért jó lenne győzelemmel indítani a szezont.
Makra Zsolt: - Nagy Tamást ismerve egy játszó csapat érkezik hozzánk, tele pécsi fiatalokkal és néhány rutinos emberrel. Nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét. Csupán egyetlen ponttal állnak előttünk, ezért sem mindegy milyen eredmény születik.

 

NB III Középső csoport, 16. forduló

Február 28., szombat, 12.30.
Várfürdő-Gyulai TFC-FC Dabas
Vezeti: Brezovai Zoltán (Lászlai Róbert, Török Sándor).

A várható kezdőcsapat: Harman (Nagy B.) - Kovács T., Vincze, Wéber, Pataki - Okos, Barna, Sipos, Nagy G. (Pászka) - Laurinyecz, Kovács B. (Furár). Csere: Szélpál, Burai, Turcsek és a kimaradók. Sérült, beteg: Bálint. Eltiltott: -. Egyéb: -.

 

Február 28., szombat, 14.00.
Orosháza FC-Szentlőrinc SE
Vezeti: Czékus Sándor (Zsákai Milán, Varga Balázs).
Makra Zsolt, az Orosháza FC játékos-edzője: - Sajnos.

A várható kezdőcsapat: Könyves - Szabó N., Kerekes, Makra, Sajti - Bozsóki, Ferenczi - Styecz, Juhász, Füredi - Nikolics. Csere: Csiki, Machó, Tóth L., Libor, Kránitz. Sérült, beteg: Szűcs. Eltiltott: Bordás. Egyéb: -.

 
2015.02.27.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas II - Délegyháza KSE *
 

Vasárnap délután elkezdi szereplését a Kucsák István irányította FC Dabas II is. Az első tavaszi fordulóban a Délegyháza KSE ellen mérkőznek a kettes csapat játékosai.

Az őszi nyitó fordulóban 1:0-ás dabasi győzelem született Délegyházán. A vendégek huszonöt szerzett pontukkal (két pozícióval a Dabas alatt) a hatodik helyen teleltek.

Az első mérkőzés mindig nagyon fontos, most viszont méginkább. Kucsák István csapata győzelme esetén akár a dobogóra is felléphet, vereség esetén azonban a Délegyháza biztosan megelőzi az FC Dabas II-t. A tabellán elfoglalt helyezés, a hazai pálya előnye és az őszi győzelem is mind a dabasiak mellett szól. Reméljük sikerül a pályán is bebizonyítani, hogy jobb csapat a hazai. Mi mást kívánhatnánk...Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Idopőnt: 2015.03.01. (vasárnap, 14:30)
Helyszín: Dabas

Mérkőzés: FC Dabas II - Délegyháza KSE

 
 
2015.02.27.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkőzések (2015.febr.28-márc.01.)
 

Szombaton kezdetét veszi a tavaszi szezon. Az NBIII-as felnőtt csapat Gyulára látogat, míg az utánpótlásban az U21 és U17 a Gyöngyöst fogadja hazai pályán. Az U15 és U14 Honvéd elleni találkozója elhalasztva március 17-én kedden kerül megrendezésre. Vasárnapra is marad egy mérkőzés, az FC Dabas II hazai közegben fogadja a Délegyháza KSE-t.

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Szombat, 12:30 V-Gyulai TFC - FC Dabas
FC Dabas II Vasárnap, 14:30 FC Dabas II - Délegyháza KSE
FC Dabas U-21 Szombat, 12:00 FC Dabas U-21 - Gyöngyös AK
FC Dabas U-17 Szombat, 10:00 FC Dabas U-17 - Gyöngyös AK
FC Dabas U-15 elhalasztva Budapest Honvéd - FC Dabas U-15
FC Dabas U-14 elhalasztva Budapest Honvéd - FC Dabas U-14
 
 
2015.02.27.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép 16. forduló - beharangozó
 

A Közép-csoport utolsó oszi játéknapjának legnagyobb kérdése, hogy ki telelhet a második helyen. Errol a Monor - Kozármisleny derbi dönthet, hiszen a harmadik a másodikat látja vendégül. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkozéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetoedzojének tippjeivel harangozzuk be.

Gyula - Dabas: A Gyula otthon gyűjtögeti a pontjait, a Dabas pedig idegenben is mindenki ellen jó egy ikszre, habár a hazaiakról nem sokat hallottam a felkészülés során. Tippem: 1-1

Bölcske - Baja: A Bölcske hazai környezetben, gondolom mély talajú pályán, küzdelmes meccsen legyőzi a Baját. Tippem: 2-1

Monor - REAC: Két hasonló képességű csapat csatájából, a hazai pálya a Monor mellett dönthet. Tippem: 2-1

Maglód - Kozármisleny: A papírforma alapján nem kérdéses a mérkőzés végkimenetele, de a pálya, a talaj, az új edző, és az új játékosok kérdéseket vetnek fel, ám így is erősebb a Misleny. Tippem: 1-3

Orosháza - Szentlőrinc: Az Orosháza rengeteg problémával küzd, néhány meghatározó játékosát elvesztette télen. Ennek ellenére, otthon azért egy pontra mindenképp jó. Tippem: 1-1

SZEOL - ESMTK: Az őszi meccsen egy jól játszó Szegedet lepett meg az ESMTK és az Erzsébet idegenben is képes pontot szerezni. Tippem: 2-2

Videoton II - Szekszárd: A Videoton II, ha ott folytatja, ahol abbahagyta ősszel, akkor mindenképp nyerni fog. Tippem: 2-0

Dunaharaszti - Vác: A két csapat más célokért küzd. A Vác a felkészülés során nagyon jó benyomást tett rám és magabiztosan gyűrte le NB III-as ellenfeleit, azonban mi még veretlenek vagyunk hazai környezetben, amit szeretnénk is megőrizni. Tippem: 1-1

 
2015.02.27.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Bajnoki menetrend: FC Dabas NBIII Felnőtt

Majd két hónapos felkészülési időszak végeztével szombaton végre-valahára megkezdi tavaszi bajnoki szereplését a Honti József irányításával készülő NBIII-as felnőtt csapat. A keret Gyulára utazik, ahol a középmezőnyben tanyázó Várfürdő-Gyulai TFC lesz az első ellenfél.

A második tavaszi fordulóban máris egy szomszédvár rangadó következik. A Monori SE elleni találkozó mindig ősi párharcnak számít, most viszont mindössze egy helyezés és egy pont választja el a feleket egymástól, így duplán kiemelt mérkőzének tekinthető az első hazai fellépés.

A harmadik bajnoki hétvégén a sereghajtó Maglódi TC otthonából kellene kötelező jelleggel a három pontot elhoznia a Honti-csapatnak, már amennyiben továbbra is a dobogó közelében szeretne maradni, majd az Orosháza és DMTK elleni ütközetekkel zárul az első öt forduló.

Az alábbiakban az első öt forduló pontos menetrendjét tekinthetik meg:

#
dátum
időpont
mérkőzés
16.
2015.02.28.
szombat, 12:30
Gyulai TFC
- FC Dabas
17.
2015.03.08.
vasárnap, 14:30
FC Dabas -
Monor SE
18.
2015.03.14.
szombat, 14:30
Maglódi TC
-
FC Dabas
19.
2015.03.22.
vasárnap, 15:00
FC Dabas -
Orosháza FC
20.
2015.03.28.
szombat, 15:00
Dunaharaszti MTK
- FC Dabas
     

 
 
2015.02.26.
bmsextra.hu
FELNOTT
Gyula: "Meglepetések a Termál FC véglegesített tavaszi keretében"
 

Miközben Orosházán fogyatkozik az állomány, addig Gyula, a másik megyei alakulatnál, ha úgy tetszik, a bőség zavarával küzdenek. Szerda este véglegesítették is a tavaszi keretet a Termál FC-nél, de még az utolsó pillanatokban is akadt meglepetés a 21 fős névsorban.

Szerda délelőtt a kék-fehérek megállapodtak, a megváltozott feltételek miatt Orosházáról elvágyó 27 esztendős középpályással, Szélpál Tamással, valamint a Szarvasról érkező támadóval, Furár Róberttel. A Körös-partiak csatárát a hírek szerint az NB II-es Mezőkövesd igazolja le, Gyulán kölcsönben szerepel majd tavasszal. Ezzel egyébként még nem volt vége a meglepetéseknek, hiszen a szomszéd Szeged 2011 csapatából is újabb fiatal támadó érkezett a 18 esztendős Pászka Lóránd személyében. Utóbbi két labdarúgó, a korábban szerződtetett Kovács Balázzsal együtt a támadó szekció termékenységét növelheti, Szélpál pedig a pálya közepén gazdagíthatja a variációs lehetőségek számát.

Ennyi új játékos érkezése esetén általában távozók is akadnak. Ez a tézis a Termál FC-re is igaz, ahol két tapasztaltabb labdarúgó vált a keretszűkítés áldozatává. Bagyinszki Attilával és Kristóf Gergővel váltak el a klub útjai, akik az információink szerint nem sokáig maradnak partra vetve, hiszen több egyesület tárt karokkal várná akár mindkét játékost is.

A Termál FC keretében történt változások:

Érkezett: Pataki Zsolt (Békéscsaba 1912 Előre), Furár Róbert Tibor (Szarvasi FC), Kovács Balázs (Szeged 2011), Pászka Lóránd (Szeged 2011), Szélpál Tamás (Orosháza FC).

Távozott: Bondár Attila (Méhkeréki SE), Péchy Tamás-László (romániai magyar, ?), Purguly Edgár (?), Belényesi Csaba (Cigánd SE), Bozó András (Békéscsaba 1912 Előre U17), Bagyinszki Attila (?), Kristóf Gergely (Méhkeréki SE?).

 
2015.02.25.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Átigazolási körkép (érkezők/távozók): FC Dabas *

A hét első napján lezárult a téli átigazolási időszak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a egyes játékosok átteszik székhelyüket, így kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de mindenképpen változáson mennek át a klubok játékoskeretei. Ez alól az FC Dabas NBIII-as felnőtt csapata sem kivétel. A keret megerősítése érdekében új játékosok érkeztek, azonban ezzel egyidőben távoztak is páran az első csapat őszi állományából.

Három játékos döntött a távozás mellett (Dobray, Mile, Kőbányai), míg négyen az FC Dabast választották következő állomáshelyüknek. Hollauer Balázs és Szkunc Vjacseszláv az RKSK kék mezét cserélte piros-fehérre, míg Dankó János és Jakab Gusztáv Dávid az ősi rivális Dunaharaszti MTK egyesületétől érkezett erre a félévre.

Honti József vezetőedzőnek az alább látható játékoskeretből kell majd hétről-hétre jó döntést hozva kiválasztania az adott bajnoki mérkőzéshez leginkább megfelelő kezdőcsapatot.

Íme a keret:

Felső sor: Scheilinger György, Domonyi Roland, Bozsik Viktor, Lázár Tamás, Takács Kornél, Dévai Csaba

Középső sor: Szkunc Vjacseszláv, Lanczkor Gábor, Csák Zoltán, Molnár Zoltán, Tóth Márton, Electo Wilson, Zsíros Ádám, Jakab Gusztáv Dávid

Alsó sor: Honti József (vezetőedző), Volenszki Zoltán, Geiger Norbert, Hollauer Balázs, Gáspár Balázs, Dankó János, Buczkó István

A képről hiányzik: Bartus Ádám, Körmöczy Szebasztián, Mráz István

Az alábbiakban pedig a téli felkészülési időszakban távozó és érkező játékosok listáját tekinthetik meg:

Távozók listája:

#
Név
Hova távozott
1.
Dobray Zsolt
Veresegyház VSK
2.
Kőbányai Levente
Balatonfüredi FC
3.
Mile Balázs
Ausztria

 

Érkezők listája:

#
Név
Honnan érkezett
1.
Dankó János
Dunaharaszti MTK
2.
Hollauer Balázs
Rákosmenti KSK
3.
Jakab Gusztáv Dávid
Dunaharaszti MTK
4.
Szkunc Vjacseszláv
Rákosmenti KSK
 
 
2015.02.24.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT/UP
Hétvégén rajtol a tavaszi szezon...
 

A hétfői nappal kezdetét vette a felkészülés utolsó hete majd minden FC Dabas keretnél. Az NBIII-as első és a Megye II.osztályban szereplő kettes csapat mellett az utánpótlás nagy része is nekivág hétvégén a tavaszi szezonnak. Az átigazolási időszak a hét első napján éjfélkor lejárt, a keretek így véglegesnek tekinthetők.

A télen elvégzett felkészülési munka végeredményét most hétvégén láthatjuk majd először éles helyzetben, kiderül kinek hogy sikerült a játékosállományát megerősítenie, íilletőleg hogyan sikerült összekovácsolódnia és csapattá érnie az egyes kereteknek.

A játékosmozgásokat, a csapatok végleges tavaszi kereteit, valamint a bajnoki menetrendeket hamarosan honlapunkon is megtekinthetik.

 
 
2015.02.24.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés: FC Dabas U17 - FC Dabas U21 *
 

Farkas Roland, az FC Dabas U17-es csapatának vezetőedzője a hétvégi FC Dabas U21 elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbiakat nyilatkozta oldalunknak:

"Az FC Dabas U17 utolsó felkészülési mérkőzését házon belül az U21 csapatával játszotta. A mérkőzés előtt elmondtam a csapatomnak, hogy valószínűleg az első bajnoki meccset ugyancsak műfüvön fogjuk játszani hazai pályán egy jó ellenfél ellen, ezért ez a mérkőzés pont megfelelő arra, hogy felmérjük hogyan is állunk fizikálisan, - és ami a legfontosabb -  fejben hogyan állunk egy rangadóhoz.

Már a bemelegítést is "mérkőzésszerűen", sokkal koncentráltabban kértem a játékosoktól. Azt gondolom ez látszott is a találkozó első harmadában, ahol sikerült többször labdát szerezni és veszélyes támadásokat vezetnünk, valamint a vezetést is megszereztük Mata Péter szép egyéni megmozdulása révén.

Több poszton is próbáltam bizonyos személyeket, új játékosokat megnézni, hogyan azonosulnak egy másik szerepkörrel. Örültem neki, hogy több jól játszó játékosom is volt, többek közt Mata Péter és Horváth Krisztián. Jól működött a belső középpálya, Zelovics Atilla és Babos Dani néha elfutották magukat, de ezen majd javítunk. A passzok pontosságát van hova javítani azt gondolom szinte kivétel nélkül mindenkinél. Nagy József betegségéből felépülve igen jól mozgott be üres területekre, sajnos kevés jó labdát kapott közvetlenül a kapu előtt, ezen javítanunk kell. Hozzáállás és küzdelem terén csak egy-két játékos hagyott bennem egy kis hiányérzetet, viszont ők sérülés és egyéb gondok miatt kevesebb alkalommal is vettek részt a felkészülésben.

A játékosoktól az alábbi dolgokat kértem: labdakihozatal a védők megjátszásával; a szélsőjátékot; a belső három ember mozgását a labda felőli oldalra; tolódást a szélső védőktől; kapura lövést 16 méteren kívülről és a visszatámadást az ellenfél támadó harmadában. Azt kell mondjam nagy százalékban meg is valósították amit kértem, természetesen a cserélgetések után egy picit bomlott a rendszer magabiztossága, gólokat is kaptunk, fordított az ellenfél, butaságból büntetőt csináltunk, majd Újra egyenlítettünk... izgalmas mérkőzés volt. Végül büntetők döntöttek az U21 javára, amihez gratulálok nekik.

A mérkőzés után értékeltük a mérkőzést és a felkészülést, kitérve az edzéslátogatottságra, öltözetre, fegyelemre. A játékosok kitöltötték a kért tesztet, megkapták a hivatalos tájékoztatót a 12 hónapos tagdíj szedésről és az edzések időpontjáról. Egyéni díjazásban / 1 tábla csoki, 1 banán/ részesítettük az U17 és U21 2-2 játékosát. A korosztályomban Horváth Krisztiánt és Balogh Gergőt, az U21-nél Ubornyák Józsefet és Kis Ádámot.

Azt kell mondjam minden játékosomnak / mert velük is megosztom a beszámolót /, hogy kevés olyan club van a környéken, ahol ilyen feltételek állnak a játékosok rendelkezésére, ahol azon dolgozik a vezetőség, hogy ez még jobb legyen, képzi az edzőit, új létesítményt, létesítményeket épít azért, hogy nektek, nekünk jobb legyen és a lehető legtöbbet tudjátok kihozni magatokból. Ehhez elengedhetetlen a futball szeretete, a futball iránti alázat.

Hajrá fiúk, hajrá Dabas. Mindenkinek eredményes tavaszi szezont és sok sikert kívánok. "

 
2015.02.23.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: FC Dabas II - Pilisi LK (0 : 5) *
 

Kucsák István, az FC Dabas II vezetőedzője a hétvégi felkészülési mérkőzést követően az alábbiakat nyilatkozta:

" Nyolc! hazai játékos hiányzása mellett játszottunk a megyei első osztályú, jó erőkből álló Pilis csapatával. Az első harminc percben négy egyszerű hazai eladott labdából a kapu előtt 0:4 lett az eredmény. Ezután kissè csendesebb mederben folyt az edzőmérkőzés. Nem játszottunk alárendelt szerepet, de mindkét kapu előtt nagyon erőtlen teljesitményt nyújtottunk. A pálya közepén játékban nem játszottunk rosszul, de ez kevésnek bizonyult a gólszerzéshez. A végén kaptunk még egy gólt, így alakult ki a végeredmény."

 
 
2015.02.23.
www.fcdabas.hu
UP
Edzői értékelés : FC Dabas U17 - FC Dabas U21 *
 

Ledő László, az FC Dabas U21-es csapatának edzője a hétvégi felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta oldalunknak:

" Hétvégén a felkészülés utolsó edzőmérkőzésén az U17 és az U21 játszott egymás ellen. Az elmúlt két mérkőzésünkön alakult ugyan a játékunk, de volt bennem pár kérdőjel a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az első félidőben pontatlanul és öncélúan játszottunk! Ezt egy szép labdaszerzés után a Roli (Farkas Roland) csapata ki is használta és megszerezte a vezetést.

A félidőben felhívtam a fiúk figyelmét, hogy gyorsabban és pontosabban játszanak, mert ha így haladunk, 2-3 góllal a zsákba mehetnek be az öltőzőbe. A második játékrészben azt a csapatot láttam, amit az elmúlt két edzőmeccsen. Egy teljesen nyílt mérkőzést láthattak azok a kedves szülők, akik kilátogattak az összecsapásra.

Az tizenhét évesek nem adták fel, sőt néha olyan harcosan és magabiztosan játszottak, hogy az U21 elszégyellheti magát, mind hozzáállás, mind alázat terén.

A mérkőzés szerintem két legszebb pillanata, mindkét csapat harmadik gólja volt. 2:2 után Kiss Ádám saját kapuja előli labdaszerzése után négy érintésből lőttük a harmadik gólunkat. A gólszerző Kiss Ádám volt, aki végigkísérte az akciót a labdaszerzés után. A tizenhét évesek nem adták fel, szintén egy labdaszerzés után Mata Pétert ugratták ki, aki gyönyörűen lefektette a védelmet és higgadtan a kapus mellett a hálóba gurította a játékszert, amivel ki is egyenlítettek.

Úgy érzem a felkészülés méltó befejezése volt e mérkőzés mindkét fél részéről, valamint reméljük valamelyest hozzájárult, hogy minél jobban szerepeljünk a tavasz folyamán. A mérkőzés után értékeltük a felkészülést, meleg tea, főtt virsli és természetesen a szülők társaságában.

Köszönöm a figyelmet, Hajrá Dabas!!! "

 
 
2015.02.22.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Pilisi LK (0 : 5) *
 

Vereséggel zárta felkészülési mérkőzéseinek sorozatáta a Kucsák István felkészítésével készülő FC Dabas II. Ahogy az várható volt, a Pilis LK ellen már nem volt olyan könnyű dolga a kettes csapat tagjainak, mint hétközben a Táborfalva KSE ellen. Sajnos itt is kijött az osztálykülönbség, csak míg hétközben a dabasiak hozták a papírformát (9:1), most a pilisi csapat érvényesítette nagyobb tudását. A végeredmény 5:0 lett a vendégek javára, így csak abban reménykedhetünk, hogy a rossz főpróba után jó előadás következik jövő hétvégén a tavaszi nyitó fordulóban a Délegyháza ellen.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.21. (szombat, 14:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Pilisi LK (0 : 5)

Gól: -

 
2015.02.21.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - BKV Előre FC (1 : 0) *
 

Szombat délelőtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Honti József irányította FC Dabas NBIII-as felnőtt csapata. A jövő hétvégén esedékes szezonnyitó előtti főpróbának is betudható összecsapáson a szintén NBIII-ban szereplő BKV Előre FC volt az ellenfél.

Hazai oldalon a kezdőcsapat kialakításánál némileg törhette a fejét Honti József vezetőedző, mivel Domonyi Roland, Zsíros Ádám, Bartus Balázs és Electo Wilson játékáról le kellett mondania sérülésük miatt. Végül az alábbi kezdőcsapatnak szavazott bizalmat: Scheillinger - Dévai, Tóth, Lázár, Lanczkor - Molnár, Geiger, Hollauer, Gáspár, Takács, Csák.

A találkozó első és mint végül kiderült egyetlen gólját már az első félidőben sikerült megszereznie a hazai csapatnak. Csák Zoltán volt eredményes, találata végül döntőnek bizonyult, mivel a fővárosiak sem az első, sem pedig a második játékrészben nem tudtak találatot bevinni, így végül egy minimális különbségű, mégis igen fontos győzelmet aratott az FC Dabas első kerete.

Jövő szombaton már bajnoki pontokért megy majd a küzdelem, Gyulára utazik a csapat és 12:30-as kezdéssel a forduló nyitó mérkőzését játsza a helyi Várfürdő-Gyulai TFC ellen.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.21. (szombat, 11:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - BKV Előre FC (1 : 0)

FC Dabas: Scheillinger - Dévai, Tóth, Lázár, Lanczkor - Molnár, Geiger, Hollauer, Gáspár, Takács, Csák

Gól: Csák

az NBIII-as csapat tavaszi kerete

 
 
2015.02.21.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Felkészülés: hétközi eredmények
 

Pénteken játszották:

Mosonmagyaróvár - Neusiedl am See 3-4
Gólszerzők: ?

 

A szombati műsor:

10:00 Tiszaújváros - Bogács 1-0
Gólszerző: Molnár L. 

10:00 Csepel - Dunaharaszti 1-3
Gólszerzők: ? ill. Mészáros, Kovács G., Méder

11:00 Szekszárd - Iváncsa 0-0 

11:00 Kisvárda - Tállya 6-0
Gólszerzők: ? 

11:00 Dabas - BKV Előre 1-0
Gólszerző: Csák 

11:00 Kazincbarcika - Felsőzsolca

11:00 Monor - Tököl

11:00 ESMTK - Tura 2-3
Gólszerzők: Murinai, Turi ill. Less T. 2, Tóth T. 

11:00 Péteri - Maglód

11:00 Újbuda - REAC 0-5
Gólszerzők: ? 

11:00 Tatabánya - Esztergom 5-1
Gólszerzők: Móri 2, Szabó, Márkus, Csonka ill. ? 

11:00 Gyula - Arad (román) 2-4
Gólszerzők: Pászka, Furár ill. ?

11:00 Diósd - Vecsés 1-0
Gólszerző: Kokenszky

12:00 Hajdúszoboszló - Cigánd 1-1
Gólszerzők: Kiss Z. ill. Katona 

13:00 Kisvárda - Tuzsér 9-0
Gólszerzők: ? 

13:00 III. Kerület - Biatorbágy 2-3
Gólszerzők: ? 

13:00 Jászberény - Rákosmente

13:00 Budaörs - Vác 0-1
Gólszerző: Tányéros 

14:00 Budaörs - Kecskemét 1-4
Gólszerzők: ? ill. Kitl, Bebeto, Szavics, Karan

14:00 Orosháza - Rákóczi Vasas 3-1
Gólszerzők: Bozsóki 2, Juhász ill. Buza 

14:00 Sárvár - Andráshida 2-5
Gólszerzők: ? 

14:00 Híd SC - Baja

14:00 Siklós - Kozármisleny 3-8
Gólszerzők: ill. Nagy K. 3, Kovács T. 2, Cziráki, Kirchner, Várda

14:00 Dorog - Sárisáp elmaradt!

15:00 Vác - Kecskemét 0-1
Gólszerző: ?

15:00 Salgótarján - Mátranovák 5-0
Gólszerzők: Alapi, Radics, Birincsik, Privigyei, Ludányi 

Bölcske - Majos

 
2015.02.20.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas - BKV Előre FC *
 

A jövő hétvégi Várfürdő-Gyulai TFC elleni NBIII-as szezonkezdet előtti utolsó felkészülési mérkőzésére készül az FC Dabas első kerete. Az utolsó hét már a frissítésről és a taktikai elemek begyakorlásáról fog szólni, azonban ez az utolsó lehetőség a játékosok előtt, hogy bebizonyítsák Honti József vezetőedzőnek, ott a helyük a bajnoki kezdőcsapatban.

Az ellenfél BKV Előre FC megfelelő játékerőt képvisel az NBIII-as szintre való ráhangolódáshoz, minden bizonnyal komoly, kőkemény mérkőzés vár minden pályára lépő hazai játékosra. A vendégek az NBIII.Nyugati csoportjának hatodik helyén teleltek 24 szerzett pontjukkal, így papíron az FC Dabas tűnhet a párharc esélyesének, azonban egy téli átigazolási- és felkészülési időszakon vagyunk túl, ami után szinte megjósolhatatlan, hogyan sikerült összeállnia egy-egy csapatnak.

Amennyiben az időjárás is engedi, füves pályán mérkőznek a felek, így talán még inkább ráhangolódhatnak a jövő heti szezonkezdetre.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Idopont: 2015.02.21. (szombat, 11:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - BKV Előre FC

 
 
2015.02.20.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas II - Pilisi LK *
 

A szerdai Táborfalva elleni nagy gólarányú győzelem után szombaton már keményebb erőpróba vár Kucsák Istvánra és csapatára. Soros ellenfelükkel szintén egy osztálynyi a különbség, azonban most nem a dabasi kettes csapat javára.

A Pilisi LK a a Pest megye I.osztályában szerepel és 17 szerzett pontjával a tizedik pozíciót foglalja el a tabellán. Szűk két héttel ezelőtt már rendeztek egy Dabas - Pilis összecsapást, akkor azonban az NBIII-as első keret lépett pályára és szenvedett 5:4-es vereséget a kettes csapat hétvégi ellenfelével szemben. A szombati összecsapás így egy remek erőfelmérő lesz Kucsák István számára is, amelyen kiderül hol tart csapata a felkészülésben röviddel a bajnoki nyitány előtt.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Idopont: 2015.02.21. (szombat, 14:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas II - Pilisi LK

 
 
2015.02.19.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Bajba került az Orosháza
 

Szombaton délelőtt a Hódmezővásárhelyt fogadta az Orosháza FC labdarúgó csapata. A különböző okok miatt tartalékos sárga-fekete alakulat 2–2-es félidei állás után 5–3-as vereséget szenvedett a Vásárhelytől, de most aligha ez jelenti a legfőbb problémát a klub háza táján.

A tartósan sérült Huszár Gergő mellé Juhász Norbert és Bozsóki Dániel is feliratkozott a maródiak listájára, a játékos-edző, Makra Zsolt pedig munkahelyi kötelezettsége végett nem irányíthatta a csapatot. A labdarúgók hét közben nem fogadták kitörő örömmel azt a bejelentést, mely szerint a helyi önkormányzat lefelezte a korábbi évben sportra szánt keretösszeget. Ennek tulajdonítható az is, hogy Fülöp és az őszi idény leggólerősebb játékosa, Végh Ariel máris új csapatot keres magának. Bár Szélpál és Tóth Imre még ott volt a kezdőben, a hírek szerint ők is klubot válthatnak az átigazolási határidő lejártáig, miként végül a gyulaiaktól érkező Péchyvel sem köttetett meg az egyezség. A távozók helyébe vélhetően az OMTK-ULE-ben nevelkedett fiatalok léphetnek, valamint a békéscsabai Vozár.

A mérkőzésen egyébiránt az első félidő változatos küzdelmet és kiegyenlített játékot hozott, a másodikban a vásárhelyiek domináltak és ez a gólok számában is megmutatkozott.

Orosháza FC – Hódmezővásárhelyi FC 3–5 (2–2)
Orosháza, 50 néző, Vezette: Simon

Orosháza: Könyves (Bordás) – Vozár, Tóth I., Kerekes, Szabó N. – Styecz, Ferenczi, Szűcs (Füredi), Libor (Gulyás), Szélpál (Szabó B.) – Nikolics (Deli). Játékos-edző: Makra Zsolt.

Gólszerzők: Styecz 3, ill. Szabó D. 2, Tóth J., Fábián, Djordjevic

 
2015.02.19.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Átigazolási körkép (érkezok/távozók): FC Dabas II *

Az átigazolási időszak ugyan még nem ért véget (jan.26-tól február 23-án éjfélig tart), Kucsák István kettes csapatának kerete azonban kialakult és szinte véglegesnek tekinthető.

Természetesen még történhet érkezés és távozás az utolsó pillanatokban is, így papíron hétfő éjfélig még nem tekinthetjük véglegesnek egyik FC Dabas keretet sem.

Az alábbiakban a (jelenlegi állapot szerint) távozó és érkező játékosok listáját tekinthetik meg:

Távozók listája:

#
Név
Hova távozott
1.
Bálint Roland
befejezte aktív labdarúgó pályafutását
2.
Béres Krisztián
befejezte aktív labdarúgó pályafutását
3.
Láposi József
befejezte aktív labdarúgó pályafutását
4.
Monok Viktor
befejezte aktív labdarúgó pályafutását, kapusedzo
5.
Ordasi Gábor
Bugyi SE
6.
Ordasi József
Bugyi SE
7.
Petrányi Ádám
befejezte aktív labdarúgó pályafutását

 

Érkezők listája:

#
Név
Honnan érkezett
1.
Jurácsik Gergő
FC Dabas U-21
2.
Ledo László
Dabas-Gyón FC
3.
Márton Zsolt
FC Dabas U-21
4.
Nyúl Ferenc
Újhartyán ISE
5.
Ubornyák József
FC Dabas U-21
 
 
2015.02.19.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Táborfalva KSE (9 : 1) *
 

Beigazolódott a papírforma a szerda délután megrendezésre került FC Dabas II - Táborfalva KSE mérkőzésen. Kucsák István csapata osztálykülönbségét kihasználva kiütéses győzelmet aratott a vendég Táborfalva KSE felett.

Jakab Gusztáv négy góllal járult hozzá a nagy gólarányú győzelemhez, de rajta kívül a többiek sem tétlenkedtek. Fábri Ádám és Pucsinszki Miklós kétszer, Bálint Zoltán pedig egyszer volt eredményes.

Szombaton újabb megmérettetés, a Pest megye I.osztályának tizedik helyezettje, a Pilisi LK látogat Dabasra.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.14. (szerda, 18:30)
Helyszín: Dabas, műfű

FC Dabas II - Táborfalva KSE (9 : 1)

Gól: Jakab (4), Fábri (2), Pucsinszki (2), Bálint

 
 
2015.02.19.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Felkészülés: hétközi eredmények
 

Kedden játszották:

Dabas - Iváncsa 4-3
Gólszerzők: Lanczkor 2, Zsíros, Takács ill. ?

SZEOL - Sepsiszentgyörgy (román) 1-1
Gólszerzők: Bata ill. Stinga

 

A szerdai műsor:

14:00 Cigánd - Cigánd U21

15:00 Kisvárda - Tiszakanyár 7-0
Gólszerzők: Lucas 2, Milovac 2, Kardos, Módis, Molnár

15:00 Kazincbarcika - Putnok

16:30 Szekszárd - Baja 4-1
Gólszerzők: Arena, Deli D., Hernády, Nagyváradi ill. Szádeczky 

17:00 Jászberény - Hatvan17:00 Salgótarján - Fülek 3-2
Gólszerzők: Novák 2, Alapi ill. Botos, Rapi 

18:00 Vác - Csepel 7-0
Gólszerzők: ? 

18:00 ESMTK - Törökbálint 5-2
Gólszerzők: Müllerlei, Farkas A., Sebestyén, Böröczky, Szabó A. ill. Gáznár, Fekete L. 

18:00 Dunaharaszti - Rákosmente 0-0

18:00 Gyula - Szabadkígyós

18:00 Budapest Honvéd U21 - Maglód

18:00 Sopron U21 - Sárvár 2-3
Gólszerzők: ? 

18:45 Orosháza - Kondoros 0-2
Gólszerzők: ?

Bölcske - Dunaújváros U21

 
2015.02.18.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Beharangozó: FC Dabas II - Táborfalva KSE *
 

A szerdai napra tervezett edzés helyett ismételten felkészülési mérkőzést játszik az FC Dabas második csapata. Kucsák István és játékosai így a szombatra tervezett Pilisi LK elleni erőpróba előtt még egyszer mérkőznek, ami remélhetőleg javukra szolgál a hamarosan kezdődő bajnoki rajt előtt.

A soros ellenfél a Pest megye III.osztály déli csoportjában szerepel, 27 szerzett pontjával az ötödik helyet foglalja el a tabellán.

A találkozónak szokásos módon a villanyvilágítással rendelkező dabasi műfüves pálya ad otthont, a tervezett kezdési időpont pedig 18:30.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.18. (szerda, 18:30)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas II - Táborfalva

 
 
2015.02.18.
www.fcdabas.hu
UP
Felkészülési mérkozés: FC Dabas II - Inárcs VSE
 

Kucsák István, az FC Dabas II vezetőedzoje a hétvégi felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta oldalunknak:

"Az Inárcs csapata a kezdés elott fél órával jelezte, hogy nyolc fő áll készen a mérkozésre. A mi csapatunkból játszott három fő az első félidoben "kölcsönben" míg a második játékrészben négy dabasi játékos segítette ki az inárcsi csapatot.

Természetesen így sok szakmai értéke nem volt a meccsnek, inkább egy közepes edzést váltott ki. Valamelyest elfáradtunk és sokat értünk labdába a 2X35 perc folyamán. Két hét van az első bajnokiig, várjuk az újabb foglalkozásokat, meccseket! "

 
 
2015.02.18.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Iváncsa KSE (4 : 3)
 

Győzelemmel abszolválta soros felkészülési mérkőzését az FC Dabas NBIII-as felnőtt csapata. 2:1-es elso félidei vezetést követoen 4:3 arányban sikerült felülmúlnia Honti József csapatának a vendég Iváncsa KSE-t. Hazai részrol Lanczkor Gábor kétszer, Zsíros Ádám és Takács Kornél egyszer-egyszer volt eredményes.

Szerdán pihenonapot kap a keret, majd a csütörtöki és pénteki gyakorlás után szombat délelott következik a bajnoki "főpróba". Amennyiben az időjárás engedi, füves talajon mérkőznek Honti József fiai a fővárosi BKV Előre csapatával.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.17. (kedd, 18:00)
Helyszín: Dabas, műfű

FC Dabas - Iváncsa KSE (4 : 3)

Gól: Lanczkor (2), Zsíros, Takács

 
 
2015.02.18.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Inárcs VSE (8 : 2)
 

Érdekesre sikeredett hétvégi felkészülési mérkőzése a Kucsák István irányította FC Dabas II-nek. Az ellenfél Inárcs VSE ugyanis nem tudott megfelelő számú játékossal kiállni a kezdésre, így az első játékrészben három, a második félidőben pedig négy játékost kaptak a hazai csapattól. Ezek után az edzőmérkozés tulajdonképpen egy kibovített egymás közötti edzésnek felelt meg, így a végeredmény és a gólszerzők névsora sem tekinthetó tulságosan objektívnek.

Ennek ellenére a kilátogató szimpatizánsok nem unatkozhattak, mivel potyogtak a gólok szép számmal. Végül 8:2-es végeredmény született, a hazai gólokon Varga (2), Cemmel (2), Bálint, Janicsák, Krigel és Pucsinszki osztoztak. Érdekességképp a két inárcsi találatban is dabasi játékosok vállaltak főszerepet, az elsonél a gólpasszt Pucsinszki Miklós adta, a másodikat pedig Cemmel Péter szerezte.

Az előttünk álló szombati napon az első csapathoz hasonóan bajnoki főpróba vár a kettes csapat játékosaira is. Az utolsó felkészülési ellenfél a Pilisi LK lesz, akikkel az első keret nem is olyan régen már összemérhette erejét. Az említett összecsapáson kilenc gól született, a Pilis pedig 5:4 arányban felülmúlta Honti József NBIII-as csapatát, így mindenképpen komoly erőpróba vár Kucsák István játékosaira.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.14. (szombat, 15:00)
Helyszín: Dabas, műfű

FC Dabas II - Inárcs VSE (8 : 2)

Gól: Varga Balázs (2), Cemmel Péter (2), Bálint Zoltán, Janicsák András, Krigel Péter, Pucsinszki Miklós

 
 
2015.02.17.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas - Iváncsa KSE
 

Utolsó elotti felkészülési mérkozésére készül az FC Dabas NBIII-as felnott kerete a hónap végi bajnoki rajtot megelozoen. Kedden este az Iváncsa KSE látogat Dabasra. A vendégek Fejér megye I.osztályában szerepelnek, ahol eleddig veretlenül, kilenc pont elonnyel magabiztosan vezetik a bajnokságot tizennégy gyozelmükkel és egy döntetlenjükkel. Honti Józsefre és csapatára így egy komoly eropróba vár, ahol egy lényegében NBIII-as szinten levo ellenféllel mérhetik össze jelenlegi állapotukat és tudásukat. Sok ido már nincs a csapat-építésre és tesztelgetésre, alighanem mindkét gárda a bajnoki rajtra tervezett elso sorával feszül egymásnak, így remélhetoleg egy jó mérkozést láthatnak az összecsapásra kilátogató szimpatizánsok.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Idopont: 2015.02.17. (kedd, 18:00)
Helyszín: Dabas, műfű

Mérkozés: FC Dabas - Iváncsa KSE

 
 
2015.02.17.
www.fcdabas.hu
UP
Edzoi értékelés: U-9 Teremtorna, OBO Aréna
 

Feczesin István és Fodor Gergő, a hétvégi saját rendezésű U9-es teremtorna után az alábbi nyilatkozatot adta oldalunknak:

Feczesin István: "Vasárnap délután az OBO Arénában került sor az U9-es korosztály teremtornájára. Dabas csapatát két részre osztottuk a magas létszám miatt. Inarcs csapata is hasonlo okokbol osztotta ketté fiataljait. Az említett négy csapaton kívul még Hernad, Bugyi, Lajosmizse és Alsonémedi képviseltette magát.

Két csoportban zajlottak az izgalmas kuzdelmek. A hangulatról a rengeteg szülo, kiséro gondoskodott, akik a torna végéig biztatták a játékosokat.

Mindkét dabasi csapattal sikerült tovabbjutnunk a csoportból. Sajnos az igazi bravúr, a döntőbe való bejutás egyiknek sem sikerult. A harmadik illetve a negyedik helyet szerezte meg a rendező klub két csapata. A torna legjobb kapusa cimet azonban sikerult itthon tartanunk! A döntőt végül a Lajosmizsét büntetorúgásokkal legyőző Hernád csapata nyerte.

Hasznosnak ítélem meg a részvételt. Láttuk, hogy van hova fejlodni, hogy miben és mennyivel járnak elottunk más csapatok."

 

Fodor Gergő: "Kiegészíteném azzal, hogy nagy sikerélménynek könyvelték el a srácok az eredményt, habár látszódott rajtuk az elodöntőből való kiesés során, hogy nem esett jól nekik! (ennek csak azért örülök, mert az eddigi két tornánkon jelét nem láttam ilyennek)

A másik, hogy szerintem a torna legjobb csapata ellen (Lajosmizse), úgy odatették magukat, ahogy mindig kéne. Itt büntetőkkel estünk ki egy 0:0-ás meccs után.

A passzjátékban még mindenképpen fejlődni kell és akkor nem lesz baj!"

az FC Dabas U9-es "A" és "B" csapata

 
 
2015.02.17.
www.fcdabas.hu
UP
Edzoi értékelés: U-13 Teremtorna, OBO Aréna
 

Bukovszki Balázs, az FC Dabas U13-es csapatának edzoje a hétvégi, saját rendezésu teremtornát követoen az alábbiakat nyilatkozta oldalunknak:

" Szombaton délelott U13-as torna került megrendezésre az OBO Arénában! A Ferihegy-Vecsés csapata nem tudod eljönni, ezért 5 csapat részvételével zajlott a torna! Az Fc Dabas két csapata mellett a Budapest Honvéd, a Hernád és a Táborfalva csapatai küzdöttek egymással.

Remek hangulat, izgalmas mérkozések jellemezték a tornát. A Táborfalva csapata nyújtott a többiekhez képest szerényebb teljesítményt, ezért ok végeztek az 5.helyen. A többi csapat a körbeveréseknek köszönhetoen azonos pontszámmal állt a végén, így a gólok döntöttek, amiben a Hernád csapata bizonyult a legjobbnak, ezért ok végeztek az elso helyen. Az ezüstérmet a Honvéd csapata szerezte meg és mögöttük a két dabasi csapat zárta a tornát! A bronzérem mellett a legjobb kapusnak járó díjat is a hazai csapat szerezte meg Petrányi Józsinak köszönhetoen. Nagyon szerettünk volna mindkét csapatunkkal a képzeletbeli dobogóra állni, sot megnyerni a tornát, amire meg is volt a lehetoségünk még az utolsó mérkozésen is, de nem tudtunk élni vele! Sajnálom, mert a teljesítményük alapján megérdemelték volna a srácok az arany érmet, de ez most nem jött össze.

Gratulálok a fiúknak, ügyesek voltak! Hajrá Dabas! "

a harmadik helyezett - FC Dabas U13

 
 
2015.02.17.
www.fcdabas.hu
UP
Felkészülési mérkozés: FC Dabas U-14
 

Körmöczy Szebasztián, az FC Dabas U14-es csapatának edzoje a hétvégi felkészülési mérkozést követoen az alábbiakat nyilatkozta:

" A szerelmesek napján játszottuk az U14-es csapatunkal edzomérkozést. Pilis U14-es csapata volt az ellenfél.

Végül 5:2-re kikaptunk, de nem is ezt szeretném most taglalni, hanem azt, hogy a labdakihozatalt gyakoroltuk és láttam biztató jeleket, többször is nagyon tudatosan megoldottuk a helyzetet és a kapusunknak csak néhányszor kellett kirúgnia a labdát.

Kiemelném az U13-asok játékát, nagyon ügyesek voltak, bátran elkérték a labdát, tudatosan lemozogtak, nekem nagyon tetszett amit csináltak. Olyat, hogy kihoztuk a labdát, a szélsonk kicselezte a védojét, levitte a vonalig, felnézett és visszagúrította a játékszert amit még lövés is követett, ilyet nem sokat láttunk a bajnokság eddigi részében, a szombati edzomeccsen pedig volt ilyen is.

Kikaptunk, azonban ennek ellenére jól érezték magukat a játékosaim a pályán, mert a játék jól ment, így erre a meccsre tudunk építkezni.

Hajrá Dabas! "

Körmöczy Szebasztián

 
 
2015.02.16.
www.fcdabas.hu
UP
Edzoi értékelés: U-11 Teremtorna, OBO Aréna
 

Molnár Zoltán, az FC Dabas U11-es csapatának edzoje a hétvégi, saját rendezésu teremtorna után az alábbiakat nyilatkozta oldalunknak:

" Vasárnap délelott került megrendezésre az U11-es korosztály teremtornája, amit a többi FC Dabas korosztályhoz hasonlóan mi is az OBO Arénában rendeztünk meg. Hat csapat részvételével indult útjára a labda 1x15 perces mérkozésekkel és 2 perces szünetekkel. A megmérettetés körmérkozéses rendszerben folyt, mindenki játszott mindenkivel és így valóban a legjobb teljesítményt nyújtó csapat szerezhette meg a tornagyozelmet.

a torna megnyitója

Végül sajnos csak az utolsó helyet sikerült megszereznünk, azonban volt egy gyozelmünk, ami mindenképp pozitívumnak tekintheto, valamint az elottünk végzett két csapattól is mindössze egy pont volt a lemaradásunk.

Összességében elmondható, hogy színvonalas mérkozéseket és sok szép gólt láthattak mindazok, akik ezt a vasárnap délelotti programot választották maguknak szórakozásnak. "

Molnár Zoltán és az FC Dabas U11

 
 
2015.02.16.
www.fcdabas.hu
UP
Edzoi értékelés: U-14 Teremtorna, OBO Aréna
 

Körmöczy Szebasztián, az FC Dabas U14-es csapatának edzoje a 2015.február 7-én az OBO Arénában lebonyolított saját rendezésu teremtorna után az alábbi nyilatkozatot adta:

" Az U14-es teremtornát az impozáns csarnokunkban, az OBO Arénában tartottuk meg. Vendégül láttuk a Budapest Honvéd, a Monor, a Bugyi és az Örkény csapatát.

a torna megnyitója

A torna a csapatok felkészülését és a sportbaráti kapcsolatok építését szolgálta. Azért, hogy a csapatok minél több mérkozést tudjanak játszani, úgy bonyolítottuk le a tornát, hogy minden csapat játszott mindenkivel és az eredményektol függoen módosult a végso sorrend, amely a következo módon alakult:

1.Budapest Honvéd
2.FC Dabas

3.Örkény
SE
4.Monor SE

5.Bugyi
SE

A torna nagyon jól sikerült, mindenképpen kijelenthetjük, elérte a célját.

Hajrá Dabas! "

a második helyen végzett FC Dabas U14-es csapat

 
 
2015.02.16.
www.fcdabas.hu
UP
Felkészülési mérkozés: FC Dabas U-21 - Hernád
 

Ledo László, az FC Dabas U21-es csapatának edzoje a hétvégi felkészülési mérkozést követoen az alábbi nyilatkozatot adta oldalunknak:

" Szombaton délután a Hernád felnott keretével játszott az U21-es csapat. Sajnos a héten betegség- és sérüléshullám tizedelte a csapatot, így megköszönöm az U17-es csapat tagjainak, hogy kisegítettek minket.

A mérkozés elotti megbeszélésen azt kértem a srácoktól, hogy próbáljanak zártan védekezni és labdaszerzést követoen minnél kevesebb étintéssel próbáljanak az ellenfél kapuja elé kerülni.

Az elso félidoben a fiúk megpróbálták kivitelezni a labdatartást két-három érintéssel és sok mozgással. Nagyon tetszett, hogy a kapusunktól induló kirúgás után fegyelmezetten épitették fel a támadásainkat a fiúk. Hozzáteszem, már a szerdai Dabas II elleni mérkozésen is higgadtan próbálkoztak a srácok. Végre szóban is segitettek egymásnak, aminek meg is lett az eredménye egy két szituációban.

Az elso harminc percben uraltuk a mérközést és egy labdaszerzésbol gyors ellentámadás végén megszereztük a vezetést. Egy szöglet után Ujvári Dávid váratlanul ballábbal lövésre szánta el magát és a labda a bal felso sarokba landolt. Elenfelünk az utolsó percekben egy szép akció végén szépitett, így félidoben 2:1 volt nekünk.

A szünetben cseréltem és felhívtam a srácok figyelmét, hogy amit az elso harminc percben játszottak, azt próbálják a második félidoben is. Az elso tizenöt percben kisebb nagyobb hibával sikerült is, majd egy labdaszezés után növelni tudtuk az elonyünket. Sajnos az utolsó húsz percben fáradság jeleit láttam a srácokon, ami sok eladott labdával párosult. Ellenfelünk ezt ki is használta és kiegyenlitett. Az eredmény már nem nemváltozott, igy 3:3 lett a végeredmény.

Az ellenfél edzojével megbeszélve 5-5 bünteto rúgásával zártuk az edzomérkozést, megjegyzem ezt 4:3-ra megnyertük.

Dolgozunk tovább, mert van még mit javitani, de azt megjegyezném nagyon tetszett ahogy játszottak a srácok ezen a mérkozésen.

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.02.15.
www.fcdabas.hu
UP
Díjazás: Ubornyák József
 

Újabb labdarúgással kapcsolatos kitüntetésben részesült Ubornyák József. Az U21-es csapat oszlopos tagja, akit a 2014-es évben az év utánpótláskorú játékosának is választottak a téli szünetben sem tétlenkedett.

Ubornyák József

A fiatal játékos a már-már tradícionálisnak nevezheto dabasi teremlabdarúgó bajnokságon "A torna legtehetségesebb fiatal játékosa" címet hódította el hétvégén, amihez természetesen gratulálunk neki.

A XIV. alkalommal megrendezésre került megmérettetésen idén is számtalan volt és jelenlegi FC Dabas játékos bukkant fel. Bukovszki Balázs 17 góljával egészen a második helyig kúszott fel a góllövolistán. A dönto résztvevoi közül pedig elég, ha egyik oldalról Simon Zsolt nevét említjük meg, de ugyanakkor a Danyis Attila fémjelezte Jasin Kft-ben játszó Halgas István, Magyar Tamás, Csáki Norbert triót sem kell bemutatni az FC Dabas szimpatizánsoknak.

 
 
2015.02.15.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Edzomeccsek: hétvégi eredmények
 

A szombati musor:

9:30 Cigánd - Zalau (román) 1-2
Gólszerzok: Fekete, ill. Ceaca, Varga M.

10:00 FTC U21 - Csepel 4-0
Gólszerzok:

10:30 Putnok - Felsotárkány

10:30 Sárvár - Körmend 6-2
Gólszerzok: 

11:00 Kisvárda - Nyírbátor 4-1
Gólszerzok: Nagy, Szilvási, Eros, Milovac, ill. ?

11:00 Balmazújváros - DVSC-DEAC

11:00 ESMTK - Érd  2-0
Gólszerzok: Murinai B. (2)

11:00 Újbuda - Vác 4-1
Gólszerzok: Kovács D., Skriba M. (2), Ihász P., ill. ?

11:00 Cegléd - BKV Elore 3-0
Gólszerzok: 

11:00 Baja - Kalocsa

11:00 Budaörs - Csákvár 3-2
Gólszerzok: Sánta A., Sajbán Máté, (2), ill. Nyilasi B., Gajdos

11:00 Taksony - Tököl 2-1
Gólszerzok: Patkó Gy., Gyori R., ill. ?

11:00 REAC - Diósd 0-2
Gólszerzok: Konczi D., Mojzer Gy.

11:00 Mosonmagyaróvár - Inter Bratislava (szlovák) 1-3
Gólszerzok: Kollár, ill.

11:00 Orosháza - Hódmezovásárhely 3-5
Gólszerzok: Styecz (3), ill. Szabó D. (2), Tóth J., Fábián, Djordjevics

11:00 III. Kerület - Törökbálint 2-4
Gólszerzok: Horváth, ?, ill. Fekete, Gazner (2), Junior

12:00 Mezokövesd - Kazincbarcika 1-2
Gólszerzok: Kulcsár K., ill. Dobos, Elek B.

13:00 SZEOL - FK Backa 0-0

14:00 Pereg - ESMTK

14:00 Gyöngyöstarján - Hatvan

14:00 Soroksár - Dorog 3-0
Gólszerzok: Lovrencsics B. (2), Pál A.

14:00 Siófok - Videoton II 3-3
Gólszerzok:

15:00 Gyula - Csabacsud

16:00 Vasas - Kozármisleny 0-3
Gólszerzok: Cziráki, Lauer, Puskás

16:00 Dunaharaszti - Dabas-Gyón 2-1
Gólszerzok: Rebecsák Sz., Méder B., ill. Vasas

17:00 Gyirmót - Tatabánya 2-0
Gólszerzok:

17:00 Hegyvidék - Csepel

Bölcske - Tolna 9-2
Gólszerzok: Miskovicz R. (2), Tóth J. (3), Tóth T. (3), Farsang, ill. Merkl, Fejes

 
2015.02.14.
www.fcdabas.hu
UP
Beharangozó: U-13, U-11, U-9 Teremtorna
 

A hétvégén ismét hazai rendezésű teremtornákra kerül sor a dabasi OBO Arénában. Két nap leforgása alatt három utánpótlás tornát szervez az FC Dabas SE.

A szombati napon a Bukovszki Balázs irányította FC Dabas U13-as csapat lép majd pályára több alkalommal is az OBO Arénában. A torna kezdési idopontja 8:00.

Vasárnap délelott Molnár Zoltán csapatáé lesz a foszerep. Az U11-es fiatalok szintén reggel nyolc órától vehetik majd birtokukba a dabasi Arénát és játszhatnak a meghívott csapatokkal egy jó hangulatú labdarúgó tornát.

Fodor Gergo és ifjú tanítványainak vasárnap délutánra maradt hely az OBO Arénában, így 14:00-tól U9-es viadal indul útjára szintén az FC Dabas szervezésének jóvoltából.

A hétvégi teremtornákat követoen az eseményekrol (szokásos módon) képeket és edzoi beszámolókat is nézhetnek, olvashatnak majd oldalunkon.

Hajrá Dabas!

 
 
2015.02.13.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas II - Inárcs VSE
 

A szerdai (DII - U21) egymás közötti mérkozést követoen szombat kora délután újabb felkészülési mérkozést vív a Kucsák István irányította FC Dabas II. Az ellenfél a Pest Megye III.osztály Déli csoportjában szerepelo Inárcs VSE lesz. A találkozó tervezett kezdési idopontja 15:00.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.14. (szombat, 15:00)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas II - Inárcs VSE

 
 
2015.02.12.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
Barcelonában jártak tehetséges Labdarúgóink
 

Decemberben, egy dabasi kötődésű kapcsolat révén hét utánpótláskorú labdarúgó, négy felkészítő edző és három kísérő Barcelonában fantasztikus kulturális és sportélményekkel gazdagodhatott.

Barcelona

Ifj. Mari Zoltán és családja 2,5 éve él Barcelonában, elsősorban a tizenegy éves gyermek labdarúgó tehetsége okán. A család segítségével megszervezett út és programok kivételes alkalmat adtak a kilátogatóknak.

Ifj. Mari Zoltán

Az egy évvel ezelőtt meghirdetett utazás, szakmai és jutalom útként szolgált a résztvevők számára, amelyet Dabas Város és a Labdarúgó Klub kínált fel az arra érdemesek részére! Az utazási kritériumok között szerepelt a jó tanulmányi átlag vagy kiemelkedő edzői munka, az évek óta folyamatos magas szintű labdarúgó teljesítmény és nem utolsó sorban a saját közösségen belüli pozitív, alázatos meghatározó szerep.

A kiérkezés napján városnézés szerepelt a programban, valamint este a Barcelona - PSG Bajnokok Ligája mérkőzés. Kiváló helyekről, szó szerint testközelből nézhették a mérkőzést a csoport tagjai, amelyen négy gól is született.

Nou Camp

FC Barcelona - Paris SG 3 : 1 (2:1)

2014.12.10, UEFA Champions League

FC Barcelona: ter Stegen - Bartra, Mascherano, Piqué, Mathieu - Busquets, Messi, Iniesta - Pedro, Suarez, Neymar

PSG: Sirigu - Van der Wiel, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell - Verratti, Thiago Motta, Matuidi - Lucas, Ibrahimovic, Cavani

Gólszerzok: Messi, Neymar, Suárez ill. Ibrahimovic

Ibrahimovic...Messi...Neymar...Cavani...

Második nap megtekintették a Barcelona Múzeumot, a város további nevezetességeit, valamint a késő délutáni órákban a Barcelona csapatának 10-12 éves korosztályok utánpótlás edzéseit. Két nagyméretű focipályán 2 óra alatt közel 200 játékos (köztük Ifj. Mari Zoltán) edzéseit figyelték meg az árgus szemek. Az edzők előtt is ismert gyakorlatok nem okoztak meglepetést, viszont az intenzitás, a figyelem, a szervezettség és az egész hangulat, szemlélet amely átitatja a Klubot az nem véletlenül világhírű, szinte egyedülálló a világon.

FCBescola...háttérben a Nou Camp

FCBescola - Ifj. Mari Zoltán

A 98.000 férőhelyes stadion „árnyékában” helyezkedik el egy 15.000 főt befogadó kisebb stadion, egy sportcsarnok (6000 hely), amelyben a kézilabda, kosárlabda és görhoki kap szerepet, valamint számos kis- és nagyméretű edzőpálya. Ezek a létesítmények egymás mellett természetesen minden igényt kielégítenek a város központjához közel és fantasztikus hangulattal lengik be az egész Barcelonát.

Nou Camp

Mini Estadi

A Stadion előtt Kubala László szobránál fényképet készíteni igazi élmény egy egész életre!

Kubala László szobra

A város épületei, gyönyörű építményei (köztük természetesen a La Sagrada Família) Európa szerte híresek és megtekintésük szintén hatalmas lehetőség volt mindenki számára.

La Sagrada Família

A kapcsolat a barcelonai „vonallal” folyamatosan él, fejlődik, reméljük további utazások és programok alakulnak ki a Dabas Városával.

FC Barcelona: "Més que un Club" (Több, mint egy Klub)

 
 
2015.02.11.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Felkészülési mérkőzés: Tatabánya FC - FC Dabas
 

A Pilis ellen hazai pályán megvívott mérkozés másnapján már Tatabányán kellett bizonyítaniuk az FC Dabas játékosainak. Honti József csapata nem utazott el teljes kerettel, így azok is lehetoséget kaphattak, akik kedden kevesebbet játszottak.

video - bemelegítés (Tatabánya FC)

A találkozó elso játékrészében a hazai csapat Móri Tamás révén elonybe került, ami a az elso negyvenöt perc végéig ki is tartott. A második félidoben a dabasi csapatnak ugyan Gáspár révén sikerült gólt szereznie, a döntetlenhez azonban ez ma sem volt elég, mivel Móri saját és csapata második góljával bebiztosította a 2:1-es hazai gyozelmet.

Javítási lehetoség jövo kedden az Iváncsa ellen hazai pályán. Az ido fogy, két és fél hét mulva bajnoki forduló, így lassan a frissítés és a taktikai elemek begyakorlásának az idoszaka következik.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.11. (szerda, 18:00)
Helyszín: Tatabánya, mufu

Tatabánya FC - FC Dabas (2 : 1)

Gól: Móri (2) ill. Gáspár

forrás: facebook.com/tatabanyafc

 
 
2015.02.11.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Edzomeccsek: hétközi eredmények
 

Kedden játszották:

18:00 Dabas - Pilis 4-5
Gólszerzők: Csák 2, Szkunc, Geiger ill. ? 

19:30 Törökbálint - Csepel 0-4
Gólszerzők: ? 

 

A szerdai műsor:

11:00 Videoton II - Csákvár 4-2
Gólszerzők: Cseszneki 2, Sejben, Vallejos ill. Gajdos, Oldal 

13:00 Mezőkövesd - Felsőtárkány 3-0
Gólszerzők: Nyilas 2, Balajti 

13:00 Siófok - Kozármisleny 2-0
Gólszerzők: Andorka, Kákonyi 

13:00 Szolnok - Szekszárd 7-0
Gólszerzők: Mile 2, Tóth D. 2, Papucsek, Tóth B., Lengyel B. 

14:00 Cigánd - Mátészalka 6-2
Gólszerzők: ? 

15:00 Kisvárda - Hajdúböszörmény 5-0
Gólszerzők: Ramos 2, Kardos, Lucas, Módis

15:00 Kazincbarcika - Balmazújváros 2-2
Gólszerzők: Elek, Nagy P. ill. Vajda, Kónya 
15:00 Mezőkövesd - Hatvan 4-1
Gólszerzők: Máté 3, Hegedűs ill. Sárközi
15:00 Soroksár - Vác 3-2
Gólszerzők: Pál A., Péter A., Hodgyai ill. Zsolnai, Fábri 
16:00 Budapest Honvéd-MFA - Rákosmente

17:00 Salgótarján - Karancslapujtő 7-2
Gólszerzők: Pchriehovsky 3, Alapi 2, Bakos, Sólyom ill. Kalácska, Racs

17:00 SZEOL - Temesvár 3-2
Gólszerzők: Beretka, Grünvald, Bata ill. ? 

17:00 Ajka - Dorog 4-1
Gólszerzők: Major, Merk, Bölcsföldi, Varga ill. Füredi 

17:30 Cegléd - Monor 3-0
Gólszerzők: Balog M. 2, Oláh 

18:00 Tatabánya - Dabas 2-1
Gólszerzők: Móri T. (2), ill. ?

18:00 ESMTK - Vecsés 5-0
Gólszerzők: Murinai, Kiss, Sebestyén, Müllerlei, öngól 

18:00 Dunaharaszti - Diósd 1-2
Gólszerzők: Miholics ill. Mojzer, Csanálosi 

18:00 Gyula - Szabadkígyós 3-3
Gólszerzők: Pataki, Kovács B., Bagyinszki ill. Bozsó, Farkas I., Cseke

18:00 Hévíz - Sárvár 1-5
Gólszerzők: ?

18:30 Kalocsa - Bölcske 1-4
Gólszerzők: ? ill. Blatt, Farsang, Nagy D., Süvöltős

18:30 Ikarus BSE - Újbuda FC 0-5
Gólszerzők: Kovács D., Skriba M. (2), Horváth R., Rápó Cs.

19:00 III. Kerület - Sashalom 6-0
Gólszerzők: ? 
20:00 Maglód - Inter CDF SE

20:00 Budapest válogatott - Csepel

Veresegyház - Csomád 5-2
Gólszerzők: Denz, Sorecz, Gulyás, Karácsony, öngól ill. Kiss B., Kiss B. 

 
2015.02.11.
www.fcdabas.hu
UP
Edzoi értékelés: U-15 Teremtorna, OBO Aréna
 

Farkas Krisztián, az FC Dabas U15-ös csapatának edzoje a vasárnapi saját rendezésu teremtorna után az alábbi nyilatkozatot adta:

" Hat csapatot hívtunk meg a teremtornára. Két csoportot állítottunk össze. Honvéd, Albertirsa és az FC Dabas volt a mi hármasunkban. A másik csoportban Monor ,Alsónémedi és Inárcs szerepelt, de nevezhetnénk Dabas II-nek is, mert öt játékost adtam az Inárcsnak (ok nálunk játszanak).

Az elso mérkozésen az Abertirsával játszottunk, 2:1-re vezettünk és hihetelen módón idontúli szabadrúgással egyenlített az ellenfél, így 2:2 lett a vége.

A második mérkozésen tudtuk, hogyha nem kapunk ki három góllal, továbbjutunk. A végeredmény 1:0 lett a Honvédnak.

A döntobe jutásért 3:0-ra kikaptunk a Monortól pedig sokáig 0:0 volt az állás. Az Inárcs (Dabas II) a Honvéddal 0:0-át játszott a másik ágon a döntobe jutásért és hetesekkel a Honvéd jutott a döntobe, ahol a Monor csapatával játszott.

A Honvéd - Monor dönto mérkozés is 0:0 lett. A heteseknél a Honvéd játékosok jobban koncentráltak, így megnyerték a mérkozést és egyben megszerezték a tornagyozelmet is.

Mi a harmadik helyért játszottunk az Inárcsal, de sajnos 2:0 arányban kikaptunk.Azt kaptam a tornától amit vártam, nagyjából ezek voltak az eroviszonyok.Sajnos Mráz Máté sérülése nagyon nem jött jókor ,o a csapatkapitány és a legjobb játékosunk, akire a többiek is felnéznek.

Az ötödik helyet az Albertirsa csapata szerezte meg.

Mindenki nagyon elégedett volt a tornával, ezt vissza is jelezték a csapatok. Sok munka vár még ránk ez látszott. Hajrá Dabas."

A torna végeredménye:

1.Honvéd

2.Monor

3.Inárcs

4.Dabas

5.Albertira

6.Alsónémedi

forrás: Monori Utánpótlás (facebook.com/monori.utanpotlas)

 
 
2015.02.10.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: Tatabánya FC - FC Dabas
 

Egy nappal a Pilisi LK elleni hazai mérkozés után ismét pályán az FC Dabas elso csapata. Tatabányára látogat Honti József legénysége, ahol az NBIII Nyugati-csoportjának ötödik helyezettjével méri össze tudását.

A találkozón eloreláthatólag 18:00-tól indul útjára a játékszer, a mérkozés helyszíne pedig a Tatabánya FC mufüves pályája.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.11. (szerda, 18:00)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: Tatabánya FC - FC Dabas

 
 
2015.02.10.
www.fctatabanya.hu
FELNOTT
Tatabánya: "Interjú Miskei Attilával"
 

Feléhez érkezett az alapozás, ezért megkértem Miskei Attila vezetoedzot, értékelje pár szóban az eltelt idoszakot, és mondjon véleményt az új játékosokról is.

Az alapozás felénél járunk, hol áll most jelenleg a csapat a felkészülésben?
A felkészülésben ott áll, ahol ilyenkor lennie kell. Még alakulunk, fejlodünk, nagyon sokat edzünk, nagyon sokat dolgozunk, és lépegetünk elore.

Eddig lejátszottunk öt edzo mérkozést a Bányász, és egy teremtornán vettünk részt, mi a véleményed a találkozókról?
Értékelni még nagyon nehéz, azt mondtam, hogy alakulgatunk. Nekem nagyon fontos, hogy egyénileg is, csapatrészenként is és csapatként is folyamatosan fejlodjünk. Amikor elkészítettem a felkészülési tervet akkor úgy képzeltem el, hogy mindig a szinteknek megfeleloen lépegesünk elore. Most úgy érzem, hogy ez a csapat ott tart ahol kell, hogy tartson, de folyamatosan, minden nap tanulni és fejlodni akarunk.

Érkeznek majd új játékosok, róluk egy pár szót mondjál, kik ok és miért rájuk esett a választás?
A koncepció az, ami nyáron is elindult, hogy a klubhoz kötodo és fiatal játékosok kerüljenek Tatabányára. Nagyon fontos, hogy az emberi kvalitásaik is olyanok, hogy beleilleszthetok legyenek a Bányász új értékrendjébe. Kocsis Gergo olyan posztra érkezett, ahol az osszel nem volt igazából versenyhelyzet. Nagyon nagy reményeket fuzök a játékához, mentálisan és emberileg is a legjobbakat mondhatom róla, de ugyan ez a helyzet Kovács Dávid esetében is. Gyirmótról jött, tatabányai kötodésu balhátvéd. Mindketten fiatalok a jövo emberei, meghatározói labdarúgói lehetnek ennek az együttesnek. Rigó Gábor szintén kötodik a klubhoz. Hatalmas rivalizálás lesz a Dombai András és közte, és ez a csapat hasznára fog válni. Erosítésként gondolok Solymos Zoltánra, aki szintén itt nevelkedett. Sérülésébol most jött rendbe, megpróbáljuk úgy felépíteni, hogy a tavasszal erossége legyen az egyesületnek. Mindegyik labdarúgóval hosszú távon tudunk számolni.

Nincs sok ido hátra az elso tavaszi bajnoki mérkozésig, mi vár még a csapatra?
Igaziból a felkészülésnek ebben a szakaszában megvan a fizikai rész, most már a csapatrészeket kell összehangolnunk, mert osszel nagyon jól támadott a csapat, de a csapatrészek nem muködtek elég hatékonyan. Sajnos voltak mérkozések, ahol sebezhetoek voltunk, ezt szeretnénk tovább csiszolni és még jobban a taktikai elemekre helyezni a hangsúlyt. Két játékrendszer van, amit az együttes próbál játszani. Az biztos, hogy minden találkozón szeretnénk dominálni, ehhez megfelelo fizikum kell, de fontos, hogy a játékosok egyénileg is tisztába legyenek azzal, hogy mi a feladatuk, taktikailag és technikailag maximálisan fel legyenek készülve.

 
2015.02.10.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Pilisi LK
 

Vereséget szenvedett Honti József NBIII-as csapata a kedd délután megrendezett felkészülési mérkozésen. A dabasi elso csapat a Pest megye I.osztályában szereplo Pilisi LK-t fogadta hazai pályán és szenvedett 5:4 arányú vereséget.

Ami mégis pozitívumnak tekintheto, az a négy szerzett találat, Csák Zoltán kétszer volt eredményes, valamint Szkunc és Geiger Norbert is betalált, mindez azonban (mint végül kiderült) még a döntetlenre is kevés volt. Hazai pályán az öt kapott gól egy alsóbb osztályú csapattól szinte megengedhetetlen, még ha felkészülési mérkozésrol is van szó.

A folytatásra nem kell sokat várni, a keddi összecsapás másnapján ismét mérkozés-terhelés alatt a keret. Tatabánya a helyszín, ahol a helyi NBIII-as csapattal méri össze tudását az FC Dabas. A

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.10. (kedd, 18:00)
Helyszín: Dabas, mufu

FC Dabas - Pilis LK (4 : 5)

Gól: Csák (2), Szkunc, Geiger

 
 
2015.02.10.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas II - FC Dabas U-21
 

Házon belül bonyolítja következo felkészülési mérkozését az FC Dabas II. Kucsák István csapata szerda délután a Ledo László irányította U21-es fiatalokkal méri össze tudását.

Az egymás elleni összecsapást követoen mindkét csapat hétvégén is pályára lép. A Dabas II az Inárcs VSE-t fogadja szombat délután 15:00-tól, míg az U21-es keret szintén aznap, de 12:00-tól a Hernáddal mérkozik.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.11. (szerda)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas II - FC Dabas U-21

 
 
2015.02.09.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas - Pilisi LK
 

Hétvégén ugyan nem játszott mérkozést az FC Dabas NBIII-as felnott kerete, azonban pihenni így sem nagyon volt idejük Honti József játékosainak. Az egy héttel korábbra betervezett pár napos edzotáborozás a havazás miatt akkor még meghiúsult, most azonban pótolta a keret. A bentlakásos felkészülés ugyan mindössze három napot ölelt fel, megfelelo terhelést azonban így is boségesen kaptak az NBIII-as küzdelmekre készülo labdarúgók. A pénteki napra egy, a szombatira három, míg a vasárnapira két gyakorlás lett beütemezve.

A hétfoi pihenonap után folytatódik a felkészülés. A hét közepe ismét igen suru lesz, mivel kedden és szerdán is felkészülési mérkozésen kell helytállniuk Honti József fiainak.

Kedden hazai pályán a Pest megye I.osztályának tizedik helyezettje, a Pilisi LK látogat Dabasra, majd szerdán Tatabányára utazik a keret, ahol a helyi, egykoron szebb napokat is megélt, jelenleg az NBIII Nyugati csoportjában szereplo és ott ötödik helyen álló Tatabánya FC-vel mérkozik.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.10. (kedd, 18:00)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas - Pilisi LK

 
 
2015.02.09.
www.fcdabas.hu
UP
Felkészülési mérkozések: FC Dabas U-21
 

Ledo László, az FC Dabas U21-es csapatának edzoje a hétvégi felkészülési mérkozéseket követoen az alábbi nyilatkozatot adta oldalunknak:

" Az FC Dabas U-21 a hétvégén két edzomérkozést is játszott. Pénteken a Pilis U-21 csapatával, míg vasárnap az Alsónémedi U -21 volt az ellenfelünk.

A pénteki mérkozésen az öltözoben megbeszélt taktikát probálták a srácok megvalositani. Az elso félidoben mezonyfölényben játszottunk, ami golókat is eredményezett, így a félidoben 2:0-ra vezettünk .

A második játékrészben sorozatos cserékkel probáltam frissiteni. Egy óriási hibából szépitett az ellenfelünk, majd elottünk adódtak lehetoségek, azonban az utolsó passzok, illetve a rossz döntések miatt ezeket kihagytuk. A játékunk pontatlanná és kapkodóvá vált. Az utolsó tizenöt percben mindkét oldalon voltak helyzetek, amibol sikerült egy szép akció végén gólt szereznünk.

Összességében a mérkozésen a fiúk próbálták az elképzeléseimet megvalósitani, kissebb nagyobb sikerrel.

A végeredmény FC Dabas U-21 - Pilis U-21 (3-2)

A vasárnapi edzomérkozés orkánereju szélben játszodott le. Azt kértem a srácoktól, hogy a földön játszák meg a labdát, ami kisebb nagyobb sikerrel meg is valósult.

Az elso félido után 1:1 volt az állás. Két játékosom sajnos kissebb sérülést szenvedett, igy ok a második félidoben már nem játszottak. A félidoben felhivtam a srácok figyelmét a pontossabb passzokra.

A második játékrészben két helyzetünket értékesitettünk, igy 3:1-re modósitottuk az eredményt. Hozzá kell tennem, hogy 1:1-es állásnál Nagy Dominik kapusunk tizenegyest háritott. A végén az utlosó tíz percben ismételten megsérült egy játékosom és igy Volenszki Gábor állt a kapuba, Nagy Dominikot pedig csatárként vetettem be. Megjegyzem, két alkalommal ziccerbe is került, de kihagyta a lehetoségét.

A végeredmény FC Dabas U-21 - Alsónémedi U-21 (3-1)

E két mérkozés nagyon jól segítette a felkészülésünket. Az elkövetkezo hármon már azon leszünk hogy hibáinkat kijavítsuk és így a bajnoki mérkozésünkön gyozelemmel indithassuk a tavaszt.

Köszönöm a figyelmet HAJRÁ DABAS! "

 
 
2015.02.09.
www.fcdabas.hu
UP
Képek: U-15 Teremtorna
 

A hétvégi hazai rendezésu U-15-ös terteremtornán készült fotókból összeállított képgalériát az alább látható hivatkozáson keresztül megtekinthetik. Az OBO Arénában lebonyolításra került megmérettetésrol hamarosan edzoi értékelést is olvashatnak honlapunkon, addig azonban a Monori Utánpótlás jóvoltából az említett képgalériából szemezgethetnek.

Torna idopontja: 2015.02.08. (vasárnap)

Képgaléria: U-15 Teremtorna, Dabas OBO Aréna

Fotó: Eszter Tolnai

forrás: Monori Utánpótlás (facebook.com/monori.utanpotlas)

 
 
2015.02.09.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Albertirsa SE (7:1)
 

Három egyes elso félidot követoen újabb négy gólt szerezve 7:1 arányban diadalmaskodott Kucsák István csapata az Albertirsa SE elso és második csapata ellen. A vendégek félidoben sorcserét hajtottak végre, ezen a napon azonban ez sem segített nekik, mindkét félido dabasi gyozelemmel zárult.

Hazai részrol Feczesin István és Jakab Gusztáv duplázott, Cemmel Péter, Bukovszki Balázs és Varga Balázs egy-egy találattal járult hozzá csapata fölényes gyozelméhez.

Folytatás szerdán az FC Dabas U-21, majd szombaton az Inárcs VSE ellen.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.02.07. (szombat, 10:30)
Helyszín: Dabas, mufu

FC Dabas II - Albertirsa (7 : 1)

Gól: Feczesin (2), Jakab (2), Cemmel, Bukovszki, Varga

 
 
2015.02.08.
www.fcdabas.hu
UP
Felkészülési mérkozés: FC Dabas U-17 - Kecskeméti TE
 

Farkas Roland, az FC Dabas U17-es ifjúsági csapatának edzoje a hétvégi felkészülési mérkozésrol az alábbiakat nyilatkozta oldalunknak:

" Az U17-es csapat edzomeccset játszott Kecskemét csapatával, a végeredmény 1:0 lett a Kecskemétnek.

A mérkozésen mezonyfölényben játszott a dabasi csapat, több nagy helyzet is kimaradt sajnos, és mint lenni szokott egy 25 m-es lövésnek aláfújt a szél és átszállt a 190 cm magas kapus feje felett. A gól természetesen elkerülheto lett volna, ha kilépnek a lövo játékosra..... nem ez történt.

A Második félidoben több játékost is lecseréltem, Mata Péter beállásával kicsit javult a játék, több szép labdakihozatal is volt, sajnos a kapu elott kicsit elhaltak a támadások, megint csak helyzetekig jutottunk. Hiába a meddo mezofölény, a sok pontatlan passz miatt és a rossz egyéni megoldások miatt maradt az eredmény.

Többen voltak akik betegségbol épülgetnek fel, és lassan bekapcsolódnak az edzésmunkába, ennek meglesz az eredménye, bízom benne. Van még min dolgoznunk, láttuk a hibáinkat és tudjuk hol, miben kell fejlodnünk.

Hajrá Dabas! "

 
 
2015.02.07.
www.fcdabas.hu
UP
Képek: U-14 Teremtorna
 

A Dabason megrendezett U14-es terteremtornán a Körmöczy Szebasztián irányította U14-es hazai csapat az elokelo második helyezést szerezte meg. Az edzoi értékelést is hamarosan olvashatják honlapunkon, addig azonban pár kép a teremtornáról a Monori Utánpótlás jóvoltából.

Torna idopontja: 2015.02.07. (szombat)

Képgaléria: U-14 Teremtorna, Dabas OBO Aréna

forrás: Monori Utánpótlás (facebook.com/monori.utanpotlas)

a teremtorna megnyitója

FC Dabas - Monor SE összecsapás

 
 
2015.02.06.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: U-14 Teremtorna
 

A hétvégén ismét hazai rendezésű teremtornákra kerül sor a dabasi OBO Arénában. A Körmöczy Szebasztián vezérelte FC Dabas U-14 szombaton lép pályára, Farkas Krisztián együttese pedig vasárnap délelőtt.

A szombat délelőtt megrendezésre kerülő U14-es teremtornáról részletesebb lebonyolítási információkat az alábbiakban szerezhet:

U-14 Teremtorna

Rendező: FC Dabas

Időpont: 2015.02.07. (szombat)

Helyszín: Dabas, OBO Aréna


Résztvevő csapatok:

1. Budapest Honvéd U13

2. Bugyi SE

3. Monor SE

4. Örkény SE

5. FC Dabas

 

Tervezett időbeosztás:

Megnyitó: 8:45

Kezdés: 9:00

Várható befejezés: 13:30

Sztárvendég: Farkas Krisztián (volt NBI-es játékos)

 
 
2015.02.06.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas II - Albertirsa SE
 

Szombaton délelott hazai pályán, 10:30-as kezdéssel folytatja edzomérkozései sorozatát a FC Dabas II. A soros ellenfél a szintén Pest megye II.osztályában szereplo Albertirsa SE lesz. A vendégek a Keleti-csoport tizenegyedik helyét foglalják el, így papíron a dabasi csapat tekintheto a mérkozés esélyesének, ez azonban mint tudjuk sokszor nem jelent semmit, foképp igaz ez a felkészülési idoszakra, amikor a szakvezetok szívesen próbálkoznak más felálással, játékrendszerrel.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.07. (szombat, 10:30)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas II - Albertirsa SE

 
 
2015.02.05.
fociakobon.cafeblog.hu
FELNOTT
ALBERTIRSA: FELKÉSZÜLÉS. A Dabas II.-vel, a Ceglédi VSE U21-es csapatával és az Újhartyánnal meccselnek
 

Hivatalos formában hetente négy alkalommal találkoznak a felkészülés alatt a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjába besorolt Albertirsa labdarúgói. A társulat február 7-én, szombaton 10.30-kor Dabason a helyiek második együttesével játssza le idei elso edzomérkozését.

Azt követoen 10-én, kedden 18 órakor Cegléden lesz jelenése a nemrégiben kinevezett Végh Attila egyletének, ahol a Ceglédi VSE U21-es alakulata vár az ASE-ra. Az azt követo két vasárnapon egyaránt az Újhartyánnal játszanak Csicsó Sándorék, mégpedig Dabason. A február 15-én és 22-én sorra kerülo összecsapások egyaránt 16 órakor kezdodnek.

A klub kapcsolatos további információ, hogy az U19-es korosztály számára január utolsó hétvégéjére kiírt nagykorösi tornán az Albertirsa diadalmaskodott, míg az Üllon megrendezett, U13-as csapatok számára kiírt tornán az ASE szerezte meg az ezüstérmet, amely az alábbi kerettel tudta le az eseményt: Mári Konrád, Vaczulik Ádám, Bakó Jácint, Gyenes Bendegúz, Bukovinszki Gergo, Csoke Mihály, Csoke Attila, Papp Kristóf, Böhm Dávid.

 
2015.02.05.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas U-21 felkészülési mérkozések
 

Suru hétvége elé néz a Ledo László irányította FC Dabas U21-es csapat. Három nap leforgása alatt ugyanis két felkészülési mérkozést vív az U21-es keret. Az elso találkozót pénteken 18:00-tól a Pilis LK U-21 ellen, a másodikat pedig vasárnap 16:00-tól az Alsónémedi SE ellen vívja a csapat.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.06. (péntek, 18:00)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas U-21 - Pilis LK U-21

 

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.08. (vasárnap, 15:00)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas U-21 - Alsónémedi SE U-21

 
 
2015.02.05.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Edzomeccsek: hétközi eredmények
 

Kedden játszották:

Tiszaújváros - Kazincbarcika 2-6
Gólszerzők: Kovács Sz., Nagy D. ill. Lakatos 2, George 2, Elek B., Ondó

Felsőtárkány - Mád 5-2
Gólszerzők: ?

Lokomotiva Zvolen (szlovák) - Vác 6-2
Gólszerzők: ?

Diósd - Balatoni Vasas 9-0
Gólszerzők: Kokenszky 4, Mojzer 3, Csanálosi, Homonyik

Dabas - MTK II 1-7
Gólszerzők: Csák ill. ? 

REAC - Csepel

 

A szerdai műsor:

Diósd - Videoton II 3-2
Gólszerzők: Németh, Kokenszky, Csanálosi ill. ? 

14:00 Visnjevac (szerb) - Kozármisleny 1-2
Gólszerzők: ? ill. Lauer, Tóth A. 

14:30 Kisvárda - DVSC U21 2-1
Gólszerzők: Lucas, Erős ill. ? 

15:00 Cegléd - Hatvan 1-4
Gólszerzők: Kormos ill. Ficsor 3, Kelemen 

16:00 Nyírbátor - Tiszavasvári 4-2
Gólszerzők: ? 

17:00 Hajdúböszörmény - Ibrány

18:00 Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti 2-2
Gólszerzők: öngól, Szabados ill. Ablonczy 2 

18:00 Gödöllő - RKSK

18:00 ESMTK - BKV Előre 1-0
Gólszerző: Kiss D. 

18:00 SZEOL - Baja 1-0
Gólszerző: Puskás 

18:00 Gyula - Szeghalom

18:00 Celldömölk - Sárvár 3-1
Gólszerzők: Pungor, Szép, Boda ill. Rajos 

18:30 Újbuda - Vízművek

18:45 Orosháza - Tápé 3-0
Gólszerzők: Styecz 2, Fülöp 

19:00 Mosonmagyaróvár - Öttevény

19:15 Bölcske - Iváncsa

20:00 Maglód - Tököl

 

A csütörtöki műsor:

17:00 Tiszaújváros - Cigánd

17:30 Budaörs - Százhalombatta

REAC - Hatvan

 
2015.02.04.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - MTK Budapest
 

Nagy gólkülönbségu, 7:1-esvereséget szenvedett az FC Dabas NBIII-as felnott csapata a kedd este lejátszott felkészülési mérkozésen. Az NBI-es MTK Budapest látogatott Dabasra, azonban nem az elso csapat, mivel ok kedd délután a Vasas FC ellen léptek pályára a Fáy utcában.

Az elso félido 3:0-ás vendég elonnyel zárult. A folytatás sem tartogatott túl sok jót a hazaiaknak, mivel újabb négy találatot kaptak Honti József tanítványai. Csák révén azért végül sikerült szépíteni és egyben kicsit kozmetikázni a 7:1-es végeredményen.

Folytatás jövo kedden a Pilis ellen, addig edzések és hétvégi edzotábor szinesíti a felkészülési programot.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.03. (kedd, 17:30)
Helyszín: Dabas, mufu

FC Dabas - MTK Budapest (1 : 7)

Gól: Csák

 
 
2015.02.03.
fociakobon.cafeblog.hu
FELNOTT
KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Magyari Sándor (FC Dabas)
 

A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Rendszeresen jelentkezo sorozatunkban noi- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni oket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az idot – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Magyari Sándornak, aki a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplo és a negyedik helyen telelo FC Dabas II. kapusa.

 

PÁLYAÍV

Amiért kapus lettem: Mindig is a kapusok voltak a kedvenceim és a kesztyu is nagyon tetszett. (mosolyog)

Aki kapusként a legnagyobb hatást gyakorolta rám: Oliver Kahn és a hihetetlen fanatizmusa.

Amiért küzdök ebben a szezonban: Kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel éremhez segíteni a csapatomat.

Amit el szeretnék érni öt éven belül: Bajnoki cím a Dabas II.-vel.

Mezonyjátékos, aki sokszor borsot tört az orrom alá: Talán Wrábel Józsefet említeném, túl sok gólt rúgott már nekem. (mosolyog)

Babonám: Nincs.

 

KEDVENC…

…idézetem: Nincs.

…filmem: A sötét lovag-trilógia, Férfibecsület.

…zeném: Nincsen konkrét kedvenc.

…idotöltésem a futballon kívül: Mozi,barátokkal lenni.

…magyar csapatom: Klubcsapat nincs, de a válogatottért természetesen szorítok minden alkalommal.

…külföldi csapatom: Bayern München.

…futballistám: Manuel Neuer, David De Gea.

 

LEG…

…nagyobb futballélményem: Egy csapatban futballoztam több olyan játékossal is, akik mára válogatottak lettek.

…szebb gól, amit valaha láttam: Nekem Götze vb-döntoben lott gólja az. (mosolyog)

…nagyobb potyagól, amit valaha kaptam: Az oszi, Újlengyel elleni meccsre nem szívesen emlékszem vissza…

…nagyobb siker, amit elértem a futballban: Vannak országos bajnoki címeim még utánpótlás-koromból és az egyéni díjaimra is jó érzéssel gondolok vissza.

…pozitívabb tulajdonságom a pályán: Mindig gyozni akarok.

…negatívabb tulajdonságom a pályán: Mindig gyozni akarok, de néha elgurul a gyógyszer. A tizenegyeseknél egy ideje nem vagyok túl hatékony…

…pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Az ismeroseim biztos jobban tudják. (mosolyog)

…negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Hajlamos vagyok a lustaságra.

 
2015.02.02.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Beharangozó: FC Dabas - MTK Budapest
 

Kedden délután 17:30-as kezdéssel az MTK Budapest U21-es csapatával méri össze tudását Honti József alakulata. Ez lesz az FC Dabas NBIII-as csapatának az ötödik felkészülési mérkozése a tavaszi szezont megelozoen.

Esemény: Felkészülési mérkozés
Idopont: 2015.02.03. (kedd, 17:30)
Helyszín: Dabas, mufu

Mérkozés: FC Dabas - MTK Budapest

 
 
2015.02.01.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas II - Örkény SE (4:1)
 

A Tököl VSK elleni múlt heti döntetlenje után gyozelemmel abszolválta második felkészülési mérkozését az FC Dabas második csapata. Kucsák Istvánék az Örkény SE-t fogadták szombat délelott hazai pályán.

A találkozó foszereploje Feczesin István lett, aki három góllal járult hozzá csapata folényes, 4:1-es diadalához. A negyedik dabasi találat Fábri Ádám nevéhez fuzodik.

Folytatás jövo szombaton, az Albertirsa SE látogat Dabasra.

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2015.01.31. (szombat, 10:30)
Helyszín: Dabas, mufu

FC Dabas II - Örkény SE (4 : 1)

Gól: Feczesin (3), Fábri

 
 
2015.02.01.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Edzomeccsek: hétvégi eredmények
 

A szombati musor:

10:00 FTC U21 - REAC 2-3
Gólszerzok: ? 

10:00 Orosháza - Rákóczi Vasas 7-1
Gólszerzok: Nikolic 4, Szélpál, Szabó N., Fülöp ill. Tasi 

10:00 Dunaharaszti - Vecsés 2-0
Gólszerzok: Nyéki, Kobányai R. 

10:00 Gyor II - Velky Meder (szlovák) 0-0

10:00 Szigetszentmiklós - Diósd 1-1
Gólszerzok: Szini ill. Mojzer

11:00 Cigánd - Tállya

11:00 Szolnok - Jászberény 4-0
Gólszerzok: Tóth D. 3, Zsolnai 

11:00 Budaörs - ESMTK 2-1
Gólszerzok: Sajbán, Nagy R. ill. Murinai

11:00 Gyula - Sarkad 11-1
Gólszerzok: ? 

11:00 Hódmezovásárhely - SZEOL 1-3
Gólszerzok: Juhász ill. Bata 2, Ondrejó

11:00 Szekszárd - Komló 2-4
Gólszerzok: Nagyváradi, Zsók ill. ? 

11:00 Nagykanizsa - Nagyatád 0-2
Gólszerzok: ? 

11:00 Tatabánya - Pénzügyor 1-0
Gólszerzo: Szabó R. 

11:50 Nyírbátor - Vásárosnemény

12:00 Kozármisleny - Szentlorinc 3-1
Gólszerzok: Cziráki 2, Nagy E. ill. Tóth M. 

12:00 Dorog - Somos 2-1
Gólszerzok: ? 

13:00 Kisvárda - Balmazújváros 0-4
Gólszerzok: Mijatovic, Viasko, Vajda, Lucas

13:00 RKSK - Pilis

13:00 III. Kerület - Maglód 3-3
Gólszerzok: Móczó, Szikes, Horváth L. ill. Horváth M. 2, Joó

14:00 Csákvár - Vác 2-0
Gólszerzok: Mihály, Gajdos 

14:00 Mosonmagyaróvár - Somorja (szlovák)

15:00 DVSC-DEAC - Kazincbarcika 2-2
Gólszerzok: ? ill. Montvai 2

17:00 Ercsi - Csepel 

Kaposvár - Bölcske elmaradt!

MTK II - BKV Elore

Veresegyház - Monor 6-5
Gólszerzok: ? 

DVSC U18 - Hajdúböszörmény 1-4
Gólszerzok: ? ill. Benke N., Nagy T., Fülöp G., Bogdanovic