FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
2014.05.31.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 30. forduló - beharangozó!
 

Nagy izgalmakat hozhat a Közép-csoport utolsó játéknapja, mert a kiesés réme még hat csapatot fenyeget, ráadásul négy közülük, egymás ellen játszik. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkozéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetoedzojének tippjeivel harangozzuk be.

Maglód - Szeged 2011: Ha ez a mérkozés 2013. októberében lenne, akkor biztosan a vendégekre tippelnék, de a tavaszi egy teljesen másik Maglód, aki most az életéért harcol. Tippem: 2-2

Gyula - Videoton II: A Gyula otthon eredményes, a Videotonnak pedig már szinte mindegy az utolsó forduló eredménye. Ennek ellenére, egy pontra esélyesek lehetnek a fehérváriak. Tippem: 1-1

Dabas - Szekszárd: A Dabas, ha nyerni tud, biztosan bennmarad. A Szekszárd már elérte a bennmaradáshoz szükséges pontokat, ezért most az utolsó szalmaszálba kapaszkodó hazaiak gyoznek majd. Tippem: 2-1

Dunaharaszti - Soroksár: Bárhogy is álljanak a tabellán a csapatok, ez a párharc mindig rangadó. Kiélezett, színvonalas meccsen, remélem, hogy nyerünk a bajnok ellen. Tippem: 2-1

Orosháza - Budapest Honvéd-MFA: Kíváncsi vagyok milyen összeállításban utazik a Honvéd Orosházára, mert az nagyban befolyásolhatja a végeredményt. Azt gondolom, az Orosháza otthon tarthatja a három pontot. Tippem: 3-1

ESMTK - Bölcske: Az Erzsébetnek már egy pont is elég lehet a megmeneküléshez, a Bölcskének azonban csak a három ponttal lehet esélye a bennmaradásra, de most az ESMTK nyerni fog. Tippem: 3-1

Rákosmente - Komló: Az RKSK fiesztával búcsúzhat az idénytol. Tippem: 4-0

Baja - Monor: Mindkét csapat számára elegendo az egy pont, amit okos, taktikus játékkal meg is szerezhetnek. Tippem: 0-0

 
2014.05.31.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Lovrencsics Balázs (Soroksár): „Nem volt kérdés, hogy megnyerjük a bajnokságot”
 

Ellenállhatatlanul futballozik. És hol van még a vége? Lovrencsics Balázs bajnoki címet szerzett az NB III, Közép-csoportjában a Soroksárral, mi több, ha Isten is úgy akarja, vasárnap este gólkirályi címet is ünnepelhet.

Elképeszto ütemben termeli a találatokat. Immár húsznál jár a 22 éves támadó, aki huszonnyolc bajnokin bizonyíthatta rátermettségét. Nem túlzás, mestere a szakmájának, valódi gólvadász.

– Ki volt az elso? Gergo vagy az édesapja gratulált eloször a bajnoki címhez?
Az elso gratuláció apukámtól jött, de természetesen nem sokkal késobb Gergo is megtette ugyanezt – felelte egy mosoly kíséretében Lovrencsics Balázs.

– Ezúton én is gratulálok önnek és a csapatnak is, bár meglehet, edzojük, Varga Attila lábon kihordott két infarktust, hiszen játszottak egy kicsit a tuzzel...
Köszönöm a csapat és a stáb nevében. Úgy gondolom, hogy ha voltak is nehéz napok és hetek, nem volt kérdés, hogy megnyerjük a bajnokságot, hiszen az 5. fordulótól kezdve mi vezettünk. Ahogy mondta, Attilának voltak nehéz pillanatai, de értheto, hiszen keményen megdolgoztunk a vezeto pozícióért, kár lett volna kiengedni a kezünkbol. Voltak a vezetoség és a csapat részérol is mélypontok, de úgy érzem, ezért is nyertük meg a bajnokságot, mert mint CSAPAT vagyunk erosek, és felálltunk minden pofon után.

– Megfordult a fejében bármikor is a tavasz második felében, mi van akkor, ha nem sikerül?
Nem, egy percig sem! Hiszen amikor Szucs Mihállyal leültünk tárgyalni, egyértelmuen kijelentette, hogy a feljutás a cél! Innentol kezdve csupán az lebegett az én és a csapat szeme elott is, hogy csak az elso hely az elfogadható.

– Túlzok, ha azt állítom, élete legjobb formájában futballozik?
Ezt nem merném egyértelmuen kijelenteni, de az biztos, hogy az egyik legjobb szezonomon vagyok túl. Remélem, az NB II-ben hasonlóan sikeres leszek a csapattal együtt.

– Melyik találatára a legbüszkébb? Mert van mibol választania.
A Maglód elleni, ollózó mozdulattal szerzett találatot emelném ki, szerintem az volt a legszebb. Kár hogy pont a volt csapatom ellen szereztem, és nem tudtam kelloképp megünnepelni.

– Feltételezem, már megkeresték máshonnan. Ha úgy hozza a sors, elgondolkodik a váltáson, vagy egyértelmu, hogy az NB II-es Soroksárban képzeli el a folytatást?
Konkrét megkeresés még nem érkezett, de úgy gondolom, hogy köszönhetek annyit a Sorinak, hogy kijelenthessem, maradok!

– Még van esélye a gólkirályi címre is. Vagy ezzel nem foglalkozik?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkozom vele, de túlzás lenne kijelenteni azt is, hogy ez lebeg a szemem elott. Sokkal inkább a csapat sikere volt a fontosabb az egész szezonban.

– Nem lesz nehéz felpörögni az utolsó játéknapra? Hiszen már bajnokok, ráadásul Gyuláról hosszú út vezetett hazáig, és a Dabas elleni 5–1-es gálaeloadás után immár nincs tét, amiért küzdhetnének.
Igen, roppant hosszú volt. Úgy gondolom, hogy hazai pályán tartoztunk annyival a szurkolóinknak, hogy méltóképpen búcsúzzunk tolük, a ’Haraszti elleni meccs pedig szomszédvári rangadó, amit nem lehet félvállról venni!

– Ahogy átvitt értelemben a testvérét sem. Mennyire van hatással önre a Lengyelországban légióskodó Gergo? Inspirálja, hogy minimum azt az utat járja be, mint amit o?
Természetesen nagy hatással van rám, és persze, hogy inspirál, jó volna azon a szinten focizni, mint o, de úgy gondolom, nem vagyok lekésve semmirol.

– Bár relatíve a saját kezében van a sorsa, benne van a pakliban, mi több, jelen állás szerint korábbi klubja, a Maglód búcsút int az NB III-nak. Mennyire tartja a kapcsolatot a „régiekkel”?
Sajnos nem épp a legjobb hangulatban váltunk el Baranyai Pállal, és a többiekkel is csak hébe-hóba beszélünk, de természetesen figyelemmel követem az eredményeiket, és úgy gondolom, a Maglód megérdemli, hogy NB III-as csapata legyen, a körülmények adottak hozzá.

– Egy bombaeros bajnokságban futott ön és a csapat is remek szezont. Lovrencsics Balázs miben fejlodött mondjuk az egy vagy két évvel ezelotti önmagához képest?
Úgy gondolom, sok mindenben, elsosorban hozzáállásban, ami 180 fokot fordult Soroksáron, és ezt a stábnak köszönhetem, akik nem hagytak ülni a babérjaimon.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
LOVRENCSICS BALÁZS GÓLJAI A BAJNOKSÁGBAN
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Osszel (10): ESMTK (otthon), Maglód (o, 2), Szeged (idegenben, 2), Bölcske (i), Baja (i), Dunaharaszti (o, 2), Orosháza (o)
Tavasszal (10): Rákosmente (o, 2), Maglód (i), Monor (o), Videoton II. (i, 2), Baja (o, 2), Gyulai Termál (i), Dabas (o)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az NB III, Közép-csoport góllövolistájának élmezonye
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
21 GÓLOS: Germán Tamás (Szeged 2011),
20 GÓLOS: Kocsis Dávid (Rákosmente), Lovrencsics Balázs (Soroksár)

 
2014.05.31.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
BAJA: HELYZETBEN. Pislákoló fény az alagút végén
 

Ami jó hír a csapatért aggódóknak: az elmúlt hétvégén nemhogy kiállt aktuális bajnokiján az NB III, Közép-csoportjában szereplo Bajai LSE, az együttes remekül helytállt az élvonalbeli labdarúgókkal (Paraiba, Sándor György) megerosített Videoton II. otthonában és „csak” 2–0-s vereséget szenvedett.

Ahogy azt közel két hete a honlapunknak adott interjújában Zsók József játékos-edzo elmondta, bajban van a BLSE. A labdarúgóknak többhavi juttatással tartozik az egyesület, így nem könnyu ebben a helyzetben a futballra koncentrálni – különösen úgy nem, hogy a társulatnak küzdenie kell(ett) a bennmaradásért. Több forrásunk egybehangzó állítása szerint az elmúlt napokban pozitívumként könyvelhették el a játékosok, hogy egyhavi juttatást rendezett az egyesület. A BLSE-nek még a pályán is küzdenie kell, hiszen az NB III, Közép-csoportjának záró fordulójában Kirchner Krisztiánék a Monort fogadják, és minimum egy pontot szerezniük kell, hogy papíron megorizze harmadik vonalbeli tagságát az együttes. A többi pedig már nem a futballistákon múlik…

 
2014.05.31.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
30.Forduló: FC Dabas - Tolle Szekszárd UFC
 

Vasárnap délután a Szekszárd UFC látogat Dabasra. A mérkozésnek hazai oldalról óriási a tétje, mivel mindenképpen gyoznie kell Honti József csapatának, ha nem akar biztos kieso lenni. A három pont megszerzése azonban önmagában már kevés, sajnos szinte minden a konkurens csapatok eredményeitol függ. Az ESMTK a Bölcskével vív ki-ki harcot, a Monornak Baján kellene pontokat szereznie, míg papíron a Maglódnak a legnehezebb a feladata, ok ugyanis a második Szeged 2011-et fogadják. A kiesok névsora egyenlore tehát szinte megjósolhatatlan, abban viszont továbbra is reménykedhetünk, hogy az FC Dabas számára jól alakul a záró forduló és megorizheti NBIII-as tagságát.

Esemény: NBIII. Közép-csoport, 30.Forduló
Idopont: 2014.06.01. (vasárnap, 18:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - Tolle Szekszárd UFC

 
 
2014.05.31.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Erdos Bálint (Pereg): „Egyelore azzal foglalkozom, hogy meglegyen bronzérem”
 

19 évesen nem itt kellene tartania. Erdos Bálint azonban jelenleg Peregen futballozik, holott a Goldballban nevelkedett, és pelyhedzo állú ifjúként megfordult a Honvédban, a Vasasban, Dabason és Hartán. A középpályás a Pest megyei II. osztály, Déli csoport 27. fordulójában Délegyházán három gólt, míg együttese a 8–1-es sikernek köszönhetoen ugyanennyi pontot szerzett.

Erdos Bálint egyértelmuen foszerepet játszott a diadalban, mi több, nem csupán a meccs, de talán a forduló legszebb, leglátványosabb gólját is szerezte. A labdarúgóval nem csupán a délegyházi 90 percrol, de a Pereg érthetetlen tavaszi visszaesésérol is szót ejtettünk.

– Mikor omlott össze a Délegyháza?
Úgy gondolom, már az elején megtörtük oket – felelte Erdos Bálint. – Úgy mentünk ki a pályára, hogy muszáj nyerni, hogy életben tartsuk a reményeinket, ami a 3. helyezés elérését illeti. Gyors gólokat tudtunk loni, és bár a negyedik után tudtak szépíteni, a hazaiak azt hitték, lehet esélyük, de ,,rárúgtuk” az ötödiket, és akkor már teljesen megtörtek.

– Éppen az ötödik után jött el az ön ideje, hiszen a gála során még két találatot szerzett. A három közül melyik volt a legszebb?
Azt gondolom, hogy az utolsó. Azt lottem a legtávolabbról és az volt a legnehezebben kivitelezheto. Fürj Ádám adott be egy szögletet, a védok kifejelték, én mellel átvettem, magam elé tettem, és nagyjából 25 méterrol kirúgtam a felso sarkot.

– Eddigi pályafutása során korábban szerzett hasonlót?
Voltak már nagy góljaim, de ez a találat a legszebbek közül való.

– Összességében mivel múlták felül a riválist? Mert azért az 1–8 az mégiscsak 1–8.
Úgy érzem, nagyon motiváltak voltunk és gyors gólokat tudtunk szerezni, ám passzban, akaratban, mindenben jobbak voltunk, gyakorlatilag kihasználtuk a helyzeteinket.

– Ön is?
Minden lehetoségemet. Ezen a meccsen elégedett lehettem a teljesítményemmel, nagyjából meg tudtam mutatni azt, amire képes vagyok.

– Egy támadónak ez is afeladata: a hátvédet vagy a kapust kicselezve gólokat lo, netán ,,csak” megtartja a labdát, míg felzárkóznak a többiek.
Ezen a meccsen védekezo középpályásként futballoztam.

– Akkor pláne jár a gratuláció!
Köszönöm!

Egyet viszont megmagyarázhatna: akkor miért a 10-es számú dresszben futballozik?
Ez a mez volt szabad, amikor Peregre igazoltam.

– Komolyan?
Igen, és azért is választottam, mert ez volt a legszimpatikusabb.

– Egy védekezo fedezettol legalábbis furcsa.
Inkább támadó középpályás vagyok, hiszen védekezot is úgy játszom, hogy én vagyok a támadóbb szellemu.

– Mégis, a játéktéren belül hol érzi magát a legjobban?
A pálya közepén bárhol.

– A középso védo pozíciójához mit szólna?
Azt azért nem, ha lehet, kihagynám.

– Nem úgy a helyzeteket, mi több, aligha akarják kihagyni a 3. helyet. Meglehet?
Bízunk benne. Úgy számolunk, ehhez szükség lesz egy bravúrra is, egy nálunk erosebb csapatot is meg kell ehhez vernünk, ám hiszünk abban, hogy ez sikerül, és az úgymond kötelezo gyozelmeket pedig hozni tudjuk.

– Miben látja az okát, hogy a tavasz elso felében olykor csak árnyéka volt oszi önmagának a Pereg?
Erre mi is keressük a választ, de nem találjuk. Nem jött ki a lépés a csapatnak. Akiknek többet kéne hozzátenniük, akik tavaly jobban játszottak, nem tudják azt hozni, amit az elozo évben, így nem tudunk annyi gólt sem loni. Következésképpen támadásban is sokkal gyengébbek vagyunk, mint tavaly.

– Most jön még csak az érettségi vizsga: következik a Taksony elleni fellépés, aztán itt lesz a Dabas-Gyón elleni elmaradt derbi, nem is szólva az Újhartyán elleni meccsrol, márpedig a vetélytárs az edzováltás után remek formát mutat.
Megpróbálunk nyerni a Taksony ellen, most csak ezzel foglalkozunk. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, és ezt próbáljuk meg kihasználni.

– Utánpótláskorában NB I-es klubokban pallérozódott, így nem értem, tehetséges fiatalemberként mit keres a Pest megyei másodosztályban.
Így alakult a sorsom, de hozzáteszem, jól érzem magam Peregen. Nem úgy alakult a karrierem, ahogy gondoltam, ide kerültem.

– Nem ez a végcél, ugye?
Nem tudom még, mit hoz a jövo. Egyelore azzal foglalkozom, hogy meglegyen bronzérem, avagy sikeresen zárjuk a szezont. Másik csapatban egyelore nem is gondolkodom.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 25. lapszámában. Azóta a Pereg hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a listavezeto Taksonytól.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------

 
2014.05.30.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkozések (2014.máj.31-jún.01.)
 

Az elso csapat a Honvédot fogadja, míg Kucsák Istvánék az éllovas Taksony SE-hez utaznak vasárnap délután. Az U-21 és U-17 Tápiószecson vendégszerepel szombaton, míg az U-15 és U-14 ugyanaznap az ESMTK korosztályos csapataival mérkozik...

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Vasárnap, 17:00 FC Dabas - Tolle Szekszárd UFC
FC Dabas II Csütörtök, 18:00 Felsopakony SK - FC Dabas II
FC Dabas U-21 Vasárnap, 12:00 Gödölloi SK - FC Dabas U-21
FC Dabas U-17 Vasárnap, 10:00 Gödölloi SK - FC Dabas U-17
FC Dabas U-15 Szombat, 10:00 FC Dabas U-15 - Bp. Honvéd MFA
FC Dabas U-14 Szombat, 12:00 FC Dabas U-14 - Bp. Honvéd MFA
 
 
2014.05.29.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Juhász Norbert és az Orosháza jövore merészebb célokat tuzne ki maga elé!
 

A Közép-csoport nyolcadik helyén áll és már biztosan ott is végez az Orosháza. Az idén középcsapatnak számító együttes, jövore ismét célba venné a másodosztályt. Most jó formában van a keret, hiszen legutóbb Bölcskén nyertek 4-3-ra és a mérkozésen a kapuba talált Juhász Norbert is, akit klubjáról és jövobeli terveirol kérdeztünk.

Télen egy év után igazoltál újra az Orosháza FC-hez. Könnyu volt újra beilleszkedni a keretbe?

Juhász Norbert: A beilleszkedés könnyedén ment, ugyanis többekkel évekig csapattársak vagy ellenfelek voltunk az NB II-ben is, így jól ismertük egymást. Néhány új társ volt, akikkel nem találkoztam még, de velük is hamar megtaláltam a közös hangot.

Korábban játszottál magasabb és alacsonyabb osztályban is. Mit gondolsz, milyen az idei NB III-as bajnokság színvonala?

Juhász Norbert: Vannak kifejezetten színvonalas, hangulatos mérkozések, de úgy gondolom azért még van hová fejlodni minden tekintetben. Az NB I-es tartalékcsapatok jelenléte jót tesz a bajnokságnak, ellenük profi körülmények között játszunk, futballistának érzi magát az ember.

Egy fordulóval az idény vége elott már biztos, hogy a nyolcadik helyen zártok. Elégedettek vagytok ezzel az eredménnyel?

Juhász Norbert: Nagyon nehéz éven van túl csapat, nyáron még az is kérdéses volt, hogy lesz-e NB III-as csapata a városnak. Jelentos átalakuláson ment át a keret, a vezetoségnek nehéz dolga volt játékosokat szerzodtetni, ugyanis bizonytalan volt a jövokép. Azt gondolom, hogy akik maradtak és az újonnan érkezettek is maximálisan megállták a helyüket és mindent megtettek azért, hogy a csapat minél jobban szerepeljen. Ebbol kiindulva elégedettek lehetünk a nyolcadik helyezéssel, a szezon elott mindenki örömmel aláírta volna.

Hétvégén 4-3-ra nyertetek Bölcskén egy fordulatos mérkozésen és a második találatotokat te szerezted. Leírnád néhány szóban, hogy született?

Juhász Norbert: A bölcskei mérkozés nehezen indult, de 20 perc után magához tért a csapat és látványos gólokkal magabiztosan fordítani tudtunk, majd túlzottan is megnyugodtunk a biztos elony tudatában. A vége izgalmasra sikeredett, ám megérdemelten nyertünk. A gólomnál Huszár Gergo gyorsan elvégzett bedobása után, éles szögbol sikerült a hosszú sarokba találnom.

Mi az Orosháza és a te saját hosszú távú célkituzésed?

Juhász Norbert: A következo szezonnak merészebb célokkal szeretnénk nekivágni, a vezetoség azon dolgozik, hogy biztosítsa ehhez a megfelelo feltételeket. Fiatal csapatunk van, néhány kiváló rutinos játékossal, így azt gondolom, némi erosítéssel jövore a közvetlen élmezonybe fogunk tartozni. A csapatnak és nekem is az a célom, hogy újra NB II-es labdarúgás legyen Orosházán.

 
2014.05.27.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Hét gólt hozott az Orosháza Bölcske elleni összecsapása
 

A Közép-csoport huszonkilencedik játéknapján Bölcskére látogatott az Orosháza. Fordulatos csatát vívott egymással a két csapat, amelyet végül a vendégek 4-3-ra nyertek meg. 

6. perc: Budai jobb oldali beadását Tamási közelrol juttatja a hálóba, 1-0.
20. perc: Styecz 18 méteres lövése száll a kapu mellé.
30. perc: Szucs pontos beadását Juhász bólintja fölé.
33. perc: Füredi ugratja ki Styeczet, aki 14 méterrol a kapu hasa alatt juttatja a kapuba a labdát, 1-1.
34. perc: Huszár partdobása átszáll a védok felett, Juhász elé kerül a labda és a kifutó kapus mellett gurít a hálóba, 1-2.
39. perc: Juhász fejese a lécen csattan.
47. perc: Styecz átadása után Juhász találja el a kapufát.
49. perc: Egy védorol lepattanó labdát Huszár 25 méterrol lo a bal sarokba, 1-3.
53. perc: Huszár fejeli vissza a labdát, és az érkezo Szabó Norbert 2 méterrol bólint a kapuba, 1-4.
68. perc: Tamási 20 méteres bombája védhetetlenül vágódik a kapuba, 2-4.
75. perc: Besenczi a kiállítás sorsára jut, emberelonybe kerül az Orosháza.
76. perc: Egy bal oldali beadást Szili lo 10 méterrol a kapuba, 3-4.
90. perc: Huszárt is kiállítja a játékvezeto.

Bölcskei SE - Orosháza FC 3-4 (1-2)

Bölcske, 150 nézo, vezette: Botló B.

Bölcske: Cseri – Kecse, Miskovicz, Ledneczki (Süvöltos 46'), Farsang – Tamási, Budai (Höss 63'), Besenczi, Féhr – Szili, Fröhlich (Tóth J. 50') Vezetoedzo: Kindl István

Orosháza: Bordás – Szucs (Könyves 92'), Tóth I., Ferenczi, Szabó N. – Füredi (Csák 66'), Márki, Huszár, Végh – Styecz, Juhász Megbízott edzo: Makra Zsolt

Kiállítva: Besenczi 75' ill. Huszár 90'

Gólszerzok: Tamási 6', 68', Szili 76' ill. Styecz 33', Juhász 34', Huszár 49', Szabó N. 53'

Kindl István: "Úgy gondolom, hogy csapatom rászolgált volna a döntetlenre."

Makra Zsolt: "Heroikus küzdelemben, jól zártuk a Duna-parti kirándulást."

Forrás és fotó: oroshazafc.gportal.hu

 
2014.05.27.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSORS. Csáki Norbert (Monor): „Nem volt bundameccs, ezt ki merem jelenteni!”
 

Pályafutása eddigi legfontosabb góljait szerezte. Csáki Norbert másfél hete szombaton, Székesfehérváron duplázott, márpedig az NB III, Közép-csoportjának 28. fordulójában a Monor a 27 éves középso védo eredményességének köszönhetoen hozta el mindhárom pontot a Sóstói Stadionból. Meglehet, a 4–3-as siker az osztályváltás elkerülését jelenti az MSE-nek.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Az alábbi interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 26. lapszámában. Azóta a Monor hazai pályán 1–0-ra kikapott a Maglódtól.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------

A hangja ellentmondást nem turo volt. Csáki Norbert érthetoen nem foglalkozik azzal, mit mondanak mások, csupán teszi a dolgát. Olykor elorevágja a labdát, csak el, minél messzebb a saját kaputól, míg máskor a csatárt megelozve remek ütemben keresztez. Múlt szombat este pedig gólt szerzett, rögtön kettot is. Nem túlzás azt állítani, hogy a Monor egyik legjobbja volt a Videoton II. elleni találkozón.

– Bundameccs volt! Ezt mondták, írták szombaton és vasárnap az emberek a telefonban és a közösségi oldalon. Legalábbis azok, akik egyszeruen nem hitték el, hogy a hajrában szerzett gólokkal nyert a Monor 4–3-ra Székesfehérváron.
Nem volt bundameccs, ezt ki merem jelenteni! – felelte határozottan Csáki Norbert. – Láttuk az összeállítást, tény és való, a Videoton jó néhány játékost adott vissza az U21-es gárdának, mivel a bajnoki címért küzdenek. Hogy ez nekik miért volt fontosabb, azt ok tudják, de minket ez nem érdekel. A riválisunk így állt ki, mi pedig úgy álltunk fel, ahogy. Rengeteg bajunk van, hiszen nagyon tartalékos csapattal léptünk pályára. A sérülések nagyon „húzzák” az együttesünket, mindössze két cserével tudtunk elutazni. És még a meccs közben is történt egy, ugyanis Csikós Ferencnek eltörött a kulcscsontja, ám végigjátszotta a 90 percet.

– Csapattársának mielobbi teljes felépülést kívánok! No, de valamiért mégiscsak útjára indult a pletyka...
Ha megnézi bárki is az összeállításunkat, senki nem gondolhatja azt, hogy bunda volt! Nem cseréltünk a meccsen, de mindenki küzdött, hajtott, mentálisan ott voltunk. Ha ezt a formát át tudjuk menteni a Maglód elleni „hatpontos” derbire, szerintem nem lehet akadálya a gyozelemnek.

– Mi dönthet?
A Videoton II. ellen nagyon jól játszottunk. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, de így hirtelen nem tudom, mikor mondhattam volna azt, hogy ilyen jól mentünk: volt területünk, el tudtunk menni a szélen, akadtak beadások és jók voltak az érkezések. Maximálisan koncentráltunk. Ez lehet a kulcs a hétvégén is, no meg az, hogy ez a gyozelem nagyon nagy önbizalmat adhat.

– Hétfo este 18 óra után néhány perccel beszélgetünk. Ami az esélyeket illeti, mit mond?
Azt, hogy bentmaradunk.

– Száz százalék?
Ebben biztos vagyok. Hiszek a csapatban, az egyesületben. Nem tudom elképzelni, hogy a Monor 25 év után kiessen az NB III-ból!

– És az benne van a pakliban, hogy korábbi együttese, a Dabas elbúcsúzik a harmadik vonaltól?
Azt mondom, nekünk könnyebb a sorsolásunk, mint nekik. Ok a hétvégén Soroksárra mennek, majd a Szekszárdot fogadják, és utóbbi meccs sem lesz sétagalopp, hiszen nem rossz csapat, megszenvedtünk velük mi is. A Soroksárról meg csupán annyit, ki tudja, hogyan lép pályára a társulat, hiszen már bajnok, a játékosok félvállról vehetik a Dabas elleni meccset. De én inkább magunkkal foglalkoznék, hiszen játszunk a Maglóddal, majd az utolsó fordulóban megyünk Bajára. Tudom, hogy elobbi a sorsdönto meccs, hiszen ha sikerül nyerni, mindenképpen bentmaradunk.

– Az osz közepén sejtette, hogy ennyire kiélezett lesz a véghajrá?
Nem, erre senki nem számított, sot arra tértünk ki, nem akarjuk a sorsdönto meccsekig húzni, úgy voltunk vele, az utolsó néhány fordulót megelozoen már nyugodtan, a biztos bentmaradás tudatában játszhassunk. Valamiért nem így alakult. Igaz, a tavalyihoz képest nagyon eros ez a bajnokság, sokkal jobb csapatok vannak a mezonyben. Ám az is igaz, mi sem azt a teljesítményt tudjuk nyújtani, amit korábban megszokhattak tolünk. A mi együttesünk ennél többre, sokkal többre képes. Keressük az okát, miért történt így, mivel az elozo évadunk nagyon jól sikerült, a bajnoki címtol csupán két pontra voltunk, azaz bármi lehetett volna. Most meg szinte semmi nem jön össze. És persze ezzel most visszatérünk oda, ahonnan kiindultunk, sorra dolnek ki a kulcsjátékosok, éppen a legfontosabb mérkozésekre.

– Pályafutása során volt már ilyen peches szériában?
Ilyen csapatban még nem voltam, ahol rövid idon belül ilyen sokan sérülnek meg. Velem sem fordult elo még olyan, hogy két-három héten belül kétszer is megsérülök. Korábban felszakadt a szemöldököm és nem tudták elállítani a vérzést, így le kellett jönnöm, míg két hete a Rákosmente ellen kaptam egy könyököst, és bár visszamentem a pályára, de nem éreztem jól magam, szédültem, így lecseréltek.

– A hétvégén legfeljebb csak a gyozelem miatt foroghatott önnel a világ. Mikor duplázott legutóbb?
Soha!

– Biztos?
NB III-as szinten nem sikerült még – legalábbis eddig.

– Mindenesetre jókor jött.
Nekem a leheto legjobbkor sikerült, de a csapat számára volt a legfontosabb. Monoron rendszerint belso védo vagyok, és a hajrában is úgy mentünk elore, gólt kell szereznünk. Hála Istennek, sikerült. Reményeim szerint a bentmaradás is meglesz.

--------------------------------------------
A fontos gólok szerzoje
--------------------------------------------
Csáki Norbertet arra kértük, idézze fel a székesfehérvári Sóstói Stadionban szerzett találatait. A futballista készséggel elevenítette fel a második félido legfontosabb eseményeit.
Az 53. percben egy jobb oldali szabadrúgást követoen csapattársamat, Villányi Gergelyt lerántották, a bíró sípolt, 11-es. Ez az, örülök neki! Ugyebár én meg a Csikós Ferenc volt kijelölve, ám mert neki fájt a válla, megkérdeztem, vállalja-e, mire azt mondta, nem, lojem én. Elrúgtam, gól lett, a kapus a másik oldalra vetodött. A második találat pedig a 91. percben született. Mivel nekünk nem volt jó az egy pont, hiszen semmire sem megyünk vele, mentünk elore. Horváth Dávid a félpályáról ívelte fel a labdát, én pedig öt-hat méterrol megcsúsztattam, ami a jobb felso sarokban kötött ki.

 
2014.05.27.
szufc.hu
FELNOTT
Szekszárd: "Újabb három pont távozott Szekszárdról"
 

Kellemes, meleg, nyári délutánon szenvedett vereséget csapatunk a Gyula csapatától. Már a meccs elso tízpercében eldolt a három pont sorsa, amikor Kristóf megszerezte a vezetést csapatának, amire a hazaiak nem tudtak válaszolni.

A 9. percben alakult ki az elso helyzet a mérkozésen. Ekkora a vendégek a saját térfelükrol rúgtak fel egy szabadrúgást a tizenhatos eloterébe. Koch bár jól érkezett vissza, Márton segítsége nélkül nem tudta megoldani a helyzetet, így Kristóf 17 méterrol a kapuba lott. 0-1

Gyorsan próbáltak válaszolni a hazaiak. A 11. percben Fejes futott be egy hosszú indítást, beívelését Rigó Fábián elé fejelte, de a lövés a felso kapufán csattant. Az elso 30 perc végéhez közeledve ismét a Szekszárd próbálkozott. A csereként beállt Pap csellel vette át egy felpasszolt labdát a büntetoterületen belül, ami szögletet ért. A sarokrúgást követoen Marton hárította a fejest. Azonban egy perccel késobb újra a hazai kapu forgott veszélyben. Most közelebbrol végezhetett szabadrúgást a Gyula. Azonban a belöbbölt labdát a támadó fölé rúgta.

A félido végéhez közeledve Rátkai 40 méteres labdájára Deli és Micskó is érkezett volna középen, de rejtélyes körülmények között mindketten a földön kötöttek ki. Azonban még a lefújás elott újabb meleg helyzetet kellett megoldania a vendégeknek. Egy nagy bedobás után Fábián robbant középen, de a kapus bravúrral védeni tudta lövését.

A második játékrész dinamikusabb, lüktetobb játékot hozott. Már a félido második percében Micskó elol kellett fejel felszabadítania a kapusnak. Majd Rigó beadását követoen Ranga fejesét kellett hárítania. A 62. percben Rátkai távoli lövése szállt fölé. A 74. percben Fejes indította Rangát, aki nem vette észre az üresen induló Micskót, így kiszorított szögbol mellé lott. A 81. percben Rácz remek megoldása után Fejes lott, de a kapus védett. Azonban nem lélegezhettek fel a vendégek. Egy perccel késobb Micskó ollózott mellé. A lefújás elott még Fejes tört be a tizenhatoson belülre, de a védok közös erovel elszakították a játékszertol.

NBIII Közép csoport 29. forduló

TOLLE UFC Szekszárd – Gyulai Termál FC 0-1 (0-1), Szekszárd

Játékvezeto: Mód István

Szekszárd: Horváth Bálint – Márton Erik (Pap Milán 22), Koch László, Tóth Péter, Fejes Péter – Micskó Márk, Kuklis Kristóf (Ranga Máté 45), Rátkai Gábor, Fábián Dominik (Rácz Ferdinánd 59) – Rigó Gergo, Deli Dániel, Vezetoedzo: Kvanduk János

Gyula: Marton Zoltán – Vincze Dániel, Dragan Claudiu (Zádori Sebastian Alex 81), Dócza Gábor, Sipos Krisztián – Kovács Tamás, Bálint Balázs, Okos István, Kristóf Gergo – Kukla Zsombor, Fritea Razvan-Daniel, Vezetoedzo: Popovits Ladislau Pavel

Gól: Kristóf Gergo (8)

 
2014.05.27.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Heti edzésprogram
 

Csapat: FC Dabas NBIII felnott

Idopont: 2014.máj.26 - 2014.jún.01.

dátum
nap
program
2014.05.26.
Hétfo
Edzés: 18:00
2014.05.27.
Kedd
Edzés: 18:00
2014.05.28.
Szerda
Pihenonap
2014.05.29.
Csütörtök
Edzés: 18:00
2014.05.30.
Péntek
Edzés: 18:00
2014.05.31.
Szombat
Edzés: 18:00
2014.06.01.
Vasárnap
30.Forduló 18:00 (FC Dabas - Tolle Szekszárd UFC)
 
 
2014.05.26.
labdarugas.dmtk.hu
FELNOTT
DMTK: "Kikaptunk a Honvédtól"
 

Az NB III Közép-csoport 29. fordulójában a Budapest Honvéd-MFA otthonában lépett pályára a DMTK.

A hazaiak mindenképp gyozni akartak, ezért több, az NB I-ben is alapembernek számító labdarúgójukat is csatasorba állították ellenünk.

Az elso kispesti gólra nem is kellett sokat várni: a 3. percben Kapacina szöglete tekeredett középre, ami Wágner lábán pattant meg és onnan a hálónkba csorgott a labda. 1-0! Két perccel késobb Kapacina távoli lövését Szappanos hárította, a 10. percben viszont újabb találatot szerzett a vendéglátó együttes. Ekkor Kapacina 17 méteres szabadrúgását Szappanos bravúrral tolta a felso lécre, a kipattanót viszont Vécsei a kapunk közepébe helyezte. 2-0! A kezdeti sokk után egyre inkább magára talált a Dunaharaszti. A 20. percben Horváth indítására indult el Mészáros, aki a tétovázó kapus és az elalvó védo mellett középre passzolt, az érkezo Miholics pedig az üresen maradt hálóba gurított. 2-1! Újabb két perc elteltével Dabasi lódult meg a bal oldalon, majd 15 méterrol nagy erovel kapura lott, Vereckei viszont kiüttötte próbálkozását. A 25. percben egy szemre is tetszetos akció végén Gacsal kényszerítozött Miholiccsal, a visszakapott labdára azonban Vereckei vetodött ki és felszedte játékosunk elol. A 31. percben Lengyel szöktette Mészárost, akinek középre ívelése megpattant egy lábon, így a háló tetején landolt a játékszer. Egy perc múlva a Honvéd vezetett szép támadást, de Holender beadását Prosser mellé fejelte. A 38. percben Prosser távolról kísérletezett, ám Szappanos kipaskolta a felso léc alá tartó lövést.

A 47. percben Miholics szerzett eroszakosan labdát az ellenfél térfelén, majd 17 méterrol a kapu mellé bombázott. Az 55. percben Kiss végezhetett el szabadrúgást 17 méterrol, de lövését Vereckei megfogta. Nem sokkal késobb Kiss lépett volna ki Baráth mellett, aki könyökkel megütötte játékosunkat, a szabadrúgás és az ütésért járó azonnali piros lap viszont elmaradt... A 61. percben Dabasi tört be a tizenhatoson belülre, azonban nagy ereju bombáját kivédte Vereckei. A 64. percben a csereként beálló Vernes kapott nagy labdát a büntetoterületünkön belül, amit 14 méterrol, egy átvétel után a hálónkba lott. 3-1! A 76. percben elobb a jobb, majd a bal oldalról tekeredett középre a játékszer és a harmadik beadást követoen Nagy G. közelrol pofozta a gólvonal mögé a mindent eldönto találatot. 4-1! A folytatásban már nem tudtunk közelebb kerülni a hazaiakhoz, így magabiztos Honvéd siker született. A vereség ellenére minden dicséretet megérdemel a DMTK, mert a javarészt két osztállyal feljebb játszó ellenfelével szemben sem adta fel egy perce sem a küzdelmet és kemény csatára késztettük oket.

Budapest Honvéd-MFA – Dunaharaszti MTK 4-1 (2-1)

Bozsik Stadion, 100 nézo, vezette: Sipos K.

Bp. Honvéd: Vereckei, Botka, Baráth, Ariano Navarro (Bora 77.p), Csemer, Nagy G., Vécsei, Kapacina (Mensah 70.p), Prosser, Holender, Bobál G. (Vernes 57.p)

DMTK: Szappanos, Horváth Á. (Varga V. 51.p, Jakab 86.p), Wágner, Rétsági, Dallos, Gacsal, Mészáros, Lengyel, Kiss G. (Lázár 77.p), Dabasi, Miholics

Gólszerzok: Wágner 3.p (öngól), Vécsei 10.p, Vernes 64.p, Nagy G. 76.p ill. Miholics 20.p

Sárga lapok: Ariano Navarro 55.p ill. Dabasi 12.p, Wágner 78.p

Króner Péter vezetoedzo: „Gratulálok csapatomnak, mert volt tartása egy NB I-es játékosokkal teletuzdelt csapat ellen. 2-1-nél akár egyenlíthettünk is volna, de a hazaiak minoségi cseréi végül eldöntötték a három pont sorsát.”

Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti MTK 2014.05.24. 1. rész

Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti MTK 2014.05.24. 2. rész

Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti MTK 2014.05.24. 3. rész

Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti MTK 2014.05.24. 4. rész

 
2014.05.26.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas II - Dömsödi SE (0 : 2)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - II. osztályú felnott bajnokság Déli csoport - 28.Forduló

Idopont: 2014.05.25. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas II - Dömsöd SE (0 : 2)

Gólszerzok: - ill. Cziráky (20p), Palotai (80p)

FC Dabas II: Magyari - Karsza, Láposi, Bálint Z, Béres, Janicsák, Palchuber, Mráz, Birizdó, Fábri, Ordasi G

Csere: Kmetyó, Ordasi J, Krigel, Pucsinszki, Nagy

Két gólos vereséget szenvedett Kucsák István csapata vasárnap délután. A Dömsöd SE Cziráky révén ugyan már a 20.percben megszerezte a vezetést, a 37.percben Kun kiállítása után még is a hazaiak bizakodhattak. Az emberelony azonban nem érett dabasi góllá, sot, a 63.percben Janicsák is a kiállítás sorsára jutott, így kiegyenlítodtek az eroviszonyok. A mérkozés vége elott tíz perccel Palotai is betalált, amivel végképp eldöntötte a három bajnoki pont sorsát.

A következo fordulóban a hatodik helyen álló Felsopakony SK lesz a Dabas II ellenfele. A találkozót szombaton rendezik, a kezdési idopont 17:00.

 
 
2014.05.25.
szegedma.hu
FELNOTT
Maglód: "Jó hangulatú mérkozésen, sok nézo elott begyujtöttük a honáhított három pontot, amivel 18 forduló után végre elkerültünk a 15. helyrol."
 

NB III., Közép csoport, 29. forduló:

MONOR SE - MAGLÓDI TC 0 - 1 (0 - 0)

Monor, 400 nézo

jv: Pintér Cs. (Pirkó P., Szabó P.)

gólszerzo: Szkunc V. 51p

sárga lap: Csáki N., Barcsai R., Kavalacz M., Sinkó B. ill. Bogdán Sz.

Monor: Járvás L - Csáki N., Horváth D., Villányi G., Barcsai R., Csoke I., Benke B., Kavalecz M., Molnár Á., Sinkó B., Vándor K. (Farkas K. 71p) vezetoedzo: Vezér Ádám

Maglódi TC: ROMA G. - BOGDÁN SZ., NÉMETH ZS., Szoke R. (Matyó M. 68p), MURINAI B. - LANCZKOR G., Domonyi R. - Lázár B. (Lukács Á. 46p), Hollauer B., Szkunc V. - Csepregi T. (Lukács B. 85p) edzok: Baranyai Pál és Weisz Tamás

A találkozó jó iramban kezdodött, igaz riadalmat a helyzetek nem, inkább a gyulekezo esofelhok okoztak. Túl nagy kockázatott egyik csapat sem vállalt, aminek a következménye az lett, hogy a lelkesedés is visszaesett. Érezheto volt, hogy a Monornak elég az egy pont is, így fejetlenül nem támadtak. Egy ziccerük ugyan volt, de azt Roma hárította.

A második félido már jóval eseménydúsabb volt. A gyozelem érdekében nagyobb eroket mozgósítottunk, aminek hamar meg is lett az eredménye és mindössze hat perc elteltével sikerült megszereznünk a vezetést. Bogdán Szabolcs távolról megeresztet bombája még lepattant a kapufáról szerencsére éppen Szkunc Vjacseszlav elé, aki mintegy hét-nyolc méterrol már szerencsére nem hibázott és megszerezte a vezeto gólunkat. A hazaiak ezután minden mindegy alapon jobban ránk jöttek, helyzeteik is megvoltak, de a kinyíló védelemben szemben nekünk is akadtak lehetoségeink boven. Nem is akármilyenek. A 78. percben Kavalecz Márk szabálytalansága miatt ugyanis büntetohöz jutottunk. Sajnos a hatalmas lehetoséggel nem sikerült élnünk, hiszen Domonyi Roland rosszul helyezett lövését Járvás hárítani tudta. Ekkor tehát még nem tudtuk eldönteni a mérkozést, de az elonyünket végül sikerült megtartani.

Ha nyerünk, nagy valószínuséggel bentmaradunk, hiszen az ESMTK és a Bölcske egymás ellen játszik és mind a ketto, ugye nem nyerhet.

Ha csak döntetlent játszunk, akkor bíznunk kell az ESMTK-ban, mert ha nyernek akkor a Bölcske elé kerülünk és abban, hogy a Dabas nem nyer. Ebben az esetben a 13-ok leszünk, de ekkor már nézni kell a Nyugati Veszprémet és a Keleti Ferencváros II-öt, akik mindketten már biztonságban lévo csapattal játszanak. A legrosszabb 13. búcsúzik a harmadosztálytól.

Ha nyer a Dabas és a Bölcske az ESMTK ellen, mi döntetlenezünk és a Monor is kikap. Utolérjük ugyan az Erzsébetet és a Monort és a Dabast, de megelozni nem tudjuk majd oket, mert több gyozelmük van, mint nekünk.

Ha kikapunk búcsúzunk. Igaz még ekkor is bízhatunk a visszalépésekben és egyéb más tényezokben. Bár ezeket is jobb lenne legjobb kiesoként várni. A lényeg, hogy kapjuk el Szegedet és hagyjuk a matematikát a fenébe!

Baranyai Pál (edzo, Maglódi TC): Az elso félidoben rosszul és fegyelmezetlenül játszottunk. A Monor ekkor jobb volt, akár vezethetett is volna, de Roma bravúrjának köszönhetoen nem kerültünk hátrányba. A szünetben sikerült rendben tenni a dolgokat fejeket és a második félidoben már mi egyértelmuen átvettük az írányítást. Ha jobban koncetráltunk, gondolok itt például a kihagyott büntetore, több góllal is nyerhettünk volna.

 
2014.05.25.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Soroksár: "Gólzápor és bajnokavatás"
 

Soroksár SC - Dabas 5:1

Az elmúlt heti, idegenbeli gyozelemmel már biztossá vált felnott csapatunk bajnoki címe, azonban a játékosok és egyesület vezetoi is úgy készültek, hogy az idény utolsó hazai bajnoki mérkozésén jó játékkal és ünnepléssel búcsúzik el a csapat a szurkolóitól.

Ennek fényében indult útjára a labda a Haraszti úton, és a szép számmal kilátogató szurkolóknak nem is kellett sokáig várni az elso hazai gólra. A 2.percben Hodgyai kituno ütempasszát Balogh Bence váltotta gólra. 1-0

A felszabadultan játszó hazai csapat természetesen nem vett vissza a lendületébol. A 8. percben Balogh Bence adta vissza az elso gólnál kapott "kölcsönt" Hodgyai Lászlónak, hiszen egy szép támadás végén elobbi beadását utóbbi fejelte a kapuba. 2-0

A két gyors gól kituno alapnak bizonyult volna egy gól gazdag elso félidohöz, azonban a kidolgozott helyzetekbol csak egyet sikerült gólra váltani: a 42. percben Márkus szép egyéni akció végén Rábold Richárdnak gurította vissza a labdát,a középpályás pedig egy jól eltalált lövéssel talált a vendégek kapujába. 3-0

A második félido eleje álmosra sikeredett a hazai csapatnak. A biztos elony tudatában talán még az "öltözoben maradt" a soroksári csapat, és 48. percben Danyis szépíteni tudott az eredményen. 3-1

A bekapott gól aztán hamar felrázta a sárga-fekete csapatot, fokozatosan vették vissza a mérkozés irányítását. A 70. percben Márkus újabb villanása után Lovrencsics Balázs megszerezte szezonbeli 20. gólját, mellyel visszaállt a háromgólos különbség. 4-1

A hazai csapat ezután már abszolút mezonyfölényben játszott. A 85. percben Márkus harmadik gólpasszát is kiosztotta, amikor Kincses Péternek adott mérnöki pontosságú passzt, amit a középpályás az alapvonal közelébol lott a dabasi kapuba. 5-1

A gólparádénak még lehetett volna folytatása, de Lovrencsics a 90. percben megítélt büntetot elhibázta, azonban ez már nem rontotta el a hazai publikum kedvét.

A lefújás után aztán elérkeztek az egy éve várt pillanatok: a játékosok pezsgot locsolva kezdték az ünneplést a gyepen, a hangszórókból a "We are the champions!" szólt és konfetti eso hullt az ünneplokre. Hosszú percekig tartó ünneplésbol a szurkolók is kivették a részüket, és az idoközben eleredo eso sem tudta elrontani ezeket örömteli pillanatokat.

A csapat két éven belül a második bajnoki címét is megszerezte, egyértelmusítve, hogy ebben az osztályban a legjobb csapat!

Soroksár SC: Tarczy - Vass, Pandur, Urbán, Tóbiás - Lisztes (Márkus 15'), Lannert - Balogh B. (Kincses 73'), Hodgyai (Mile 67'), Rábold - Lovrencsics.

Gólszerzok: Balogh, Hodgyai, Rábold, Lovrencsics, Kincses.

Varga Attila vezetoedzo: Az elso félido volt a jobb, a másodikban már csak játszadoztunk. Mindenben ellenfelünk fölé nottünk!

 
 
2014.05.25.
szegedma.hu
FELNOTT
Szeged: "Osztályváltó pontot szerzett a Szeged-Grosics a Rákosmente ellen?"
 

A küzdős játék igen, de a góllövés nem sikerült a Szeged-Grosicsnak, bár a helyzetek megvoltak hozzá, így maradt a 0-0.

Az NB III Keleti csoportban a Kazincbarcika 2-2-es döntetlent játszott a Tiszaújváros ellen, ezzel pedig eldőlt, a Szeged 2011-Grosics Akadémia lett a három csoport legjobb második helyezettje. Mindez azt jelenti, amennyiben a Létavértes végül a felröppent híreknek megfelelően nem él a feljutás lehetőségével, úgy minden bizonnyal Nyilas Elek legénysége folytathatja jövőre a másodosztályban!

Miután a Soroksár biztosan elhúzott, a cél a legjobb második hely elérése volt, hiszen a komoly feltételek miatt, gyakran van olyan csapat, amely nem vállalja, vagy visszalép a profinak számító második ligás szerepléstől. Most is valami hasonló van készülőben Létavértesen, hiszen nincs licence a csapatnak, nem adták be egyáltalán azt az MLSZ felé, ezt pedig már nem lehet pótolni. Amint ezt a hírt hivatalosan is megerősíti az MLSZ illetékes szerve, biztosnak mondható a Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es feljutása, addig azonban van egy aprócska “ha” a történetben, ami azért egyre jobban töpörödik. A mai meccs is egyébként úgy indult, hogy látszott Kériéken, hogy megfeszülnek azért, hogy behúzzák a derbit és a legjobb másodikként várják a szövetség döntését. Nagy volt az iram, kemény, férfias a küzdelem, senki sem tötyögött, olykor még tetszetős akciókat is vezettek Germánék, de a befejezés körül mindig volt némi kapkodás, görcsösség. A Rákosmente pedig szinte ugyan azzal a hévvel égett, mint a Szeged-Grosics, egy percig sem lankadtak, fegyelmezetten zártak vissza és bizony 2-3 életveszélyes helyzetük nekik is volt, bár Zelenyánszkiéknak több próbálkozása akadt meg a 16-oson belül. Egy pártatlan néző joggal mondhatná erre a találkozóra, hogy a pontosztozkodás a legigazságosabb.

Labdarúgó NB III Közép csoport 29. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Rákosmente KSK 0-0 (0-0)

Gyula, Grosics-akadémia, 100 néző. Vezette: Atyánszky László (Szvetnyik Bence, Sebestyén László).

Szeged-Grosics: Belecan – Kéri, B. Kapic, Farkas, Zabari, Markovic, Máté, Kovács B. (Ács 46), Pászka (Dombai 78), Zelenyánszky, Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.

Rákosmente: Komora – Garics, Csiszár, Márton, Müllerlei, Mohácsik, Gál, Dara, Pölöskei, Boda (Herczeg 89), Kocsis. Játékosedző: Halgas Tibor.

Gól: -

Sárga lap: Kapic (20), Markovic (50), Máté (84), Belecan (87), ill. Boda (60), Csiszár (87).

Piros lap: Markovic (86).

Nyilas Elek: Bár nagy erőket mozgattunk meg érte, mégsem sikerült megnyernünk a meccset, kicsit monotonná vált a játékunk a nagy darálásban, egy nehéz szezonon vagyunk túl, ami összességében annak ellenére jól sikerült, hogy az első helyet nem értük el, viszont a legjobb másodikok mi lettünk az NB III-as csoportok közül. A Létavértes sorsáról az MLSZ majd dönteni fog, addig érdemben ezzel nem szeretnénk foglalkozni, készülünk a Maglód ellen, hogy egy szép győzelemmel fejezzük be az idényt.

Halgas Tibor: Azt kaptam, amire vártam, hiszen feltérképeztem a Szeged játékát és mivel a játékosaim betartották a taktikát partiba voltunk ellenfelünkkel. Ha az első félidőben kihasználjuk a két ziccerünket, akkor 2-0-val fordulunk. A második félidőben jobban ránk jött a Szeged-Grosics, de meddő mezőnyfölényük volt csupán, és a kontráink itt is veszélyesek voltak. Nem vagyok elégedetlen, itt az egy pont értékes eredménynek számít.

 
2014.05.25.
www.vidi.hu
FELNOTT
Videoton: "Tizedik tavaszi győzelmét szerezte a Vidi II a Baja ellen"
 

A tavaszi szezont remekül kezdő Vidi II az elmúlt időszakban kisebb hullám-völgybe került, utolsó három bajnokiját elveszítette - ebből kettőt hazai környezetben.

A Baja elleni bajnokin több NB I-es kerethez tartozó játékos is pályára lépett, köszönhetően annak, hogy ezúttal az élvonalban nem rendeztek fordulót. Ott volt a pályán Pajovics, Lupeta, Paraiba, Mamadu és Sándor György is. A mérkőzés 6. percében Hudák 25 méterről hatalmas kapufát lőtt szabadrúgásból, öt perccel később pedig Sándor ugratta ki egy remek labdával Lupetat, akiről védője lepattant, csatárunk pedig 10 méterről, nagyon higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). A folytatásban is mi uraltuk a játékot, sok gólszerzési lehetőségünk volt, Baracskai, Hudák és Elek is betalálhatott volna a vendégek kapujába, de Tóth Dániel kiváló napot fogott ki, és szinte mindent védett.

A második félidőben a játék képe nem sokat változott, Pajovics kapuja egyáltalán nem forgott veszélyben, a vendégek a térfelünkre is alig jöttek át. Ebben a játékrészben is bemutatott több nagy bravúrt a bajaiak kapusa. A találkozó 80. percében pályára lépett Molnár Tibor, aki a héten több edzést is kihagyott sérülés miatt, de semmiképp nem hagyta volna ki a Baja elleni találkozót, hiszen a Vidi saját nevelésű, fiatal játékosa minden alkalommal, amikor csak teheti, pályára akar lépni együttesünkben, legyen szó akár az U21-es csapatról, akár a felnőtt csapatról. És a "Ticsó" becenévre hallgató futballista szűk tíz perc alatt kiharcolt egy piros lapot, majd az emberhátrányban játszó Baja kapujába fejelt a 86. percben, miután Mamadu a bal szélről tökéletesen ívelt az ötös környékére (2-0).

Csapatunk ezzel a győzelemmel ismét előre lépett egy helyet a tabellán, és az utolsó fordulót a negyedik helyről várhatjuk. Jövő hét vasárnap Gyulán játsszuk a szezon utolsó mérkőzését.

Vítor Campelos: "Ezúttal több játékosra számíthattam, mint az utolsó két bajnokinkon. Voltak visszajátszók az első csapatból és alapembereink közül is többen pályára tudtak lépni. Végig uraltuk a mérkőzést, és azért lett csupán 2-0 a végeredmény, mert ellenfelünk kapusa remek napot fogott ki. Most már az utolsó bajnokinkon jár az agyunk, hiszen Gyulán mindenképp nyernünk kell, és akkor sikerül az előkelő 4. helyen zárnunk a bajnokságot."

 
2014.05.25.
www.honvedfc.hu
FELNOTT
Honvéd: "Bronzérmes lett a csapat"
 

NB III, Közép csoport, 29. forduló

Budapest Honvéd-MFA – Dunaharaszti MTK 4-1 (2-1)

Bozsik Stadion, centerpálya, 150 néző

Játékvezető: Sipos Katalin (Éles András, Illés Tamás)

Budapest Honvéd-MFA: Vereckei Dániel – Botka Endre, Baráth Botond, Ariano Navarro (Bora György, 77’), Csemer Gyula – Nagy Gergő, Vécsei Bálint, Kapacina Valér (Emmanuel Mensah, 70’) – Prosser Dániel, Holender Filip, Bobál Gergely (Vernes Richárd, 57’)

Vezetőedző: Somogyi Krisztián

Dunaharaszti MTK: Szappanos Péter – Horváth Ádám (Varga Viktor, 51’, Jakab Gusztáv Dávid, 86’), Wágner András Gusztáv, Rétsági Ákos, Dallos Gábor – Gacsal Norbert, Mészáros Dániel, Lengyel Gyula, Kiss Gábor (Lázár Szabolcs, 77’) – Dabasi Károly, Miholics Milán

Vezetőedző: Króner Péter

Gólszerzők: Wágner András Gusztáv (3’, öngól, 1-0), Vécsei Bálint (10’, 2-0), Miholics Milán (20’, 2-1), Vernes Richárd (64’, 3-1), Nagy Gergő (76’, 4-1)

Az NB III Közép csoportjának 29. fordulójában a 6. helyen álló Dunaharaszti MTK csapatát fogadtuk a centerpályán. Utolsó hazai mérkőzésünknek az volt a tétje, hogy már egy döntetlen esetén is biztosan a harmadik helyen zárjuk a szezont.

Ennek megfelelően semmit sem bíztunk a véletlenre, igaz, ahhoz némi szerencsére is szükségünk volt, hogy már a 3. percben nálunk legyen az előny. Ekkor Kapacina jobb oldali szöglete után a labda Wágneren irányt változtatva került a dunaharaszti kapu jobb oldalába. 1-0!

Hét perccel később Kapacina szabadrúgásból szétlőtte a keresztlécet, a kipattanót pedig Vécsei senkitől sem zavartatva passzolta az üres kapuba. 2-0!

A 20. percben a vendégek kihasználták egy elég jelentős megingásunkat, ekkor az egyedül hagyott Miholics lőtt a kapunk bal oldalába. 2-1!

A Dunaharasztinak a szépítés után az egyenlítésre is komoly esélye volt, azonban végül mindkét nagy lehetőségük kimaradt. A túloldalon nekünk is voltak próbálkozásaink, de az első félidőben már nem láthattunk több találatot.

A második játékrészben viszont már kizárólag a mi oldalunkon láthattunk helyzeteket, és ezekből ismét kettőt váltottunk gólra.

A 64. percben Vécsei tört be a tizenhatoson belülre, tökéletesen látta meg a csereként beállt Vernest, aki szép gólt lőtt a bal alsó sarokba. 3-1!

Az utolsó negyedóra kezdetén Nagy Gergő neve is megjelent az eredményjelzőn, miután egy pontos lövéssel végképp bebiztosította a győzelmünket. 4-1!

Mai sikerünkkel megszereztük a 2013/14-es szezon bajnoki bronzérmét. Jövő vasárnap 18 órakor Orosházán a bajnokság végkimenetelének szempontjából már egy tét nélküli mérkőzésen (az orosháziak helye is biztos, ők a 8. pozícióban végeztek) búcsúztatjuk a szezont.

 
2014.05.24.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Soroksár SC - FC Dabas (5 : 1)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - NBIII - 29.Forduló

Idopont: 2014.05.24. (szombat, 18:00)
Helyszín: Soroksár

Mérkozés: Soroksár SC - FC Dabas (5 : 1)

Gólszerzok: Balogh (2p), Hodgyai (8p), Rábold (42p), Lovrencsics (70p), Kincses (85p) ill Danyis (48p)

Kiállítva: Dévai (88p)

FC Dabas: Scheilinger - Hegyes, Szirtesi, Takács, Danyis - Electo (Gyori - 29p), Dévai - Szabó B, Buczkó (Dobray - 66p) , Gáspár, Kovacsik (Tóth - 39p)

Csere: Szabó M, Dobray, Palchuber, Kovacsik, Volenszki, Mráz, Tóth

Ahogy az várható volt, a szép számú hazai közeg elott gyozelemmel szeretett volna búcsúzni a múlt héten már bajnokká váló Soroksár SC. A dabasi csapat némileg reménykedve várhatta az összecsapást, bízva Lisztes Krisztiánék valamelyest csökkeno erdménykényszere miatt. Sajnos kevesebb, mint tíz perc alatt ez a feltevés szerte is foszlott. Balogh már a 2.percben beköszönt (1:0), majd Hodgyai a 8.percben fejjel volt eredményes (2:0), így igen gyorsan megnyugtató elony birtokába kerültek a házigazdák. A félido vége elott pár perccel Rábold is betalált (3:0), így a három pont sorsa szinte végérvényesen eldolt.

A második játékrészben valamelyest magára talált a dabasi csapat, amit egy Danyis gól jelzett a 48.percben (3:1). A további gólszerzési lehetoségek azonban kimaradtak. A 70.percben Lovrencsics jóvoltából ismét magukra találtak a hazaiak (4:1), majd a 85.percben Kincses gólja állította be az 5:1-es végeredményt.

Ami a bentmaradásért harcoló csapatokat illeti, a Maglód meglepetésre nyert Monoron, az ESMTK pedig Komlón, így a dabasi csapat visszacsúszott az utolsó elotti helyre és már-már kilátástalan helyzetbe került. Az utolsó fordulóban az FC Dabas Szekszárd elleni esetleges gyozelme önmagában már kevés, a harmadosztályú tagság megorzése lényegében a Maglód-Szeged és az ESMTK-Bölcske mérkozés megfelelo alakulásától függ.

 
 
2014.05.23.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 29. forduló, szombati eredmények - Frissítve!
 

A Közép-csoport huszonkilencedik játéknapján minden mérkozés szombaton került megrendezésre.

Közép-csoport 29. forduló, szombati eredmények:

17:00 Tolle UFC Szekszárd - Várfürdo-Gyulai Termál FC 0-1 (0-1)
Gólszerzo: Kristóf G. 8. p.

18:00 Monori SE - Maglódi TC 0-1 (0-0)
Gólszerzo: Sz. Vjacseszláv 51. p.

18:00 Szeged 2011 - Rákosmente KSK 0-0

18:00 Komlói Bányász SK - ESMTK 1-2 (1-0)
Gólszerzok: Kalmár G. 22. p., ill. Fekete L. 49., J. Bukovec 74. p.

18:00 Bölcskei SE - Orosháza FC 3-4 (1-2)
Gólszerzok: Tamási G. 6., 68., Szili I. 76. p., ill. Styecz M. 33., Juhász N. 34., Huszár G. 49., Szabó N. 53. p.

18:00 Soroksár SC - FC Dabas 5-1 (3-0)
Gólszerzok: Balogh B. 2., Hodgyai L. 8., Rábold R. 42., Lovrencsics B. 70., Kincses P. 85. p.

18:00 Videoton FC II - Bajai LSE 2-0 (1-0)
Gólszerzok: W. L. J. Manuel 11., Molnár T. 86. p.

18:00 Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti MTK 4-1 (2-1)
Gólszerzok: Wágner G. 3. (öngól), Vécsei B. 10., Vernes R. 64., Nagy G. 76. p., ill. Miholics M. 20. p.

 
2014.05.24.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 29.Forduló - Szombati mérkozések
 
A bajnok Soroksár a Dabassal mérkozik, a már biztos második Szeged 2011 a negyedik RKSK-t fogadja, a harmadik Honvéd MFA otthonába pedig a DMTK utazik. A tabella alsó felében Komló-ESMTK, Bölcske-Orosháza és Monor-Maglód összecsapásokat rendeznek.
Szombat - 2014.05.24.
Tolle UFC Szekszárd
-
V-Gyulai TFC
0 : 1
Soroksár SC
-
FC Dabas
5 : 1
Monori SE
-
Maglódi TC
0 : 1
Komlói Bányász SK
-
ESMTK
1 : 2
Szeged 2011
-
Rákosmente KSK
0 : 0
Bölcskei SE
-
Orosháza FC
3 : 4
Videoton FC II
-
Bajai LSE
2 : 0
Budapest Honvéd MFA
-
Dunaharaszti MTK
4 : 1
 
 
2014.05.23.
www.soroksarsc.hu
FELNOTT
Soroksár SC - FC Dabas
 

 
 
2014.05.23.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 29. forduló - beharangozó!
 

A kiesojelöltek fontos meccsek elott állnak a Közép-csoport 29. játéknapján. A gyozelemre a legnagyobb sansza a Komlóra látogató ESMTK-nak van, de a Monor - Maglód összecsapás is igazi ki-ki ütközetet ígér. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkozéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetoedzojének tippjeivel harangozzuk be.

Szekszárd - Gyula: A Szekszárd elkerült a veszélyes zónából és most már nyugodtan játszhat, ezért otthon le is gyozi a Gyulát. Tippem: 2-1

Monor - Maglód: A Monor otthon esélyesebb, foleg úgy, hogy a múlt heti gyozelme miatt nincs gyozelmi kényszerben. A Maglódnak viszont kockáztatnia kell és ezt a hazaiak kihasználhatják. Tippem: 3-1

Szeged 2011 - Rákosmente: Presztízs jellege van a mérkozésnek. A RKSK a dobogón lévo csapatok ellen nem sok pontot szerzett és most is a Szeged akarata érvényesül majd. Tippem: 3-1

Komló - ESMTK: Nehéz helyzetben van az Erzsébet, hiszen a már teher nélkül játszó Komlóval találkoznak. Ha azonban az ESMTK fiataljai átérzik a mérkozés súlyát, akkor sikerrel veszik az akadályt. Tippem: 1-2

Bölcske - Orosháza: A Bölcske egy nagyon küzdeni tudó csapat, ezt az elozo héten is bizonyította, ám ugyanezt az Orosházáról szintén elmondhatnám. Tippem: 2-2

Soroksár - Dabas: A Soroksár múlt héten bajnok lett, de ezt nem hazai környezetben érte el, ezért most biztosan nagy ünneplésre és gyozelemre készül az együttes. Tippem: 4-1

Videoton II - Baja: A Videoton enyhén szólva gödörben van, de a Baja megfelelo csapat lehet ahhoz, visszataláljon a tavasz elején mutatott formájához. Tippem: 3-1

Budapest Honvéd-MFA - Dunaharaszti: Bajnoki szünet lesz, ami nem sok jót jósol számunkra, viszont az utóbbi hetekben mutatott formánk alapján, stabil játékkal, egy pontot elhozhatunk a Bozsik Stadionból. Tippem: 1-1 

 
2014.05.23.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkozések (2014.máj.24-25.)
 

Az NBIII-as elso csapat a bajnok Soroksárhoz utazik szombaton, míg Kucsák Istvánék hazai pályán vasárnap délután a Dömsödi SE-t fogadják. Az utánpótlás csapatok szabadnaposok, így az U-21, U17 illetoleg az U-15, U-14 sem lép pályára ezen a hétvégén.

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Szombat, 18:00 Soroksár SC - FC Dabas
FC Dabas II Vasárnap, 17:00 FC Dabas II - Dömsödi SE
 
 
2014.05.23.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
29.Forduló: Soroksár SC - FC Dabas
 

Az utolsó elotti fordulóban a már bajnok Soroksár SC otthonában lép pályára Honti József csapata. A mérkozésen a dabasiak az életükért kénytelenek küzdeni, a házigazdák pedig ugyan eredménykényszer nélkül léphetnek pályára, azonban saját közönségüktol alighanem szépen szeretnének búcsúzni, így mindenképpen háromesélyesnek tekintheto a találkozó. A két csapat oszi mérkozését a 2:1 arányban a Soroksár nyerte, most ennél jobb eredményre van szükségük Danyiséknak a bentmaradás eléréséhez. A találkozót szombat délután 18órás kezdéssel rendezik Soroksáron.

Esemény: NBIII. Közép-csoport, 29.Forduló
Idopont: 2014.05.24. (szombat, 18:00)
Helyszín: Soroksár

Mérkozés: Soroksár SC - FC Dabas

 
 
2014.05.23.
www.nb3.hu
FELNOTT
A Szeged juthat fel a Létavértes banális hibája miatt
 

Az osztályváltás lehetosége azután csillant fel a csongrádiak elott, hogy a Létavértes egy banális hiba miatt elfelejtett licenkérelmet benyújtani az MLSZ-hez, így hiába nyeri meg a Keleti csoportot, nem indulhat az NB II-ben.

A szegedi klub nem hivatalos honlapján olvashatók szerint a helyébe a harmadosztály legjobb második helyezettje, jelen esetben a Szeged 2011 léphet.

“Hiába gyozött fölényesen Pesterzsébeten a Szeged 2011, két fordulóval a vége elott eldolt, hogy a Soroksár a bajnok. Ám amit tavaly elvett a Szegedtol a sors és az MLSZ furcsa osztályozó rendszere (…), azt most visszaadhatja, egy bodületes baki következtében! Az ugyancsak bajnok Létavértes vezetoi ugyanis elfelejtették beadni NB II-es licensz-kérelmüket, s ha utólag sem kapja meg, a három harmadosztályú csoport legjobb másodikját kérik fel az NB II-es szereplésre… Jelenállás szerint ebben a külön versenyben: 1. Szeged 63, 2. Kazincbarcika 58, 3. Budaörs 54 ponttal…” – olvasható a szeged2011.eu-n.

Az ügyben hivatalos MLSZ-állásfoglalás még nem történt.

 
2014.05.22.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Csáki Norbert: „Célunk, hogy a Monor jövore is NB III-as legyen!”
 

Nincs könnyu helyzetben a Monor a Közép-csoportban, mert ugyan jelenleg a tizenegyedik helyen áll, de még nagyon közel van hozzá a veszélyzóna is. Legutóbb bravúros gyozelmet arattak a Videoton II otthonában és a 4-3-as meccsen kétszer a kapuba talált Csáki Norbert. Vele beszélgettünk csapatáról, a bajnokság színvonaláról, valamint hétvégi duplájáról.

Több, mint másfél éve vagy jelenleg a Monor játékosa. Jól érzed magad a klubnál?
Csáki Norbert: Nagyon jól, voltam már korábban is itt, csak voltak „kirándulásaim”.

Az elozo szezonban is az NB III-ban szerepeltetek. Mik a legnagyobb különbségek az akkori és a mostani bajnokság színvonala között?
Csáki Norbert: A mostani sokkal erosebb. Tavaly a második helyen zártunk, szinte ugyanezzel a kerettel, most pedig a kiesés elol menekülünk.

Két fordulóval az idény vége elott, a tizenegyedik helyen álltok, de még nagyon közel vannak a kieso csapatok is. Mi lehet a vártnál gyengébb teljesítményetek oka?
Csáki Norbert: Ennek mi is keresssük az okát, sok a sérülés. Pályafutásom alatt még sose volt részem ilyen peches sorozatban, mert szinte minden héten kiesik valaki. Hétvégén is csere nélkül játszottunk, de így kell végig csinálni ezt a szezont és minden eronkkel azon leszünk, hogy bennmaradjunk.

Hétvégén viszont bravúros gyozelmet arattatok a Videoton II otthonában. A 4-3-as meccsen két gólt szereztél. Leírnád néhány szóban, hogy születtek?
Csáki Norbert: Az elso gólom az 53. percben esett. Villányit rántották le, a megítélt tizenegyest pedig a kapuba lottem. Mivel nekünk nem volt jó az iksz sem, ezért a legvégén már én is elorehúzódtam és egy felívelést sikerült a hálóba csúsztatnom.

Mi a Monor és a te saját idei célkituzésed?
Csáki Norbert: A Monor célja a bennmaradás. Természetesen a bajnokság elott nem ez volt a terv, de most a csapat és a számomra is a legfontosabb, hogy 25 év után, továbbra is megorizze NB III-as tagságát az egyesület.

 
2014.05.22.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Hollauer Balázs (Maglód): „Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályokat”
 

Másfél hete parádés találatokat szerzett. Duplája mellett kiosztott egy gólpasszt is Hollauer Balázs, a Maglód középpályása. A csapat, a kiesozónából sikeresen menekülo, ám még mindig az NB III, Közép-csoportjának 15. pozíciójában állomásozó társulat azon a szombat estén nagy sikert aratott, hiszen a 23 éves fedezet vezérletével 4–0-ra verte a hatalmas kudarccal a saját helyzetét megnehezíto Erzsébeti SMTK-t.

------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az alábbi interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 24. lapszámában. Azóta a Maglód a Rákosmente otthonában 3–1-es vereséget szenvedett.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem lehetetlen küldetés. Bár a Maglód az elottünk álló szombaton a Rákosmente otthonában vizitál, majd utazik Monorra, végül az utolsó játéknapon, hazai pályán az akkor már vélhetoen a végso helyezésén változtatni nem tudó Szeged 2011-et fogadja. Hollauer Balázs érthetoen hisz abban, hogy az idén már 101 esztendos Pest megyei egyesületnek az osszel is NB III-as labdarúgócsapata lesz.

– Mennyit aludt szombatról vasárnapra?
Oszintén szólva, nem sokat, de ennek nem az az oka, amire gondol – felelte Hollauer Balázs.

– Éspedig?
Tanulás miatt nem pihentem sokat, de nem volt olyan könnyu a betukre koncentrálni, mert elotte azért lecsúszott két-három sör.

– Még szép: a szövegkörnyezet sokkal inkább értheto a folyékony kenyér fogyasztása után. Csak nem? Vizsgákra készül?
Két egyetemet is végzek egyszerre, és mert a vizsgaidoszak kellos közepén vagyok, így elég suru mostanában az idobeosztásom.

– Mi lesz, ha nagy lesz?
Valamilyen módon a sport és a közgazdaságtan összehangolására törekszem, aztán meglátjuk, hogyan tovább, de egyelore még nincs konkrétum.

– A Maglóddal is tanulási fázisban vannak?
Azt mondom, a kezdeti fázison talán már túl vagyunk, most próbálunk teljesíteni és kezdjük abszolválni a vizsgákat is. Mondjuk, van hátra boven, most jön a legnehezebb rész, de bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályokat.

– A télen érkezett az MTC-hez. Új fiúként mit érez, megvan a kello lelkiero a társaságban, avagy, hogy a Maglód az utolsó három mérkozésén a leheto legtöbbet kihozva magából elkerüljön a veszélyes zónából?
– Abszolút bízom benne. Mert ha megnézzük az elmúlt fordulók eredményeit, hat meccse veretlenek vagyunk. Volt néhány döntetlenünk, de azt mondom, ezekbol legalább ketton nekünk állt a zászló. Úgy érzem, egyre jobban összeállunk, igaz, sajnos csak a vége felé, de azt gondolom, sikerül a bennmaradás, legalábbis jó esélyünk van erre.

– Személy szerint a legjobb meccsén van túl?
Nyilvánvalóan. Sajnos nem úgy sült el ez a félév nekem, ahogy terveztem, foleg az elején elég sok lehetoségem volt, de egyszeruen kimaradtak a helyzetek. Nem mondom, hogy mindig pechem volt, de ami biztos, az az, hogy nem tudtam értékesíteni azokat. Így már nagyon vártam, hogy sikerüljön betalálni, és remélem, ezzel megtört a jég és sikerül a szezon végéig ezt a formát tartani.

– Mondja meg oszintén: volt négygólos különbség ezen a szombaton a Maglód és az Erzsébeti SMTK között?
Jó kérdés, de a válaszom az, hogy igen is, meg nem is. Nyilván nem véletlenül kérdezi. Megvoltak a lehetoségei ellenfelünknek is, többször is egalizálhattak volna a pesterzsébetiek, illetve akár vezetést is szerezhettek volna a meccs elején. Úgyhogy valamilyen szinten szerencsénk is volt, de elöl hatékonyak voltunk és nem véletlenül lottünk négy gólt, ergo, ha innen nézzük, reális eredmény született.

– Mit tapasztal? A publikum pontosan tudja, hogy bajban van a csapat? Arról a 300 emberrol beszélek, akik mindig kinn vannak a Kertész Károly Stadionban, és akik érthetoen megpróbálják belehajszolni a gárdát a gyozelmekbe.
Az a kellemes helyzet adódott, hogy már az elején sem éreztem azt, hogy a közönség lemondott volna a csapatról. Amikor idejöttem, azt láttam, hogy meglehetosen lelkesek és annak ellenére támogatnak bennünket, hogy nem úgy jöttek az eredmények, ahogyan kellett volna. Végig mellettünk voltak a drukkerek, így bizonyos szinten érezni, hogy egyre inkább fokozódik a lelkesedés, azaz a szurkolókra semmi rosszat nem tudok mondani, hiszen buzdítanak bennünket, amit ezúton is köszönünk nekik.

– Megy a számolgatás?
Megyeget... Óhatatlanul is nézegetjük a tabellát és számolgatunk, persze itt jön az, hogy felesleges, mert nem számolgatni kell, mindig a következo mérkozésre koncentrálni, de ettol még természetesen megy a matek.

– Néztem a sorsolásukat, így kíváncsi vagyok, ön szerint melyik lesz a legnehezebb bajnokijuk. Ahogy figyeltem a párosításokat, a monori lehet az igazán vízválasztó csata, ami valódi ki-ki meccs lehet.
Mi is arra készülünk, hogy nagyon éles összecsapás lesz. Két hasonló képességu együttes fog találkozni, és bár talán valamivel rosszabb formát mutat az elmúlt idoszakban a rivális, ettol függetlenül kemény gárda.

– Hitte volna a télen, hogy hitchcocki forgatókönyveket idézo lesz ez a félév?
Reméltem, hogy nem így alakul és elobb odaérünk a biztonságot jelento helyekre, ugyanakkor benne volt természetesen, mivel nagy hátrányt kellett és kell ledolgoznunk. Mindent egybevetve nem mondanám, hogy csalódott vagyok, hanem inkább izgatottan és reménykedve állok elébe a ránk váró kihívásra – a csapattal együtt. Hiszen ez a garnitúra meg tudja csinálni, amit meg kell tenni...

 
2014.05.21.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas - Budapest Honvéd MFA képek
 

A 2014.05.18-án megrendezésre került FC Dabas - Budapest Honvéd MFA (2:4) mérkozésrol készült képek a jobb oldali linkre kattintva tekinthetok meg.

 
2014.05.20.
www.fcdabas.hu
UP
FOCITÁBOR 2014 - DABAS - 2014.június 16-20.
 

" A tábor Dabason, a városi sporttelepen (2371 Dabas, Pálya u.1.) 2014. június 16 - június 20. között kerül megrendezésre. A táborba 7-16 év közötti gyerekek jelentkezhetnek (fiúk és lányok egyaránt). A foglalkozások reggel 9:00-kor kezdődnek és délután 16:00-kor fejeződnek be...

...A délelőtti foglalkozások főként technikai jellegű elemeket tartalmaznak a korosztályos képzésnek megfelelően. A második (délutáni) edzésen pedig ezeknek a tanult elemeknek a beépítésén lesz a hangsúly különböző játékhelyzetekben.

A programok szakmai színvonalát emelhetik még volt és mai válogatott játékosok, NB I-es edzők, szakvezetők, meglepetés vendégek, akikkel beszélgethetnek és fotókat is készíthetnek a gyerekek...."

Bovebb információt és a jelentkezés feltételeit a honlap kezdolapjának jobb oldalán található linkrol érhet el.

 
2014.05.19.
labdarugas.dmtk.hu
FELNOTT
DMTK: "3-2-re gyoztünk a Bölcske ellen"
 

Az NB III Közép-csoport huszonnyolcadik fordulójában a Bölcskét látta vendégül a Dunaharaszti MTK.

A találkozót a mieink kezdték aktívabban: a 8. percben Dabasi adott be balról, az érkezo Lengyel pedig centikkel fejelt mellé. Egy perccel késobb Miholics passzolt Mészároshoz, akinek lövését Cseri hatástalanította. A 21. percben Dabasi jobbal indította meg a védok között kiugró Lengyelt, a kifutó kapus nem tudta felszedni a labdát, Lengyel pedig öt méterrol a gólvonal mögé gurított. 1-0! Nem örülhettünk azonban sokáig, mert a középkezdést követoen egyenlítettek a vendégek. Egy hosszan eloreívelt labdára Besenczi indult meg és 18 méterrol a léc alá lott. 1-1! Válaszképp Dallos beadását Lengyel bólintotta kevéssel a kapu mellé. A 24. percben Mészáros ívelt középre jobbról, az érkezo Dabasi kísérletét viszont könnyedén fogta Cseri. A 29. percben egy szemre is tetszetos akció végén Dabasi adott be balról, Miholics fejesét még kiütte Cseri, ám a berobbanó Lengyel a léc alá lott. A játékvezeto les miatt - tévesen - nem adta meg a gólunkat. A 32. percben Wágner tekert középre, de Lengyel mellé fejelt. A 43. percben Mészáros csavart a bal oldalra egy labdát, amit Dabasi kapásból a rövid alsóba vágott. 2-1!

Szünet után sem lassított a DMTK és tovább növeltük az elonyt. A 48. percben Dabasi szögletébe Cseri kapott bele, a kipattanót viszont Horváth Á. a léc alá lotte. 3-1! Az 52. percben Wágner beadását Miholics fejelte kevéssel mellé. Az 58. percben aztán egy gyors ellentámadás végén Miskovicz tört be a tizenhatoson belülre és nagy erovel tüzelt a rövid felsobe. 3-2! Az 59. percben Mészáros ívelt középre, amire Miholics érkezett, de bólintását Cseri védte. A 62. percben Wágner indult meg a labdával, majd Mészároshoz passzolt, aki Miholics elé gurított. Támadónk beforgatta védojét és nagy erovel bombázott kapura, ám Cseri ezúttal a helyén volt. A 86. percben megadhattuk volna a kegyelemdöfést is a Bölcskének, hiszen a teljesen kitámadó vendégektol labdát szereztünk, majd Mészáros vezethette egy az egyben Cserire a játékszert, de a kapus résen volt és hárította a ziccert. A folytatásban több gól már nem esett, így 3-2-re nyertünk egy olyan mérkozésen, amelyen, ha jobban élünk a lehetoségeinkkel, akár nagyobb arányú is lehetett volna a siker, de ennek ellenére is megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Dunaharaszti MTK – Bölcskei SE 3-2 (2-1)

Dunaharaszti, 200 nézo, vezette: Ducsai J.

DMTK: Szappanos, Horváth Á., Ughy, Rétsági, Dallos, Wágner (Kiss G. 68.p), Mészáros, Gacsal, Lengyel, Dabasi (Lázár 77.p), Miholics

Bölcske: Cseri, Blatt, Miskovicz (Fenyosi 73.p), Budai, Féhr, Kecse, Besenczi, Ledneczki (Süvöltos 66.p), Laták, Höss (Fröhlich 52.p), Farsang

Gólszerzok: Lengyel 21.p, Dabasi 43.p, Horváth Á. 49. ill. Besenczi 22.p, Miskovicz 58.p

Sárga lapok: Gacsal 45.p ill. Farsang 28.p, Laták 45.p, Höss 50.p, Ledneczki 55.p, Féhr 59.p, Budai 81.p

Króner Péter vezetoedzo: „Egy simának tuno mérkozést tettünk nehézzé magunknak. Ha a helyzeteinkkel jobban élünk, akkor nem lett volna ennyire izgalmas a találkozó. Összességében azonban kétség sem férhet a gyozelmünkhöz, megérdemelten nyertünk.”

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 1. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 2. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 3. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 4. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 5. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 6. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 7. rész

Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 2014.05.18. 8. rész

 
2014.05.19.
www.szegedma.hu
FELNOTT
Szeged: "Magabiztos gyozelem az ESMTK ellen és egy ezüst"
 

Hiába rúgták a vezeto gólt a vendéglátók, a válasz gyorsan érkezett, és ezzel kedves is kaptak Germánék a gólgyártáshoz, a vége egy biztos gyozelem lett. Ezzel a gyozelmével a Szeged-Grosics megszerezte az ezüstérmet is.

ESMTK – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-4 (1-1)

Budapest, ESMTK Stadion. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Márkus Péter).

ESMTK: Bonica – Soós, Pintér, Nemes, Surányi, Bányai, Rápó, Kiss, Zimon (Dobesch 63), Bukovec (Pokorádi 81), Fekete. Vezetoedzo: Turi Zoltán.

Szeged: Belecan – Kéri, Kapic, Farkas, Zabari, Markovic, Máté, Kovács (Bartyik 82), Dombai (Pászka 74), Zelenyánszky, Germmán (Ács 71). Vezetoedzo: Nyilas Elek.

Gólszerzok: Soós (39, 11-esbol), illetve Kovács (40), Zelenyánszky (47), B. Kapic (50), Germán (69)

Sárga lap: Nemes (49), illetve Farkas (38), Pászka (84)

Ezzel a gyozelmével megszerezte az ezüstérmet a Szeged 2011-Grosoics Akadémia. A labdarúgó NB III éllovasai közül a Keleti elsonek és bajnoknak, a Létavértesnek nincs még NB II-es licence. Ha nem kapja meg, a három harmadosztályú csoport legjobb második helyezettjét kérik fel a szereplésre, ez jelen pillanatban a Szeged 2011-Grosics Akadémia, aki rendelkezik licenccel.
 
2014.05.19.
www.vidi.hu
FELNOTT
Videoton: "Monori csoda Sóstón"
 

A kiesés elol menekülo monoriak kétszer álltak fel vesztett helyzetbol, a gyoztes gólt pedig a 91. percben szerezték meg.

A tavasszal remekül szereplo második csapatunk, zsinórban kilenc gyoztes meccs után az utolsó két mérkozését elveszítette. Bár az utolsó elotti Monor látogatott szombaton kora este a Sóstói Stadionba, ettol függetlenül nem várt könnyu meccs a Vidi II-re, hiszen hét alapemberét kellet nélkülöznie Vítor Campelos vezetoedzonek. Pajovics, Tar, Hudák, Kiprich, Barcsay, Molnár és Géresi délelott az U21-es csapatban játszottak, és simán nyertek 6-1-re a Vác ellen, így még továbbra is harcban vannak a bajnoki címért.

Az elso csapat keretébol ezúttal Papp és Paraiba lépett pályára a Vidi II-ben, és brazil szélsonk a 9.percben ki is harcolt egy büntetot, amit aztán a sértett magabiztosan értékesített (1-0). A félido hátralévo részében meddo mezonyfölényben futballoztunk, igazából egyik kapu elott sem alakult ki komolyabb lehetoség, és ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy a második félidoben egy igazán változatos, jó iramú és a végsokig kiélezett, izgalmas csata várható.

A második félido elején egy vitatható büntetovel egyenlített a Monor, tíz perccel késobb pedig Szélpál nyargalt el a jobb szélen, majd 12 méterrol, higgadtan kilotte a jobb alsó sarkot (1-2). A 60. percben egy védo helyére egy támadó jellegu középpályást küldött be csapatunkba Vítor Campelos. Ez volt Bognár Bence elso NB III-as mérkozése, és a fiatal játékos biztatón futballozott. A 75.percben Papp Máté 26 méterrol tekert védhetetlenül a jobb felso sarokba egy szabadrúgást (2-2), hat perccel késobb pedig a csereként pályára lépo, és a 19. születésnapját a mai napon ünneplo Havasi Dániel gyönyöru fejesgólt szerzett, ezzel az eredmény 3-2-re módosult. Kevesebb, mint tíz perc volt hátra, és ekkor már senki nem gondolta azt, hogy változni fog az eredmény. A 85. percben azonban ismét betalált a vendégcsapat, sot a 91.percben egy elore ívelt szabadrúgást követoen végül a gyoztes gólt is megszerezték (3-4).

Ezzel a vereséggel csapatunk visszaesett az ötödik helyre, és a dobogó egyre távolabbinak tunik, míg a Monor nagy lépést tett a bennmaradás felé.

Vítor Campelos: "Meghatározó alapembereink nélkül léptünk ma pályára, hét stabil játékosunk is az U21-es csapatban szerepelt, ezért több olyan játékost is pályára kellett küldenem, akik nem voltak 100%-os állapotban, vagy pedig eddig kevesebb lehetoséget kaptak, és nem voltak játékban. A ma pályára lépo labdarúgók mindegyike megpróbálta a legjobb teljesítményt nyújtani. Azonban 27 forduló alatt 25 gólt kaptunk, ma pedig összesen négyet. A 85. percben sikerült 3-2-re módosítanunk a mérkozés eredményét, ezt követoen viszont meg kellett fizetnünk a fejlodés árát. A második csapat fontos feladata, hogy az itt szereplo fiatal játékosok folyamatosan fejlodjenek, és tanuljanak a hibákból, a mai mérkozés pedig egy remek lecke volt a jövore nézve"

 
2014.05.19.
www.soroksarsc.hu
FELNOTT
Soroksár: "BAJNOKCSAPAT! BAJNOKCSAPAT!"
 

Gyula - Soroksár SC 1-3

Az utolsó két forduló eredményétol függetlenül szombati idegenbeli gyozelmével - a múlt év után idén is - BAJNOK lett felnott csapatunk!

A szombati mérkozésnek óriási tétje volt, hiszen ha a csapat nyer, akkor megnyeri a bajnokságot. Ennek szellemében kiválóan kezdte a csapat a mérkozést, folyamatos labdatartással, támadások vezetésével nem hagyta kibontakozni a hazai csapatot. A 18. percre góllá érett a mezonyfölény, és egy jobb oldali szöglet után Pandur Péter érkezett, és pontos fejesével megszerezte a vezeto gólt! 0-1

A félideig több nagy gólszerzési lehetoséget is kidolgozott, és el is puskázott a vendég csapat, így egy gólos soroksári elonnyel tértek pihenore a csapatok.

A második félido elején megváltozott a játék képe, a hazai csapat láthatóan mindent egy lapra feltéve kezdett rohamozni. Nem sokat kellett várni az egyenlíto gólra sem. Az 52. percben Okos István révén sikerült az egyenlítés a hazai csapatnak. 1-1

A bekapott gól azonban nem törte meg a vendég csapatot, és a második félido közepétol kezdve fokozatosan visszavette a játék irányítását. A soroksáriak iramát nem tudta követni a gyulai csapat. A 65. percben ismét elonybe kerültek a fovárosiak, Rábold centerezését Lovrencsics Balázs váltotta gólra.1-2

A gól láthatóan megnyugtatta a csapatot. A mérkozés utolsó részében határozott védekezés, gyors labdajáratás és gyors kontrák vezetése jellemezte a vendégeket. A 92. percben aztán jött a slusszpoén, Kincses jobb oldali szabadrúgására Pandur Péter érkezett, és fejjel megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját!1-3

A lefújáskor pedig elszabadultak az indulatok: a vendég játékosokhoz berohantak az edzok és a kispadon levok, néhány pezsgosüveg is eldurrant, és a csapat egy kupacban ünnepelte a hatalmas bravúrját: két év alatt a MÁSODIK BAJNOKI CÍMET!

A vasárnap pályára lépo Szeged pontszámban még ugyan utolérheti a soroksáriakat, de pontazonosság esetén a gyozelmek száma dönt, és a Soroksár elonye itt már ledolgozhatatlan (22–18).

Soroksár SC: Tarczy - Vass, Pandur, Urbán, Tóbiás (Vég 16') - Lisztes (Farkas 88'), Lannert - Balogh (Kincses 75'), Hodgyai, Rábold - Lovrencsics.

Gólszerzok: Pandur (18', 92'), Lovrencsics (65')

Varga Atttila vezetoedzo: Nagyon jól és felszabadultan játszottunk egy kellemetlen csapat otthonában. Ma elérkeztünk a nehézségekkel telituzdelt utunk végére! A kezdetektol fogva volt egy álmunk, hittünk benne, mindenáron meg akartuk védeni, tettünk érte és megcsináltuk! Nagy büszkeség ezzel a klubbal másfél év alatt két bajnoki aranyat nyerni, úgy gondolom történelmet írtunk. Szeretném megköszönni a klubnak és alkalmazottjainak,a stábnak, Kakas Lacinak, Pandúr Tominak, Bátki Máténak,Tóth Tamásnak és Kovács Mihálynak a munkáját, Farkas Kálmánnak és Szucs Misinek, hogy lehetové tették ezt a munkát és bíztak bennem! Legfoképpen pedig a játékosoknak akik megannyi lemondással megbirkózva, keményen dolgozva, igazi sportemberekként tették a leheto legjobban a dolgukat! Nélkülük nem sikerülhetett volna! Büszke vagyok, hogy ebben a klubban dolgozom és hogy ennek a csapatnak az edzoje lehetek!

 
 
2014.05.19.
www.maglodtc.hu
FELNOTT
Maglód: "Vezettünk, de végül hat meccs után újra kikaptunk"
 

NB III., Közép csoport, 28. forduló:

RÁKOSMENTE KSK - MAGLÓDI TC  3 - 1 (1 - 1)

Budapest
jv: Kátai G. (Horváth Z., Makkosné P. B.)

gólszerzo: Dara G. 27p., Ferkó Cs. 74p., Kocsis D. 87p. ill. Csepregi T. 15p

sárga lap: Márton D., Ferkó Cs., Szabó P., Kocsis D. ill. Bogán Sz., Szoke R.

RKSK: Komora L. - Gál Sz., Csiszár Z., Márton D., Müllerlei Sz., Mohácsik G., Pölöskei P. (Garics G. 84p), Dara G. (Boda J. 74p), Ferkó Cs., Szabó P. (Herczeg M. 89p), Kocsis D. vezetoedzo: Halgas Tibor

Maglódi TC: Roma G. - Bogdán Sz., Buzás V. (Lukács Á. 36p), Szoke R., Murinai B. - NÉMETH ZS., Domonyi R. - Lanczkor G. (Lázár B. 71p), HOLLAUER B. (Lukács B. 82p), Szkunc V. - Csepregi T.  edzok: Baranyai Pál és Weisz Tamás

Az RKSK elleni nagyon fontos találkozón sikerült megszereznünk a vezetést, de megtartani sajnos már nem sikerült. Csepregi vezetogóljára Dara egy szöglet után válaszolt, de ekkor még semmi nem volt veszve. 1-1-es állás több hatalmas lehetoségünk is akadt, de egy védelmi hibánkat kihasználva végül Ferkó megszerezte a vezetést, ami sajnos végzetesenek bizonyult és ez után a hajrában egy újabb kapituláció után végül két gólos vereséget szenvedtünk. A Monor nagy meglepetésre gyozni tudott a Videoton II. ellen, így már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk.

Baranyai Pál (edzo, Maglódi TC): Ikszes mérkozésen a 75. perben a védelmi hibánkat kegyetlenül kihasználta az RKSK. Elonyük tudatában végül azt játszották, amit ilyenkor kell és azt kell mondjam végül megérdemelten nyertek. Nagyon sajnálom, mert úgy érzem több volt számunkra ebben a mérkozésben. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de nem adjuk fel!

 
2014.05.19.
www.rksk.hu
FELNOTT
RKSK: "Feljött a negyedik helyre az RKSK"
 

RKSK - Maglódi TC 3 : 1

Jól kezdett a vendég csapat, zárt védekezésbol gyors támadásokat indított és meg is szerezte a vezetést. A félido végére azonban kiegyenlítodött a játék és döntetlennel fordultak a csapatok. A második félidoben változott a játék képe egyre több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat és megérdemelten szerezte meg a három pontot.

Video - RKSK - Maglódi TC

 
 
2014.05.19.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 28. forduló, vasárnapi eredmények - Frissítve
 

Vasárnap három mérkozéssel zárult a Közép-csoport huszonnyolcadik játéknapja.

Közép-csoport 28. forduló, vasárnapi eredmények:

17:00 FC Dabas - Budapest Honvéd-MFA 2-4
Gólszerzok: Takács K. 54.p, Danyis 68.p ill. Bobál G. 39.p Prosser 78.p, 82.p, Kozma 88.p

18:00 ESMTK - Szeged 2011 1-4
Gólszerzok: Soós 40.p ill. Kovács B. 41.p, Zelenyánszki 47.p, Kapic B. 50.p, Germán 68.p

18:00 Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 3-2
Gólszerzok: Lengyel 21.p, Dabasi 43.p, Horváth Á. 49.p ill. Besenczi 22.p, Miskovicz 58.p

 
2014.05.19.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Heti edzésprogram
 

Csapat: FC Dabas NBIII felnott

Idopont: 2014.máj.19 - 2014.máj.25.

dátum
nap
program
2014.05.19.
Hétfo
Edzés: 18:00
2014.05.20.
Kedd
Pihenonap
2014.05.21.
Szerda
Edzés: 18:00
2014.05.22.
Csütörtök
Edzés: 18:00
2014.05.23.
Péntek
Edzés: 18:30
2014.05.24.
Szombat
29.Forduló 18:00 (Soroksár SC - FC Dabas)
2014.05.25.
Vasárnap
Pihenonap
 
 
2014.05.19.
www.honvedfc.hu
FELNOTT
Honvéd: "Éloben Dabasról"
 

NB III, Közép csoport, 28. forduló

FC Dabas - Budapest Honvéd-MFA 2-4 (0-1)

Dabas, Városi Sporttelep, 100 nézo

Játékvezeto: Csonka Bence (Pogonyi Ferenc, Viczián Mátyás)

FC Dabas: Scheilinger György - Dévai Csaba (Kovacsik Tibor, 67'), Szirtesi Attila, Gyori Zoltán, Danyis Attila - Szabó Bence, Electo Wilson, Mráz István, Buczkó István - Gáspár Balázs (Volenszki Zoltán, 82'), Bozsik Viktor (Takács Kornél, 53')
Vezetoedzo: Honti József

Budapest Honvéd-MFA: Czuczi Márton - Csábi Mihály, Kovács János, Ariano Navarro, Bobál Dávid - Gazdag Dániel, Lorinczy Attila (Alexis Sundas, 46'), Csemer Gyula - Prosser Dániel (Kozma Richárd, 84'), Bobál Gergely, Emmanuel Mensah (Daru Bence, 67')
Vezetoedzo: Somogyi Krisztián

Gólszerzok: Bobál Gergely (39', 0-1), Takács Kornél (53', 1-1), Danyis Attila (69', 2-1), Prosser Dániel (78', 2-2), Prosser Dániel (81, 2-3), Kozma Richárd (87', 2-4)

Kiállítva: Bobál Dávid (38')

1. perc: A fehér-pirosban pályára lépo hazaiak kezdték a mérkozést.

9. perc: Mensah vitte földre Dévait a felezovonalnál, sárga lap lett a jutalma.

13. perc: Bobál Gergely 20 méteres lövése után a labda egy hazai védon megpattanva a jobb felso sarok mellett hagyta el a játékteret.

17. perc: Buczkó nyomta le a gyep alá Navarrot, ez is sárga.

18. perc: Mensah tört kapura a jobb oldalon, beadást és lövést is választhatott volna, sajnos a végeredmény valahol a ketto között volt.

21. perc: Csábi 18 méteres, középre tartó lövését magabiztosan védte Scheilinger.

24. perc: Komoly gólszerzési lehetoség nélkül múlt el a mérkozés elso negyede.

26. perc: Színes kis meccs, ezúttal Dévai kapott sárgát a hazaiaknál.

27. perc: A helyzet fokozódik: Bozsik Viktoré az újabb sárga lap.

29. perc: Bobál Gergely lott rá a lábak között egy kipattanót, Scheilinger azonban védeni tudott.

37. perc: Nálunk Bobál Dávid kapott sárga lapot, a hazaiknál pedig Gyori. Ezt lassan már nehéz lesz követni...

38. perc: Bobál kapott még egyet, tízen maradtunk...

39. perc: Testvérbosszú! Bobál Gergely hatalmas gólhelyzetben eloször még elcsúszott, de aztán azonnal felpattant és az ötös jobb sarkáról a jobb alsó sarokba gurított. 0-1!

45. perc: Csonka játékvezeto nem hosszabbított.

46. perc: Folytatódik a mérkozés. A szünetben cseréltünk: Lorinczy helyett Sundas a pályán.

53. perc: A hazaiak is változtatnak: Bozsik helyett Takács Kornél a pályán.

53. perc: Dabasi szempontból viszonylag sikeres csere volt... Egy bal oldali szöglet után Takács elso labdaérintésébol a kapunk közepébe fejelt... 1-1!

55. perc: Takács láthatóan nem bír magával: egy újabb fejes, ezúttal néhány centivel legalább célt tévesztett...

64. perc: Ezúttal Bobál Gergely kapott sárga lapot, mert miután kiugrott a válla, az asszisztens jelzése szerint engedély nélkül hagyta el a játékteret...

67. perc: A második hazai csere: Dévai helyett Kovacsik. A mieinknél Mensah helyett Daru.

69. perc: Most egy jobb oldali szöglet okozta a vesztünket, a hosszú sarokra tekeredo labdát végül Danyis kotorta a kapunkba. 2-1!

73. perc: Prosser ziccerét hatalmas bravúrral védte Scheilinger, a túloldalon pedig Czuczi hárított nagyot.

76. perc: Szabó Bence kapta az újabb sárga lapot.

78. perc: Elképzelheto, hogy már Daru fejesét is a gólvonalról túlról mentette a hazai védo, mindenesetre érkezett Prosser és a kapu jobb oldalába bombázott! 2-2!

81. perc: Hihetetlen! Prosser tolta el a védoje mellett a labdát, majd hatalmas gólt ragasztott a bal felso sarokba! 2-3!

82. perc: Mráz sem megy ma haza sárga lap nélkül. Közben Gáspár helyett Volenszki a hazaiaknál.

84. perc: Prosser megtette a magáét, Kozma Richárd érkezett a helyére.

86. perc: Kozma lábát húzta el Scheilinger a tizenhatoson belül, tizenegyest kaptunk!

87. perc: Kozma kihagyta ugyan a büntetot, de az ismétlés már sokkal jobban sikerült! 2-4!

90. perc: Három perc lesz a hosszabbítás.

93. perc: Hihetetlen mérkozés ért véget. A hátralévo két mérkozésen egyetlen pont elég a biztos bronzéremhez!

 
2014.05.19.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Taksony SE - FC Dabas II (6 : 0)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - II. osztályú felnott bajnokság Déli csopor - 27.Forduló

Idopont: 2014.05.18. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Taksony

Mérkozés: Taksony SE - FC Dabas II (6 : 0)

Gólszerzok:Mészáros (15p), Szécsi (23p), Piroska (35p), Patakfalvi (78p), Mészáros (89p), Agócs (90p)

FC Dabas II: Magyari - Karsza, Janicsák, Bálint Z, Béres, Kmetyó, Láposi, Palchuber, Ignácz, Ordasi J, Birizdó

Csere: Fábri, Cemmel, Krigel, Jurácsik, Pucsinszki, Monok

Az éllovas Taksony SE vendégeként lépett pályára Kucsák István csapata vasárnap délután. A hazai csapat ugyan már hat pont elonnyel vezeti a tabellát, de a második Dabas-Gyónnak van egy elmaradt mérkozése, így még nem vehette fél vállról a tallálkozót a zöld-fehér alakulat.

A találkozón sajnos nem sikerült a dabasi bravúr, nagy arányú hazai siker született, így a Taksony SE tovább roboghat a bajnoki cím felé. A gólgyártást az ex-dabasi Mészáros Dániel nyitotta a 15.percben, majd a 23. és a 35.percben még egyszer-egyszer sikerült betalálniuk Szécsi ill. Piroska révén, így a három pont sorsa lényegében már el is dolt a félido vége elott.

A második játékrészben sajnos tovább potyogtak a hazai gólok. Patakfalvi a 78.percban talált a kapuba, majd a találkozó zárásaként Mészáros és Agócs a 89. és 90.percben szerzett gólt, így beállítva a 6:0-ás végeredményt.

A találkozót követoen a Kucsák csapat továbbra is a nyolcadik pozíciót foglalja el a tabellán. Jövo héten az egy hellyel és egy ponttal elottük álló Dömsödi SE látogat Dabasra, így gyozelem esetén máris helyet cserélhet a két csapat a tabellán.

 
 
2014.05.18.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas - Budapest Honvéd MFA (2 : 4)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - NBIII - 28.Forduló

Idopont: 2014.05.18. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - Budapest Honvéd MFA (2 : 4)

Gólszerzok: Takács (54p), Danyis (68p) ill Bobál G (39p), Prosser (78p, 82p), Kozma (88p)

Kiállítva (Bobál D)

FC Dabas: Scheilinger - Dévai (Kovacsik), Szirtesi, Gyori, Danyis - Electo, Mráz - Szabó B, Buczkó, Gáspár (Volenszki) - Bozsik (Takács)

Csere: Szabó M, Dobray, Feczesin, Kovacsik , Volenszki, Hegyes, Takács

A bentmaradás szempontjából rendkívül fontos mérkozés elott állt az FC Dabas NBIII-as felnott csapata vasárnap délután. Az elmúlt hetek sikertelenségei után végre pontokat kellett szerezniük Danyiséknak, ami azonban nem bizonyult egyszerunek, mivel az ellenfél a harmadik helyen álló Budapest Honvéd MFA volt, akiknek egyes játékosai már az NBI-es bajnokságban is több kevesebb játéklehetoséghez juthattak az elmúlt idoszakban.

Ahogy az várható volt, a találkozó elejétol kezébe ragadta az irányítást a fovárosi csapat, azonban a rendkívül fegyelmezetten védekezo hazaiakkal nem nagyon tudtak mit kezdeni, nem sikerült feltörni a védelmüket. Szépen csordogáltak a percek, sot, a 38.percben Bobál Dávid kiállítása után még lélektani- és emberelonybe is kerültek a hazaiak. Sajnos nem sokáig tarthatott az öröm, testvére kiállítása után nemsokkal Bobál Gergely egy szerencsés góllal megszerezte csapatának a vezetést (0:1).

A második játékrész 53.percében Honti József cserére szánta el magát. Bozsik Viktor helyett Takács Kornél lépett pályára. A csere jónak bizonyult, beállása után egy perccel máris Takács góljának tapsolhatott a pubklikum (1:1). A 68.percben egy újabb hazai szöglet, ami szinte érintés nélkül eljutott a hosszú kapufáig, majd a visszapattanót Danyis bekotorta, elonyhöz juttatva csapatát (2:1). Mikor már szinte minden dabasi szimpatizáns kezdte elkönyvelni a bravúros gyozelmet az álomból gyorsan rémálom lett. Az NBI-es csapatban is már szerephez jutott Prosser Dániel a 78. és 82.percben is betalált, így lényegében eldöntötte a találkozó sorsát (3:2). A 87.percben azonban ismét kiegyenlíthetett volna a hazai csapat. Egy felívelést követoen a tizenhatoson belül szó szerint kézzel blokkoló Honvéd játékos megmozdulását sem a játékvezeto, sem a segédje érthetetlen módon nem vette észre. Az ellentámadásból a kiugró Honvéd játékos lábát Scheillinger elérte, amiért egybol büntetot kapott a Honvéd. Kozma értékesítette a tizenegyest, így 4:2-es vendég gyozelemmel végzodött a játékvezetésnek hála igen paprikás hangulatúvá vált mérkozés.

A Monor 4:3-as bravúros gyozelmet aratott a Videoton ellen idgenben, így az FC Dabas egy helyet hátracsúszva a 14.helyet foglalja el a tabellán. Nincs más megoldás, a csapatnak jövo héten Soroksáron, majd pedig a záró fordulóban a Szekszárd ellen hazai pályán kell megpróbálnia a bentmaradáshoz szükséges pontokat összegyujtenie.

 
 
2014.05.18.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények - Péntek
 
U-21
Tápiószecso FC - FC Dabas U-21
6 : 2 (4:0)
 
2014.05.17.
Gól:
- Farkas A
    - Kmetyó M
     
U-17
Tápiószecso FC - FC Dabas U-17
1 : 3 (0:2)
 
2014.05.17.
Gól:
- Ubornyák J
    - Bálint M
    - Kiss D
     
U-15
FC Dabas U-15 - ESMTK
6 : 1 (1:0)
 
2014.05.17.
Gól:
- Babos D (3)
    - Balogh G (2)
    - Jurászik G
 
 
2014.05.17.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 28. forduló, vasárnapi eredmények - Frissítve
 

Vasárnap három mérkozéssel zárult a Közép-csoport huszonnyolcadik játéknapja.

Közép-csoport 28. forduló, vasárnapi eredmények:

17:00 FC Dabas - Budapest Honvéd-MFA 2-4
Gólszerzok: Takács K. 54.p, Danyis 68.p ill. Bobál G. 39.p Prosser 78.p, 82.p, Kozma 88.p

18:00 ESMTK - Szeged 2011 1-4
Gólszerzok: Soós 40.p ill. Kovács B. 41.p, Zelenyánszki 47.p, Kapic B. 50.p, Germán 68.p

18:00 Dunaharaszti MTK - Bölcskei SE 3-2
Gólszerzok: Lengyel 21.p, Dabasi 43.p, Horváth Á. 49.p ill. Besenczi 22.p, Miskovicz 58.p

 
2014.05.18.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 28.Forduló - Vasárnapi mérkozések
 

Vasárnapra három mérkozés maradt. Dabasra látogat a Honvéd, a második Szeged 2011 az ESMTK otthonában vendégszerepel, míg a Dunaharaszti a Bölcskét fogadja.

Vasárnap - 2014.05.18.
FC Dabas
-
Budapest Honvéd MFA
2 : 4
ESMTK
-
Szeged 2011
1 : 4
Dunaharaszti MTK
-
Bölcskei SE
3 : 2
 
 
2014.05.17.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 28. forduló, szombati eredmények - Frissítve
 

Szombaton öt mérkozéssel rajtolt a Közép-csoport huszonnyolcadik játéknapja.

Közép-csoport 28. forduló, szombati eredmények:

18:00 Rákosmente KSK - Maglódi TC 3-1
Gólszerzok: Dara 27.p, Ferkó 74.p, Kocsis D. 87.p ill. Csepregi 15.p 

18:00 Bajai LSE - Tolle UFC Szekszárd 0-0 

18:00 Várfürdo-Gyulai Termál FC - Soroksár SC 1-3
Gólszerzok: Okos 52.p ill. Pandur 18.p, 92.p, Lovrencsics 65.p 

18:00 Orosháza FC - Komlói Bányász SK 2-0
Gólszerzok: Szabó N. 12.p, Szucs 31.p 

18:00 Videoton FC II - Monori SE 3-4
Gólszerzok: Rodrigues 9.p, Papp M. 75.p, Havasi 81.p ill. Csáki 53.p, 91.p, Szélpál 64.p, Villányi 85.p 

 
2014.05.17.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 28.Forduló - Szombati mérkozések
 
Az éllovas Soroksár Gyulára utazik, míg a második Videoton hazai pályán fogadjaa Monort Az ötödik RKSK a bentmaradásért kuzdo Maglóddal mérkozik hazai közegben, a Szekszárd Bajára láátogat és végül de nem utolsó sorban az Orosháza fogadja a Komlói Bányász SK-t.
Szombat - 2014.05.17.
Rákosmente KSK
-
Maglódi TC
3 : 1
Bajai LSE
-
Tolle UFC Szekszárd
0 : 0
V-Gyulai TFC
-
Soroksár SC
1 : 3
Videoton FC II
-
Monori SE
3 : 4
Orosháza FC
-
Komlói Bányász SK
2 : 0
 
 
2014.05.16.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkozések (2014.máj.17-18.)
 

Az elso csapat a Honvédot fogadja, míg Kucsák Istvánék az éllovas Taksony SE-hez utaznak vasárnap délután. Az U-21 és U-17 Tápiószecson vendégszerepel szombaton, míg az U-15 és U-14 ugyanaznap az ESMTK korosztályos csapataival mérkozik...

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Vasárnap, 17:00 FC Dabas - Budapest Honvéd MFA
FC Dabas II Vasárnap, 17:00 Taksony SE - FC Dabas II
FC Dabas U-21 Szombat, 12:00 Tápiószecso FC - FC Dabas U-21
FC Dabas U-17 Szombat, 10:00 Tápiószecso FC - FC Dabas U-17
FC Dabas U-15 Szombat, 10:00 FC Dabas U-15 - ESMTK
FC Dabas U-14 Szombat, 12:00 FC Dabas U-14 - ESMTK
 
 
2014.05.16.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 28. forduló - beharangozó!
 

A Közép-csoport huszonnyolcadik játéknapján több izgalmas mérkozés lesz, melyek után egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy kiderüljön kik lesznek a csoport kiesoi a Komlón kívül. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkozéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetoedzojének tippjeivel harangozzuk be.

Rákosmente - Maglód: Az RKSK otthon esélyesebb lenne, de a Maglód a remek hajrájával már lassan felléphet a bennmaradó helyek valamelyikére és ez megsokszorozhatja erejét. Tippem: 1-2

Baja - Szekszárd: A Baja nyílt sisakos játékot vállalt fel a Soroksár ellen is, amit most otthon újra megtehet, viszont a Szekszárd az elozo fordulóban nagy skalpot gyujtött be. Épp ezért, a pontosztozkodásra van a legnagyobb esély. Tippem: 2-2

Gyula - Soroksár: A Gyula hazai pályán mindenkire veszélyes, azonban a Soroksárnak már az iksz is elegendo ahhoz, hogy a következo játéknapon otthon tudjon ünnepelni. Tippem: 2-2

Orosháza - Komló: Az Orosháza jobb csapat és ezt a pályán is bizonyítani fogja. Tippem: 3-1

Videoton II - Monor: A Videoton rossz szériába került, de majd most otthon javít a kiesés ellen küzdo Monorral szemben. Tippem: 3-1

Dabas - Budapest Honvéd-MFA: A Dabasnak élet-halál kérdés a pontok megszerzése. A mérkozés végkimenetele függ attól, hogy hány visszajátszója lesz a fovárosiaknak. Tippem: 1-1

ESMTK - Szeged 2011: A Szeged minden tekintetben jobb csapat, mint az ESMTK, akik ráadásul nagyon nehéz helyzetben vannak most. Tippem: 1-3

Dunaharaszti - Bölcske: Az oszi fiaskóért szeretnénk revansot venni és az utóbbi hetekben mutatott játékunk alapján azt remélem, van is esélyünk erre. Tippem: 3-1

 
2014.05.16.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
28.Forduló: FC Dabas - Budapest Honvéd MFA
 

Vasárnap délután a tabella harmadik helyét elfoglaló Budapest Honvéd MFA vendégszerepel Dabason. Honti József csapata az életéért kuzd, míg a fovárosiak a bronzéremért vívnak nagy csatát a Videoton II-vel, így mindkét fél számára rendkívül fontos a találkozó végkimenetele. Ismételten az egyik fo kérdés, ami az NBI-es fiókcsapatoknál általában elokerül, hány visszajátszó erosíti a keretüket, milyen szinten módosítják így az NBIII-ban megszokott eroviszonyokat.

Esemény: NBIII. Közép-csoport, 28.Forduló
Idopont: 2014.05.18. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - Budapest Honvéd MFA

 
 
2014.05.16.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Márton Erik szerint az idei bajnokság sokkal erosebb a tavalyinál!
 

Pillanatnyilag a kilencedik helyen áll a Közép-csoport tabelláján a Szekszárd. A tavasszal eddig még nyeretlen együttes hétvégén a Videoton II ellen 1-0-ra gyozött. A mindent eldönto találatot Márton Erik szerezte, akivel ennek apropóján beszélgettünk klubjáról és jövobeli terveirol.

Több, mint két éve vagy a Szekszárd játékosa. Jól érzed magad a klubnál?

Márton Erik: Nagyon jól érzem magam, mivel gyerekként az UFC-ben nevelkedtem, így gyakorlatilag hazatértem.

Az elozo idényben is a harmadosztályban futballoztál. Az akkori volt vagy a mostani bajnokság az erosebb?

Márton Erik: A jelenlegi bajnokságot szerintem össze sem lehet hasonlítani a tavalyival, sokkal erosebb a mostani.

A kilencedik helyen álltok jelenleg a tabellán. Elégedettek vagytok az eddigi produkciótokkal?

Márton Erik: Igazából már régebb óta érett ez a gyozelem. Sajnos, az eddigi nyeretlen mérkozéseket sosem tudtuk kapott gól nélkül lejátszani és a helyzeteinket sem sikerült értékesíteni.

A tavaszi elso gyozelmetekre egészen az elozo hétvégéig kellett várni. Minek köszönheto a vártnál visszafogottabb teljesítmény?

Márton Erik: A tavaszi szezon elott kulcsjátékosok estek ki és a keretünk is nagyon fiatal, a bajnokság pedig jóval erosebb, mint tavaly volt.

A már említett hétvégi mérkozésen a Videoton II ellen nyertetek a te góloddal. Leírnád néhány szóban, hogyan született?

Márton Erik: Egy jobb oldali oldalszabadrúgást fejeltem vissza nagy ívben a kapu jobb oldalába.

Mi a Szekszárd és a te saját idei célkituzésed?

Márton Erik: A saját és az UFC célja is a hátralevo három mérkozés megnyerése és a minél jobb helyezés elérése.

Csapó László

 
2014.05.16.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
BAJA: VÉGVESZÉLYBEN. Zsók József: „Kilátástalan a helyzetünk”
 

Ma még kérdéses a jövo. Zsók József, az NB III, Közép-csoportjában szereplo Bajai LSE játékos-edzoje, a korábbi élvonalbeli futballista sem tudja biztosan, mi lesz a csapattal.

Dunaújvárosban kezdte, majd Gyorben folytatta. Aztán a Lombard FC-hez került, ám 2008 nyarán Bajára szerzodött. Itt futballozott két szezonon keresztül, majd két évet Kaposváron töltött, hogy aztán 2012 nyarán Paksra igazoljon. Zsók József azonban tavaly nyáron hazatért. A szezont még Goretich Krisztián vezetésével kezdte el a társulat, ám az osz derekán a csapat legjobb, legrutinosabb labdarúgóját nevezték ki a gárda élére, aki az egykor a Ferencvárosban is megforduló Nagy Eloddel irányít. Csakhogy az élet nem fenékig tejfel – ez immár Baján is bebizonyosodott.

– Méretes zakót kaptak. Gyanítom, a szombaton, a Soroksár otthonában elszenvedett 5–0-s vereséget egyhamar nem feledik.
– Nem is csoda, amilyen állapotban van a klubunk – felelte Zsók József. – Anyagi nehézségeink vannak, nem tudunk úgy felkészülni a mérkozésekre, ahogy kellene, így nem is tudom, lesz-e folytatás a nyáron. Eléggé kilátástalan a helyzetünk. Persze, bízunk abban, hogy valami jobb dolog is vár még ránk, de sajnos, úgy néz ki, nem biztos, hogy a harmadik vonalban fog szerepelni a Bajai LSE a következo szezonban.

– Mostanában kezdodtek a bajok?
– Nem, mivel nagyjából két-három hónapos tartozások vannak. Az a baj, hogy itt hónapról hónapra élnek a játékosok. Nálunk fiatalok futballoznak, és foleg azoknak rossz, akik távol élnek az otthonuktól, éppen ezért akad, aki már nem is tud lejönni, így értelemszeruen nem is tudunk úgy felkészülni. Nem gyozöm ismételni, bízunk benne, hogy lesz ennél jobb, de egyelore nem úgy néz ki, márpedig ha nem lesz javulás, felesleges is nekivágni a következo szezonnak, mert annak nincs értelme, hogy pofozógép legyen a csapat.

– Tudnak tenni valamit az ügy érdekében?
– Reménykedünk, de sajnos az önkormányzat sem áll annyira a klub mellett, amennyire kellene, úgyhogy nem egyszeru a helyzetünk. A bajnokságot megpróbáljuk befejezni tisztességgel, de mondom, az edzések látogatottsága sem olyan már, mint volt. Sokszor tizenegy-tizenkét emberrel tudunk tréningezni, Soroksárra például csak egy tizennyolc személyes busszal tudtunk elutazni, mert csak erre volt pénz… Úgy kellett kijelölnöm a keretet, hogy csak tizenöt játékos jön, igaz, nagyon nem is vagyunk többen, mert van, aki már vissza sem tért hozzánk… Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de a meccseket elvileg lejátsszuk.

– És gyakorlatilag?
– Nem titok, gondolkodott azon a csapat, hogy ne álljunk ki, egyszeruen azért, mert nincs értelme. Ha nem tudunk edzeni és nincs annyi futballista… Ifistákkal pedig nem érdemes. Úgy tervezzük, lejátsszuk a hátralévo három bajnokit, de attól is függ, mennyien leszünk, mert ahhoz én nem fogom adni a nevem, hogy tizenhat-tizenhét évesekkel álljunk ki, és megverjenek bennünket sok-kevésre. Nekem sem jó, hogy felépítettünk valamit, aztán ez lett belole, de sajnos így nem lehet csapatot csinálni, pedig fiatal, tehetséges társaság, de nem lehet odakoncentrálni edzésen sem. Nyolc-tíz embernek milyen edzést tartsak, úgy, hogy a futballisták nincsenek ott fejben...?

– Az ön kobakjában megfordult, hogy bedobja a törülközot?
– Már meg. Gondolkodtam rajta, hogy ehhez nem kellene a nevemet adnom. A külvilág eddig nem tudta, hogy mi van nálunk. Becsülettel végig kellene csinálni, csak nem biztos, hogy az én presztízsemnek jót tesz az, hogy pofozógéppé válunk a szezon vége felé.

– Oszintén szólva, már azt sem igazán értettem, mit keres a BLSE-nél, hiszen nem is olyan rég még az NB I-ben futballozott.
– Itt telepedtem le Baján, és nem nagyon szeretnék mozgolódni, de ha nem lesz megoldás… Szívem szerint maradnék, ám ha nem lesznek adottak a feltételek, nekem is lépnem kell. Tartom magam annyira, hogy az NB II-ben is boven el tudnék futballozni. Nekem elso a Baja, de ha nem lesz jövokép, nem tudok mit tenni. Lassan ki kellene alakítani a jövo évi keretet, de ha az anyagiak nincsenek rendben, úgy nehéz. A játékosoknak nyárig van szerzodésük, alighanem távozni fognak. És ha ez a csapat szétesik, Baján minimum négy-öt évig nem lesz NB-s szintu futball. A mi együttesünkben van és lenne lehetoség, ám úgy tunik, hiába. Márpedig az nagy szégyen lenne Bajának, hogy egy negyvenezres városnak csupán megye-egyes csapata volna, de az az önkormányzat dolga. Rengeteg, közel háromszáz gyerekünk van, márpedig ennyi fiatalra nincs szükség a megyei elso osztályban. Nem fest jól a jövokép, igaz, a közelmúltunk sem volt makulátlan.

– Mire gondol?
– A körülményeink botrányosak. Télen nem tudunk hol edzeni, nincs mufüves pályánk. Már majdnem mindenhol van, csak nálunk nincs. Füves pályánk is csak egy van, a Vasvári, ahol edzünk és a meccseinket vívjuk. Az öltözoépületeink hatvan-hetven évesek, a megye-egyes szintet idézik vagy még azt sem. De ez van, nincs mit tenni, nekünk ebbol kell kihoznunk a maximumot.

 
2014.05.14.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Rétsági Ákos (Dunaharaszti): „Nekünk nem volt veszítenivalónk”
 

„Lalikirály” feltette a koronát a teljesítményére. Hogy honnan a becenév, azt most hagyjuk, arról viszont írni kell, hogy a Dunaharaszti 25 éves középso védoje, Rétsági Ákos nélkül aligha szerzett volna három pontot Króner Péter csapata a jelenlegi ezüstérmes Szeged 2011 ellen az NB III, Közép-csoport 26. fordulójának vasárnap délutáni találkozóján.

A játéknap legnagyobb meglepetését okozták. Sokan már elore legyintettek, szó sem lesz izgalomról, hiszen a Dunaharaszti MTK trénere, Króner Péter, valamint a Szeged 2011 edzoje, Nyilas I Elek nagyszeru, baráti kapcsolatot ápol egymással, így nem is lehet kérdés, melyik társulat nyeri a múlt hétvégi bajnokit. A jól értesültek biztos szegedi sikerrel számoltak, ám a DMTK a leheto legjobb viszontválasszal szolgált: legyozte a gyulai Grosics Gyula Akadémián már-már paradicsomi körülmények közepette készülo, nagyhíru vetélytársát. A büdzsét tekintve osztálykülönbség mutatkozna a két társulat között – nem a Pest megyeiek javára... –, ám a futballpályán nem a pénztárcák vastagsága, hanem a felkészültség, a tudás, a pillanatnyi forma és persze olykor a szerencse számít.

– Eldöntötték az aranyérem sorsát?
Véleményem szerint a Soroksárt nagyban hozzásegítettük a bajnokság megnyeréséhez – felelte Rétsági Ákos. – Igaz, van még hátra négy forduló, de ezt a „Sori” innen már nem fogja elbukni.

– A Dunaharaszti viszont egy félido után vesztésre állt hazai pályán a Szeged 2011 ellen. A szünetben, 0–1-nél látott arra utaló jeleket, hogy a csapat fordítani és akár gyozni is tud?
A mérkozés elején görcsösen futballoztunk. Fura, de a kapott gól megnyugtatott minket és végre mertünk focizni, egyre felszabadultabbak lettünk. Nekünk nem volt veszítenivalónk és egy hatalmasat küzdöttünk, amelynek meg is lett az eredménye.

– A lefújás után egy hirtelen bulit könnyebb lett volna tartaniuk, mint a bajnokin a góllövolista vezetojét, Germán Tamást.
Készültünk belole, tudtuk, mi az erossége, ezekre felkészíttettek minket. A csapattársaim nevében is mondhatom, hogy megküzdöttünk vele.

– Szezonbeli legnagyobb sikerét érte el a Dunaharaszti a Szeged 2011 ellen megszerzett három ponttal?
Hogy a legnagyobb gyozelmünk-e vagy sem, azt nem nekem kell eldöntenem, hanem a szurkolóknak. Nekünk minden siker fontos, és minden mérkozésre komolyan készülünk. Nyilván az ilyen diadaloknak nagyobb a hírértéke, de számunkra ez is csak egy gyozelem volt.

– Akárcsak Dabasi Károly, ön is 8-as érdemjegyet kapott az edzojétol, Króner Pétertol. Eszerint most ment a legjobban a játék a szezon során?
Mindig megpróbálok a legjobban teljesíteni, vagyis azt nyújtani, amit kérnek, illetve elvárnak tolem. Az osztályzat csak egy eszköz, annyira nincs rám hatással. Nem azért játszom, hogy 8-ast kapjak, hanem azért, hogy nyerjünk.

– Az utolsó fordulóban a listavezeto Soroksár sem számíthat kegyelemre? Legalábbis van némi adósságuk az oszi 0–8 után...
Ami Soroksáron történt, azt el kell felejteni, és tisztában is vagyunk azzal, hogy ilyen százévente egyszer történik meg. Azon a napon nekik minden összejött, míg nekünk semmi. Az a mérkozés elmúlt, ez pedig teljesen más lesz.

– Minek tudható be, hogy a 2013/2014-es évadban eddig igencsak hektikus a DMTK?
Valóban szeszélyes a szezonunk, azonban idén ez a realitás, sajnos, hiszen a tabella nem hazudik. Sokszor a szerencse sem volt mellettünk, de mostanra összeálltunk és jöhet bárki!

– A védelem tengelyében mennyire érzi, hogy immár a szukített NB III-as mezony tagja a Dunaharaszti?
Teljesen más a bajnokság. Én személy szerint nem bánom, fejlettebbek a körülmények, jobbak a csapatok. Itt már nincs tuti meccs, meg kell küzdeni minden egyes pontért.

– Belátható idon belül lát esélyt arra, hogy a társulat a dobogós helyek valamelyikéért küzdjön?
Természetesen. Jó és fejlodoképes csapat vagyunk, így ha megfelelo ütemben tudunk elorelépni és mindenki a gárda mellett lesz, akkor együtt sok mindenre képesek lehetünk.

---------------------------------------------------------
FORDÍTOTTA: RÉTSÁGI ÁKOS
---------------------------------------------------------
Nem úgy indult a vasárnap délutáni DMTK – Szeged 2011 derbi, ahogy azt ’Harasztiban elképzelték. Már csak azért sem, mert nem csupán aktívabban kezdett a látogató, de a 17. percben egy hatalmas bedobást követoen Bartyik Norbert elé került a labda, aki nem teketóriázott sokat, s irgalmatlan erovel Szappanos Péter kapujának alsó sarkába lott (0–1).

Króner Péter csapata lassan éledezett, de a szünetig az eredmény már nem változott. A folytatásból egy minutummal jártunk korábban, mint amikor az elso játékrészben megrezdült a háló: remek támadás után Dabasi Károly talált a bal alsó sarokba (1–1).
A 81. percben aztán „felrobbant” a lelátó, hiszen a gyors, mozgékony csereember Mészáros Dániellel szemben szabálytalankodtak a szegediek. A pontrúgást a szintén nem kezdoként végigfutballozó Kiss Gábor végezte el, amelynek gól lett a vége, méghozzá milyen gól! A találatot azonban már idézze fel Rétsági Ákos, aki kialakította a 2–1-es végeredményt.

„Egy oldalszabadrúgást sikerült kapásból eltalálnom, de ehhez kellett, hogy elzárjanak nekem, valamint az, hogy ilyen pontos labdát kapjak a csapattársamtól.”

 
2014.05.13.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Heti edzésprogram
 

Csapat: FC Dabas NBIII felnott

Idopont: 2014.máj.12 - 2014.máj.18.

dátum
nap
program
2014.05.12.
Hétfo
Edzés: 18:00
2014.05.13.
Kedd
Pihenonap
2014.05.14.
Szerda
Edzés: 18:00
2014.05.15.
Csütörtök
Edzés: 18:00
2014.05.16.
Péntek
Edzés: 18:00
2014.05.17.
Szombat
Pihenonap
2014.05.18.
Vasárnap
28.Forduló 17:00 (FC Dabas - Budapest Honvéd MFA)
 
 
2014.05.12.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Kakucs KSE - FC Dabas II (5 : 1)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - II. osztályú felnott bajnokság Déli csopor - 26.Forduló

Idopont: 2014.05.11. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Kakucs

Mérkozés: Kakucs KSE - FC Dabas II (5 : 1)

Gólszerzok:Raffael M (13p), Raffael M( (67p), Újfalusi R (71p), Rakita D (75p), Semsei M (90p) ill. Ignácz Sz(57p)

FC Dabas II: Nagy - Pucsinszki, Janicsák, Bálint Z, Karsza, Palchuber, Ordasi G, Kmetyó, Ignácz, Fábri, Birizdó

Csere: Kucsák, Ordasi J, Cemmel, Láposi, Monok, Krigel

A forduló elott még utolsó pozíciót elfoglaló Kakucs KSE vendégeként lépett pályára Kucsák István kettes csapata vasárnap délután. A hazaiak már a 13.percben megszerezték a vezetést, amire ugyan még Ignácz Szilveszternek sikerült válaszolnia az 57.percben, de utána szinte érthetetlen módon szuk tíz perc leforgása alatt három gólt kapott a dabasi csapat. A kegyelemdöfést a 90.percben az egykoron Dabason is megforduló Semsei Mihály szerezte, ezzel beállítva az 5:1-es végeredményt.

Jövo vasárnap lehet javítani, bár a bajnoki cím legfobb várományosához, a Taksony SE-hez látogat az FC Dabas második számú csapata, így igen nehéz mérkozésre számíthatnak Kucsák Istvánék, amennyiben pontot vagy pontokat szeretnének rabolni a listavezetotol.

 
 
2014.05.11.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények - Szombat
 
U-21
FC Dabas U-21 - M-Kecskeméti L.A.
0 : 10 (0:4)
 
2014.05.10.
Gól:
-
     
U-17
FC Dabas U-17 - M-Kecskeméti L.A.
0 : 14 (0:8)
 
2014.05.10.
Gól:
-
 
 
2014.05.11.
labdarugas.dmtk.hu
FELNOTT
DMTK: "2-1-re nyertünk Komlón"
 

Az NB III Közép-csoport huszonhetedik fordulójában a sereghajtó Komló otthonába látogatott a DMTK.

Jó idoben, egy nagyon rossz talajú pályán kezdodött meg a mérkozés.

Az elso néhány perc tapogatozó játéka után, a mieink többet támadtak, míg a hazaiak kontrákra rendezkedtek be. Ez eredményesnek is bizonyult, hiszen a 8. percben az elso komlói akció gólt hozott: Turi indította meg Tóth A-t, aki a hosszú labdát befutotta és a kapujából kilépo Szappanos felett a hálóba pörgetett. 1-0! Ezután a Komló még visszább húzódott, így még helyzetbe kerülni sem volt könnyu a DMTK-nak. A 11. percben Ughy 14 méteres lövését könnyedén védte Németh. A 20. percben Rebecsák lábát sodorta el védoje, amelynek következtében térdsérülést szenvedett játékosunk, így le kellett cserélni. Neki ezúton is jobbulást kívánunk! A mezonyfölényünk a félido második felében már helyzetekben is megmutatkozott. A 33. percben Lengyel passzolt Dabasihoz, aki 14 méterrol a kapufát találta telibe. A 36. percben Dallos egy felívelést követoen megelozte Turit, aki hátulról szándékosan kétszer is belerúgott, a játékvezeto pedig azonnal kiállította a fejét elveszíto labdarúgót. A 40. percben Kocsis távoli próbálkozását még védte Németh, ám újabb három perc elteltével már tehetetlennek bizonyult. Ekkor Gacsal indította meg a legjobb ütemben Miholicsot, aki elobb lefutotta védojét, elfektette a kilépo kapust, majd az üres kapuba gurított. A félido zárásaképp a vezetést is megszerezhettük volna, amikor Dabasi középre gurítását az egyik menteni igyekvo védo centikkel rúgta a saját kapuja mellé.

A második játékrész elején a gólszerzo Tóth A. kísérletezett, de 17 méteres lövése fölé szállt. Az 58. percben Kocsis cselezgetett a tizenhatos környékén, majd ütközött védojével és olyan szerencsétlenül esett, hogy bokasérülést szenvedett, ami után le kellett ot is cserélni. Neki is mielobbi felépülést kívánunk! A 63. percben Lengyel beívelését Miholics fejelte fölé. A 67. percben Tóth M. távoli lövését Szappanos könnyedén védte. A 70. percben egy bedobást követoen Dallost rántotta le védoje a tizenhatoson belül, azonban a játékvezeto továbbot intett. A 75. percben Lengyel próbálkozása kerülte el a kaput. A 81. percben aztán sikerült megszereznünk a mindent eldönto találatot. Dabasi remekül ugratta ki Miholicsot, o pedig a kilépo Németh mellett a jobb alsó sarokba passzolt. 2-1! A hátralévo idoben több gól már nem született, így a Dunaharaszti megérdemelten szerezte meg az újabb három pontot és, mivel a Gyula nem tudott nyerni a Budapest Honvéd otthonában, így feljöttünk a hatodik helyre a tabellán!

Komlói Bányász SK – Dunaharaszti MTK 1-2 (1-1)

Komló, 50 nézo, vezette: Szommer A.

Komló: Németh M., Korbuly, Labát, Hazenauer, Halasi, Nagy N. (Vágner 67.p), Szabó K., Turi, Földvárszki (Tóth M. 41.p), Dömény (Vörös 83.p), Tóth A.

DMTK: Szappanos, Varga V., Ughy, Rétsági, Dallos, Gacsal, Kocsis (Mészáros 60.p), Lengyel, Rebecsák (Kiss G. 21.p), Dabasi (Jakab 87.p), Miholics

Gólszerzok: Tóth A. 8.p ill. Miholics 43.p, 81.p

Sárga lapok: Dömény 35.p ill. Lengyel 62.p, Varga V. 87.p

Kiállítva: Turi 36.p

Króner Péter vezetoedzo: „Egy figyelmetlenség miatt, hátrányból kellett ismét fordítanunk, de a csapat erejét bizonyítja, hogy sikerült ezt véghez vinnünk egy szervezett csapat ellen, egy nagyon rossz talajú pályán.”

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 1.rész

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 2.rész

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 3.rész

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 4.rész

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 5.rész

Komlói Bányász SK - Dunaharaszti MTK 2014.05.10. 6.rész

 
2014.05.11.
oroshazafc.gportal.hu
FELNOTT
Orosház: "Az utolsó utáni percben buktuk el a mérkozést."
 

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Orosháza FC  2 - 1 (1 - 0)

Gyula, Grosics Akadémia Spottelep, 300 nézo

2014. május 10. 17:30

Vezette: Nazsa Tamás (Berecz Attila, Kövér Tamás)

Szeged: Molnár – Kéri, Szabó Cs., Farkas, Zabari (Kapic 94') – Ács (Pászka 70'), Markovics, Máté, Bartyik – Kovács B., Dombai
Vezetoedzo: Nyilas Elek

Orosháza: Bordás – Szucs, Tóth I., Szabó N., Medvegy – Styecz, Füredi, Márki, Végh – Juhász, Csák (Baranyai 39')
Vezetoedzo: Kvasznovszky József

Sárga lap: Szabó Cs. 47', Markovic 26' ill. Csák 19', Medvegy 21', Styecz 57', Szabó N. 69', Juhász 77', Baranyai 86'

Kiállítva: Végh 75'

Gólszerzo: Kovács B. 8', Kéri 93' ill Végh 48'

Percrol percre:

8. perc: Máté Péter indítása után Kéri centerez a középen érkezo Kovács elé, aki 5 méterrol a kapunkba lo, 1 - 0.
13. perc: Végh kap sárgát Bartyik buktatásáért.
19. perc: Csák is sárgát kap, o reklamálásért.
21. perc: Újabb sárga csapatunknál, ezúttal Medvegy kapja.
26. perc: Véghet rúgja fel Markovic, ez is sárga.
39. perc: A megsérült Csákot, Baranyai váltja.
45. perc: Kéri beadása után Dombai fejel fölé.
47. perc: Szabó Csaba szabálytalankodik a 16-oson belül, büntetohöz jut csapatunk.
48. perc: A büntetot Végh a jobb felsobe bombázza, 1 - 1.
50. perc: Végh jobboldali beadása után Medvegy közeli fejesét Molnár nagy bravúrral védi a labdát.
57. perc: Styecz kap sárgát.
64. perc: Máté szabadrúgása után Bordásnak kell védenie szögletre.
69. perc: Szabó Norbert kap sárga lapot.
68. perc: Ács helyére Pászka érkezik.
75. perc: Végh megkapja a második sárgáját, amiért a kiállítás sorsára jut. Emberelonyben a Szeged.
77. perc: Juhász kap sárgát.
85. perc: Máté ismét szabadrúgás után veszélyeztet, de Bordás jó helyen áll.
86. perc: Baranyai kap sárgát.
91. perc: Máté Péter közelrol lo, de szerencsére nem jól.
93. perc: Kapu elotti kavarodást követoen Kéri a jobb alsó sarokba lo, 2 - 1.
94. perc: Zabari helyére Kapic érkezik.

Mestermérleg:

Nyilas Elek: - Tudtuk, hogy nehéz mérkozés lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. Az Orosháza agresszív játékához partner volt a játékvezeto.

Kvasznovszky József: - Gratulálok a játékosaimnak, igazi csapatként küzdöttek ezen a maratoni hosszúságú mérkozésen, amelyet addig játszottunk, amíg a hazai csapat nem talált egy gólt.

 
2014.05.11.
www.szegedma.hu
FELNOTT
Szeged: kiharcolta az újabb diadalt a Szeged-Grosics
 

Nyilas Elek végig mezonyfölényben játszó alakulata az utolsó utáni pillanatban harcolta ki a gyozelmet a végig védekezo Orosháza ellen.

Labdarúgó NB III Közép csoport 27. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Orosháza FC 2-1 (1-0)

Gyula, Grosics-akadémia, 300 nézo. Vezette: Nazsa Tamás (Berecz Attila, Kövér Tamás)

Szeged-Grosics: Molnár F. T. – Kéri, Szabó Cs., Farkas, Zabari (B. Kapic 90+3), Markovic, Máté, Bartyik, Dombai, Ács (Pászka 68), Kovács B. Vezetoedzo: Nyilas Elek.

Orosháza: Bordás – Szucs D., Medvegy, Márki, Csák (Baranyai 39), Szabó N., Füredi, Tóth I., Végh, Juhász N., Styecz. Vezetoedzo: Kvasznovszky József.

Gól: Kovács B. (8), Kéri (90+3) ill. Végh (48' – tizenegyesbol)

Sárga lap: Markovic (26), ill. Végh (13, 75), Csák (20), Medvegy (24), Styecz (52), Szabó N. (67), Juhász N. (79), Baranyai (88).

Kiállítás: Végh (75).

Nyilas Elek: “Nagyon jól kezdtünk, de sokadszor elofordul, hogy a vezetés tudatában megnyugszik a csapat, és nem annyira domináns és hatékony támadásban ilyenkor. Ez egy visszatéro, komoly problémánk, igaz, olyan is akadt, hogy ez nem volt jellemzo. Sajnos büntetobol kaptunk egy egyenlíto találatot, amit inkább nem kommentálnék… Ám sokadszor bizonyítottuk, hogy nem adjuk fel, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki az orosházi egyenlítés után. Hihetetlen mentális erorol tettünk tanúbizonyságot, s ha csak a 93. percben, de akkor is teljesen megérdemelten harcoltuk ki a gyozelmet. Hogy mi lottük a gyoztes gólt az nem szerencse kérdése volt, de ha nem szerezzük meg a gyozelmet, az igazságtalanság lett volna a sorstól.”

 
2014.05.11.
www.rksk.hu
FELNOTT
RKSK: "Jól cserélt az RKSK"
 

Újabb idegenbeli gyozelemmel növelte pontjait a vendégcsapat. A kuzdelmes mérkozést eronlétileg jobban bírta az RKSK, sikere megérdemelt. Ha a hátralevo találkozókat is sikerrel veszi, akár feljebb is kerülhet a bajnoki táblázaton.

 
 
2014.05.11.
www.soroksarsc.hu
FELNOTT
Soroksár: "Egyre közelebb a bajnoki cím!"
 

Soroksár SC - Baja 5:0

Szombati gólzáporos gyozelmével egy újabb nagy lépést tett a felnott csapatunk a bajnoki cím felé!

A mérkozés elso félidejében masszívan tartotta magát a vendég csapat, de Lovrencsics Balázs góljával így is hazai elonnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidoben azonban kijött a két csapat közötti tudáskülönbség, és a hazai csapat folyamatos támadásaival felorölte a vendég csapatot.

A második félido közepétol a fokozatosan elfáradó bajai csapat ellen sorra dolgozta ki a helyzeteket a bajnoki listavezeto, és Lovrencsics második találata mellett Rábold, Tóbiás és Nyilas is betalált. A mérkozés végén utóbbit szövegelésért még kiállította a játékvezeto, azonban ez már nem változtatott az eredményen.

Jövo héten Gyulára látogat a csapat, és a mérkozések szerencsés alakulásával akár már ott meg lehet nyerni a bajnoki címet!

Soroksár SC: Tarczy - Vass, Pandur, Urbán, Tóbiás - Lisztes, Lannert - Balogh B. (Kincses 64'), Hodgyai (Nyilas 46'), Rábold (Farkas 78') - Lovrencsics.

Gólszerzok: Lovrencsics (11', 74'), Rábold (63'), Nyilas (81'), Tóbiás (84').

Kiállítva: Nyilas (88')

 
2014.05.11.
www.maglodtc.hu
FELNOTT
Maglód: "Hatalmas lépés a bentmaradás felé"
 

NB III., Közép csoport, 27. forduló:

MAGLÓDI TC - ESMTK 4 - 0 (2 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 150 nézo
jv: Kovács G. (Szabó P., Király Zs.)

gólszerzo: Csepregi T. 29p, Hollauer B. 44p, Hollauer B. 53p, Lanczkor G. 87p

sárga lap: Buzás V. ill. Rápó Cs.

Maglódi TC: ROMA G. - Bogdán Sz., Buzás V. (Bornemissza I. 79p), NÉMETH ZS., Murinai B., Lázár B. (Lanczkor G. 64p), DOMONYI R., Lukács Á., Szkunc V., HOLLAUER B., Csepregi T. (Lukács B. 86p) 
edzok: Baranyai Pál és Weisz Tamás

ESMTK: Bonica S. - Soós I., Pintér D. (Kiss D. 78p), Nemes N., Surányi Z., Dobesch B., Bányai J., Rápó Cs., Áder A., Bukovec J. (Posta T. 70p), Fekete L.
vezetoedzo: Turi Zoltán

Végre egy találkozó, amely a régi önmagunkat idézte. Gólokkal és szép játékkal sikerült itthon tartanunk a három pontot. Mindezt úgy, hogy nem kaptunk piros lapot, ami az elmúlt heteket tekintve ugyancsak örömteli. Már sokan temettek minket és tessék: mindössze egy választ el minket a biztos bentmaradást jelento 12. helytol. Most két idegenbeli mérkozés következik. Elobb a még dobogós álmokat szövögeto RKSK, majd a közvetlenül elottünk álló Monor vendégei leszünk. Reméljük hasonló sikerrel vesszük azokat a találkozókat is.

Baranyai Pál (edzo, Maglódi TC): Az elso húsz perc tapogatozó játéka után kezünkbe vettük a mérkozés irányítását. Sorsdönto volt, hogy mi tudtuk megszerezni a vezetést, mert ez kelloképpen megnyugtatott minket és azt játszhattuk, amit szerettünk volna. Gyozelmünkhöz kellett Roma Gábor két bravúrja is, de összességében mi uraltuk a találkozót és azt gondolom ilyen különbséggel is megérdemelteny nyertünk. Gratulálok a csapatnak!

 
2014.05.11.
www.honvedfc.hu
FELNOTT
Honvéd: "Újra a dobogón!"
 

NB III, Közép csoport, 26. forduló

Budapest Honvéd-MFA – Bajai SE 1-0 (1-0)

Bozsik Stadion, mufüves pálya, 100 nézo

Játékvezeto: Kulcsár Katalin (Szabó Péter, Németh Imre)

Budapest Honvéd-MFA: Czuczi Márton – Botka Endre (Kozma Richárd, 46’), Kovács János, Bobál Dávid – Csemer Gyula (Koszta Márk, 83’), Gazdag Dániel, George Patrick Ikenne-King, Lorinczy Attila – Arturo Lupoli (Ariano Navarro, 77’), Daru Bence, Emmanuel Mensah

Vezetoedzo: Somogyi Krisztián

Bajai SE: Tóth Dániel – Zsók József, Hajnal Gábor, Rónai Antal, Turcsik Tamás – Tóth Milán (Turi István, 78’), Szabó Szilárd, Princz Gilbert, Szöllosi Tamás (Faller András, 10’) – Sibinger Dávid (Csányi Péter, 70’), Kiss Attila

Játékos-edzo: Zsók József

Gólszerzo: Arturo Lupoli (11’)

NB III-as csapatunk mai mérkozésének elsosorban az volt a tétje, hogy sikerül-e visszaszereznünk a tabella harmadik helyét a Videoton második csapatától. Miután Simon Miklós az NB I-es csapat megbízott vezetoedzoje lett, így Somogyi Krisztián, U21-es fiataljaink edzoje a mai napon NB III-as mérkozésen is bemutatkozott a kispadunkon.

A kezdocsapatban a három elso osztályú bajnokitól eltiltott Ikenne-King mellett Lupoli is helyet kapott, utóbbi játékosunk nevéhez fuzodik a mérkozés egyetlen találata is.

A 11. percben Csemer Gyula bal oldalról beívelt labdáját Lupoli szép mozdulattal fejelte vissza a hosszú alsó sarok felé, a játékszer ezután meglehetosen érdekes utat járt be (a kapufát és Tóth kapus kezét is többször érintette), szerencsére közben azért a gólvonal felett is áthaladt, így Kulcsár Katalin végül középre mutathatott. 1-0!

Az elso félido hátralévo részében akár könnyedén pontot tehettünk volna az egész mérkozés végére, de a befejezésekbe valahogy mindig hiba csúszott. A mi kapunk elott Czuczinak nem akadt túlzottan sok feladata, gyakorlatilag végigunatkozhatta a játékrészt.

A második félidoben kiegyenlítettebbé vált a játék. Mi továbbra is szépen dolgoztuk ki a helyzeteinket, de a ziccerek kihasználása ezután is problémát okozott. A bajaiak hálóore több alkalommal is óriási bravúrral hárított, de a túloldalon Czuczinak is többször akadt már komoly munkája.

Az utolsó percekben a vendégek már mindent egy lapra feltéve támadtak, az eredmény azonban szerencsénkre már nem változott.

Mai gyozelmünkkel visszaszereztük dobogós helyünket, és az is eldolt, hogy az ötödiknél rosszabb helyen már biztosan nem végezhetünk a bajnokság végén. Négy fordulóval a záróra elott két pont az elonyünk a negyedik helyen álló Videoton II csapata elott.

Jövo szombaton 17 órakor újra hazai környezetben lépünk pályára, ellenfelünk a 6. helyen lévo Várfürdo-Gyulai Termál FC csapata lesz.

Virág Gyula

 
2014.05.10.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Bölcskei SE - FC Dabas (3 : 1)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - NBIII - 27.Forduló

Idopont: 2014.05.10. (vasárnap, 17:30)
Helyszín: Bölcke

Mérkozés: Bölcskei SE - FC Dabas (3 : 1)

Gólszerzok: Szili (41p, 62p, 67p) ill . Kovacsik (60p)

FC Dabas: Scheilinger - Hegyes, Szirtesi, Takács, Danyis - Electo (Dobray), Mráz - Tóth, Buczkó, Gáspár (Volenszki) - Bozsik (Kovacsik)

Csere: Szabó M, Dobray, Janicsák, Kovacsik , Volenszki, Dévai, Gyori

Sajnos nem a tervek szerint alakult a szombati bölcskei kirándulás a dabasi csapat számára, ugyanis nem sikerült elhozni egy bajnoki pontot sem az üldözo otthonából. A hazai csapat 3:1 arányban kerekedett felül Honti József legénységén, amivel meg is elozte oket a tabellán. Szili jóvoltából a 41.percben a hazaiak megszerezték a vezetést (1:0), amire azonban a 60.percben jött a válasz Kovacsik Tibor révén (1:1). Az egyenlítés utáni öröm és reménykedés az újabb dabasi találat bevitelére azonban gyorsan szertefoszlott. Középkezdés után nem sokkal ismét Szili volt eredményes (2:1), majd öt perc elteltével csapata és saját maga harmadik gólját megszerezve lényegében eldöntötte a találkozó sorsát (3:1). A hátralevo idobent mindent megpróbált ugyan a dabasi csapat, ám lehetoségeik rendre elkerülték a kaput, vagy a hosiesen védekezo hazaiaknak sikerült blokkolniuk a támadásaikat.

A Bölcske elleni gyozelem létfontosságú lett volna, mivel soron következo három mérkozésébol ketton óriási bravúr kellene a három pont megszerzéséhez. A Honvéd MFA érkezik Dabasra jövo vasárnap, majd az éllovas Soroksárhoz látogatnak Danyisék, végül pedig a Szekszárd látogatása zárja a 2013/14-es bajnoki szezont.

 
 
2014.05.10.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények - Péntek
 
U-15
FC Dabas U-15 - Ráckeve VAFC-D.
1 : 7 (0:3)
 
2014.05.09.
Gól:
- Balogh G
     
U-14
FC Dabas U-15 - Ráckeve VAFC-D.
5 : 3 (2:2)
 
2014.05.09.
Gól:
- Vargyas V (2)
    - Schön B (2)
    - Sulija M
 
 
2014.05.10.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 27.Forduló - Szombati mérkozések
 

A 27.forduló minden találkozóját a szombati játéknapon rendezik. A listavezeto Soroksár a Baját fogadja, míg a második helyezett Szegedhez az Orosháza látogat. A dobogó alján tanyázó Honvéd MFA a Gyulát fogadja, míg a negyedik Videoton II Szekszárdra utazik.

Szombat - 2014.05.10.
Budapest Honvéd MFA
-
V-Gyulai TFC
0 : 0
Monori SE
-
Rákosmente KSK
0 : 2
Maglódi TC
-
ESMTK
4 : 0
Szeged 2011
-
Orosháza FC
2 : 1
Komlói Bányász SK
-
Dunaharaszti MTK
1 : 2
Bölcskei SE
-
FC Dabas
3 : 1
Soroksár SC
-
Bajai LSE
5 : 0
Tolle UFC Szekszárd
-
Videoton FC II
1 : 0
 
 
2014.05.09.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkozések (2014.máj.10-11.)
 

Az NBII-as keret Bölcskére utazik szombaton, míg a kettes csapat vasárnap Kakucsra látogat. Az U-21 és U-17 szombaton a Kecskemétet fogadja, míg az U-15 és U-14 már péntek délután pályára lép a Ráckeve VSE korosztályos csapatai ellen.

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Szombat, 17:30 Bölcskei SE - FC Dabas
FC Dabas II Vasárnap, 17:00 Kakucs KSE - FC Dabas II
FC Dabas U-21 Szombat, 10:00 FC Dabas U-21 - M-Kecskeméti L.A.
FC Dabas U-17 Szombat, 12:00 FC Dabas U-17 - M-Kecskeméti L.A.
FC Dabas U-15 Péntek, 17:00 FC Dabas U-15 - Ráckeve VAFC-Dömsöd
FC Dabas U-14 Péntek, 14:45 FC Dabas U-14 - Ráckeve VAFC-Dömsöd
 
 
2014.05.09.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 27. forduló - beharangozó!
 

Egy lépéssel közelebb kerülhet a Soroksár a bajnoki címhez a Közép-csoport huszonhetedik játéknapján, hiszen a listavezeto a középmezonyhöz tartozó Baját látja vendégül. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkozéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetoedzojének tippjeivel harangozzuk be.

Budapest Honvéd-MFA - Gyula: A Honvéd hazai pályán esélyesebb, de nyilván függ a játéka a visszajátszók számától is. Tippem: 2-1

Monor - Rákosmente: Az RKSK az élmezonyhöz tartozik és játékosállományban, valamint tudásban is elorébb tart, de mivel a Monor az életéért küzd, ezért otthon maradhat a három pont. Tippem: 2-1

Maglód - ESMTK: Sorsdönto meccs lehet ez mindkét fél számára. Az ESMTK idegenben eredményesebb, ám most a senkinek sem túl jó döntetlen születik majd. Tippem: 1-1

Szeged 2011 - Orosháza: Ha a Szeged életben akarja tartani minimális esélyét, akkor nyerni kell, viszont az Orosháza idén idegenben is bátor játékot szokott nyújtani. Tippem: 2-1

Komló - Dunaharaszti: Komlóra leutazni és megvívni a csatát a pályával, valamint a lelkes komlói csapattal, mindenkinek nehéz feladat - elég csak a Soroksár vagy a Szeged ottani pontvesztésére gondolni -, nekünk sem lesz könnyu dolgunk. Tippem: 1-1

Bölcske - Dabas: Hasonlóan a maglódi meccshez, ez az összecsapás szintén sok mindent eldönthet. Azonos képességu csapatok találkoznak, de a Dabasnak meg kell küzdenie a körülményekkel is, ezért döntetlent várok. Tippem: 2-2

Soroksár - Baja: A Soroksár múlt héten lépéselonybe került és, hogy ezt meg tudja tartani, otthon nyernie kell, ami sikerülni is fog. Tippem: 3-1

Szekszárd - Videoton II: A Szekszárd számára ez élet-halál harc lesz, a Videotonról azonban az elozo fordulóban leesett egy teher, így most ismét felszabadultan, idegenben is esélyesként lép pályára. Tippem: 1-3

 
2014.05.09.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
BÖLCSKE: VEZÉR NÉLKÜL. Tóth János: talán az utolsó két bajnoki
 

Nem véletlenül hiányzik jó ideje az NB III, Közép-csoportjában az osztályváltás elkerüléséért küzdo Bölcske keretébol Tóth János.

A középpályásként és csatárként is remek teljesítményre képes korábbi szigetszentmiklósi futballista három hétig játszott úgy, hogy bal belsovel nem tudott labdába rúgni, ám rászánta magát egy MRI-vizsgálatra, amely megállapította, hogy részleges belso combizom-szakadása van. A 30 éves labdarúgó számára két hét teljes pihenot írtak elo az orvosok, ám a játékos a szezon utolsó két bajnokiján már Kindl István edzo rendelkezésére szeretne állni.

 
2014.05.09.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
27.Forduló: Bölcskei SE - FC Dabas
 

A bentmaradás szempontjából sorsdönto találkozót vív egymással szombat délután a Bölcskei SE és az FC Dabas NBIII-as csapata. A házigazdák a 14.helyen állnak 25 szerzett pontjukkal, míg Honti József csapata két pozícióval és egy ponttal elölrébb áll a tabellán. Amennyiben Danyisék nyerni tudnak, valamint a többi mérkozés is kedvezoen alakul számukra, akár a 10.helyre is elölreléphetnek, vereség esetén azonban nagyon nagy bajba kerül a dabasi csapat. Az oszi mérkozésen a Bölcske idegenben 2:0 arányban legyozte az akkor még Keresztúri András által irányított FC Dabast.

Esemény: NBIII. Közép-csoport, 27.Forduló
Idopont: 2014.05.10. (vasárnap, 17:30)
Helyszín: Bölcske

Mérkozés: Bölcskei SE - FC Dabas

 
 
2014.05.09.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
ESMTK: HELYZETBEN. Elkerülhetetlenné válik a beavatkozás
 

Újra mutoasztalra kell feküdnie Havlik Csabának. Az NB III, Közép-csoportjában a 26 ponttal tizenegyedikként állomásozó Erzsébeti SMTK 24 esztendos középpályásának június elso felében kell jelentkeznie az artroszkópos eljárásra.

A szezonban 14 bajnokin pályára lépo fedezet – aki két hete, a Monor otthonában Bukovec Jasmin találatával 1–0-ra megnyert, az erzsébetiek számára létfontosságú bajnokin gólpasszt adott – bal térdében a porcot tisztítják ki, és ha a szalag nem sérült meg, akkor a június 10-én sorra kerülo beavatkozás után nem sokat kell kihagynia.

Havlik a legutóbbi játéknapon egy félidot játszott a Rákosmente elleni hazai bajnokin (1–4). Az ESMTK-ra amúgy sem vár könnyu hétvége, hiszen az NB III, Közép-csoportjának 27. fordulójában szombat délután 17.30-kor a 22 ponttal tizenötödik pozíciót elfoglaló Maglód otthonában vizitál Turi Zoltán együttese.

 
2014.05.09.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
MONOR: HELYZETBEN. Kidolt a középpályás
 

Korábban a honlapunkon is megjeleno interjújában ecsetelte Vezér Ádám, az NB III, Közép-csoportjában a kiesés elol menekülo Monor edzoje, hogy a sérültek miatt olykor nincs könnyu dolga csapata összeállítását illetoen. Maradjunk annyiban, a fiatal szakember ráncai a napokban tovább szaporodhatnak.

Vezér Ádám ugyanis jó ideig nem számíthat a télen Diósdról érkezo Csepregi Richárd szolgálataira. A 28 éves, ferencvárosi nevelésu középpályás részleges achilles-ínszakadást szenvedett. A Monor legutóbb 2–2-re végzett a Szekszárd otthonában úgy, hogy az elso félido végén a Csepi becenévre hallgató fedezet Fejes Péter találatát egyenlítette ki tizenegyesbol, így a kilencedik MSE-bajnokiján az elso gólját szerezte. A 26 egységgel a tizenharmadik pozíciót elfoglaló Pest megyei csapatra nem vár könnyu feladat az NB III, Közép-csoportjának 27. fordulójában, hiszen a kék-fehérek szombaton 17 óra 30-kor a legutóbb az ESMTK Ady Endre utcai pályáján 4–1-es diadalt arató, 45 ponttal ötödik helyezett, Halgas Tibor játékos-edzo vezette Rákosmentét látják vendégül. Az osszel 3–0-s félido után nagy-nagy izgalmak közepette 3–2-re nyertek a fovárosiak, a gólokon Szabó Péter, Gál Szabolcs, Kocsis Dávid, illetve Csikós Ferenc (2) osztozott.

 
2014.05.08.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Bonica Sebastian: „Mindig jókedvvel edzettünk, mert mindvégig bíztunk egymásban”
 

Két bajnokin négy pontot szerzett az NB III, Közép-csoportjában szereplo Erzsébeti SMTK, így a fovárosi együttes elkerült a közvetlen veszélyzónából. Mindez nagyban köszönheto volt Bonica Sebastiannak, hiszen a 27 éves kapus remekelt az elmúlt hetekben.

Aztán eljött az elmúlt hét vasárnapja. Az ESMTK a Rákosmentét fogadta és teljesen megérdemelt, 4–1-es vereséget szenvedett. (Az alábbi interjú – amely megjelent a Sportszelet 20. lapszámában ezen sorok írójától – a Monor elleni 1–0-s sikert követoen készült.)

– Mikor ment jobban?
Szerintem egy héttel korábban, de akkor sajnos csak egy pontot szereztünk, míg most végre nyerni tudtunk – felelte Bonica Sebastian.

– Csak azért kérdem, mert a legutóbbi két játéknapon egyaránt 8-as osztályzatot kapott az edzojétol, Turi Zoltántól, holott a pesterzsébeti csapatnak egyáltalán nem nyolc... Ezúttal minek köszönhetoen változott a szereposztás, avagy miként lett a ,,D” kimenetelbol ,,V”?
Már a Dunaharaszti ellen is megérdemeltünk volna egy pontot, aztán Orosházán a 83. percben kapuk a gólt, holott kis szerencsével nyerhettünk volna, de most fordult a kocka. Benne volt a pakliban, hogy végre kijön a lépés, mert mi is ilyen gólokat kaptunk, így egyszer mi is szerezhettünk egy ilyet.

– Milyet is?
Havlik Csaba beállt a félidoben, neki passzolta a labdát a középpályára Nemes Norbert, aki hosszan indította Bukovec Jasmint, s o végül a kapus mellett a hálóba passzolt.

– A fovárosiak legrutinosabb labdarúgójaként hogyan élte meg a pokolba kívánt tavaszt?
Szomorúan. Az egymás után elszenvedett öt vereséget nagyon nehezen dolgoztam fel, mindenben kerestem az okot és a hibát, de nem találtam a megoldást. Most, hogy elkerültünk a kiesohelyrol, kicsit talán megnyugodtunk, de nagyon rossz érzés volt, foleg mi, akik az NB III-ban nem nagyon voltunk még ilyen helyzetben. Olykor görcsöltünk, ezért is volt nagyon fontos ez a monori gyozelem, sot több is annál: iszonyatosan fontos. Remélem, ez a siker további lendületet ad nekünk a folytatásra.

– Nyilván nem ugyanolyan volt három ponttal a zsebben belépni az öltözobe, mint üressel.
Persze, nagyon más. Nem mindegy, hiszen jó érzés, amikor nyer az ember, amikor meg veszít, akkor nem, ez ilyen egyszeru. Ez volt az elso meccsünk tavasszal, amikor nem kaptunk gólt. Mindig úgy készültünk, hogy na, majd most nyerünk. Ezúttal nem mondta senki, nem voltak ilyen hangok, így tudtunk gyozni. Mindenki tette a saját dolgát attól függetlenül, hogy szerintem az elso félidoben nem játszottunk annyira jól, de a másodikban már több gólszerzési lehetoségünk is volt, legalábbis én így láttam.

– Feltételezem, a nyeretlen széria rányomta a bélyegét a hétköznapok hangulatára.
Mindig jókedvvel edzettünk, mert mindvégig bíztunk egymásban. Az, hogy kikaptunk ötször, szerencsétlenség is volt, mert a Gyula és a Dunaharaszti ellen is megérdemeltünk volna egy pontot. Elobbi ellen, ha nem kapjuk azt a gólt, 0–0-val lehoztuk volna a meccset, ám sajnos a fociban „de” meg „ha” nincs, nem létezik. Mindenesetre remélem, innen már csak fölfelé megyünk.

– Önökre fér. A bajnokság háromnegyedén túl van a mezony. Erosebbnek érzi a pontvadászatot, mint egy vagy két szezonnal korábban?
Hogy is mondjam... Vannak jó csapatok, ez tény és való, ám szerintem – mivel a tabella alján vagyunk, ezért is említem ezt – nem mindenki a jó focira megy, hanem a pontszerzésre, és ez néha rányomja a bélyegét a játékra. Ha beállnak tízen bekkelni, azt a védelmet nagyon nehéz feltörni. Szerintem masszívabb a bajnokság, ha azt nézzük, csak volt NB II-es csapatok és az NB III-as elithez tartozó együttesek találhatók a mezonyben. Nem tudsz tutira menni. Nem akarok senkit megbántani, de az elozo bajnokságban számolgathattál, hol van biztos három pont, míg ezúttal nincs olyan találkozó, amelyre azt mondod, nyugodtan kimegyünk és nyerünk. Ezúttal már minden pontért meg kell küzdeni.

– Azzal a vélekedéssel tud valamit kezdeni, hogy az ESMTK ellen szeretnek futballozni a vetélytársak, mert a csapat játssza a futballt? Mindezt nem én, hanem a riválisok edzoi állítják.
Hízelgo reakciók, de eddig szuk volt a kispadunk, mivel rengeteg sérültünk volt. A véleményem az, hogy Monoron már volt Bukovec Jasmin és Havlik Csaba, így volt kihez nyúlni, ami az eredményen is meglátszott. Persze lehet, nekünk is azt kéne, hogy beállunk kontrára, aztán lesz, ami lesz. A legrosszabb esetben 0–0-val kihúzzuk, jó esetben pedig nyerünk 1–0-ra. De azt ki élvezné? Szerintem senki.

– Amennyiben mindenki a szép futballra törekedne, bizonyosan mást mutatna a tabella.
Bizonyára több gól lenne, élvezetesebb volna egy-egy meccs. Van nyolc-kilenc csapat, amelyik szereti játszani a futballt. A Soroksár meg a Szeged tényleg nagyszeru együttes, de... Nem akarok megbántani senkit, viszont az egyik ellenfelünk a bajnokságban úgy érkezett hozzánk, hogy a meccs folyamán a 75. percben eljöttek egyszer, berúgták, és ennyi volt. Arról az összecsapásról semmi mást nem tudna írni, hiszen nekünk volt egy helyzetünk, ami kimaradt, a vetélytársé pedig bement és kikaptunk. Aki kijön a meccsre és ezt látja, hát... Nem tudom, én nem mennék ki ilyen mérkozésre. No, de visszatérve: ezzel a hozzáállással az akkori vetélytársunk elöl van, mi meg tizenegyedikek vagyunk. Nem mindig a szép és a jó játék minosít egy csapatot. Ám lehet, ha mi is azt játsszuk, akkor nem görcsölünk, és nem azt számolhatjuk, hány bajnokit kell még megnyerni, ha tutira benn akarunk maradni. Remélem, hogy minden a leheto legjobban fog megoldódni, de ez a monori három pont nagyon, de nagyon kellett.

– Ha már fentebb szóba hozta az éllovasokat: melyikük nyeri a bajnokságot?
Szerintem mi. Na jó, csak vicceltem. Hajszál híján, de a Soroksár, ám neccesre mondom, hiszen van még vissza öt forduló. A mi helyzetünket nézve is szoktam nézni más csapatokat, és szerintem a Soroksárnak egy kicsivel könnyebb sorsolása van, mivel a fovárosiak már játszottak velünk, a Szeged pedig még nem...

 
2014.05.08.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Rétsági Ákos: „Szeretek a Dunaharaszti játékosa lenni!”
 

A Közép-csoportban szereplo Dunaharaszti jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán és már biztos, hogy jövore is NB III-as lesz. A csapat legutóbb a bajnoki címre hajtó Szeged 2011-et gyozte le 2-1-re. A mérkozésen a mindent eldönto találatot, a csapat kapitánya, Rétsági Ákos szerezte, akit klubjáról és jövobeli terveirol kérdeztünk.

Lassan öt éve vagy a DMTK játékosa. Jól érzed magad Dunaharasztin?

Rétsági Ákos: Szeretek itt lenni, szeretem azt a légkört, amely a csapatot körülveszi. Sokan dolgoznak azért, hogy jobb körülmények között tudjunk dolgozni, hogy itt az ígéretnek súlya van és nem csak ígéret marad. A klub jellege, illetve mentalitása is becsülendo Magyarországon!

Már hosszú ideje az NB III-ban futballozol. Szerinted, a nyári szukítés után, erosebb lett a harmadosztályú bajnokság a korábbiakhoz képest?

Rétsági Ákos: Mindenképpen nagy átalakuláson ment keresztül a bajnokság, sokat emelkedett a színvonal, jobb csapatok, jobb játékosok alkotják a mezonyt. Jobb körülmények vannak, szinte minden mérkozés három esélyes, senki ellen nem mehetsz biztosra.

Pillanatnyilag a hetedik helyen álltok a tabellán. Elégedettek vagytok az eddig nyújtott teljesítményetekkel?

Rétsági Ákos: Amióta itt vagyok, ez a legrosszabb helyezésünk, így természetesen nem vagyok elégedett, de ha megvizsgáljuk a körülményeket, a lehetoségeket, akkor már kevésbé lehetünk elégedetlenek. Sokat dolgozunk annak érdekében, hogy fejlodjünk, javuljunk és jövore többet is várok a csapattól.

Hétvégén az aranyéremre hajtó Szeged ellen 2-1-re nyertetek és a gyoztes gólt te szerezted. Leírnád néhány szóban, hogy született?

Rétsági Ákos: Egy jobb oldali szabadrúgást tekert középre Kiss Gábor és sikerült kapásból eltalálnom a labdát. Ehhez az is kellett, hogy társaim jól elzárjanak nekem, valamint, hogy ilyen pontos labdát kapjak.

Mi a Dunaharaszti és a te hosszú távú célod?

Rétsági Ákos: Célunk olyan szintre eljutni, amely minden igényt kielégít, de ehhez fejlodni kell minden szinten. Egyénileg, csapatilag és szeretném, ha komoly célokért tudnánk küzdeni.

 
2014.05.07.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
EDZOSORS. Nagy Tamás: „Valaki mindig lesz, aki megmondja a tutit…”
 

Valamiért nem a klubvezetok kedvence. Nagy Tamás ennek tudja be, hogy a Ferencvárosnál vállalt feladata után távol került az élvonaltól. Immár két hete az NB III, Közép-csoportjában sereghajtó Komlói Bányász együttesét trenírozza az ötvenes évei legelején járó szakember, aki szókimondó interjút adott.

Sablon nélkül. Ha egyszer tollat ragad és könyvet ír Nagy Tamás az elszáguldó esztendokrol, alighanem ezt a címet adja neki. A közel 250 NB I-es mérkozésen a Gyor, a Zalaegerszeg, a Pécs, az MTK és a Vasas mezében pályára lépo egykori kiváló futballista edzoként dolgozott többek között Pécsen, Zalaegerszegen, Baján, a Ferencvárosnál, míg legutóbb Veszprémben. Az elmúlt hetek és hónapok a feltöltodésrol szóltak, aztán egyszer csak történt valami.

– Hiányzott már a futball, annak minden szépségével és varázsával?
Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni, mégis ezt teszem: önnek hiányzik a szerelme, ha éppen nincsenek együtt?

– Ez nem is kérdés!
No, én ugyanígy vagyok a futballal – felelte Nagy Tamás.

– Nagy Tamás a Komlói Bányász nevu kedvesre miként talált rá? Persze Pécs és Komló nincs messze egymástól, így gyakran „találkozhattak”.
Negyedóra a lakástól a pályáig autóval, úgy higgye el, hogy Budapesten hosszabb ideig tartott elmennem az edzésre, mint most. Ez egyébként már nem új keletu dolog, az elozo tréner, Vas László kinevezése elott is megkerestek, csak akkor nemleges választ adtam, hiszen nem szerettem volna egyrészt az NB III-ban dolgozni, másrészt ahogy akkor, úgy most sincs jó helyzetben a csapat. Elmondtam az elnök úrnak, hogy sikerélményre lenne szükségem, egy kis agilitásra, hogy újra olyan motivált legyek és érezhessem azt, hogy valamiféle jövoképnek megfeleloen tudok dolgozni, ám akkor ez nem volt meg.

– És azóta mi változott? Persze, az átigazolási szezonban beerosített a Bányász, mi több, nyert a társulat Szekszárdon 3–1-re vagy éppen 0–0-ra végzett a listavezeto Soroksárral.
El tudja képzelni, ha ennyire megerosítették a gárdát, de még mindig itt tart, akkor a korábbi milyen gyenge együttes lehetett...? Óriási hendikep van, mert azt gondolom, hiába lett a társulat megerosítve, még mindig azt látom, nem volt elég ahhoz, hogy stabil középcsapat legyen. Azt nem tudom, mi ennek az oka, az biztos, hogy vannak más dolgok is, de nem szeretnék visszafelé nézni. Egyszeruen csak azt tudom elmondani, amit két hét alatt tapasztaltam: alapvetoen nagyon kedves, aranyos társaság, de rengeteg olyan faktor hiányzik a napi munkával, a közösséggel, a szervezettséggel vagy a játékosok egymáshoz való viszonyával kapcsolatban, amelynek köszönhetoen óriási a lemaradás ahhoz képest, amihez én voltam szokva. Nyilván nem ok fognak alkalmazkodni bizonyos dolgokhoz, de szeretném, hogyha az én gondolkodásom és elképzelésem szerint formálhatóvá tudnám tenni azt, ami egyelore a rendelkezésemre áll. Csak hát azt azért tudni kell, én nem vagyok tuzoltó típusú edzo, hogy bemegyek az öltözobe, elkezdek pörögni, pattogni, meg ordítani, lelkesíteni, földhöz csapkodni magam. Én egy hosszabb távú, felépített munkát tudok elképzelni. Nem szeretek kapkodni, elorerohanni, hanem azokat a fázisokat, azokat a hiányosságokat, amiben elmaradt az együttes, szeretném szép lassan beépíteni és kibalanszírozni. Lehet, hogy az eredmények az elso két-három meccsen nem jönnek, de elképzelheto, hogy utána sokkal másabb arcát mutatja a csapat játékban, stabilitásban és talán kondicionálisan is. Nem lehet mindent egyszerre megcsinálni, egy-két hét alatt, de azt mondtam, amíg itt vagyok, elkezdem, aztán hogy a nyáron folytatom-e vagy valaki más majd továbbviszi és idovel befejezi, ez még nyitott kérdés.

– Nem fél attól, hogyha esetleg búcsúzik a Komló a harmadik vonaltól – amire valljuk meg, nagyobb az esély, mint arra, hogy Kiszel Tünde Kazinczy-díjat nyer –, az emberek majd azt beszélik, Nagy Tamás ejtette ki a társulatot?
Nem érdekel engem, mit mondanak az emberek.

– Egy kicsit sem?
Ha nem is kategorikusan, de így van. Akad olyan vélemény, amely érdekel, és akad, akié egyáltalán nem. Biztos vagyok benne, aki józan gondolkodású, és tudja, mi van, és miben vagyok most, az átlátja a helyzetet. Bár azt mondják, egy edzonek ilyet nem szabad nyilatkozni, mert elore kell tekinteni, meg nagyon bizakodónak kell lenni, de ez a társaság, amikor eloször beléptem az öltözobe, hitehagyott, kiesett társaság benyomását keltette bennem.

– Huha...
Nincsenek csodák. Ilyen lemaradással nem az fog következni, hogy holnaptól egyszer csak kezdenek jönni a gyozelmek, netán hat-hét meccsbol összejön 18 pont, mert legyünk reálisak, bármennyire is bizakodó vagyok, jelenleg erre vajmi csekély az esélyünk. De megkérdezem magától: ha jön a Mourinho, ez a csapat akkor megorzi NB III-as tagságát?

– Nem valószínu.
Na látja. De lássuk tisztán a dolgokat: elmondom, mi van az egész hátterében. Tulajdonképpen azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert másodszor is megkeresett a Komlói Bányász elnöke, Ordas Miklós úr. Azt vázolta, azért nem nyáron akarja meglépni ezt, mert bennem hosszú távon gondolkodnak, ugyanis van egy rövid- és egy középtávú cél. Ha sikerül valamilyen formában bentmaradni – hiszen ez a gárda nem volt az NB III-ra kvalifikálva, elvégre a zöldasztalnál került oda a nyáron –, akkor jöjjek kicsit elobb, ismerjem meg, hogy néz ki ez az egész belülrol, térképezzem fel a játékosokat, valamint találkozzak olyan emberekkel, akik döntéseket hoznak, és esetleg befolyással lehetnek a komlói futball jövojére. Valamint gyozodjek meg arról, van-e értelme hosszú távon is bármit csinálni, azaz ne a nyáron menjen ezzel az ido az esetleges változások és a kivárások mellett. Azt mondtam erre, rendben, mit veszíthetek? Elmegyek Komlóra, elkezdem a munkát, aztán majd kialakul valami. Ha azt látom, nem tudjuk megoldani, hogy a klub az NB III-ban legyen, le fogunk ülni, hogy még alacsonyabb szinten folytassam vagy sem. Az egyébként eldöntött dolog volt az elnök úr részérol, hogy edzot fog cserélni. Engem másodszor megkeresett, itt lakom Pécsen, ráadásul személyesen is ismertem, és úgy gondoltam, még egyszer nem mondom azt, hogy „Nézd Miklós, nem segítek”. Úgy érzem, nem illik kétszer nemet mondani. Persze amennyiben ugyanez megtörténik a keleti régióban tolem 600 kilométerre, biztos lehet abban, hogy nem megyek, de ha egyszer nemet mondok, ám az illeto még egyszer megkeres és felkér, igent mondok, és ez nem hiúsági kérdés.
– Eszerint nem surun csörgött a mobiltelefonja? Nem keresték az élvonalból vagy a második ligából?
Ez pontosan ezt jelenti.

– Meg sem lepodött?
Nem.

– Kifejtené bovebben?
Nálam nem szokott gyakran csengeni a telefon.

– Miért, mindig ki van kapcsolva? Kész szerencse, hogy ezen az esos péntek délután elértem.
Nem jelentkezem be munkákra, ennyi. Ha sok helyen ezt tenném, ahol megmozdul valami, biztos lenne valaki, aki erre igényt tartana. Amikor itt vagy ott meglibben a változás szele, ami megcsapja a kollégákat, szerintem abban a pillanatban izzanak a vonalak a klub döntéshozóinak környékén. És nem hiszem, hogy ilyen hívásözönben éppen az jut az eszükbe, hogy Nagy Tamást szeretnénk felkérni. Nem hiszem, hogy bárki felismerné, Nagy Tamásnak az NB I-ben vagy az NB II-ben kellene dolgoznia annak ellenére, hogy meggyozodésem, az én kvalitásom oda predesztinálna. Csakhogy ehhez nincsenek meg és nem is építettem ki a megfelelo kapcsolatokat.

– Nagyon megviselte?
Mi?

– A legutóbbi eset.
Melyikre gondol?

– A Ferencvárosra.
Nézze, én errol elmondtam a véleményemet, amit a mai napig is tartok. Pálcát törni valaki felett olyanért, amihez semmi köze nincsen, no, errol nincs mit beszélnem, mert lerágott csont. Persze, nyilván megviselt, meg aztán ennek oka is van, hogy nem csörög a telefon, amellyel tisztában vagyok, mi több, lenyilatkoztam a sportnapilapnak is. Mindig azt mondom, lelkük rajta, akik bármilyen mondvacsinált dolog miatt ilyen következtetést vonjanak le.

– Akkor most jól érzi magát a borében?
Alapvetoen azt gondolom, ha ilyen kérdés nem jön, ami felzaklat, valamint az ön- és igazságérzetemet bántja – és ez most nem személy szerint önnek szól –, akkor nagyon boldog ember vagyok, mert úgy alakítom az életemet, hogy minden percben jól érezzem magam. Sok-sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy igazságot nyerjen az én oldalam. Másrészt pedig azt gondolom, nekem lesz visszautam a legmagasabb szintre, mert elobb-utóbb biztos vagyok benne, ha meg tudok csinálni egy munkát folyamatosan, és kiküzdöm magamnak, hogy egy csapat az NB II-be jusson – vagy ahogy régen úgy kerültem az NB I-be, hogy én vittem fel egy gárdát –, akkor lehet, megváltozik ez az egész, és a munkám alapján fognak megítélni.

– Mi a véleménye a labdarúgás közegérol?
Állandóan azon nyüglodünk, milyen gyengék a magyar edzok, meg úgy általánosságban a magyar futball, holott nem csinálunk mást, csupán a középszeruség felé megyünk. Mindig jön egy új szellem, kicserélgetünk mindenkit, valaki mindig lesz, aki megmondja a tutit, közben meg semmi nem változik.

– ...
Mirol szól a magyar futball megítélése bárhol a világon? Milyen értéket képvisel nem az elit, hanem az alsó középkategória szintjén?

– Hálásabb téma: a magyar futballt mégis van, ahol jegyzik, többek között a lányának, Lillának is köszönhetoen. A német Potsdam ellen Bajnokok Ligája-találkozó után láttam, milyen szeretetteljesen köszönt el a gyermekétol a Hungária körúti klubház elott. Ha más nem is, az MTK helytállása büszkeséggel töltheti el.
Persze, nyilván, hiszen a lányomról van szó. Az, hogy Lilla elindult egy irányba, csak köszönettel tartozom a Pécsnek is, de igazán az, hogy az életét sínre tudta tenni, az mindenképpen az MTK-nak köszönheto. Megmondom oszintén, én a Ferencvároshoz akartam vinni. Lilla megkérdezett engem – amit egyébként nem szokott – és szakmai alapon döntöttünk. ,,Apa, akkor most mi legyen?” Mit felelhettem volna? Érzelmi alapon örültem volna, ha a Fradihoz igazol, mert ugye, akkor voltam a Ferencvárosnál, ám a fejlodése szempontjából remekül határozott, mi több, nagyon szépen építi az életét, ugyanis a futball mellett is sportvonalon mozog, hiszen az egyik sporttelevízió reggeli musorát szerkeszto csapatának is a tagja.

– Sok meccsén kinn van?
Nem, egyáltalán nem járok ki. Amikor lehetoségem lett volna – ugyanis két évig együtt laktunk Pesten –, akkor sem mentem. Bármilyen furcsa, aki elsore megítél, extravertált ember vagyok, aki mindenhol ott van, pedig nem. Csupán nyitott ember vagyok, aki képes barátilag, jó fej módjára a hülyülésig is elmenni, de nem vagyok az a meccsre járó, magamutogató pali, hogy „Hé, vegyétek már észre, itt vagyok, majd leszek valaki”. Pedig higgye el nekem, volt, aki a noi futballból személyesen írt nekem, hogy örömmel lát, csak jelezzem felé. Megköszöntem, de mégsem éltem vele, és nem azért, mert lusta vagyok vagy bármi ilyesmi. Mindig azt mondják, nekem többet kéne mozognom, mutassam magam, de miért? Azon múlik, mutatom magam vagy sem? Persze, biztos ezen múlik, mert mások ezt csinálják. Egyébként Lilla sem nagyon szereti, ha ott vagyok.

– Ezek szerint meglepodött, amikor hívta?
Jólesett, hogy mondta. Igen, kicsit meglepodtem, de az is tény, vártam, hogy talán egy Bajnokok Ligája-meccsre meghív, amire nem lehet nemet mondani. Meg voltam hívva Gyorbe is, amikor nemrég a válogatottal játszott Finnország ellen, de mondtam neki, túl belterjesnek találom az egészet, és nem is volt sok kedvem a dologhoz. Nekem jót tett az elvonulás, a kis feltöltodés. Más hobbi, más szerelem a foci mellett, de ezt a családon kívül úgysem tudják kiölni belolem, bármennyire is szeretnék. A futballt mindig szeretni fogom, s ha nem aktív résztvevoként, de akkor is elmondom a véleményemet, mi több, szeretettel fogok a labdarúgásra nézni. És igen, akár még a magyar futballra is...

A vér nem válik vízzé – mindez okkal, joggal említheto Nagy Lilla esetében is, hiszen ahogy édesapja futballozott, úgy a Noi NB I-ben listavezeto, nem mellékesen címvédo MTK Hungária válogatott labdarúgóját sem kerülhette el a labda szeretete. A 24 éves ifjú hölgy természetesen tud arról, hogy Nagy Tamást ismét megtalálta a kihívás egy csapat irányításának formájában.
„Örülök, hogy apu újra munkába állt, úgymond újrakezdésnek jó, bár tudom, hogy o ennél sokkal, de sokkal többre hivatott, és ezzel nem lenézem az NB III-at.”
Hogy a Komlói Bányász taktikai értekezletein elhangzottakról esik-e szó közöttük, ha Nagy Lilla hazatér a szüloi házba, arról nem vagyunk meggyozodve, amit a jobboldali középpályás szavai csak megerosítenek.
„Nem kimondottan központi téma nálunk a foci, de természetesen sokat szoktunk beszélgetni róla, ahogy anyukámmal is.”
Szerva itt, csere ott. Vajon a véleményt illetoen is?
„Nem mondom azt, hogy mindenben kikérem – folytatta Nagy Lilla. – Nagyon örülök neki, hogy o nem az az apuka, aki traktál mindennel. Ha megkérdezem a véleményét, elmondja, de csak úgy magától nem áll neki szakmázni. És ezt nagyon szeretem benne, mivel nem az a tipikus törteto szülo.”
Meglepodni felesleges: ilyen egy igazi Nagy-család.

(A fenti cikk ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 19. lapszámában.)

 
2014.05.06.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
Heti edzésprogram
 

Csapat: FC Dabas NBIII felnott

Idopont: 2014.máj.05 - 2014.máj.11.

dátum
nap
program
2014.05.05.
Hétfo
Edzés: 18:00
2014.05.06.
Kedd
Pihenonap
2014.05.07.
Szerda
Edzés: 18:00
2014.05.08.
Csütörtök
Edzés: 18:00
2014.05.09.
Péntek
Edzés: 18:00
2014.05.10.
Szombat
27.Forduló 17:30 (Bölcskei SE - FC Dabas )
2014.05.11.
Vasárnap
Pihenonap
 
 
2014.05.05.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas - Komlói Bányász SK képek
 

A hétvégén lejátszott FC Dabas - Komlói Bányász SK (0:0) mérkozésrol készült képek a jobb oldali linkre kattintva tekinthetok meg.

 
2014.05.05.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas - Maglódi TC képek
 

A 2014.04.20-án megrendezésre került FC Dabas - Maglódi TC (2:3) mérkozésrol készült képek a jobb oldali linkre kattintva tekinthetok meg.

 
2014.05.05.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények
 
U-21
Grund 1986 - FC Dabas U-21
1 : 2 (1:0)
 
2014.05.04.
Gól:
- Kmetyó M
    - Gogolák J
     
U-17
Grund 1986 - FC Dabas U-17
3 : 3 (1:1)
 
2014.05.04.
Gól:
- Kiss Á
    - Zelovics A
    - Bálint M
     
U-15
FC Dabas U-15 - Grund 1986
1 : 11 (0:3)
 
2014.04.30.
Gól:
- Babos D
     
U-14
FC Dabas U-14 - Grund 1986
4 : 4 (3:2)
 
2014.04.30.
Gól:
- Geiszlinger A (2)
    - Soóky Zs
    - Schön B
 
 
2014.05.05.
szegedma.hu
FELNOTT
Labdarúgás: Dunaharasztiban elszállt a szegedi aranyremény
 

Hiába támadott többet a Szeged-Grosics a Dunaharaszti ellen, ellenfele jobb volt ma a helyzetkihasználásban.

Labdarúgó NB III Közép csoport 26. forduló:

Dunaharaszti MTK – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (0-1)

Dunaharaszti, Dunaharaszti MTK Sporttelep, 200 nézo.
Vezette: Kov ács J. Zoltán (Szalai Dániel, Szécsényi István).

Dunaharaszti: Szappanos – Varga, Ughy, Rétsági, Dallos, Lázár (Kocsis 67), Lengyel, Gacsal, Renecsák, Dabasi, Miholics. Vezetoedzo: Króner Péter.

Szeged-Grosics: Molnár – Kéri, Szabó Cs. (Dombai 60), Farkas, Zabari, Markovic, Máté, Zelenyánszki (Kovács 74), Bartyik, Ács, Germán. Vezetoedzo: Nyilas Elek.

Gól: Gacsal (59), Rétsági (82), illetve Germán (17)

Sárga lap: Kocsis (86), Szappanos (92), illetve Máté (51), Zelenyánszki (61), Zabari (81).

 
 
2014.05.05.
labdarugas.dmtk.hu
FELNOTT
DMTK: "Legyoztük a Szegedet "
 

Az NB III Közép-csoport huszonhatodik játéknapján a második helyen álló Szegedet látta vendégül a DMTK.

Jobban kezdtek a vendégek, hiszen már a mérkozés elején el akarták dönteni a három pont sorsát. A 8. percben Máté vette észre, hogy Szappanos kinn áll a kapujából, de 50 méteres kísérletét könnyedén húzta le visszalépo kapusunk. A 15. percben Zelenyánszki 25 méteres lövése tévesztett célt. Két perccel késobb, egy nagy bedobás után, Bartyik elé pattant a labda, aki kapásból, nagy erovel bombázott a hosszú alsó sarokba. 0-1! A vezetés megszerzését követoen, szép fokozatosan a Dunaharaszti kezdte el átvenni az irányítást, de veszélyes lehetoséget nem tudtunk kidolgozni. A 34. percben Ács lógott meg a jobb oldalon, ám elobb Szappanos védett, majd a lecsorgót védoink tisztázták szögletre. Három perc múlva Bartyik lott távolról fölé. A félido lezárásaképp Rétsági beívelését Lengyel fejelte fölé, majd újabb egy perc elteltével Lengyel balról tekert fölé.

A második játékrészre a Szeged alaposan ráült az eredményre, a mieink pedig harcosan, nagyot küzdve léptek pályára. Az 57. percben Lázár 27 méterrol bombázott a léc fölé. A 61. percben aztán egy villámgyors akció végén került Dabasi elé a játékszer, aki 15 méterrol, ballal, a bal alsó sarokba tüzelt. 1-1! A bekapott góltól egy csapásra felébredtek a vendégek és újra elkezdtek támadni. A 71. percben Máté közeli lövésénél Szappanos mutatott be nagy bravúrt. Néhány perc múlva pedig Germán próbálkozása szállt jócskán fölé. A 81. percben a csereként beálló Mészárost buktatták a jobb szélen. A szabadrúgást Kiss tekerte remekül középre, ahol a berobbanó Rétsági nagy erovel, védhetetlenül lott a kapuba. 2-1! A 85. percben Máté lott mellé távolról. A folytatásban viszont már több lehetosége nem volt a látogatóknak, így nagy meglepetésre, itthon tartottuk a három pontot.

Összességében az elso félidoben jobban játszott a Szeged, ám a folytatásban a Dunaharaszti hatalmas szívvel és lelkesedéssel megfordította az eredményt, ezért megérdemelten aratott gyozelmet az aranyéremért küzdo vendégekkel szemben.

Dunaharaszti MTK – Szeged 2011 2-1 (0-1)

Dunaharaszti, 300 nézo, vezette: Kovács J. Z.

DMTK: Szappanos, Varga V., Ughy, Rétsági, Dallos, Lázár, Lengyel, Gacsal (Kiss G. 77.p), Rebecsák (Mészáros 67.p), Dabasi (Kocsis 65.p), Miholics

Szeged: Molnár F., Kéri, Szabó Cs. (Dombai 60.p), Farkas M., Zabari, Markovic (Pászka 80.p), Máté, Bartyik, Zelenyánszki (Kovács B. 76.p), Ács, Germán

Gólszerzok: Dabasi 59.p, Rétsági 81.p ill. Bartyik 17.p

Sárga lapok: Dabasi 38.p, Kocsis 85.p, Kiss G. 87.p, Szappanos 92.p ill. Máté 51.p, Zelenyánszki 60.p, Germán 65.p, Zabari 80.p

Króner Péter vezetoedzo: „Minden elismerésem a csapatomé! Hozzáállásból és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a fiúk!”

Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2014.05.04. 1. rész

Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2014.05.04. 2. rész

Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2014.05.04. 3. rész

Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2014.05.04. 4. rész

Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2014.05.04. 5. rész

 
2014.05.05.
www.honvedfc.hu
FELNOTT
Honvéd: "Újra a dogbogón"
 

NB III, Közép csoport, 26. forduló

Budapest Honvéd-MFA – Bajai SE 1-0 (1-0)

Bozsik Stadion, mufüves pálya, 100 nézo

Játékvezeto: Kulcsár Katalin (Szabó Péter, Németh Imre)

Budapest Honvéd-MFA: Czuczi Márton – Botka Endre (Kozma Richárd, 46’), Kovács János, Bobál Dávid – Csemer Gyula (Koszta Márk, 83’), Gazdag Dániel, George Patrick Ikenne-King, Lorinczy Attila – Arturo Lupoli (Ariano Navarro, 77’), Daru Bence, Emmanuel Mensah

Vezetoedzo: Somogyi Krisztián

Bajai SE: Tóth Dániel – Zsók József, Hajnal Gábor, Rónai Antal, Turcsik Tamás – Tóth Milán (Turi István, 78’), Szabó Szilárd, Princz Gilbert, Szöllosi Tamás (Faller András, 10’) – Sibinger Dávid (Csányi Péter, 70’), Kiss Attila

Játékos-edzo: Zsók József

Gólszerzo: Arturo Lupoli (11’)

NB III-as csapatunk mai mérkozésének elsosorban az volt a tétje, hogy sikerül-e visszaszereznünk a tabella harmadik helyét a Videoton második csapatától. Miután Simon Miklós az NB I-es csapat megbízott vezetoedzoje lett, így Somogyi Krisztián, U21-es fiataljaink edzoje a mai napon NB III-as mérkozésen is bemutatkozott a kispadunkon.

A kezdocsapatban a három elso osztályú bajnokitól eltiltott Ikenne-King mellett Lupoli is helyet kapott, utóbbi játékosunk nevéhez fuzodik a mérkozés egyetlen találata is. A 11. percben Csemer Gyula bal oldalról beívelt labdáját Lupoli szép mozdulattal fejelte vissza a hosszú alsó sarok felé, a játékszer ezután meglehetosen érdekes utat járt be (a kapufát és Tóth kapus kezét is többször érintette), szerencsére közben azért a gólvonal felett is áthaladt, így Kulcsár Katalin végül középre mutathatott. 1-0! Az elso félido hátralévo részében akár könnyedén pontot tehettünk volna az egész mérkozés végére, de a befejezésekbe valahogy mindig hiba csúszott. A mi kapunk elott Czuczinak nem akadt túlzottan sok feladata, gyakorlatilag végigunatkozhatta a játékrészt.

A második félidoben kiegyenlítettebbé vált a játék. Mi továbbra is szépen dolgoztuk ki a helyzeteinket, de a ziccerek kihasználása ezután is problémát okozott. A bajaiak hálóore több alkalommal is óriási bravúrral hárított, de a túloldalon Czuczinak is többször akadt már komoly munkája. Az utolsó percekben a vendégek már mindent egy lapra feltéve támadtak, az eredmény azonban szerencsénkre már nem változott.

Mai gyozelmünkkel visszaszereztük dobogós helyünket, és az is eldolt, hogy az ötödiknél rosszabb helyen már biztosan nem végezhetünk a bajnokság végén. Négy fordulóval a záróra elott két pont az elonyünk a negyedik helyen álló Videoton II csapata elott.

Jövo szombaton 17 órakor újra hazai környezetben lépünk pályára, ellenfelünk a 6. helyen lévo Várfürdo-Gyulai Termál FC csapata lesz.

 
2014.05.05.
www.feol.hu
FELNOTT
NBIII: A listavezetovel már nem bírt a Videoton FC II
 
 
2014.05.05.
www.soroksarsc.hu
FELNOTT
Soroksár: "Gyozelem a rangadón: Videoton II - Soroksár SC 1-2"
 

Az elmúlt hetek két hazai mérkozése - és gyozelmei - után szombaton Székesfehérvárra látogatott a felnott csapatunk. A tavasszal zsinórban kilenc gyozelmet arató Videoton II az oszi mérkozésen is komoly ellenfélnek bizonyult, és

A mérkozés barátságtalan idojárásban kezdodött, a nagy szél és a csúszós pálya több esetben is megtréfálta a játékosokat. A vendég csapat játékosai azonban hamar alkalmazkodtak a körülményekhez, és szinte az elso perctol kezdve magukhoz ragadták a mérkozés irányítását.

A 11. és 22. percben meg is lett az eredménye a fegyelmezett és a határozott játéknak, és két szép kontratámadás után Lovrencsics Balázs jóvoltából kétgólos elonyre tett szert a csapat a szünetre.

A  szünet után is folytatódott az elso félido magas színvonalú játéka. A csapatok oszinte játékot mutattak be a második félidoben is, a mérkozést sok futás és sok párharc jellemezte. A Videoton próbálta ráeroltetni akaratát a vendég csapatra, ami a 68. percben góllá érett: egy szerencsétlen mozdulat után Pandur Péter a saját kapujába fejelte a labdát, amivel szorossá vált a mérkozés hajrája.

A vendég csapatot nem zavarta meg a bekapott gól, és továbbra is fegyelmezetten védekezett. A 77. percben Lovrencsics próbált kiugrani a felezovonalnál, azonban a hazaiak védoje - Papp Máté - lerántotta; jutalma piros lap lett. Az utolsó tíz percben a hazai csapat mindent egy lapra feltéve próbált kiegyenlíteni, de védelmünk - ahogy az egész mérkozés folyamán - szinte hiba nélkül állta a rohamokat, és végül sikerült elhozni a rangadóról a három pontot.

A tabellán második helyezett Szeged vasárnap idegenben 2:1 arányú vereséget szenvedett a Dunaharaszti MTK csapatától, így 6 pontos elonyt szerzett a felnott csapatunk!

Soroksár SC: Tarczy - Vass, Pandur, Urbán, Tóbiás - Lisztes, Lannert - Balogh B. (Kincses 53'), Hodgyai (Vég B. 79'), Rábold - Lovrencsics (Márkus 88').

Gólszerzo: Lovrencsics (11.', 22.')

Varga Attila vezetoedzo: A héten csak saját magunkkal foglalkoztunk és úgy készültünk a mérkozésre is, hogy csak a mi játékunk a fontos. Nem is kérdéses, a csapat mindent megtett a gyozelemért, a játékosok keményen dolgoztak! Fontos volt, hogy korán szereztük a gólokat, utána jól tartottuk a labdát és gyorsan kontráztunk. Egy fegyelmezett, taktikus célfutballal ,okosan, éretten játszva megérdemelten nyertünk! Szívbol gratulálok minden játékosnak...

 
 
2014.05.05.
www.vidi.hu
FELNOTT
A Soroksár állította meg a remek tavaszt produkáló Vidi II-t
 

Lovrencsics az elso félidoben két gólt szerzett, a második félidot viszont végig támadtuk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de ezúttal elkerült bennünket a szerencse.

Videoton FC II - Soroksár FC 1-2 (0-2)

2014.05.03. Székesfehérvár, Sóstói Stadion

Gólszerzok:Pandur (ög) 68 ill. Lovrencsics 11, Lovrencsics 22

Játékvezetok: Berke Balázs, Kiss Balázs, Kovács II. Gábor

Az éllovas Soroksárt fogadtuk ma délután a Sóstói Stadion centerpályáján. Jó iramban kezdodött a mérkozés, a 11. percben egy védelmi hibánkat kihasználva Lovrencsics megszerezte a vezetést a vendégek részére (0-1), amit bo tíz perc múlva megduplázott a fovárosi támadó (0-2). A két gyors gól szerencsére nem fogta meg csapatunkat, és az elso játékrész második felében már mi irányítottuk a játékot, igaz, ez ekkor még helyzetekben nem mutatkozott meg.

A második félidoben még nagyobb sebességre kapcsoltunk, és gyakorlatilag egykapuztunk az éllovassal, akik viszont szervezetten védekeztek. Ebben a játékrészben sikerült több veszélyes helyzetet is kialakítanunk, de Tarczy több nagy bravúrt is bemutatott. A 68. percben Szolnoki ívelt kapu elé egy labdát, amit Pandur, megelozve a soroksári kapust, saját kapujába bólintott - öngól (1-2). A 77. percben Papp rántotta le utolsó emberként Lisztest, a spori azonnal felmutatta játékosunknak a piros lapot. Az utolsó tíz percben, emberhátrányban is nagy nyomást gyakoroltunk a Soroksárra, de nem sikerült megszereznünk az egyenlíto találatot.

Gyozelmével a Soroksár hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé, mi pedig jövo héten a Szekszárd otthonába látogatunk.

Vítor Campelos: "Nem kezdtük jól a mai meccset, gyorsan két gólt ajándékoztunk a Soroksárnak. A második gól után viszont átvettük a mérkozés irányítását. A második félidoben gyakorlatilag végig az ellenfél térfelén zajlott a játék. Sok helyzetet kialakítottunk, még tíz emberrel is nekünk voltak lehetoségeink, azonban a mai napon nem volt szerencsénk. A játékosok hozzáállásával ugyanakkor nagyon elégedett vagyok, mert mindent megtettek azért, hogy megszerezzék zsinórban a tizedik gyozelmet, amit minden játékos az édesanyjának ajánlott volna anyák napja alkalmából. Gyozelmet most nem sikerült ugyan felajánlani, de biztos vagyok benne, hogy minden édesanya büszke a fiára, mert valamennyi játékos szívvel-lélekkel küzdött, és mindent megtett a gyozelemért. Ezúton szeretnék én is minden édesanyának boldog anyák napját kívánni!"

 
2014.05.05.
www.monorse.hu
FELNOTT
Szekszárdi UFC - Monor SE 2 : 2
 

NB III. Közép csoport 26. forduló

Szekszárdi UFC - Monor SE 2 : 2

Góllövok: Ranga Máté (29’), Fejes Péter (54’) ill. Csepregi Richárd
(43’), Szélpál Tamás (45’)

Kiállítva: Papp Milán (43’) ill. Tóth Szabolcs (53’)

A monori csapat: Tóth Szabolcs, Barcsai Richárd, Horváth Dávid, Csáki Norbert, Csepregi Richárd (Járvás Levente 53’), Dr. Selei András, Mészáros Attila, Csikós Ferenc (Benke Bálint 71’), Villányi Gergely, Gaál Márk, Szélpál Tamás Edzo: Vezér Ádám

Tisztában vagyok a csapatom tudásával, és látom mikor teljesítünk megfeleloen és mikor nem. A mai mérkozésen ismét bebizonyítottuk, hogy vesztett állásból is magunk javára tudjuk fordítani a mérkozést, ami lélektanilag sokat jelentett. De ami a 2. félido elején történt arra sajnos nem lehet felkészíteni a srácokat. Ebben az évben a kudarcturo képességünk határait feszegetjük a játékvezetok tévedései miatt, de ami az 53. percben történt,azt már kevesen tudják elviselni. Gaál Márkó a felezovonalnál olyan rúgást kapott amilyet a szomszédban lévo esküvon is hallott a násznép, csak egyedül a spori nem aki 20 méterre volt az esettol. Továbbot intett, aminek a következménye az lett, hogy az elore rúgott labdára a támadó a 11-es ponton ÁLLÓ!!!!!! Tóth Szabinak nekifutott nyújtott lábbal. Az eset következménye: az amúgy is szétrúgott térdu, és lecserélésre kárhoztatott kapusunkat kiállították, és 11-es..... Érthetetlen. Ilyen szintu bírói tévedéseket nincs csapat aki el tudna viselni, pláne ha a kiesés ellen küzd. Mérkozéseket BEFOLYÁSOLÓ hibák sorozatát követnek el a pályájukat kezdo huszonéves játékvezetok. Ha a saját hibáink, bénaságunk, gyengeségünk miatt szenvedünk vereséget azt fel lehet dolgozni, a hibákat ki lehet javítani, a gyengeségünkre rá lehet dolgozni. De sajnos az ilyen szituációkra nem lehet felkészülni. Tudom a károgók majd mondják, hogy eggyel többet kell rúgni és akkor ez
is belefér, de mint tudjuk a pályán van ellenfél is(7-8 csapat) akik hasonlóan a kiesés avagy (3-4)a bajnokságért harcolnak. Senki sem adja olcsón a borét, nincs könnyu siker, ez az amit mindenkinek aki valamelyest konyít a labdarúgáshoz tudnia kell.

 
 
2014.05.05.
www.maglodtc.hu
FELNOTT
Maglód: "A kiesés réme mellett a játékvezetéssel meg kell küzdenünk "
 

NB III., Közép csoport, 25. forduló:

OROSHÁZA FC - MAGLÓDI TC  1 - 1 (0 - 1)

Orosháza

jv: Atyánszki L. (Bornemissza N., Sebestyén L.)

gólszerzo: Csák Z. 80p (11-esbol) ill. Csepregi T. 29p

sárga lap: Szucs D., Medvegy Á., Huszár G., Végh A. ill. Szoke R., Buzás V., Roma G., Oláh M.

kiállítva: Oláh M. 90p (második sárga lap)

Orosháza FC: Bordás D. – Szucs D. (Baranyai B. 55p), Medvegy Á., Ferenczi M., Márki K., Juhász N., Huszár G., Végh A., Füredi Sz.,  Styecz M., Csák Z. vezetoedzo: Kvasznovszky József

Maglódi TC: Roma G. - Bogdán Sz., Szoke R., Buzás V. (Németh Zs. 53p), Murinai B., Lázár B. (Lukács B. 86p), Domonyi R., Szkunc V., Oláh M., HOLLAUER B., Csepregi T. edzok: Baranyai Pál és Weisz Tamás

Öt mérkozés óta veretlenek vagyunk, elégedettek még sem lehetünk. Szombaton egy tartalékos, verheto Orosházához utaztunk, mellyet nem engedte a játékvezeto, hogy megverjünk, így ismét csak egy ponttal térhettünk haza.

Elso félidoben a megbeszéltek szerint játszott a csapat. Mi irányítottunk és több helyzetet is kitudtunk alakítani. A 29. percben Hollauer Balázs szabadrúgását Csepregi Tamás fejjel váltotta gólra. Az Orosházában igazi átütoero nem volt, könnyen szerezheto három pont reményében mehettek pihenore játékosaink.

Fordulás után sajnos kicsit kiengedtünk, akadozott a gépezet, amelynek következménye több hazai helyzet volt, de kapott gól nélkül megúsztuk. Noha az ido elorehaladtával kicsit veszélyesebbé váltunk, gólt nem, csak egy kapufát sikerült elérnünk. A 80. percben aztán egy erosen véleményes kezezés után büntetohöz jutottak a hazaiak. Az értékesített tizenegyes ismét az egy pontot jelentette a számunkra, bajnokságban immár a tizediket, ha csak hármat gyozelemre tudtunk volna váltani ezek közül, most a tizedik helyen állunk. A hátralévo négy mérkozésen (ESMTK, RKSK, Monor, Szeged) kilenc pontot kell szereznünk és akkor talán meghosszabíthatjuk harmadosztályú tagságunkat.

 
2014.05.05.
oroshazafc.gportal.hu
FELNOTT
Orosháza: "Megfogyatkozott csapatunknak döntetlenre futotta."
 

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkozés, 26.forduló:

Orosháza FC - Maglódi TC  1 - 1 (0 - 1)

Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 150 nézo
2014. május 3. 17:30

Vezette: Atyánszki László (Bornemissza Norbert, Sebestyén László)

Orosháza: Bordás – Szucs D. (Baranyai 55'), Ferenczi, Márki, Medvegy – Juhász, Huszár, Füredi, Végh – Styecz, Csák
Vezetoedzo: Kvasznovszky József

Maglód: Roma – Bogdán, Buzás (Németh 53'), Lázár (Lukács 86'), Szoke – Hollauer, Domonyi, Oláh, Szkunc – Csepregi, Murinai
Játékos-edzo: Weisz Tamás

Sárga lap: Szucs 31', Medvegy 68', Végh 69', Huszár 81' ill. Roma 37', Buzás 40', Szoke 81'

Kiállítva: Oláh 90'

Gólszerzo: Csák 80' ill. Csepregi 29'

Percrol percre:

19. perc: Bogdán szögletét Csepregi fejeli fölé.
25. perc: Végh beadását a hosszún érkezo Szucs bombázza fölé.
29. perc: Hollauer bal oldali beadását Csepregi közelrol fejeli a jobb alsó sarokba, 0 - 1.
31. perc: Szucs kap sárgát.
33. perc: Oláh távoli lövése elszáll a kapu felett.
37. perc: Styeczet indítják, de a 16-ost elhagyó Roma elsodorja ot, a játékvezeto sárgával jutalmazza tettét.
40. perc: Újabb sárga, ezúttal Buzás kapja.
44. perc: Oláh rántja vissza Véghet amiért sárgát kap.

48. perc: Márki közeli fejesét a kapus védi, a kipattanót Juhász az égbe lövi.
53. perc: Buzás helyére Németh érkezik.
55. perc: Végh szögletét Füredi bólintja fölé.
55. perc: Az egyetlen cserénk Baranyai folytatja Szucs helyett.
65. perc: Lázár a védok között kilépve lo a jobb kapufára.
68. perc: Medvegy kap sárgát.
69. perc: Egy percen belül két sárga, ezúttal Végh kapja.
75. perc: Domonyi szabadrúgását védi bravúrral Bordás.
78. perc: Végh beadása Murinai kezén csattan, büntetohöz jut csapatunk.
80. perc: A büntetot Csák a kapu közepébe rúgja, 1 - 1.
81. perc: Huszár és Szoke kap sárgát vitatkozásért.
86. perc: Hollauer lövését foga Bordás.
86. perc: Lázár helyére Lukács érkezik.
90. perc: Oláh az alapvonalnál vágja fel Véghet, amiért sárgát kap, mivel neki volt már ezért a kiállítás sorsára jutott.

A vendégek a mérkozés lefújása követoen nehezen viselték el a pontvesztést...

Mestermérleg:

Kvasznovszky József: - Sérülések és eltiltások miatt alig tudtunk tizenegy játékost a pályára küldeni. Ennek tudatában meg kell becsülnünk az itthon tartott egyetlen pontot is.

 
2014.05.05.
www.nb3.hu
FELNOTT
NB III-közép csoport, a 26. forduló eredményei
 

Elhozta Fehérvárról a 3 pontot az éllovas Soroksár, amely növelte az elonyét a Szeged 2011 vereségének köszönhetoen. A Honvédban egy korábban az Arsenalban Premier League-mérkozésen is pályára lépo játékos is szerepelt.

NB III-Közép csoport, a 26. forduló eredményei:

Várfürdo-Gyulai Termál – Bölcske 3-0 (1-0)
gólszerzo: Zádori 11., 81., 91.

Videoton FC II – Soroksár SC 1-2 (0-2)
gólszerzo: Pandur 68.-öngól illetve Lovrencsics 11., 22.

TOLLE UFC Szekszárd – Monor 2-2 (1-2)
gólszerzo: Ranga 29., Fejes 54. illetve Csepregi R. 43., Szélpál 45.

Orosháza – Maglód 1-1 (0-1)
gólszerzo: Csák 80. illetve Csepregi T. 29.

Budapest Honvéd-MFA – Baja 1-0 (1-0)
gólszerzo: Lupoli 12.

Dunaharaszti MTK – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (0-1)
gólszerzo: Dabasi 59., Rétsági 81. illetve Bartyik 17.

ESMTK – Rákosmenti KSK 1-4 (0-2)
gólszerzo: Rápó 85. illetve Hamed 23., Kocsis 27., Ferkó 51., Pölöskei 76.

 
2014.05.05.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas II - Bugyi SE (0 : 1)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - II. osztályú felnott bajnokság Déli csopor - 25.Forduló

Idopont: 2014.05.03. (szombat, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas II - Bugyi SE (0 : 1)

Gólszerzok:- ill. Juhász B (30p)

Kiállítva: Magyari (28p) ill. Gál T (86p)

FC Dabas II: Magyari - Pucsinszki, Janicsák, Bálint Z, Béres, Palchuber, Ordasi G, Petrányi, Fábri, Birizdó, Ignácz

Csere: Kucsák, Kmetyó, Ordasi J, Karsza, Cemmel, Láposi, Monk

A dobogó közelében tanyázó Bugyi SE látogatott Dabasra szombat délután. A 28.percben egy vitatható esetet követoen a hazai kapust, Magyari Sándort kiállította a játékvezeto, ami végül sorsdöntonek bizonyult. A büntetot Juhász Bertalan értékesítette, így gól- és emberelonybe kerültek a vendégek. A hátralevo idoben már nem sikerül Kucsák Istvánéknak kiegyenlíteniük, így ugyan egy gólos vereséget szenvedtek, de így is tartani tudták nyolcadik pozíciójukat a tabellán.

Következo mérkozését jövo vasárnap játsza a dabasi kettes csapat, az ellenfél pedig az utolsó helyen álló Kakucs KSE lesz.

 
 
2014.05.04.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
FC Dabas - Komlói Bányász SK (0 : 0)
 

Esemény: Bajnoki mérkozés - NBIII - 26.Forduló

Idopont: 2014.05.04. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - Komlói Bányász SK (0 : 0)

Gólszerzok: -

FC Dabas: Scheilinger - Hegyes, Szirtesi, Takács, Danyis - Dévai (Tóth), Gyori (Dobray) - Szabó B, Buczkó, Gáspár (Kovacsik) - Bozsik

Csere: Szabó M, Dobray, Feczesin, Tóth M, Electo, Mráz, Kovacsik

Gól nélküli döntetlent ért el Honti József csapata vasárnap délután a tabella utolsó helyét elfoglaló, azonban az oszi szezonhoz képest megerosödo Komlói Bányász SK csapatával szemben. A kötelezo hazai gyozelem elmaradt ugyan, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a dabasi üldözok közül az ESMTK kikapott hazai pályán az RKSK-tól, a Bölcske Gyulán szenvedett három gólos vereséget, a Monor Szekszárdon, a Maglód pedig Orosházán pedig csak szintén döntetlenre volt képes, így tartja továbbra is 12.helyezését az FC Dabas csapata.

A mérkozésen találat ugyan nem született, helyzetek azonban mindkét oldalon adódtak boségesen, így ha a muatott játék nem is volt elsorangú, mégis voltak izgalmas közönségszórakoztató periódusai a találkozónak.

 
 
2014.05.04.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 26. forduló, vasárnapi eredmények - Frissítve
 

Vasárnap négy mérkozéssel zárult a Közép-csoport huszonhatodik játéknapja.

Közép-csoport 26. forduló, vasárnapi eredmények:

17:00 Budapest Honvéd-MFA - Bajai LSE 1-0 (1-0)
Gólszerzo: L. Arturo 12. p.

17:00 FC Dabas - Komlói Bányász SK 0-0

17:30 Dunaharaszti MTK - Szeged 2011 2-1 (0-1)
Gólszerzok: Dabasi K. 59., Rétsági Á. 81. p., ill. Bartyik N. L. 17. p.

17:30 ESMTK - Rákosmente KSK 1-4 (0-2)
Gólszerzok: Rápó Cs. 85. p., ill. H. Mohamed 23., Kocsis D. 27., Ferkó Cs. 51., Pölöskei P. 76. p.


 
2014.05.04.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 26.Forduló - Vasárnapi mérkozések
 

A három élmezonybe tartozó csapatnak (Szeged, Honvéd, RKSK) papíron könnyebb ellenfelekkel kell mérkoznie, de mint tudjuk, ilyenkor szoktak meglepetés eredmények születni.

Vasárnap - 2014.05.04.
FC Dabas
-
Komlói Bányász SK
0 : 0
Budapest Honvéd MFA
-
Bajai LSE
1 : 0
Dunaharaszti MTK
-
Szeged 2011
2 : 1
ESMTK
-
Rákosmente KSK
1 : 4
 
 
2014.05.03.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 26. forduló, szombati eredmények - Frissítve
 

Szombaton négy mérkozéssel rajtolt a Közép-csoport huszonhatodik játéknapja.

Közép-csoport 26. forduló, szombati eredmények:

17:30 Orosháza FC - Maglódi TC 1-1
Gólszerzok: Csák 80.p ill. Csepregi 29.p

17:30 Várfürdo-Gyulai Termál FC - Bölcskei SE 3-0
Gólszerzo: Zádori E. 11.p, 81.p, 91.p

17:30 Tolle UFC Szekszárd - Monori SE 2-2
Gólszerzok: Ranga 29.p, Fejes 54.p ill. Csepregi 43.p, Szélpál 45.p

17:30 Videoton FC II - Soroksár SC 1-2
Gólszerzok: Pandur 68.p (öngól) ill. Lovrencsics 11.p, 22.p

 
2014.05.03.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
NBIII. Közép-csoport - 26.Forduló - Szombati mérkozések
 

A szombati nap legfontosabb mérkozése a Videoton FC II és a Soroksár SC összecsapása. A fehérvári csapat tavasszal megállíthatatlan, a Soroksárnak pedig mindenképp szüksége van a három pontra, ha nem akarja, hogy a Szeged 2011 pontban beérje.

Szombat - 2014.05.03.
Orosháza FC
-
Maglódi TC
1 : 1
V-Gyulai TFC
-
Bölcskei SE
3 : 0
Tolle UFC Szekszárd
-
Monori SE
2 : 2
Videoton FC II
-
Soroksár SC
1 : 2
 
 
2014.05.02.
www.fcdabas.hu
FELNOTT
26.Forduló: FC Dabas - Komlói Bányász SK
 

Nem túlzás azt állítani, az idény egyik legfontosabb mérkőzését játsza vasárnap délután az FC Dabas NBIII-as csapata. A bajnoskágból mindössze öt forduló van hátra, a kiesés elkerüléséért őrült kűzdelem folyik a hátsó traktusban. Honti József alakulata a sereghajtó Komlói Bányász SK-val mérkőzik, azonban ez a Komló már nem az őszi gyengélkedő együttes, így nem lesz egyszerű dolga Danyiséknak. A három pont megszerzése azonban létfontosságú, mivel a hátralevő fordulókban még lesznek egyhén szólva nehéz mérkőzései a dabasi csapatnak, elég ha csaka Soroksárt vagy Honvédot említjük. Az FC Dabas NBIII-as felnőtt csapatának sorsa továbbra is a saját kezében van, de egy újabb botlással az álom könnyen rémálommá változhat, így csak a győzelem jöhet szóba vasárnap délután.

Esemény: NBIII. Közép-csoport, 26.Forduló
Idopont: 2014.05.04. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas

Mérkozés: FC Dabas - Komlói Bányász SK

 
 
2014.05.02.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Közép-csoport 24. forduló - beharangozó!
 

A Közép-csoport 26. játéknapján nem lesz könnyű dolga a két éllovasnak, mert a Soroksár Fehérvárra, míg a Szeged Dunaharasztira látogat. Ahogy azt Olvasóink már megszokhatták, a csoport mérkőzéseit Króner Péter, a Dunaharaszti MTK vezetőedzőjének tippjeivel harangozzuk be.

Orosháza - Maglód: A Maglód az előző héten ismét két játékosát elveszítette, ezért nehéz helyzetbe került az otthon erős Orosháza elleni mérkőzés előtt. Tippem: 2-1

Gyula - Bölcske: A Gyula hazai pályán magabiztosan győzi le a tabella alsó feléhez tartozó csapatokat. Tippem: 3-1

Szekszárd - Monor: A Monor rapszodikus teljesítményt nyújt idén, míg a Szekszárd az előző héten nagyon jól játszott Soroksáron, de nem nyert. Szerintem, most megszületik a hazaiak első idei győzelme. Tippem: 2-1

Videoton II - Soroksár: A Videoton ebben a félévben még száz százalékos, azonban most eljött az ideje az első botlásának. Tippem: 1-2

Budapest Honvéd-MFA - Baja: A Honvéd játéka függ a visszajátszók számától, ám mindenképp jobb csapatnak tartom a Bajánál. Tippem: 2-1

Dabas - Komló: A Dabas az életéért küzd. Ha ezt a meccset nem nyeri meg, akkor komoly gondjai lehetnek. Tippem: 3-1

Dunaharaszti - Szeged 2011: A Szeged az elmúlt az időszakban nyögvenyelősen hozta a meccseit, de a csoport meghatározó csapata, így mi az egy ponttal is elégedettek lennénk. Tippem: 1-1

ESMTK - Rákosmente: Nagy győzelmet aratott az előző fordulóban az ESMTK, ami lendületet adhat neki a hajrára. Szoros meccsen, döntetlent várok. Tippem: 2-2

 
2014.05.02.
www.fcdabas.hu
FELNOTT/UP
FC Dabas SE: Hétvégi mérkozések (2014.máj.03-04.)
 

A felnott csapat a Komlót fogadja vasárnap, míg Kucsák István kettes csapata a Bugyi SE ellen mérkőzik szombat délután. Az U-21 és U-17 a Grund 1986 FC-nél vendégszerepel vasárnap délelőtt, míg az U-15 és U-14 előrehozva már szerdán lejátszotta mérkőzését.

csapat idopont mérkozés
FC Dabas Vasárnap, 17:00 FC Dabas - Komlói Bányász SK
FC Dabas II Szombat, 17:00 FC Dabas II - Bugyi SE
FC Dabas U-21 Vasárnap, 10:00 Grund 1986 FC - FC Dabas U-21
FC Dabas U-17 Vasárnap, 12:00 Grund 1986 FC - FC Dabas U-17
 
 
2014.05.02.
www.fcdabas.hu
UP
FC Dabas: Utánpótlás eredmények
 
U-15
FC Dabas U-15 - Grund 1986
1 : 11 (0:3)
 
2014.04.30.
Gól:
- Babos D
     
U-15
FC Dabas U-15 - Grund 1986
4 : 4 (3:2)
 
2014.04.30.
Gól:
- Geiszlinger A (2)
    - Soóky Zs
    - Schön B
 
 
2014.05.01.
www.harmadikvonal.hu
FELNOTT
Szabó Szilárd reméli, jövőre is NB III-as csapata lesz Bajának!
 

Pillanatnyilag a kilencedik helyen áll a Közép-csoport tabelláján a Baja, de a mezőny olyannyira sűrű, hogy egy-két nem várt vereséggel még akár kieső helyre is visszacsúszhat a tabellán. Tavasszal viszont szépen gyűjtögeti a pontokat az együttes, amely legutóbb Bölcskén játszott 1-1-es döntetlent. A klub egyik fiatal tehetségével, Szabó Szilárddal beszélgettünk terveiről és csapatáról.

Már hosszú ideje Baján futballozol. Jól érzed magad itt?

Szabó Szilárd: Igen, már régóta vagyok a BLSE-nél és nagyon szeretek itt futballozni.

Tavaly többször is pályára léptél az NB II-ben. Mik a legnagyobb különbség az és a harmadosztály színvonala között?

Szabó Szilárd: Szerintem nagy különbség van a két osztály között, nagyobb felkészültséget, szervezettebb és gyorsabb játékot követel, mint az NB III-ban.

Jelenleg a kilencedik helyen álltok 29 ponttal. Elégedettek vagytok az eddigi teljesítményetekkel?

Szabó Szilárd: Elégedettnek nem mondhatnám, mert nagyon sűrű a mezőny és még fent áll a kiesés veszélye.

Mi a Baja idei célkitűzése?

Szabó Szilárd: Minél feljebb végezni a tabellán és a lehető legtöbb fiatal játékost beépíteni a csapatba.

Még csupán idén leszel húsz éves, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hosszútávon a futballban képzeled el a jövődet?

Szabó Szilárd: Természetesen, de mint minden futballistánál fenn áll egy sérülés vagy bármi olyan egészségügyi probléma, ami véget vethet karrierjének.

Mi a legnagyobb terved a labdarúgásban?

Szabó Szilárd: Szeretnék minél magasabb osztályban játszani és a maximumot kihozni magamból.

 Csapó László

 
2014.05.01.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Csepregi Tamás győztes visszatérése
 

Különleges 90 percet tudhat maga mögött Csepregi Tamás, az NB III, Közép-csoportjában szereplő Maglód a télen az FC Dabastól igazolt 24 éves támadója.

Az MTC az előző hétvégén éppen Dabason vendégszerepelt és nyert 3–2-re. Igaz, Csepregi nem szerzett gólt – pedig a szezonban 17 bajnokin 4 találatnál jár –, gyanítjuk, az öröme ettől még felhőtlen volt az elmúlt napokban.

 
2014.05.01.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
JÁTÉKOSSORS. Szabó Péter (RKSK): „A gólok tekintetében többet vártam magamtól”
 

Csapata mindegyik góljából alaposan kivette a részét. Az NB III, Közép-csoportjának másfél héttel ezelőtti bajnokiján a Rákosmente 4–1-re agyabugyálta el a Dabast, amely találkozón Szabó Péter négy assziszttal jelentkezett.

A 22 esztendős labdarúgó Hódmezővásárhelyen kezdte pályafutását, majd a szegedi Tisza Volán, a Ferencváros, a Diósgyőr, a Kazincbarcika és az Ajka után a főváros XVII. kerületében kötött ki, amit egy pillanatig sem bánt meg.

– A Rákosmente dresszében megvívott derbik közül a legprímábbon van túl?
Volt sok jó és rosszabb meccsem is, de ez a jobbak közé tartozik – felelte Szabó Péter.

– Csupán azért vetem ezt fel, mert ahogy tudom, csapata mind a négy találatából kivette a részét, hogy konkrét legyek: négy gólpasszal zárta a 90 percet.
Most jól ment a játék, de néhány hete, amikor 6–0-ra nyertünk a Szekszárd ellen, akkor is benne voltam négy-öt gólban. Egy a lényeg, hogy győztünk.

– Annyira könnyű siker volt, mint amennyire a végeredményből kikövetkeztethető?
Végig uraltuk a meccset, a Dabas nagyon indiszponáltan játszott, így szerintem kétség sem férhetett a diadalunkhoz.

– Lehetett volna akár nagyobb is a különbség?
Szerintem reális eredmény született, bár a gól elkerülhető lett volna, amit 11-esből kaptunk, hiszen végig mi támadtunk. Jobban örültem volna, ha lehozzuk „nullára” a meccset, de a realitást tükrözi ez a 4–1-es végeredmény.

– A Rákosmente szereplése, valamint a tabella állása is valós képet fest?
Azt kell mondanom, hogy sajnos igen. Jobb szereplést vártam a csapattól, ám ahogy elkezdtük a tavaszi idényt, hullámvölgybe kerültünk. Ha ott akarunk lenni a mezőny elején, vagy nem kéne hullámvölgybe jutnunk, vagy mielőbb ki kellene mászni belőle.

– Az lehetetlen, hogy a mezőny erősebb, mint amire számítottak a nyáron?
Úgy gondolom, a Szeged és a Soroksár, amely két egylet nagyobb játékerőt képvisel, hozták azokat a meccseket, amelyeket a rangadókon kívül kell. Mi elveszítettünk négy-öt ilyen összecsapást, így ki is jön a tizenegynéhány pontbeli különbség.

– A vágy a dobogó legalsó fokában fogalmazódott meg?
Így indultunk neki a szezonnak, avagy hogy minél feljebb végezzünk. Voltunk is egy darabig a 2. helyen, de aztán jött ez a néhány meccs... Sanszunk ugyan már nem sok van a dobogóra, mégis megpróbálunk minél több pontot gyűjteni, és aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

– Szabó Péter helye az NB III-ban van?
Erre nem tudok mit mondani. Itt játszom, ám az egy dolog, hogy ki mire képes, de ha eligazolok az NB II-be, és a padon ücsörgök, azzal mit érek? Inkább futballozom az NB III-ban, mert játszani szeretnék.

– Jól érzi magát a Rákosmenténél?
Különösebb problémám nincs. Ez a csapat többet érdemelne, de nagyon meg vagyok elégedve az itteni dolgokkal, így igen, jól érzem magam.

– Önmaga összteljesítményével mennyire van kibékülve?
A gólok tekintetében többet vártam magamtól, de van még hét meccsünk. Eddig négy gólt rúgtam, adtam 17 gólpasszt, avagy a találataink 50 százalékában benne vagyok, de a gólok száma kevés.

– Eszerint a helyzetei megvoltak?
Ez a jobbik eset, hogy akadtak. Mivel szélső vagyok, engem nem nagyon szolgáltak ki, mi több, a pontrúgásokat is én rúgom, így az oldalszabadrúgásokat és a szögleteket, avagy a helyzeteket magamnak alakítottam ki.

– Hosszú távra tervez a fővárosban?
Ezt nem tudom, még másfél hónap van hátra, aztán leülünk, s megbeszéljük a vezetőkkel, hogy mi legyen a folytatás.

– A karrierjével teljességgel elégedett?
22 éves vagyok, de már megéltem egy-két dolgot. 18 esztendősen az NB II-ben futballoztam, bejártam a Dunántúlt, valamint kis túlzással Magyarországot is, de örülök, hogy így alakult. Ahhoz képest elégedett vagyok, ahonnan elindultam, de még nem ez a vége. Minél feljebb szeretnék futballozni.

– A bajnokság színvonala megfelelő?
Nincs összehasonlítási alapom, de azt mondták, akik már tavaly is itt voltak, hogy ez a mostani erősebb NB III, mint az eddigiek voltak.

– Akkor amondó, hogy jót tett a létszámszűkítés?
Mindenképpen jobb a magyar focinak ez. Sok olyan ismerősöm van, akik az NB II-ben futballoznak, márpedig ők azt mondják, ott is javult a nívó, jót tett, hogy erősebbé vált a mezőny. Márpedig ebből mindenki csak profitálhat.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 16. lapszámában.

 
2014.05.01.
www.fociakobon.hu
FELNOTT
EDZŐSORS. Nagy Tamás: komlói bemutatkozás, vereséggel
 

Az elmúlt napokban csere történt az NB III, Közép-csoportjában szereplő Komlói Bányász kispadján: Vas Lászlót Nagy Tamás, a Pécsi MFC és a Ferencváros korábbi edzője váltotta.

A rutinos szakember és újdonsült csapata szombat délután Baján vendégeskedett, ahol a Zsók József játékos-edző vezette BLSE 0–0-s félidőt követően 2–0-ra verte a Komlót.